Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1907. január-december (10. évfolyam, 1-53. szám)
1907-09-28 / 38. szám
— 235 náltassék fel, inig a többi esetleg a törvényhatóság egyéb határozatai alapján belügyininisteri jóváhagyással fel ueni használandó részből első sorban a vármegyei tiszti nyugdíjalap bekövetkezhető hiányai lesznek fedezeudők, s a netalán még feleslegként megmaradó összeg úgy mint eddig is, a vármegyei házitartalék alap javára lesz elszámolandó. Javasolja az állandó választmány, hogy az ekként megállapított költségvetés és a pótadóra nézve névszerinti szavazással hozaudó határozat, meghirdetés s 15 napi felebbezési határidő eltelte után, a m. kir. belügyminister úrhoz jóváhagyás végett felterjesztessék. Kelt Békésvármegye állandó választmányának Gyulán, 1907. évi szeptember hó 27-én tartott ülésében. Kiss László, vánn. I. aljegyző. Költségvetési summázni Békésvármegye közigazgatási és gyámhatósági szükségleteiről, valamint az ezek fedezésére szolgáló jövedelmekről 1908. évre.-4-J A) Rendes kiadások Az elSzö 1907. évre jóváhagyott költségvetés Az 1908. évre előirányoztatik > o PH K f K f I. a) Tisztviselők, segéd- és kezelőszemélyzet illetményei 218726 01 246630 b) Dijnokok járandósága . . ............................................. 13 810 — 9010 — II. Altiszti és szolgaszemélyzet fizetése és lakpénze . . 21695 — 22500 — III. Altiszti és szolgaszemélyzet ruházata és egyéb felszerelése ................................................................................................. 3954 2358 IV. Hivatalos helyiségek és fogházak bére .............................. 40 0 — 400 — V. Irodai költségek.................................................................................. 13 011 40 11794 — VI. Fűtési és világítási Költségek.................................................... 56 00 — 6265 — VII. a) üti átalányok.................................................................................. 13 600 — 13600 — b) Napidijak és útiköltségek............................................................ 4000 4300 — VIII. Épületek fenntartása ........................................................................... 40 40 — 5365 — IX. Különféle egyéb kiadások ............................................................ 3000 — 3050 — X. Rabtartási költségek........................................................................... 800 — 800 — XI. Hivatalos lap költségei.................................................................... — — 4500 — XII. Egyéb reudszeresiíett kiadások.................................................... 24 16 — 2470 — XIII. Árvaszéki elnök helyettes személyi pótléka .... — — 300 — Rendes kiadások összege 304552 41 333342 — I. B) Rendkívüli kiadások: a) Átmeneti kiadások : Hivatali helyiségek uj bútorral való ellátása . . . 1500 II. Az 1907-ik évi költségvetés pótlására .............................. — — 14 00 — Összesen —--- ! 29 00 — Rendkívüli kiadások összege —2900 —Kiadások főösszege 304552 41 336242 —