Békés Megyei Hírlap, 2007. november (62. évfolyam, 255-279. szám)
2007-11-02 / 255. szám
2007. NOVEMBER 2.. PÉNTEK Békéscsabai partnertalálkozón ismertette terveit a Magyar Posta Az idei esztendő az ügyfél éve a Magyar Posta Zrt.-nél, és a társaság most ünnepli önállóvá válásának 140. évfordulóját - többek között erről is szó esett azon a partnertalálkozón, amelyet a Magyar Posta Zrt. kiemelt ügyfelei számára rendezett kedden Békéscsabán. ■ A mobilposta-háló- zat felépítése, működtetése jelentős feladat volt. Nagyné Haja Mária, a cég kelet-magyarországi területi igazgatóságának értékesítési igazgatóhelyettese elmondta, sok minden történt az elmúlt időszakban a posta háza táján. Hozzátette, elsősorban a piaci környezet megváltozása késztette őket belső szerkezeti átalakításokra, fejlesztésekre.- 2003-2004-ben a legjelentősebb beruházást számunkra a küldeményfeldolgozás automatizálása jelentette. Emellett a nemrégiben beindított mobil- posta-hálózat felépítése, működtetése is jelentős feladat volt. Ma már egyébként nemcsak a hagyományos hivatalokban nyújtjuk szolgáltatásainkat, hanem a nagyobb üzletházakban is nyitottunk fiókokat — értékelte a közelmúlt teljesítményét Nagyné Haja Mária. Hangsúlyozta, bár a Magyar Posta Nyugat-Európában szolgáltatásai minőségét tekintve az előkelő 6—7. felyen áll, azért akadnak még tennivalók. — A hálózatunk, például épületeink folyamatos korszerűsítésében még sok munka vár ránk - fogalmazott a vezető. ■ M. P. M. Nagyné Haja Mária: Az idei esztendő az ügyfél éve a postánál. MEGYEI KÖRKÉP Az erőművet ellenzők egyik kifogása például, hogy a beruházás a falu határában épülne fel két ötvenméteres, öt méter átmérőjű kéménnyel. Népszavazással döntenek indulatok Zéró tolerancia, Medgyesegyházának nem kell az erőmű! Népszavazást kezdeményez az Élhetőbb Med- gyesegyházáért Egyesület a falu határában tervezett szalmatüzelésű hőerőmű ellen. A tervek még nem készültek el, j engedély sincs. Kovács Erika A falu lakóinak egy részében erős indulatokat váltott ki az elképzelés. Hujber Ottó vállalkozó kereste meg az önkormányzatot tavaly, hogy a falu határában 50 megawattos, villamos energia előállítására szalmaégető erűművet építene. Idén augusztus végén a vállalkozónak több mint ó hektáros önkormányzati szántóterületet biztosítottak opciós szerződéssel, a helyi földár közel tízszereséért, 32 millió forintért. Az üzlet akkor üttetik nyélbe, ha a vállalkozónak 2 éven belül sikerül a terveket elkészíttetnie és a szükséges szakhatósági engedélyeket beszereznie. A kedd esti testületi ülésen a hőerőmű ellenzői hevesen érveltek a tervezett beruházás ellen.- Az ilyen erőműveket mindenhol elüldözik. Féltjük a környezetet, az egészségünket. Zéró tolerancia, nem kell az erőmű! — mondta az egyik hozzászóló. Az erőmű a falu határától néhány száz méternyire épülne meg. Többen attól tartanak, hogy a dinnyetermesztést is károsan befolyásolná. A hozzászólók egy környezetvédelmi előtanulmányra hivatkoztak, amit szerintük a testület tagjai el sem olvastak.- A tanulmány utolsó mondata: Ha az erőművet egyszer felszámolják, jótékony hatást gyakorol a környezetre. Ezek szerint csak van káros hatása? A megyében nincs annyi szalma, amit eltüzelnének. Ráadá- sül soha nem látott kamionforgalom hozná az alapanyagot. Népszavazás döntsön, megépüljön-e az erőmű! A képviselők köréből elhangzott olyan vélemény is, mely szerint az ellenzők egy részének gazdasági érdekeit sértené az erőmű. A hatóságok es nem a testület dönt az erőműről Dr. Nagy Béla polgármester hangsúlyozta, a testület nem hozhat döntést az erőmű, építéséről.- Megadtuk a vállalkozónak az elvi lehetőséget, elvégre munkahelyteremtésről van szó. A különböző szakhatóságok döntenek a kérdésről. Közmeghallgatásokon a lakosság véleményét is figyelembe veszik - hangsúlyozta a polgármester, aki maga is egyetért a népszavazással. A templom felújítását Bukarestből A pusztaottlakai ortodox temp- | lom felújításra szorul. Az ablakokat és az ajtókat kellene kicserélni. A felújítás költségei magasak, amit a gyülekezet és a helyi önkormányzat nem tud , magára vállalni. Az előzetes | költségfelmérések szerint a I nyílászárók cseréje mintegy is segítik 2,5 millió forintba kerülne. Jó hír, hogy a román főváros ortodox vallású lakói, a bukaresti hívek adományt gyűjtöttek, amiből a pusztaottlakai templomfelújítást is támogatják. Az összeg egy részét fedezi a költségeknek, így további támogatókat vár a falu. ■ K. E. Eleken továbbfejlesztik a szelektív gyűjtést Jelenleg három szelektív hulladékgyűjtő sziget is működik Eleken, a szakemberek szerint azonban hamarosan érdemes lesz ezek továbbfejlesztésén gondolkodni.- Nemcsak a szelektív hulladékgyűjtő telepek, hanem a hulladékfajták elhelyezésére szolgáló edényzet bővítése is indokolt Eleken - tudatta Nagy László Mátyás. Az eleki aljegyző szerint pozitívumként értékelhető, hogy mára megvalósult a zöldhulladék gyűjtése. Azt azért hozzátette, hogy ennek teljes körűvé tétele még nem eléggé tudatosult a lakosság körében. ■ Cs. Á. JEGYZET NIEDZIELSKY KATALIN Tanítanak a halottak A HALOTTAKNAK SIKERÜL, ami az élőknek nem, vagy csak nagyon ritkán: összehozzák az embereket. A rohanó, idegen világban alkalmat és békét teremtenek, hogy végre megálljunk egy kicsit, magunkba szálljunk, tükröt tartsunk. Mert az emlékezés mindig számvetés is. S kárpótlás - vagy legalább kísérlet arra -, hogy valamit behozzunk az elmulasztott odafigyelésből, együttlétből, megértésből, gondoskodásból, szeretetből. A virágba borított és gyertyafényben úszó temetők, sírkertek ilyenkor ünneplőbe öltöznek, ahogyan a halotta- ikhoz látogatók is. A külsőségeknél fontosabb, hogy a lelkünket tudjuk ünneplőbe öltöztetni, méltóképp, emelkedetten emlékezzünk elhunyt szeretteinkre. mindenszentek és halottak napja, ahogyan minden temetés, búcsú is a béketeremtés és a csöndes adózás ideje. A veszteség, a hiány okozta fájdalom rádöbbenti a gyászolót az élet értelmére. S nem lehet kikerülni a kérdést: amíg velünk voltak, megbecsültük-e, szerettük-e őket eléggé? A válasz, a döbbenet már az élőket tanítja és fordítja egymás felé. Mintha a virágot, a mécsest nem is a halottaknak szánnánk, hanem az élőknek — figyelmeztetőül. az egész ország útra kel, a temetőket járja. A sírok mellett régen látott rokonokkal, ismerősökkel találkozunk, akiknek örülünk. így lesz a koszorúzásból szívből jövő, őszinte örömünnep. Becsülni kell ezeket az alkalmakat, amelyeket nem vehet el tőlünk senki, szentségüket érdemes őrizni, tovább örökíteni gyermekeinknek. A halottaknak köszönhetjük azt is, hogy rádöbbentenek, melyek a maradandó értékek, és milyen kicsinyes dolgok azok, amelyek után hétköznapjainkban rohanunk. Leselejteznék a huszonhét éves tűzoltókocsit A világháborúk áldozataira emlékeztek ünnepség Felszentelés után a pártok és a civilek lerótták kegyeletüket A városvédők tiszteletadása a gróf sírjánál Kicserélné a békéscsabai tűzoltóság két autóját. Egyrészt egy 27 éves, igen gyakran hibás, rossz műszaki álllapotú vízszállító járművet szeretnének leselejtezni és venrfi helyette egy újat 60—65 millió forintért. További 80—85 millió forintból pedig egy négyezer liter víz szállítására alkalmas kocsit vásárolnának ugyancsak pályázati pénzből. Ha sikerrel járnak, az eszközöknek csak a húsz százalékát kell állniuk. A tűzoltóságnak eddig nagy gondot jelentett, hogy soha nem tudhatták, mennyi pénzt kapnak a várostól. A következő évtől viszont állandó támogatásra számíthatnak. ■ F. G. K. Az első világháború 728 halottja nyugszik Békéscsabán, a Németh Lajos utcai Hősök temetőjében. Rájuk emlékeztek szerdán a felújított hősi emlékmű felszentelésével. Az elesettek attól függetlenül kapták meg itt 90 évvel ezelőtt a végső tisztességet, hogy a lövészárok melyik oldalán harcoltak. A Békéscsabai Városvédő és Városszépítő Egyesület kezdeményezésére nemrégiben felújították az emlékművet. Ünnepi beszédet mondott Takács Péter önkormányzati képviselő, az evangélikus egyház képviseletében Németh Mihály lelkész szentelte fel az emlékművet. A Szabadság téren a II. világháború áldozataira emlékeztek, koszorúztak. A második világháború áldozatairól a Szabadság téren emlékeztek meg. Ehhez hasonló veszteség csak a 150 éves török uralom alatt érte az országot — mutatott rá Takács Péter önkormányzati képviselő. Kondor Péter evangélikus esperes és Szigeti Antal római katolikus plébános tartott kegyeleti megemlékezést. A II. világháború áldozatainak szentelt emlékműnél az önkormányzat, a fegyveres testületek, a pártok és a civil szervezetek helyezték el koszorúikat. Az ünnepségen részt vett a nagy világégés több túlélője és az áldozatok hozzátartozói. ■ F. M. A pósteleki Széchenyi-Wenck- heim-kastély egykori tulajdonosa, Gróf Széchenyi Antal végső nyughelyét áldatlan állapotban találta a Békéscsabai Városvédő és Városszépítő Egyesület. A néhai gróf Széchenyi Ferenc dédunokája és Wenckheim Krisztina férje. A civil szervezet tagjai nemrégiben rendbe hozták a gróf kastély közelében, egy dombon található síremlékét, ahol szerdán megemlékezést tartottak. A Széchenyi Antal emlékére 1999-ben állított emlékművet dr. Simon Mihály, az egyesület elnöke és Hankó András alelnök koszorúzta meg. Ünnepi beszédet mondott Cserei Pál. ■ F. M.