Békés Megyei Hírlap, 2007. december (62. évfolyam, 280-303. szám)
2007-12-27 / 300. szám
2007. DECEMBER 27., CSÜTÖRTÖK - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 3 Felújítás után birtokba vették a dévaványaiak a civil házat Beköltözhettek a dévaványai társadalmi szervezetek a Kossuth utcai civil házba, az épület nyáron megkezdett felújítása ugyanis a napokban befejező■ A hatmillió forintos beruházáshoz 85 százalékos támogatást nyert a város. dött. A csaknem hatmillió forintos beruházáshoz 85 százalékos támogatást, kereken ötmillió forintot nyert a város a LEADER-program keretében. A pénzből kicserélték a nyílászárókat, a burkolatokat és új berendezéseket is vásároltak. Egyelőre öt helyi civil szervezet - köztük a nagycsaládosok egyesülete - költözik a házba, ahol most már megfelelő helyiségekben folytathatják munkájukat. Dévaványán mintegy harminc civil szervezet működik. ■ L. J. A mezőgazdasági tanfolyamon 50 gazdálkodó ült „iskolapadba” A medgyesbodzási székhelyű, 300 gazdát soraiban tudó Magyar Termés TÉSZ Kft. középfokú végzettséget nyújtó OKJ-s tanfolyamot szervezett^ tagjai■ A Magyar Termés TÉSZ Kft.-be további háromszáz jelentkező kérte felvételét. nak. A mezőgazdasági pályázatok többségénél feltétel a szakirányú végzettség. Az első tanfolyamon 48-an végeztek. A napokban ismét félszáz gazdálkodó ült „iskolapadba”. A TÉSZ átvállalta a képzés költségeinek felét. — Tagjainkat folyamatosan tájékoztatjuk a pályázati lehetőségekről. Az elkészítést is vállaljuk csekély sikerdíjért, amiből a költségeket fedezzük. Kéthetente pedig szakmai előadásokat tartunk - mondta Simonka György, a kft. vezetője. ■ K. E. Babákat hozott a Jézuska karácsony A gyermeknek a legnagyobb öröm az ajándék a fa alatt A legtöbben az idén is otthon, meghitt hangulatban töltötték a karácsonyi ünnepeket. Huszonhárom családnál kisgyermek jövetelét is ünnepelték. Nyugodt karácsonya volt idén a Békés megyei szak- szolgálatok munkatársainak. A szülészeteken viszont rengeteg tennivaló akadt, lapzártánkig huszonhárom csöppség döntött úgy, hogy az ünnepekre időzíti érkezését. Molnár Pál Márton — Kevés esethez kellett ^vonulniuk az elmúlt három napban a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság egyenruhásainak. Két könnyű sérüléssel járó baleset, valamint négy betörés adott feladatot a kollégáknak Zsadány 2 millió 993 ezer forint vissza nem térítendő támogatást nyert a szaktárcától a szociális fóldprogram megvalósítására - tájékoztatott elöljáróban Dudás Árpád polgármester. A település vezetője elmondta, hogy az összeghez saját erőként 2 millió 600 ezer forintot vont mérleget az ünnepi időszakról dr. Vargáné Szombati Andrea sajtóreferens. A rendőrökhöz hasonlóan átlagos munkanapokat tudhatnak maguk mögött a mentőszolgálat dolgozói is.- Főleg belgyógyászati, illetve szív- és érrendszeri problé- Erőteljesebb forgalom főleg 22-én, illetve 23-án jellemezte a magyar-román határszakaszt Ekkor értek hozzánk azok a külföldi vendégmunkások, akik a karácsonyt otthon, szeretteikkel akarták tölteni Békés társítanak. A saját erő egy jelentős része a földalapú támogatás, így készpénzben csak 600 ezret kell előteremtenie az önkormányzatnak. Az elnyert összegből kaszagépet és rendsodrót is vásárolnak, ezzel is elősegítik a szociális földprogram sikerét. ■ B. I. mák miatt fordultak hozzánk az idősebb korosztály képviselői. Öngyilkosjelölthöz szerencsére nem riasztottak - tájékoztatta lapunkat Kárász László vezető mentőtiszt. Hozzátette, inkább a karácsony előtti csúszós utakon bekövetkezett balesetek jelentettek számukra megyében egyedül Battonyán volt némi élénkülés az áthaladó buszok miatt Karácsonykor az átlépőknek nem kellett várakozniuk - mondta Kunos Gyula, az Orosházi Határőr Igazgatóság sajtóreferense. Vezetőségválasztásra készül Gyulán a Békés-Csongrád Megyei Német Iskolaegyesület. Az 1994-ben alakult, főként pedagógusokat összefogó szervezet a német nyelv, a hagyományok ápolásáért jött létre. Idén két kiemelkedő rendezvényük volt, a nyelvi verseny és a módszerpluszfeladatot. Hajdú Sándor tűzoltó őrnagy, a megyei katasztrófavédelem ügyeletese is csendes karácsonyról számolt be. Hat műszaki mentésnél és három kisebb tűzesetnél kérték a segítségüket. A három megyénkben szülészeti osztályon karácsonykor huszonhárom csöppség örvendeztette meg családját. Békéscsabán öt, Gyulán tizenegy, míg Orosházán hét csecsemő választott^ világrajövetele dátumául’Jézus Krisztus születésének, üpnepét. A nővérek egyöntetűen állítják, az idei kiugróan magas születésszám az előző évek tapasztalataihoz képest. tani bemutató. Erről is szó volt legutóbbi közgyűlésükön. Szilágyiné Solymosi Mária elnök elmondta, jövőre a német néphagyományt, népművészetet állítják előtérbe. Gyűjtik a régi német épületek fotóit, a néphagyományokat, a jellemző ételek receptjeit. ■ Sz. M. Útbaigazítás és feltöltődés A CSALÁDOKBAN OTTHON, barátok közt, munkatársakkal és az egyházi közösségekben azért általában sikerül szépen, az alkalomhoz méltóan ünnepelni. S amióta társadalmi összejöveteleken, a közéleti porondon, nemzeti évfordulókon hazánkban a megemlékezés sokszor illetlenségbe, gorombaságba, erőszakba fordul át, a kisebb közösségek együttléte, rendezvénye bizony felértékelődik. AZ ÖSSZETARTOZÁS EREIÉT, a család szentségét, az ünnep felemelő, egész évre út- ravalót, eligazítást adó hangulatát, melegségét nem pótolhatja semmi; ezt bizonyította ez a karácsony is. A fel- töltő szereteten túl a csendes, meghitt pillanatok arra is kiváló alkalmat nyújtanak, hogy az ember magába szálljon, megvizsgálja lelkiismeretét, bevallja hibáit és fogadalmakat tegyen a jövőre. A GYERTYA fényében a megvilágosodás olykor fájdalmas is lehet, ha mély önvizsgálatot tartunk. S még sokkal hasznosabb a felismerés, amikor átértékeljük, újra rangsoroljuk dolgainkat, teendőinket, mert tudnunk kell különválasztani az igazán fontos dolgokat a csak pillanatnyilag érdekesektől, amik valójában nagyon is múlandók, felejthetők. a feldíszített karácsonyfában vízkeresztig gyönyörködhetünk; a szerencsésebbeknek, akik családi körben még együtt lehetnek, az ünnepek is tovább tartanak. A gyertyák, csillagszórók és színes üvegdíszek fényében hajlamosak vagyunk az elér- zékenyülésre, bocsánatot kérünk talán azért is, amit el sem követtünk. Nem baj, ha előrelátók vagyunk; a bensőséges ünnepek után úgyis jönnek előbb-utóbb a rohanó hétköznapok, amikor nem könnyű türelmesnek, figyelmesnek, szeretetre méltónak maradni. Hárommillió forintot nyertek a földprogramra Letűnő korszakok emlékeit gyűjtik a gyulai németek Nem kellett várakozni a magyar-román határon Brüsszelben lobbiznának a három megye előrelépéséért iroda A régió érdekérvényesítő szerepét erősítenék az Európai Unió fővárosában, a regionális képviselettel Lobbiiroda létrehozását kezdeményezi dr. Becsey Zsolt, az Európai Parlament képviselője. A lobbi ma már a régiók fejlődéséhez nélkülözheteüen eszköz. A lobbi sokakban még ma is negatív fogalomként él, mint a jogtalan előnyhöz jutás eszköze. A lobbizás napjainkban más szerepet kapott. Szakmává vált, fontos szerepet tölt be a törvényhozás előkészítésénél, a gazdaság fejlődésében. Ezért is tűzte ki célul dr. Becsey Zsolt, hogy a három megye - Békés, Csongrád és Bács-Kiskun - összefogásával lobbiiroda, vagyis regionális képviselet nyitását segíti elő Brüsszelben, az Unió fővárosában.- A regionális képviseletek számokban nem mindig mérhető hasznot hoznak a különböző tagállamok régióinak. Brüsszelben több mint 350 régió működtet ilyen irodát. Magyarországon egyedül a déldunántúli régió rendelkezik Belgium fővárosában regionális képviselettel. Ha a mi régiónk partner ebben, s minden jel erre mutat, élen járhatnánk Anyegin hadművelet az irodanyitás „fedőneve"- Azokkal a munkatársaimmal, akik segítik az iroda „tető alá hozását”, Anyegin hadműveletnek nevezzük az iroda alapítását. Magyarországon sokan óvatosak ebben a kérdésben, ami máshol már jól bevett szokásként működik. Ez egy alulról jövő kezdeményezés, aminek a meglévő, brüsszeli irodák is örülnek. A regionális képviselet működését az első két évben szoros kapcsolattal segíteném, majd mellérendelt szerepben vennék részt a munkában - nyilatkozta dr. Becsey Zsolt. az irodanyitással, aminek számos pozitív hozadéka lenne. Minden készülő jogszabálytervezetről első kézből kapnának információt az irodák. így a régiók a saját érdekük érvényesítése érdekében mozgósítani tudnák európai parlamenti képvi- selőjüket. Közvetlenül jutnának információhoz a Brüsz- szelben pályázható pénzekről. Az irodák különböző bemutatkozásokat is szervezhetnének a régiónak, például mezőgazdasági, ipari, oktatási vagy akár turisztikai Dr. Becsey: „A régió érdeke az irodanyitás.” területen. Elősegíthetnék a partnerkapcsolatok kialakítását, akár a pályázatokhoz vagy más együttműködés céljából - fogalmazott az európai parlamenti képviselő. A brüsszeli képviselet a három megye konzorciuma lenne, amiben alapítóként szerepelnének a megyei közgyűlések. Tagjai lennének a me- • f gyei jogú városok is. A regionális képviselet működését három hónapos ösztöndíjjal már két Bács megyei szakember tanulmányozta, jelenleg egy-egy Békés és Csongrád megyei ösztöndíjas tartózkodik Brüsszelben. ■ Kovács Erika 1 t k I 1 NIEDZIELSKY KATALIN