Békés Megyei Hírlap, 2007. október (62. évfolyam, 229-254. szám)
2007-10-22 / 247. szám
7 2007. OKTÓBER 22., HÉTFŐ - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP SZÜLŐFÖLDEM szülőföldem, békés megye Melis György büszke tót származására. Nemzedékekkel szerettette meg a komolyzenét, évtizedeken át énekelt itthon és külföldön. Az elismerések és a hírnév ellenére mindig egyszerű ember maradt. SZARVASRÓL INDULT AZ OPERAKIRÁLY Melis György szinte minden jelentős operaszerepet eljátszott, baritonja a világ legnagyobb operaszínpadain felcsendült az elmúlt évtizedekben. Új sorozatot indít lapunk, melyben olyan jeles magyar személyiségeket mutatunk be, akik Békés megyében születtek, innen indultak el a hírnév felé. Az általunk kiválasztott emberek a művészettől a tudományig az élet különböző területein bizonyítottak. Elsőként a szarvasi származású, Kossuth-díjas operaénekeshez, Melis Györgyhöz kopogtattunk be. Lipták Judit Táncos Frici, a hosszú szőrű fehér puli boldogan szalad elénk, amikor becsöngetünk az óbudai családi ház ajtaján. A Mátyáshegy egyik csendes utcájában, magas fák közt megbúvó otthon egyáltalán nem hivalkodó, ahogyan lakója, Melis György sem volt soha az. A neves operaénekes, aki a világ szinte valameny- nyi jelentős színpadán énekelt, mindig büszkén vallott arról, hogy szegénysorból, a Szarvas határában fekvő csipkársori tanyavilágból indult.- Jaj, de örülök, hogy otthonról, a szülőföldemről jöttek látogatók! - mondja Gyurka bácsi, miközben beljebb tessékel bennünket otthonába. A művész ma is ugyanolyan szálfatermetű, amilyennek egykor szerepeiben láthattuk. Koráról, 84 esztendejéről legfeljebb születési anyakönyvi kivonata árulkodhatna. No meg egy kicsit a hangja, amely már nem olyan erős, mint az 1930-as években, amikor a szarvasi Újtemplom kórusában Bartos Pál lelkész felfigyelt a fiúra, akinek éneke messze túlharsogta az orgonamuzsikát, betöltötte a tágas templomot.- Bartos nagytiszteletű úr jósága nélkül talán én is földműves maradtam volna, mint a szüleim és sosem léphettem volna az Operaház színpadára — emlékszik Gyurka bácsi. - Ő volt az, ’ aki nemcsak biztatott, hanem anyagilag is segített. Pénzt adott, háromszáz pengőt, hogy Pestre jöhessek tanulni. A város akkori országgyűlési képviselőjének javaslatára a parlament is megszavazott nekem ugyaneny- nyit. Hatszáz pengővel a zsebemben jöttem Budapestre, és elkezdtem tanulni énekelni. Arról, hogy mennyire jó befektetés volt a hatszáz pengő, Melis György otthonában számtalan relikvia árulkodik. A nappali falán díjakról, kitüntetésekről szóló oklevelek ékeskednek egymás mellett. Fő helyen a Kossuth-díj odaítéléséről szóló dokumentum Kádár János aláírásával, de szorosan mellette ott van az az oklevél is, mely bizonyítja, hogy a szülőföld sem feledte híres fiát: Szarvas 1986-ban díszpolgárává avatta Melis Györgyöt. —Nem volt ám olyan egyszerű bekerülni a Zeneadakémiára! — kanyarodik vissza a kezdetekhez. - No nem a felvételi miatt, hanem mert a családom, édesanyám kivételével annyira ellenezte az énekesi pályát, hogy nem mertem megmondani, mire készülök. Inkább beiratkoztam a Műegyetemre, s titokban jártam egy kitűnő énektanárhoz, Bartos Annához. Ő aztán egy év elteltével rám parancsolt, menjek el a Zeneakadémiára, próbáljam meg a felvételi vizsgát. Sikerült is, így az egyetemet abbahagytam, s elindultam a muzsika útján. Olyan nagyszerű tanároktól tanulhattam, mint Kodály Zoltán, később pedig olyan nagy művészekkel énekel- h'ettem együtt, mint Orosz Júlia, Osváth Júlia, Székely Mihály és Fodor János. Melis György szerencsésnek tartja magát: pályája hosszú évtizedeken át a magasban ívelt. Don Giovannitól Anyeginen és Figarón át Falstaffig minden szerepet elénekelt Páratlanul szép baritonját nemcsak idehaza, hanem a világ szinte minden pontján megismerhették. Számtalanszor lépett színpadra Olaszországban, Angliában, Amerikában, Kanadában, Brazíliában és Ausztráliában is. S bár rengeteg ajánlatot kapott, sohasem fordult meg a fejében, hogy máshol próbáljon meg boldogulni.- Már fiatalkoromban eldöntöttem, hogy ezt a szerencsétlen sorsú országot, amely az 1700- as években befogadta szlovák őseimet - vagy ahogy mifelénk, Szarvason mondják, a tótokat -, nem hagyom cserben. Itt születtem, meghalni is itt akarok. Szülőföldjén fakadt dalra utoljára, többé nem énekel- Á, nem vállalok én már semmilyen fellépést! - emeli fel hangját határozottan a művész, amikor arról kérdezem, szokott-e még énekelni. Kissé csendesebben, de a keserűség legkisebb jele nélkül teszi hozzá: eljárt az idő, ideje átadni a helyet a fiataloknak. Idén februárban Szántson, miután átvette a város által neki ajándékozott életműdíjat, még dalra fakadt. A tőle oly sokszor hallott „Ó mily sok hal terem az nagy Balatonba-ha-ra-ha-ra-ha- ha..." kezdetű dalt énekelte el a népes ünneplő közönségnek. Ugyanezen alkalomkor a helyi televíziónak adott interjújában hosszasan mesélt itteni gyermekéveiről, emlékeiről, a város iránt érzett szere- tetéről Budapesti látogatásunkkor elmondta: az volt a búcsú, utolsó dalát Szarvasnak ajándékozta, többé már soha, sehol nem fog énekelni. A művészről röviden Matyóin Tibor, a szarvasi szlovák önkormányzat elnöke:- Örülök annak, hogy ez a csodálatos művész sohasem tagadta meg származását, azt, hogy közülünk, szarvasi tótok közül való. Mindig nagyra becsültem őszinte, paraszti humorát, s életfelfogását, mely szerint: „Elsősorban ember legyél, ne azzal hencegj, amit elértél!" Uhljár Zita, Szarvas Város Baráti Körének ügyvezető elnöke:- Tisztelem Melis Györg)'öt, büszke vagyok arra, hogy városunk szülötte. Megható az őszintesége, közvetlensége, az, ahogyan egy pohár bor mellett üldögélve úgy tud beszélgetni az emberrel, mintha ezer éve barátok lennénk. A máktörő és a kenderfésülő jól megfér a Kossuth-díj és az operaszerepekről készült fotók mellett- Jaj, nem tudom, elbír-e még ez a kisszék! Több, mint százéves már, még az édesapám csinálta! — mondja Gyurka bácsi, miközben óvatosan leül a fából faragott apró székre. Stabil még, hiába, a régi paraszt- emberek tudták, mit, hogyan kell csinálni, jegyzi meg, majd kezébe vesz egy első ránézésre vajköpülőre hasonlító szerkezetet, melyről utóbb kiderül: máktörő. Ez is egyike a csipkársori tanyáról magával hozott tárgyaknak, melyekből egész kis kiállítást rendezett be a nappaliban. így gyermekkorának használati tárgyai mindennap vele vannak.- Hű, de nem szerettem én ezt a nehéz máktörőt! - mondja nevetve. - Akkoriban még nem volt darálónk, s mindig nekem, a legkisebb gyereknek kellett a A régi tárgyak a gyermekkort idézik, igaz, a máktörő nem nőtt a szívéhez. mákot megtörnöm a szombati haluskához. Tudja, a tótok mindig haluskát (szélesmetéltet) ettek szombaton. Tót vagyok én is, a szlovák az anyanyelvem, igaz, mára már lassan elfelejtem, itt, Pesten nem nagyon volt kivel ezen a nyelven beszélni. A máktörő a helyére kerül, Gyurka bácsi tekintete most egy rozsdás, tüskés szerkezeten pihen meg. — Kenderfésülő, de maguk ezt már nem ismerik! - mondja, miközben kezével gyengéden végigsimítja a szúette deszkalapon ágaskodó szögeket. Aztán előkerül a rokka, mellyel édesanyja egykor a fonalat készítette, végül pedig a parasztemberek fából faragott csizmalehúzóját, a zajacot veszi kézbe. Körbenéz, majd így szól: — Ez is én vagyok... meg a Don Giovanni is! Díjözön, örökös tagság Metis György 1923. július 2-án született Szarvason, egy hétgyermekes parasztcsalád legkisebb fiaként. Húszéves koráig szülővárosában élt, majd Budapestié költözött. A Zeneakadémia elvégzése után rögtön szerződtette a Magyar Állami Operaház, melynek ma is örökös tagja. Énekesi pályáját számos kitüntetéssel ismerték el. Több ízben kapta meg a Liszt- és a Kossuth-díjat. Kiváló és Érdemes Művész. Kitüntették őt a Magyar Népköztáisaság Gyémántokkal Ékesített Csillagrendjével, a Hazám díjjal és a Magyar Örökség díjjal. Szarvas és Óbuda díszpolgára. Tulajdonosa a Magsar Köztársasági Érdemrend Csillagos Középkeresztjének. Szülővárosa idén februárban a Szarvasért Emlékplakett arany fokbzatával (életműdíjjal) tüntette ki. A művész sohasem nősült meg. Egy fogadott fia van, aki ma is vele együtt él óbudai házában. A hangomra nagyon vigyáztam. A pénz nem bolondított meg. Csodás ajándékokat adott az élet. i
