Békés Megyei Hírlap, 2007. október (62. évfolyam, 229-254. szám)
2007-10-20 / 246. szám
- Milyen a jó szerelő?- Tágra nyitott fülekkel hallgatja a köröző motort és nézi a gép befutotta íveket. Aztán előjön a javaslatával, mondjuk, hogy egy számmal nagyobb fogaskereket tegyünk be a hátsó kerékbe... Persze a gondosan feltérképezett pályák pillanatnyi állagától is sok minden függ. A 43 éves Luigi becenévre hallgató szerelő elmondta, ha messzire kell utaznia, a világbajnoktól kapott autóval érkezik a verseny helyszíneire, de gyakran repül Ferihegyről. Szerinte Pedersen 2003 után azért lett ismét világbajnok, mert 10-12 kilót leadott, így még gyorsabban repítette a 85 lóerős GM-et. Amúgy a kétszeres egyéni világbajnok 53-57 fogú lánckereket használ hátul, pályától függően. Itt tartottunk, amikor Nagy Róbert vadonatúj motorja láthatóan kínlódni kezdett. Luigi pedig azonnal kezelésbe vette a depóban a GM-et, amely rendre „megszívta magát.” Nos, ekkor faggattuk a négyszeres (1993, 1998,2000, 2001) egyéni bajnokot, aki utóbbi két aranyát gyulai színekben nyerte és utoljára 2002 júniusában szerepelt versenyen, amikor Hell Csabával megnyerték a páros ob első fordulóját Debrecenben, szintén a fürdővárosiak sikereit szaporítva. Utána jött msenói bukása, majd a 15(!) műtét másfél év alatt. — Hogy mi hozott ismét a pályára? - kérdezett yissza. - Nem, nem akarok megmutatni semmit a mostaniaknak... Csupán arról van szó, hogy aki szíwel-lélekkel csinálta ezt a sportágat, abból sosem lehet kiűzni. Itt van például a veterán Mészáros Laci. Vállalkozásom most jutott el odáig, hogy ki tudok rabolni némi időt, jó a baráti kör, változatlan a családi háttér. Ha egy ponttal utolsó leszek, akkor is nyugodtan megyek haza Zsombora, ha pedig meg tudom szorítani az élen állókat, természetesen jobban örülök. Ez nem kezdete és vége valaminek, jöttem, csinálom és kész, de igyekszem nagyon odafigyelni - mondta a minapi, gyulai edzésen Nagy Róbert. Nagy október 28-án Németországban pályára lép, régi klubja hívta meg, mi több, Diedenber- genbe szeretné magával vinni Fekete Sándort is, aki szintén újra nyeregbe száll most a bajnoki fináléban Gyulán. Az egykori kétszeres juniorvilágbajnoki döntős, 1998-ban egyéni bajnoki bronzérmes, 26 éves, mokány debreceni fiú hat évvel ezelőtt szállt le a motorról, egy bukást követő súlyos derékbántalmai miatt, igaz, akkori eltiltása sem lelkesítette, hogy mihamarabb visz- szatérjen. — Csábulok a visszatérésre, és remélem, nem ró meg az orvosom, aki azt javasolta, sose motorozzak többé, ha egészséges akarok lenni. Szóval, izgalmas lesz újra versenyezni. Az esőzés keresztülhúzta a rendezők számításait- Rosszkor jött ez a tartós esőzés - kezdte a helyszíni jelentést tegnap délután Szilágyi Sándor, a gyulai esemény fő- szen'ezője. - A pálya annyira felázott, hogy nem tudjuk megrendezni a bajnoki harmadik fordulót a hétt’égén. Sőt, a meteorológusok állítják, ezzel még nincs is vége a csapadékos időszaknak. így aztán kiértesítettünk minden résztvevőt, hogy egyelőre hagyja a depóban járművét, nem lesz most verseny Gyulán. A szövetséggel karöltve keresünk egy új időpontot a gyulai zárófordulóra, amelyről a Békés Megyei Hírlap olvasóit is értesítjük, de olvasható lesz a www.speedway.hu internetes oldalon is. 2007. OKTÓBER 20., SZOMBAT - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP SPORT Csapatban Biriék vezetnek a szupermaratoni első napján A bécsi Práter Stadiontól Pozsony főteréig tartott a Samsung Bécs-Pozsony-Budapest szupermaratoni futóverseny első, pénteki szakasza. A férfi csapat- versenyben a békéscsabai Varga Istvánnal és a gyulai Biri Ferenccel is megerősített Muvapi-Ton- dac és a budapesti Koronás Cukor csapata 92 kilométer megtétele után 5:10:48-as idővel holtversenyben ért célba. A Békéscsabai Atléták Frühwald (Tábor Miklós, Kadlót Zoltán, Balogh István, Benedek Zsolt) négyese a harmadiktól 8 perccel lemaradva 5:21:05-ös idővel a 4. helyen áll. Egyéniben a kétszeres győztes lengyel Jaroslaw Janicki az első (6:27:47), Bogár János (6:38:51), az orosz Anatolij Kruglikov (6:44:38) és a békéscsabai Vozár Attila (7:03:47) előtt. A nőknél a békéscsabai Csendes Ildikóval megerősített Pest megyei önkormányzat kvartettje a nap győztese. ■ G. P. Magabiztosan jutott tovább a gyulai együttes FERBONEX-GYULAI SE- HAJDÚNÁNÁS 31-26 (15-7) Magyar Kupa női kézilabdamérkőzés a 16 közé jutásért, Gyula, 150 néző. V: Dudás, Serfőző. Legjobb dobók: Szabó T. 9, Mahler, Szabó R. 7-7, ill. Nyilas 7, Bekő 5. Az első gólt a vendégek szerezték, de ezt követően gyorsan fordítottak a gyulaiak, akik végig irányították a játékot, és megérdemelten jutottak a legjobb ló közé. ■ Sport a Békés megyei médiában Gyula TV. Október 22., hétfő, 20.20 (ismétlés október 23., kedd, 10.20): Bp. Honvéd II — Gyulai Termál NB Ill-as labdarúgó-mérkőzés. Orosházi Városi TV. Október 22., hétfő, 19.20: Sporthírek. Csaba Rádió. Október 21., vasárnap, 21.00: Sporthírek. Hétköznap, mindennap 18.05 és másnap 7.05, valamint 9.05: Hosszabbítás. ■ Eredetileg most vasárnapra írták ki a salakmotorosok egyéni ob harmadik, záró fordulóját, ám ezt elhalasztották. Ettől függetlenül egész héten - amíg a jó idő tartott — zajlott az élet a fürdővárosban. Hatvan percen keresztül kell hajtani a Gyöngyös elleni derbin — A múlt héten a sereghajtó, nyeretlen Tata ellen megengedhettem, hogy teljes sorcserét hajtsak végre annak érdekében, hogy mindenki játéklehetőséghez jusson, most azonban csak szükség esetén lehet szó róla — összegezte az egy héttel ezelőtti mérkőzést, illetve utalt a mai találkozóra Bakó Botond, az Erste Békési FKC NB 1-es férfi kézilabdacsapatának vezetőedzője. S mindez érthető, hiszen szombaton 18 órakor a békési sportcsarnokba az a Gyöngyös érkezik, amelyik egy góllal legyőzte a vihasarkiakat a bajnokság első körében. Akkor 27—26-ra nyertek a gyöngyösiek annak ellenére, hogy négy perccel a lefújás előtt még egy- gólos előnyben voltak a vendé-1 gek. Igaz, akkor a játékvezetők E hathatós segítségére szükség g volt a Gyöngyös győzelméhez. | — Sérültünk nincs, mégis egy I híján áll rendelkezésemre a csapat - folytatta Bakó Botond.- A 34 esztendős Patrik lurkót hazaengedtem Szlovákiába, ugyanis szombaton lesz az esküvője. Egy biztos, a visszavágás miatt most nem lesz elég egy félidőt játszani, a Gyöngyös egy erős csapat, tehát hatvan percen keresztül koncentrálni és hajtani Fábián István Nagy Róbert hosszú kihagyás után újra nyeregbe pattan és ismét gyulai színekben igyekszik pontokat gyűjteni, népszerűsíteni sportágát. Pedig a hétvégi eseményre Szilágyi Sándor, a Gyulai Speedway Club elnöke nem titkolt meglepetéssel készült: leigazolta a négyszeres bajnok Nagy Róbertét és a szintén sokáig csak néző, 26 éves, debreceni Fekete Sándort. A minapi közös gyulai edzések egyikén ott volt egy világbajnok is..., pontosabban egy világbajnoki szerelő, Barát Lajos, aki az idei aranyérmes dán Nicki Pedersen egyik mechanikusa. És ha már itt volt, mindkét alkalmi gyulainak segített a deli póban. Természetesen beszél- | gettünk vele néhány percet. | - Mint láttuk, nagy volt az I ünneplés Krskóban... — És még nagyobb lesz Valenciában, ahová november elsejétől az egész stábot meghívta a különben Londonban lakó Nicki, ráadásul akkor zárul a gyorsasági vb, remélhetőleg Talmácsi Gábor egetverő sikerével, de nem akarom elkiabálni. Újra fürdővárosi színekben salakmotor Nagy Róbert és Fekete Sándor nyeregbe pattant Patrik Jurko fejét a hét végén bekötik, nem lehet ott a Gyöngyös elleni meccsen. A hiányzók ellenére magabiztosan lépnek pályára labdarúgás Győzelemre törnek a lila-fehérek a Vasas fiataljai A labdarúgó NB 11-ben vasárnap 14.30 órakor a tizenkettedik helyezett Orosháza FC a tabella tizennegyedik helyén álló BKV Előre otthonában lép pályára. — A BKV Előre ellen egy jó mérkőzésre számítunk, amelyen a négy hiányzó ellenére is magabiztosan lépünk pályára és szeretnénk győzni - mondta Belvon Attila, az orosháziak vezetőedzője. - Bár szűkös a keretünk, úgy vélem, akik most lehetőséget kapnak, bizonyíthatják tehetségüket és azt, hogy hozzá tudnak tenni a csapat játékához. A Szolnok ellen legutóbb kiállított Halász Krisztián kapus és Futaki Krisztián egy mérkőzésre szóló eltiltást kapott, míg a csapatkapitány, Koncz Zsolt és Szabó Norbert sárga lapok miatt nem szerepelhet a fővárosban. Mivel kevesen maradtunk a keretben, így a héten három ifjúsági korú labdarúgónak, Dobosnak, Fejesnek és Harangozónak kértük meg a felnőtt játékengedélyt. Az orosházi csapat várható összeállítása: Szabó P. - Kerekes, Csiszár, Pardi, Sipka - Szeverényi, Kerepeczki, Mike, Búza - Petneházi, Kocsis D. vagy Lovas. A kispadon a kimaradó, valamint Blaskó kapus, Bakos, Dobos, Harangozó, Fejes foglalhat helyet. A labdarúgó NB III tizedik fordulójában vasárnap 18.00 órakor a Békéscsaba 1912 Előre SE a Vasas II. csapatát fogadja a Kórház utcai stadionban, míg a Gyulai Termál FC 14.30 órától a Budapest Honvéd II. otthonában lép pályára. Szarvas János, a békéscsabaiak edzője elmondta, sok ügyes fiatal játékos szerepel a Vasasban, akik ellen győzni akarnak. A tervezett csapat: Harman - Szenti vagy Fabulya, Brlázs, Rubus, Horváth T. — Okos vagy Sajben, Závoda, Ladányi, Ursz - Cseke vagy Miklya, Pozsár. Bevetésre készen a kimaradók, valamint Such (kapus), Tóth-Kovács, Pankotai, Nyúl, Fazekas. A béellen vasárnap este késcsabai csapatból Dani és Szenti sérüléssel bajlódik. Dobi Róbert, a gyulaiak játékosedzője szerint hét hete veretlen csapatuk a pontszerzés reményében utazik a fővárosba. A várható összeállítás: Steigerwald - Varga A., Pri- bojszki, Valentényi, Süli — Kondoros, Laurinyecz, Ferenczi, Sztanojev — Dobi — Czira. A kispadon Gróh (kapus), Zöldi, Sztraczinszki, Cseke, Kádár, Andea ülnek. A gyulaiaknál Tóth R. sérült. ■ V. L. A békéscsabai Pozsár Gábortól gólokat, gólpasszokat várnak ezúttal is. Több olimpiai és világbajnok gyúr a kolbászfesztiválon A kolbászfesztiválon jócskán akad ismert sportember, akik közül többen be is állnak gyúrni, így itt lesz az Élővíz-csatorna túra résztvevői közül a kajakos Vaskuti István és Wichmann Tamás. Meghívást kapott a vízilabda olimpiai bajnok Kásás Zoltán, korábban részt vett az eseményen Kemény Dénes pólós szövetségi kapitány, aki az ideit kihagyja, ugyanis nincs Magyarországon. Az Olimpikonok Klubja is bejelentkezett, eljön tőlük a vívó Szabó Bence, a kajakos Novák Ferenc, valamint az RSG-s Fráter Viktória. Meghívást kapott a békéscsabai remek tornász, a pekingi részvételt kiharcolt Böczögő Dorina is. ■