Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1909. január-december (12. évfolyam, 1-51. szám)
1909-08-19 / 32. szám
- 204 13333—909. ikt. szám. — Közrend elleni kihágásért jogerősen elitéit Nagy Istvánná szül. Nyizsnyánszki Róza békési születésű, 42 éves, ref., férjes, szakácsnő, volt köröstarcsai lakos ismeretlen helyen tartózkodván, nyomozandó s feltalálás esetén tartózkodási helye a szeghalmi főszolgabíróval közlendő. 13469—909. ikt sz. — Özv. Gergelics Lászlóné szül. Hóbor Katalin, ki legutóbb Nikla (Somogymegye) községben tartózkodott és aki Horváth Sándor házalóval ólt vadházasságban, Nikla községből ismeretlen helyre távozott. Minthogy illetőségi ügyében kihallgatása vált szükségessé, nevezett nyomozandó, feltalálás esetén arra — vajon férjével 1893-ban történt házasságuk óta hol, mely községben, mennyi ideig laktak, fizettek-e azon helységben adót, a község terheihez hozzájárultak-e ? — körülményesen kihallgatandó s a felveendő jegyzőkönyv Zalavármegye alispánjának megküldendő. 13428— 909. ikt. sz — Hodusz Zsófia ki Érésiben született, 31 éves, nyomozandó és feltalálása esetén illetőségi viszonyaira nézve kihallgatandó, hogy mikortól meddig, milyen minőségben tartózkodott, fizetett-e közvetlenül avagy közvetve adót? A felveendő jegyzőkönyv Fejérvármegye alispánjának küldendő meg. 13390—909. ikt. szám. — Kiskorú Izsák Teréz, Mária, Júlia és József illetősége megállapítandó lóvén, néhai Izsák Mihály özvegye Krajcsovszki Apolonia körözendő, a nóh. férje illetőségeire vonatkozólag a szokásos jegyzőkönyvi űrlapon tüzetesen kihallgatandó. A nevezett özvegy utóbb Tokod és Tatabánya községek területén tartózkodott, honnan azonban ismeretlen helyre költözött. A felveendő jegyzőkönyv Esztergom vármegye alispánjának megküldendő. 13429— 909. ikt. sz. — Az 1886. évben deczember 20-án Budapesten Papp Juliánná- tól törvénytelen ágyból született Papp Lajos Jenő András nyomozandó és feltalálása esetén illetőségi viszonyaira és különösen arra nézve kihallgatandó, hogy anyja Papp Juliánná hol és mikor halt meg ? A felveendő jegyzőkönyv Fejórvármegye alispánjának küldendő meg. 13690—909, ikt. sz. — Sopronvármegyóben Bágyog községben született Búza Józsefnek — a kórházi ügyéből kifolyólag — kihallgatása és a kezei közt levő cselódkönyvónek bevonása vált szükségessé, nevezett ismeretlen helyen tartózkodik, miért is nyomozandó s feltalálás esetén erről Mosonvármegye alispánja vagy a rajkai járás főszolgabirája órtesi- tendő. Tájékozás végett megjegyeztetik, hogy nevezett jelenleg 36 éves, kocsis s szülei voltak : néhai Búza József és néhai Eszes Katalin. 33J33—909. ikt. sz. — Közrend elleni kihágásért jogerősen elitéit Matlók József gyomai születésű, 29 éves, róm. kath. nőtlen, tóglamester és tánezmester, volt körösladányi lakos ismeretlen helyen tartózkodván, nyomozandó s feltalálás esetén tartózkodási helye a szeghalmi biróval közlendő. 13345—909. ikt. sz. — Csikós Mária cseléd a gyulai rendőrkapitányságtól 1908. évi február hó 26-án 37—1908. t. sz. a. nyert cselédkönyv másolatát elvesztvén, az megsemmisítvén, 13419—909. ikt- sz. — Özv. Juhász Károlyné szül. Lévai Borbála kótegyházai lakos a Kótegyháza község elöljárósága által 1898. évi márczius 8-án 76. szám alatt részére kiállított munkásigazolványát ismeretlen helyen, módon és időben elvesztvén az megsem- misittetik. 13761—900. ikt. sz. — Takács Erzsébet cseléd, a gyulai rendőrkapitányságtól 1905. évi szeptember hó 11-ón 179—1905. 1. sz. a. nyert cselódkönyvót ismeretlen helyen és módon elvesztette, az megsemmisittetik. 13730—909. ikt. sz — Kozma László köröstarcsai lakos, Békésvórmegye alispánja által folyó évi május hó 11-ón 8007. szám alatt kiadott ideiglenes herólési igazolványát ismeretlen helyen és módon elvesztette, megsemmisittetik. Nyomatott Dobay János könyvnyomdájában tiynlán, 1909.