Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1907. január-december (10. évfolyam, 1-53. szám)

1907-07-11 / 27. szám

182 ­III. Általános jellegű, de további intézkedést nem igénylő rendeletek. Központi s járási törvényhatósági tisztviselőknek. Gyula város polgármesterének s Községi Elöljáróságoknak. Színművészeti ügyek 10653—1907. ikt. szám. — A m. kir. belügyminiszter ur alábbi rendeletét tudomás s miheztartás és közhirrététel végett közlöm. Gyulán, 1907. évi julius hó 10-én. Ambrus Sándor, alispán. 81809/1007. I-a. számú B. M. körrendelet. Valamennyi törvényhatóságnak. A színművészeti ügyeknek a belügyminisztérium ügyköréből a vallás és közok- tatáságyi minisztérium ügykörébe való áthelyezése. Értesítem, tudtnás végett a Czimet, hogy az ország gyűlési képviselőháznak 1906. 1906. évi november hó 26-án tartott ülésén hozott határozata következtében a színmű­vészeti ügyeknek és pedig a m. kir. operaház, a budapesti nemzeti színház, a kolozsvári nemzeti színház, az országos szinészegyesület és a vidéki színészet ügyeinek úgyszintén a vidéki színigazgatók előadási engedély és segélyezési ügyeinek intézése a mai napon a vezetésem alatt álló belügyminisztérium ügyköréből a vallás és közoktatásügyi minisz­térium ügykörébe helyeztetett át. Az említett ügyekre vonatkozó mindennemű fölterjesztések és beadványok tehát, nemkülönben az ez ügyekben még általam bekivánt jelentések is, ezentúl a vallás és közoktatásügyi miniszter úrhoz intézendők. Budapest, 1907. évi julius hó 6-án. Andráösys. k. IV. Tájékoztató. Konzulságok köréből. Tudomás és miheztartás czéljából ez úton értesittetnek a hatóságok, hogy Ő Felsége, folyó évi jun. 15-éu kelt legfelsőbb elhatározásával P i e r r e Kichard Fiúméba kinevezett franczia főkonzulnak a működési jogot legkegyelmesebben megadni méltóztatott. — P o 1 1 i c h Mátyás Fiúméba portugál tiszteletbeli alkonzullá neveztetett ki. V. Pályázatok, hivatalos hirdetések és körözvények. Ad. 2558/1907. sz. Pályázati hirdetmény. A Körösladány községnél üresedésbe jött községi főjegyzői állásra pá­lyázatot hirdetek. Felhívom a pályázni kívánókat, hogy születési anyakönyvi kivonattal, szolgálati bizonyitványnyal s az 1900. évi XX. t.-cz. 3. §-a által előirt képesítést iga­zoló okmánynyal felszerelt pályázati kérvényeiket a folyó évi augusztus hó 20-ig bezárólag adják be hozzám, mert a később érkező kérvényeket figyelembe nem veszem. A főjegyzői állás javadalma: 1200 korona készpénz. 59 1037/1600 hold föld haszonélvezete, mely utóbbi helyett a főjegyző a községtől 1500 korona készpénzt bár­mikor követelhet, a megengedett magán munkálatokért járó jövedelem és természetben való lakás. A föld és lakás mindennemű adóját a község viseli. Szeghalom, 1907. julius hó 3-án. Csánki Jenő, főszolgabíró.

Next

/
Oldalképek
Tartalom