Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1907. január-december (10. évfolyam, 1-53. szám)
1907-09-28 / 38. szám
Helyzetük javítása, illetve végleges rendezése iránt maguk a dijiiokok is kérvényt nyújtottak be, s az abban felliozottak a valóságnak megfelelvén, a kérelemnek valamely formában való teljesítése elől kitérni lehetetlen. A törvényhatóság a fentebbi módon látja legczélszerübbnek a kérdés megoldását. A kérvény azon pontjára vonatkozólag, ahol azt kérik, hogy a vármegyei dijnokok közül azok, akik katonakötelezettségüknek eleget tettek a vármegyei nyugdíjintézet kötelékébe vétessenek fel, megjegyeztetik, hogy ez külön elbírálás tárgyát képezi s ez irányban a tárgyalások már folynak is. A kérvényben fizetésrendezésen kívül foglalt egyéb kiváuságok pedig a jelen határozatra hozandó belügyministeri döntés után fognak tárgyaltatni. Felvétetett még ezen rovatnál egy főszolgabírói állás 800 korona évi többlettel a VII. fizetési osztály 3-ik fokozatába. Popovics Szilveszter főszolgabíró ugyanis 25 éve áll a vármegye szolgálatában s ebből, mint a békési járás főszolgabirája, 15 évet töltött el a járási közigazgatás vezetésében, mely idő alatt elismerésre méltó buzgalmat s tevékenységet fejtett ki, ennélfogva a törvényhatóság mint arra érdemest, az 1904. évi X. t.-cz. 5. §-a értelmében, a VII. fizetési osztályba lépteti elő. 2. Az I. b) rovatnál a fentebbi 3 irnoki állás rendszeresítésével kapcsolatban, 4 dijnoki állás és pedig egy 3 korona, kettő 2 korona 40 fillér s egy 2 korona napidijjal ellátott, a költségvetésből kihagyatott. 3. Az altiszti- és szolgaszemélyzet a II. alatt változatlanul vétettek fel. Ennél a rovatnál a törvényhatósági bizottság tárgyalva Kaudersz G. Sándor vármegyei kőnyomdász kérvényét, — melyben személyi pótlék megállapítása iránt folyamodik, — a kérelmet teljesíthetőnek nem találta, mert egyrészt folyamodó azon igényével, hogy az altisztek sorából a kezelő- és segédszemélyzet sorába s ennek megfelelő fizetési osztályba osztassák be, úgy a in. kir. belügymiuister ur, mint a m. kir. közigazgatási bíróság részéről elutasittatváu, továbbá ahhoz, hogy javadalma a magasabb fizetési osztálynak megfelelően kiegészíttessék, jogczime nincs, a törvényhatóság pedig tisztán méltányosságból, a pótadó maradványa terhére nem tehet eleget a kérelemnek azért som, mert a pótadó maradványa a már előre meghatározott czélokra le vau kötve s abból személyi pótlékra állandóan semminemű összeget le nem köthet. 4. ügy az I. mint a II. rovatokra vonatkozólag megjegyeztetik, hogy Gyula r. t. város a folyó évi julius hó 1-től a II. lakbérosztályba soroltatott, ennélfogva az 1904. évi X. t.-cz. 15. §-ára támaszkodva, a központi tisztviselők, segéd-, kezelő- és szolgaszemélyzet lakpénze ennek megfelelően állíttatott be a költségvetésbe. Az évközben bekövetkező előlépések összegei a 3299—1907. B. m. sz. rendelet utasításához képest, nem vétettek fel a költségvetésbe; megjegyzi azonban a törvényhatóság, hogy a 106948 — 1906. B. M. számú utasítás 24. §-a alapján pedig az egyes fizetési fokozatokban való előlépés folytán előreláthatólag az I. rovaton 1308 korona 33 fillér, a II. rovaton 166 korona 66 fillér, összesen 1474 korona 99 fillér előálló szükséglet felveendő lett volna, mert nem valószínű, hogy ezen kiadási többletet a magasabb és alacsonyabb fizetési fokozatokban való változásokból esetleg eredő megtakarítások fedezzék, miért is a törvényhatóság ezen összegnek az állami pótjavadalmazásba való felvételét már most kérelmezi. 5. A III. rovatnál az altiszti és szolgaszemélyzet ruházatára és egyéb felszerelésére a rendes szükséglet irányoztatott elő, amely a múlt évihez viszonyítva, 1596 koronával kevesebb, miután a múlt évben szereztettek be az uj diszfelszerelvények (csákó forgóval, öv, tarsoly). Ezen rovarnál tárgyaltatott B. Kiss András és Varga István vármegyei háziszolgák kérvénye ruhailletményük felemelése iránt, melyben kérik, hogy miután hivatalszolgai teendőket látnak el, ugyanolyan ruhailletményben részesittessenek, mint a hivatalszolgák : a törvényhatósági bizottság, — miután kérelmezőket a rendes téli felöltő és nyári ruházattal, illetve ennek megfelelő átalánnyal ellátja s nevezettek diszszolgálatot nem teljesítenek s igy díszesebb ruhára nem is tarthatnak igényt, — kérelmüket figyelembe nem veheti. 6. Az V. rovat alatt az irodai szükségletekre azért irányoztatott elő 1217 koronával kevesebb, mint a múlt évben, mert ez ideig ezen rovat alatt előirányzott összegből teltek ki a vármegyei Hivatalos lap azon költségei is, melyek a vármegyei háztartási pénztárt terhelték, igy a tisztviselők részére járatott 82 lappéldány előfizetési ára s a közgyűlési meghívókat alispáni jelentéseket s tárgysorozatokat tartalmazó közgyűlési lappéldányok nyomdai költségei, melyek évenként eddig 1200 — 1310 koronát tettek ki.- 282 —