Békés Megyei Hírlap, 2007. december (62. évfolyam, 280-303. szám)

2007-12-13 / 290. szám

BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2007. DECEMBER 13., CSÜTÖRTÖK 4 MEGYEI KÖRKÉP Háromszáz új munkahely Csajon nagykövet A jó példa ragadós, további amerikai befektetők jöhetnek Amerikai tulajdonú céget, amerikai kapcsolattal rendelkező gimnáziumot látogatott meg tegnap April H. Foley, az Egye­sült Államok nagykövete Békéscsabán. Mozgáskor­látozottak javára adomá­nyokat is átadott. Nyemcsok László A nagykövet asszony látogatá­sának idejére időzítették a Bu­dapest Bank bankműveleti köz­pontjában a jó hír bejelentését, miszerint 2009 végéig a jelen­legi 386-ról 700-ra nő az alkal­mazottak száma. Mark Arnold, a bank elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta: a 30 emberrel in­duló központ ma már az egyik legnagyobb foglalkoztató a vá­rosban, és a Csaba Centerben lévő 4300 négyzetméteres iro­daterületük jövőre további 3000 négyzetméterrel bővül. April H. Foley kiemelte, a pénzintézet az USA egyik veze­tő cégbirodalmához, a General Electrichez (GE) tartozik, és az amerikai vállalatok figyelik, hol fektetnek be. Ha az önkormány­zat partner a vállalkozásbarát környezet megteremtésében, a siker nem maradhat el. Vantara Gyula polgármester hozzátette, rajtuk ez nem múlik.- A nagy amerikai cégek fon­tosnak tartják a társadalmi sze­repvállalást és szeretnek visz­A bankműveleti központban csodálta a munkatársak felkészültségét a nagykövet (jobbról). Képünkön Oberschall Gabriella asszisztenssel beszélget. A15 milliós adományból három szervezet részesült A „Nyújtsd Segítő Kezed” Ala­pítvány 1,4 millió forintot és 3,5 millió forintértékű tárgyi adományt kapott. A Naprafor­gó Gyermekrehabilitációs és Információs Centrum 2 millió forint mellett 3 millió forintos tárgyi adományban részesült. A Magyar Gyermek- és Ifjú­ságvédelmi Szövetség megyei szervezetének képviselője 1,4 millió forintot és 4 millió fo­rint tárgyi adományt vehetett át. A támogatás fontosságáról egy példa: a Napraforgóban az adomány révén a jelenlegi 50 helyett 100 rászoruló gyer­meken tudnak segíteni. szaadni valamit annak a közös­ségnek, ahol élnek, működnek - ecsetelte a nagykövet. - A bankműveleti központ első év­fordulóján 11 millió forint támo­gatást nyújtott három helyi ok­tatási intézménynek, emellett a sportot és a kultúrát is segítik. A segítő szándék vezette a Magyarországon működő ame­rikai cégeket abban is, hogy fo­gyatékkal élők ellátását végző megyei alapítványokat, intézmé­nyeket támogassanak. A nagy­követ asszony három megyénk­ben szervezetnek 4,8 millió fo­rint készpénzt és 10,5 millió fo­rint tárgyi adományt adott át. El­látogatott a Rózsa Ferenc Gim­názium és Kollégiumba is, ahol amerikai, Fulbright-ösztöndíjjal tanít angolt a New York-i Christopher Pultz, illetve a cse­reprogram keretében New York­ban spanyolokat oktat angolra a Rózsa tanára, Molnár László. Busz- és mozdonyvezetők, tanárok is sztrájkolnak Megyénkből is több szervezet jelezte, hogy csatlakoznak a Li­ga Szakszervezet december 17-ére szervezett sztrájkjához. A határozatlan idejű akcióval az egészségbiztosítási reform és a nyugdíjszámítás januártól érvényes számítási módja ellen akarnak tiltakozni. A Volán Zrt.-én belül működő Békés Megyei Közlekedési Szakszer­vezet már a múlt héten jelezte, hogy csatlakozik. A Vasúti Dol­gozók Szabad Szakszervezete hétfőn reggel hat órától be­szünteti a munkát. A Húsipari Dolgozók Szak­szervezete ágazati sztrájkbizott­ság felállításáról határozott — tudatta Bezdán János országos alelnök, gyulai szakszervezeti elnök. Ők döntenek arról, csat­lakoznak-e a hétfői megmozdu­láshoz. A HDSZ szombaton részt vesz a szakszervezetek és civil szervezetek budapesti de­monstrációján; csakúgy, mint a Pedagógusok Szakszervezete megyei szervezete. Mint Szilá­gyi Róza megyei titkár elmond­ta, több iskolában csatiakoznak a hétfőn kezdődő sztrájkhoz a pedagógusok. A helyszínek ösz- szesítése még zajlik. ■ A napelemgyártás, mint befektetési lehetőség A napelem gyártásában rejlő üzleti lehetőségekről tartottak tájékoztatót tőzsdei befektetők­nek a napokban Békéscsabán, a Fiume Hotel nagytermében. Dr. Rényi Gábor, a Genesis Ener­gy elnök-vezér­igazgatója is­mertette a cég terveit, mely sze­rint Spanyolországban, Ma­gyarországon és Szingapúrban hoznának létre 2010-re már profitot hozó gyárakat. Az érin­tett államok kormányától ígére­tet kaptak a projekt támogatá­sára, a pénz fennmaradó részét a nemzetközi tőkepiacon gyűj­tik össze. Dr. Rényi Gábor töb­bek között felhívta a megjelent érdeklődők figyelmét arra, hogy a szolárpaneleket gyártó cégek egyik legnagyobb problé­mája az alap- anyaghiány (a szilíciumhiány) nem érintené a Genesis Energy tervezett beru­házásait, hiszen a társaság a vékonyréteg-technológiával előállított napelemcellákkal al­ternatív megoldást kínál a pia­con. A társaság a Novotrade Be­fektetési Nyrt. jogutódja. A No­votrade már a rendszerváltás előtt is ismert magánvállalko­zás, s a bécsi tőzsdére beveze­tett cég volt. ■ F. M. ■ A társaság néhány éven belül három gyárban szeretne napelemet gyártani. HIRDETÉS Feltétlenül látogasson el hozzánk, mert óriási nyitási kedvezményekkel, egyedülálló szervizakciókkal, hatalmas terepjáró - raktárkészlettel várjuk Békéscsabán a TESCO -val szemben! SZIVET MELENGETŐ TÉLI AJÁNLATOK A NISSAN HOVÁNYTÓL! NISSAN HOVÁNY 5600 Békéscsaba, Szarvasi út. 79. Tel: 66/328-820 www.nissanhovany.hu A képek iHusztfációk. Kombinál« üzemanyag-fogyasztás: 5.1 *9,1I/1Q0 km, C02-kibocsátás: 136*222 g/krrr Az ajániat 2007 december 31-ig vagy a készlet erejéig érvényes, A hirdetésben szereplő adatok tájékoztató jellegűek, további részletekről érdeklődjön márkakereskedésünkben. Nissan Megye« markakepv. úi helyre koltoz«^ már Z iyy UUU K-tói! Most 0 Ft kezdőbefizetéssel, akár 120 hónapos futamidőre már **■ UUU Ft tói 1 8-as 116 LE-s gazdag íelszereliseggel automata klíma, CD ki|á!s/ó, A8S, EBD, 8 légzsák, totatokamera, N-FÜRM rendszer színes kijelzővel, Stb. I k i I I Battonya. fogorvos. Június­ban távozott az egyik fogorvos Battonyáról. Körzetének ellátását helyettesítéssel oldják meg. Eb­ből adódóan az OEP-finanszí- rozás azóta csak 60 százalékos. A helyettesítés miatt kevesebb a beteg ebben a körzetben. A vizitdíjkiesés napi húsz-huszon- ötször háromszáz forint. Békés. FEKTETŐ. Huszonöt mo­dem, ultrakönnyű óvodai fektetőt szerzett be a közelmúltban a bé­kési városi óvoda. Emellett há­rom tagóvodában lecserélték a gyermekszékeket. A beruházás összköltsége meghaladta a 755 ezer forintot. Békéscsaba, makettesek. Szép eredményeket értek el a bé­késcsabai KIT Makett Klub tagjai a hajdúszoboszlói makettverse­nyen. Nagy Anna ifjúsági repülő és ifjúsági autó kategóriában első lett és különdíjat is kapott. Nagy József hajójával különdíjat érde­melt ki, Czegle Zsolt figurájával második helyezést ért el, és ő is átvehetett különdíjat. Békéscsaba. TAGDÍJ. Emelte tag­díját a több, mint száz tagszerve­zetet tömörítő Békéscsabai Civil Szervezetek Szövetsége. Az er­nyőszervezet taggyűlésén erről Gólya Pál elnök tájékoztatta a megjelenteket. Ennek megfelelő­en január elsejétől az éves tagdíj 2 ezer forintról 2400-ra változik. Csárdaszállás, leader, a helyi vidékfejlesztési irodák tájékoztató napokat szerveznek az európai uniós LEADER-programokról. A rendezvénysorozat csárdaszállási állomására azonban nem ma lá­togatnak el a szakemberek. Mint megtudtuk, a találkozóra jövő hé­ten kedden. 14 órától kerül sor a polgármesteri hivatalban. Dévaványa. ADÓK. Januártól a mostani 5500-ról 7000 forintra emelkedik a fizetendő kommuná­lis adó éves összege Dévavá- nyán. Ebben a zöldhulladék el­szállításának költsége is benne van. Marad viszont az iparűzési adó 1,6 százalékos szintje, ami a környező városokhoz viszonyítva vállalkozóbarátnak mondható. Doboz, emelték, a díjtételek emelését javasolta Dobozon is a temetkezési szolgáltatást biztosí­tó Békés Megyei Temetkezési Vállalat. A testület a szolgáltató javaslatától eltérően alacso­nyabb, hétszázalékos mértékben emelte a díjtételeket. Hatvanmillió a Békés-Murony kerékpárúira Hatvanmillió forintot nyert a békési önkormányzat a telepü­lést Muronnyal összekötő ke­rékpárút első ütemének meg­építésére az Új Magyarország Fejlesztési Terv kiírásán. A vá­ros görögkeleti templomától az egykori téglagyárig készülhet el egy 2672 méter hosszúságú szakasz. A hálózat további fej­lesztésére Békés további pályá­zatokat nyújtott és nyújt be. A város amúgy is kerékpáros nagyhatalomnak számít a me­gyében. A települést Békés­csabával összekötő bicikliút rájuk eső része már elkészült, míg a közelmúltban a Békés- Mezőberény szakaszra nyer­tek támogatást. ■ R G. I k

Next

/
Oldalképek
Tartalom