Hivatalos Közlemények, 1898. július-december (1. évfolyam, 1-27. szám)

1898-07-28 / 5. szám

9. esetben ellene az idézett törvény határozatai fognak alkalmaztatni. 3. Minthogy a vámszedést a közfor­galom érdekéből engedélyezem, feladatává teszem az engedélyesnek, hogy a vámtárgy fenntartása által ezt az érdeket szolgálja, kötelessége lesz az enge­délyes Békésvármegye közönségének : a) a közfor­galom akadálytalan gyakorolhatása czéljából a vám- tárgyat képező útszakaszokat és az azokon levő mű­tárgyakat megfelelő jó karban tartani; b) a közbiz­tonság szempontjából szükséges intézkedéseket meg­tenni. 4. A befolyó vámjövedelem másra, mint a vámtárgy fenntartására és helyreállítására, vagy eset­leges újból való építésének költségeire nem fordít­ható, azért a vámbevételekről és kiadásokról veze­tett zárszámadás minden év végén törvényszerű tár­gyalás végett a törvényhatóság közgyűlésének be­mutatandó s az e részben hozandó határozat kap­csán, az 1890. évi I. t. ez. 28. §-a értelmében, a közúti alap zárszámadásával egyidejűleg elém ter­jesztendő. III. Az engedélyezett vámszedésre nézve a vámmentességet az 1890. évi I. t. ez. 99. §-a alapján következőleg állapítom meg : A vámdijak fizetése alól mente­sek: 1. A kir. uralkodóház minden tagjának és udvartartásaiknak szállítmányai. 2. A kir. udvarnak és közvetlen kíséretének szállítmányai. 3. Az idegen hatalmasságok követeinek, képviselőinek szállítmá­nyai. 4. A fegyveres erő szükségleteire, valamint a hadi- és honvédelmi czélokra szolgáló szállítmányok. 5. Az állami javak általában. 6. A m. kir. posta és távirda összes szállítmányai. 7. Az állami vasutak, állami, törvényhatósági, vasúti állomáshoz vezető községi közlekedési, vagy községi utak építésére és fenntartására, továbbá az árvédelem biztosítására szükséges anyagok még az esetben is, ha vállalat utján szállíttatnak. 8. A templom, iskola és papiak építésére szükséges szállítmányok. 9. Közveszély (hó­fúvás, árvíz, tűz stb.) esetében az elöljáróság által az 1886. évi XXII. t. ez. 136. §-a alapján kirendelt közérő, tűzvész, árvíz vagy háború idején a mentők, menekülők szállítmányai. 10. Azon lovak és hordálla- tok, melyek katonai szolgálatra való besorozás, vagy az 1873. évi XX. t ez. értelmében osztályozás végett az állítási helyre és onnan vissza szállíttatnak, továbbá a fegyveres erő élelmezése czéljából beszerzett mar­hák, melyekre nézve a hajtóknak katonai hatóság által kiállított igazolványt kell felmutatniok. 11. A vaspályának saját czéljaira szükséges szállítmányai. 12. Emberi hullák. 13. Átviteli szállítmányok. 14. A vámtulajdonos által önként vámmenteseknek el­fogadott szállítmányok, ide értve mindazon vámmen­tességeket is, melyek magánjogi szerződéseken, vagy egyezségeken alapulnak. Mindazon szállítmányoknak, melyek a fentebbi 5. 7. 8. 9. 10. 11. 14. pont alattiak szerint vámmentesek, megfelelő hivatalos igazolványnyal kell birniok. IV. A vámdijtételek minden kártérítés nélkül leszállíthatok, ha a jöve­delem az 1890. évi I. t. ez. 85. §-a értelmében több, mint amennyi szükséges. V. A vámszabályzat megfelelő helyen, kellően olvasható alakban a köz- igazgatási hatóság által hitelesített példányban ki­függesztendő VI. Az engedélyes mindazt, a mit az 1890. évi I. t. ez. és annak alapján a kereskedelem­ügyi minister rendel, esetleg a mennyiben az idézett törvény más büntetést nem határozna rendbüntetés­nek (mely azonban esetenként 100 forintnál nagyobb nem lehet) terhe alatt foganatosítani tartozik. VII. Az 1890. évi I. t. czikknek a vámokra vonatkozó minden egyéb határozata a jelen vámra is kiterjed. Budapest, 1898. évi julius hó 11-én. A minister helyett Csörgeö s. k. államtitkár. Másolat. 45761/1. szám. Kereskedelemügyi m. kir. ministertől: Függelék. Békésvármegye közönsége részére az 1894. évi október hó 20-án 72477. szám alatt kelt kereskedelemügyi ministeri rendelettel ki­adott a kétegyházi vasúti állomáson fel- és leadott szállítmányok után gyakorolt vámszedési jogra vo­natkozó »Engedély okirathoz«. Ezennel megengedem, hogy Békésvármegye közönsége a hivatali elődöm 1894. évi október hó 20-án 72477. szám alatt ki­adott »Engedély okirat« alapján a kétegyházi vasúti állomáson fel- és leadott teher- és gyorsáru szállít­mányok után gyakorolt vámszedési jog érvényesíté­sénél, az idézett ^Engedély okirat* alapján alkalma­zásban levő s múlt évi deczember hó 2-án lejárt s múlt évi október hó 30-án 67800. szám alatt kelt rendeletéin alapján ideiglenesen érvényben tartott, vámdijszabályzatot, a kérdéses vámszedési jog lejár­táig, azaz 1907. évi deczember hó 2-ig bezárólag, hatályában fenntarthassa, s az ott megállapított díj­tételeket, az idézett »Engedély okirat« alapján esz­közölt megvámolásnál alkalmazhassa. Budapesten, 1898. julius hó 11-én. A minister helyett Csörgeö s. k. államtitkár. 237. eln. 1898. II. Járási föszolgabiráknak, Gyulaváros pol­gármesterének, Községi elöljáróságoknak, Járási orvosoknak, Községi orvosoknak. Vezérszó: Gőzcséplőgépeknél egészségügyi óvó rendszabályok. A gőzcséplőgépekkel való munkálatok beálltá­val, tekintettel a könnyen bekövetkezhető balesetekre, és már az ez irányban szerzett szomorú tapasztalatra, szükségesnek tartom elrendelni, hogy a gőzcséplő­gépek kezelése körül megkivántató biztonsági és egészségügyi szabályok a legpontosabban és a leg­szigorúbban betartasssanak. Ebből a czélból elren­delem, hogy minden gőzcséplőgép tulajdonos tarto­zik a netalán bekövetkezhető balesetekre való figye­lemmel, az első segély adáshoz szükséges kötőszere­ket, (vatta, sublimat, gazé, mull-pólya) a sebek ke­zelésénél használatos antiseptikus oldatokat (2% cai- bol, vagy 1/1000% sublimat) továbbá a nagyobb vérzés csillapításához szükséges gummi, úgynevezett Martin-féle pólyát, állandóau tartani és a gőzcséplő mellett avagy közelében oly helyen megőrizni, hogy azok a portól, fertőzéstől megóvassanak. A kötősze­rek és a sebkezeléshez szükséges oldatok a gőzcséplő­gépeknél alkalmazott munkások arányához mérten szerzendők be. Felhívom azért a községek elöljáróságait, hogy ezt a rendeletemet a hatóságuk területén levő gőz­cséplő gép tulajdonosokkal haladéktalanul közöljék ; a végrehajtás ellenőrzésére pedig a járási főszolga- birákat és Gyulaváros polgármesterét felhívom, azzal a megjegyzéssel, hogy a mulasztások következtében netalán felmerülő balesetek az 1879. XL. t.-cz. 111. I §-a szerint torlandók meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom