Békés Megyei Hírlap, 2007. december (62. évfolyam, 280-303. szám)

2007-12-07 / 285. szám

5 2007. DECEMBER 7., PÉNTEK - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP «333332331 Nagyszénás, iskola. A képvise­lő-testület döntött a nagyszénási iskolai és óvodai épületfelújítá­sokhoz szükséges kiviteli szintű tervezési munkák megrendelé­séről. Erre maximum 1 millió 728 ezer forintot biztosított a pá­lyázati alap terhére. Pusztaottlaka. AJÁNDÉK, a pol­gármester „Mikulás-bőrbe” bújt. Mivel régen járt már a kis falu­ban az igazi piros ruhás, nagy- szakállú Mikulás, ezért Simonka György vette át a szerepét aki hintón juttatta el az adományok­ból összeállított ajándékcsoma­gokat a gyerekeknek. TarflOS. KÖZCÉLÚ. Szeptember harmincadikéig kilenc helybelit foglalkoztattak közcélú munka- vállalóként a Békés melletti kis­településen. Közhasznú mun­kásként pedig hatan találtak pénzkereseti lehetőségre. Telekgerendás, kinevezés. Egyetértett a Békéscsabai Rend­őrkapitányság vezetőjének kine­vezésével a telekgerendási kép­viselő-testület. Dr. Hajdú Antal ezredes, rendőrségi főtanácsos megválasztását egyhangúlag tá­mogatta a grémium. Újkígyós. NÉPESSÉG. Csökkenő tendenciát mutat a legfrissebb adatok szerint Újkígyós népessé­ge. A harminchét élve születés mellett idén hetvennyolcán hunytak el a településen. Végegyháza, koncert, a vég­egyházi Barangoló Közhasznú Egyesület szervezésében nagy si­kert aratott rockfesztivált tartot­tak a minap a helyi művelődési házban. A koncerten a térségből érkező St. Jackson, a Baby Bone és a Bum zenekar lépett fel. Zsadány. PÁLYÁZNAK. Geszt és Zsadány kínálkozó lehetőség esetén közösen pályázik a kör­jegyzői hivatal eszközfejlesztésé­re. Mint megtudtuk, kedvező el­bírálás esetén akár tizenötmillió forintot is nyerhetnek e célra. Hoppon maradt dinnyések csalók Nem fizetett a zöldségfelvásárló, nem szerelt az ablakos Két olyan ügyben fejezte be a nyomozást a megyei főkapitányság gazdaság- védelmi osztálya, mely­nek igen sok sértettje volt, és a csalók tevé­kenysége több békési te­lepülésre kiterjedt. Diny- nyések és nyílászárókat megrendelők maradtak hoppon több településen. Nyemcsok László Egy 34 éves magyarbánhegyesi vállalkozót gyanúsít a rendőr­ség azzal, hogy két idényben is úgy vásárolt fel több termelőtől dinnyét, hogy az árát nem fizet­te ki utána.- Magyarbánhegyesi mellett csanádapácai, nagykamarási és medgyesegyházi termelőket ■ A termelőknek azt mondta, azért nem tud fizetni, mert ő sem jut pénzéhez. is becsapott a gyanúsított, 21 sértettje van az ügynek — hangsúlyozta Balogh József nyomozó. - Az eljárás során megállapítottuk, hogy tovább­adta az árut, és befolyt hozzá a | bevétel, de ezt ingatlan- és § gépkocsivásárlásra fordította. | Közben a termelőknek azt J mondta, azért nem tud fizetni, * mert ő sem jut a pénzéhez. A * tartozást - összesen hétmillió f forintot - elismerte feléjük, és | mindig hitegette őket, hogy fi- 2 zet, de ez nem történt meg. Balogh József elmondta: a büntetőeljárás megkezdése után a dinnyések egy részének kifizette a tartozást a zöldség­felvásárló, akit csalással gyanú­sítanak, és az ügyben keletke­zett iratokat a napokban meg­küldik az ügyészségnek. Juhász György főhadnagy Megyei dinnyetermelőket és nyílászárót rendelőket egyaránt átvertek. Személyi kölcsön hamis munkáltatói igazolással Az autólízingelések mellett a legtöbb csalási ügy a megyé­ben a személyi kölcsönökből származik. Általában hamis munkáltatói igazolást nyújta­nak be a csalók, és nem törlesztenek. A rutinosak a félmillió forintos érték alatt maradnak, mert így könnyeb­ben megkapják a kölcsönt. egy nyílászárós csalási ügy nyomozásának a befejezéséről számolt be. A békéscsabai beté­ti társaság ajtók és ablakok be­szerelésével foglalkozott. A tár­saság kültagja felvett megren­deléseket, valamint jellemzően ötven százalék előleget, de a szerelésből nem lett semmi. Az ügynek 18 sértettje van Békés­■ A nyílászárós csa­lási ügynek tizen­nyolc sértettje van megyeszerte. csabától Battonyáig, Mezőko- vácsházától Dombegyházig. A gyanú szerint a csalással szer­zett pénz kétmillió forint. A megrendelők természetesen te­lefonon és személyesen is ke­resték a céget, de a telefont nem vették fel, az iroda pedig néhány hónapos működés után bezárt. Ami érdekesség, a bel­tag is vett fel rendeléseket, de azokat teljesítették is. Lup Zoltán, a gazdaságvédel­mi osztály vezetője hangsúlyoz­ta, a csalási ügyek között az k autólízingelés vezet. Pár tíz- I ezer forint ellenében sokan ■ vállalkoznak arra, hogy sze- f mélyi igazolvány másolatá­val, hamis munkavállalói iga­zolással vagy közüzemi számlá­val részletre autót vegyenek, lí­zingeljenek. Az átvett gépkocsit a hiteligénylők leadják a meg­rendelőnek, aki használja az au­tót, de a hitelt nem törleszti. Ese­tenként a gépkocsit külföldön eladják, illetve bontás után al­katrészként értékesítik. A hitelt adó lízingcég, a bank felszólítja az ügyfelet a törlesztésre, ha ez mégsem történik meg, felmond­ja a szerződést. A gépkocsit visz- szaköveteli, ha ez nem megy, be­hajtó révén foglalja le. Ha nincs pénz és autó sem, akkor a rend­őrséghez fordulnak. Több tucat ilyen ügyet vizsgálnak. eezHsmzm Tovább fogy Békés megye lakossága A dél-alföldi régió három me­gyéje közül Békésben volt a legmagasabb a természetes fogyás idén az első félévben. Míg Csongrádban 1088-cal, Bács-Kiskunban pedig 1322- vel többen haltak meg, mint . ahányan születtek, Békés­ben 1564 ez a mutató. Az, hogy a természetes fo­gyás tovább nőtt a Dél- Alföldön és a megyében, az országossal megegyezik, de mértéke minden népmozgal­mi eseménynél erősebben ér­vényesül. Januártól júniusig 105-tel kevesebb gyermek jött világra és 122-vel többen távoztak az élők sorából, mint egy esztendővel koráb­ban. Ez azt jelenti, hogy a me­gye népességének természe­tes fogyása 17 százalékkal ha­ladta meg 2006 első félévét. Visszaesett, mintegy tíz százalékkal a házasságköté­sek száma. Ez az arány az or­szágos csökkenést három százalékponttal haladja meg. Idén az első félévben Békés­csabán 104, a többi városban 256, a községekben pedig 118 házasságot kötöttek. A 478 Békés megyei házasság- kötésnél több volt Bács-Kis­kunban (809) és Csongrád­ban (625). ■ P. R. Népmozgalmi mutatók Békés megyében Békéscsaba Többi város Községek FORRÁS: KSH 6 EVESEK LETTÜNK, ÜNNEPELJEN VELÜNK! PIMM fekete) VÁSÁRLÁSI UTALVÁNYOKAT ELFOGADUNK! Akció 2007.11. 23-átÓI 2007.12. 24-éjg, Illetve amíg a készlet tart! VJ H *"< l wjyw CB ‘ - *■''•+ ■! 11 Ilii'' I li j I1 j \ \ \ i j i > i l i * I) J > ámmr ■ # * ■ap n HIRDETÉS fióknyitási kedvezmé­nyekkel várunk! bankfiók * K&H TeleCenter (061) 300 0000 www.kh.hu ♦ gyors ügyek sávja hiteltanácsadás 4 befektetéstervezés * biztosítások J Jeten hirdetés nem minősül ajánlattételnek, célja pusztán a figyelem felkeltése. A termékek, szolgáltatások részletes * 6ANKJ* leírását, kondícióit a vonatkozó Szerződés, Áteiános Szerződési Feltétetek, a K&H Bank Úzletszabayzata és Hirdetménye .***L,*,\ tartalmazza, melyek megtekinthetők a banWiókban és a www.kh.hy internetes oldalon. A Bank a kondíciók megvsb £ Sj « foztatásának jogát fenntartja. * Az akciós ajánlatok 2007. november 9. ás 2008. május 8. között történd igényesek ; ' f esetén érvényesek olyan ügyfeleknek, akik korábban a K&H Bank egyeben szolgáltatását S8m vették Igénybe. * * i i.

Next

/
Oldalképek
Tartalom