Hivatalos Közlemények, 1899. január-december (2. évfolyam, 1-52. szám)
1899-05-11 / 19. szám
8 leti tanítók kórpótlékának államsegély utján való fedezése a ministeriumnak javasoltatik. P.-Földvár község államsegély iránti kérvénye felszerelés miatt visszaadatik. Gottliob Sámuel szent-andrási izr. tanító korpótlékának kifizetésére, a hitközség köteleztetett. Az elemi népiskolákban a minisztérium az 5. és 6-ik osztályok létesítését elrendeli. Barabás és Dolga kétegyházai gör. kel. tanítók hátralékos fizetésének kiadására a hitközség köteleztetett. Puszta-Földvár utasittatik két uj iskola létesítésére. A vármegyei t. főügyész előadása mellett a szarvasi vásári sorrend tekintetében a szentesi ipartestület által beadott felebbezés elutasittatott. — Weisz Mór nagy-szalontai lakos felebbezése Körös-Tárcsán terhére kivetett községi adók törlése iránt, pótlás végett kiadatott az elöljáróságnak. — Mucsi István és társai dobozi lakosoknak a dobozi vadászati jog bérösszegének a birtokosok közt leendő szétosztása tárgyában hozott képviselőtestületi határozat ellen beadott felebbezése folytán a képviselőtestület határozata, mint törvénybeütköző megseminisittetett. — Kohn [gnácz panaszos ügyében a belügyminister által leküldött felebbezés, mint alaptalan, visszautasittatott.—Zsíros András és Korosy László felebbezésének hely nem adatott s Csaba község képviselőtestületének határozata, melyben a polgári iskolai tanítókat községi adó fizetés alól mentesiti, helybenhagyatott. — Szutorisz Janosnó ügyében az alispán határozata helybenhagyatott. — Szutorisz Jánosné ügyében az alispán határozata helybenhagyatott s igy nevezett a bába gyakorlattól eltiltatott. — Mikolay István egyházi adó ügyében az ügy illetékes hatóságához, az alispánhoz tétetett át. — Chrisztó Miklós ügye, melyszerint a tisztviselői egylet, mint hitelező javára 500 frton aluli nyugdijából havonként 13 frt 60 kr. levonására adott engedélyét visszavonja, a törvényhatósági bizottsághoz tétetett át. — A vármegyei elmegyógyintézet a közkórház felszerelésének szállítására nézve kötött szerződések jóváhagyattak. — Az államépitészeti hivatal havi jelentése szerint az állami ut kőpályája megfelelően tömörül, a c-aba-békési ut munkái közül az alapkőrakás készen van, a gőzhengerezés megkezdetett. — Az utkaparó házak építése a törvényhatósági utakon a befejezéshez közeledik, a földutak több Ízben helyreállittattak. — Az alföldi vasút tüztávlatának meghatározása tárgyában május 24-é r e B.-C s a b á r a helyszíni tárgyalás tűzetett ki. — Az uj kórház építésére vonatkozólag megkötött szerződések jóváhagyattak. | — Az árvaszéki elnök és kir. ügyész havi jelentései tudomásul vétettek. — A fegyelmi választmány a vármegye alispánjának Győry Imre öcsödi jegyző fegyelmi ügyében hozott határozatát indokainál fogva helybenhagyta; a Leimdörfer Mór elleni fegyelmi ügyben a pénzbüntetést 10 írtra leszállitota s a Magyar-féle hagyatéki ügyben Nagy Károly, Ujfalussy D. és Chrisztó Miklós ellen folyamatba tett eljárást beszüntette. A törvényhatósági bizottság május hó 9 én a főispán elnöklete alatt megtartott közgyűlésén a következő határozatokat hozta. Ernő főherczeg ő fensége elhunyta felett érzett részvétét feliratban juttatta a trón zsámolyához. Széli Kálmán ministerelnöknek kineveztctését tudató és a vármegye üdvözletét megköszönő levelét tudomásul veszi, Per- czel Dezső volt ministerelnők búcsúlevelét tudomásul veszi és arra válaszol, Hegedűs Sándor belügyministerhez bizalmi levelet intéz. Szeghalom községnek engedélyt adott, hogy resále kötvényei értékének visszatérítése tárgyában csak az elidegenítés után hozzon határozatot és egyúttal a község vagyoni viszonyainak rendezése tárgyában vizsgálatot rendelt el. A bérkocsi iparról szólóvármegyei szabályrendeletet akként módosította, hogy a bérkocsik számát, Csabára nézve nem korlátozza, Gyomán és Mezőberényben 10-ben, Tót-Komlóson pedig 4 ben állapította meg. Gyulaváros és a magyar vasúti forgalmi részvény-társaság között a villanyvilágítás behozatalára létre jött szerződést jóváhagyta. Gyulavárosnak a József főherczeg laktanyánál engedélyezett átalakításra 7000 fitos kölcsön felvételét a vm. katona beszállásolási alap terhére engedélyezte. Jóváhagyta B.-Csaba községnek katonai barakkok építését kimondó határozatát. A beadott kétreridü felebbezés elutasításával helybenhagyta Füzes-Gyarmat község határozatát, melyben a füzesgyarmat- püsdökladányi h. é. vasút segélyezését bizonyos feltételekhez kötötte. Az „alföldi első gazdasági vasut“ forgalomba bocsátására 3 hónapi időhaladékot adott. Jóváhagyta Békés község határozatát, 100 hold földnek kendertermelésre való felhasználása tárgyában, továbbá Szabad-Szent-Tornya községnek 14 kát. hold megvételére vonatkozó, Gyulavárosnak a törvényszéki épület körül betonjárda építése és abba vezető vízvezeték létesítése tárgyában hozott határozatait. jóváhagyólag tudomásul vette, Kétegyháza községnek 3000 frt ideiglenes kölcsön felvételére vonatkozó határozatát. Czikó János felebbezésének elutasításával helybenhagyta Bánfalva községnek a községi tőkepénzek elhelyezésére vonatkozó határozatát és végül ném vette figyelembe a nagy- koicsma bérletének átruházására nézve Vésztő község által hozott határozat ellen irányuló felebbezését. Jegyzői szigorlat. A tavaszi közgyűléssel egyidejűleg megtartandó községjegyzői szigorlat határidejéül május hó 30-ik és 31-ik napjait tűzte ki a vármegye alispánja. Első napon reggeli 9 órakor veszi kezdetét a vizsgálat Írásbeli része, mig a szóbeli vizsgálat a második napon tartatik meg. Utóállitások. A fősorozásról elmaradt hadkötelesek és a munkaképtelenségük megállapításért folyamodó apák megvizsgálása czéljából Csabán, a községházán utóállitások tartatnak juniusésjuliushó 13-i kés 28-i k n a pj a i n és augusztustól kezdve minden hónap 5-én, vagy amennyiben ezen nap ünnepnap, a következő köznapon. A közkórházi építkezési bizottság május 9-én tartotta a vármegye alispánjának elnöklete alatt rendes havi ülését, melyben az építés során felmerült kisebb módosítások foganatosítása iránt intézkedett, valamint az elmegyógyintézet működésének október 1-én való megkezdhetése végett tett biztositó lépéseket, igy különösen a házilag való élelmezés életbe léptetése, a villanyvilágítás berendezése, a gazdasági és ápoló személyzet biztosítása és kellő betanítása iránti előzetes intézkedések megtételét rendelte el. Nyomatott Dobay János könyvnyomdájában Gyulán i8gg.