Békés Megyei Hírlap, 2007. október (62. évfolyam, 229-254. szám)
2007-10-03 / 231. szám
Gyulán a modellezők ügye bíróság elé került A gyulai kép viselő-testű let 2004-ben hozott zajrendeletet A Kossuth teret átépítése után tavaly zajszintméréssel adhatták át. A tér és az idén megújult belváros zajára nem érkezettpanasz. A városban az utóbbi időben szórakozóhelyek nem sértették meg a zajrendeletet, ellenük nem érkezett bejelentés. A Csabai úti modellezőpálya ügye ligyanakkor bírósági szakaszban van. Jelenleg naponta 9-től 12 óráig, illetve 15-től 18.30 óráig engedéllyel használhatja a klub. A harmincasok a szórakozásukat, a lakók a biztonságukat féltik diszkó Megyeszerte akadnak gondok, igaz, a zene mellett a randalírozó fiatalok is zavarják a közelben élőket Idén már biztosan nem lesz több nosztalgiadiszkó a békés- dánfoki üdülőközpontban. A zeneszolgáltatást azért függesztették fel, mert a szórakozóhely hangereje lakott területen túllépte az éjszaka megengedett 35 decibeles határértéket, illetve a diszkó az engedélyezettnél tovább tartott nyitva. A döntéssel nem mindenki ért egyet. Hajnóczi Levente például úgy fogalmazott, a nosztalgiabuli jelentette az egyetlen szórakozást számukra. Mint azt a 38 éves békési férfi elmondta, a legtöbb helyre csak egészen fiatalok járnak, Dánfokon viszont barátaival a 80-as, 90-es évek, hozzájuk közel álló mieten több, mint harminc százalékkal túllépte az éjszaka engedélyezett határértéket. Másrészt a diszkó az engedélyezettnél lényegesen tovább tartott nyitva, néha még vasárnap reggel hat órakor is szólt a zene. A jegyző hangsúlyozta, amennyiben teljesülnek a törvényességi feltételek, nem gördítenek akadályt újbóli megnyitása elé. Békéscsabán hivatalosan csak egy diszkó működik, az Eldorado. A többi szórakozóhelyet nem ebbe a kategóriába sorolják - tudtuk meg dr. Burai Mihálytól, a békéscsabai polgármesteri hivatal közigazgatási osztályának vezetőjétől. Ezt a diszkót 2005 márciusában egyszer bezárták, igaz, .nem a zaj miatt. A gyorsteszt harmincegy fiatalnál drogfogyasztást mutatott ki, és ezt a megyeszékhely akkori jegyzője, dr. Kurucz Ferenc közbiztonságilag veszélyesnek találta. Végül a bíróság úgy döntött, a szórakozóhely továbbra is működhet. A legtöbbször nemcsak a hangos zenére, hanem az utcán randalírozó fiatalokra haragszanak a lakók. Míg az előbbiben a jegyző, utóbbiban a rendőrség az illetékes. ■ Hírlap-összeállítás Dr. Burai Mihály: „Nem csak a zaj okoz gondot.” slágereire táncolhattak. Hasonlóan vélekedett Szabóné Veres Ilona is. A tábor üzemeltetője szerint a 25-40 év közötti korosztály érezhette igazán jól magát ezeken a bulikon. Jelezte, ha idén nem is, de jövőre mindenképpen szeretné megfelelő körülmények között újraindítani a diszkót. Dr. Heinerné dr. Kecskés Aranka, Békés város jegyzője elöljáróban leszögezte, nincsenek a diszkó ellen. Mint mondta, a nosztalgiabulikkal kapcsolatban két probléma merült fel: egyrészt a zaj lakott te2007. OKTOBER 3., SZERDA - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KORKÉP Békés. EMLÉK. Az iskola neves tanárainak tiszteletére avattak dísztáblát a közelmúltban a Szegedi Kis István Gimnáziumban. A békési ünnepségen számos közéleti személyiség vett részt. Békéscsaba, gépjárműadó. Idén 400 millió forint gépjárműadóból befolyt bevételre számít az önkormányzat. Az első félévben a pénz ötven százalékát fizették be a lakosok. A gépjárműadó 2003 óta teljes egészében az ön- kormányzatokat illeti meg. Csabacsüd. csatornák. Befejeződött a belterületi belvízcsatornák tisztítása. A község vezetői szerint jelenleg a csatornák állapota jó, így nyugodtan néznek elébe az október első felében esedékes belvízszemlének. Gyula. VÍZÜGY. A Körös-vidéki Területi Vízgazdálkodási Tanács a napokban Gyulán tartott ülésén többek között szó volt a vízkészletek területi megosztásáról, a víz- hasznosítás és öntözés tapasztalatairól. A témát az igen aszályos nyár mellett a Tisza-völgyi vízkészletek megosztásáról szóló intézkedés módosítása is indokolta. Hunya. vöröskereszt. Ebben az évben eddig negyvenhetén adtak vért Hunyán. Mindez a helyi Vöröskereszt beszámolójából derült ki, amit a hunyai képviselő- testület elfogadott. Kétsoprony. szilfák, az Ady és a Rákóczi utcán néhol a lakóépületeket veszélyezteti a szilfasor, néhol gyökereik miatt összetöredezett a járda. A kétsopronyi testületjóváhagyta, hogy ahol szükséges, a lakók kivághassák a fákat. Helyükre a tervek szerint gömbakácot telepítenek. Medgyesbodzás. tűzoltóautó. A medgyesbodzási képviselő-testület támogatja a mezőkovácsháziak tűzoltóautó-vásárlási tervét. A bodzásiak vállalják a lakosságarányos önrészt, aminek ösz- szege 260 forint lakosonként. Újkígyós, lámpa. Immár sárgán villogó lámpa figyelmezteti az Újkígyósra érkező autósokat a veszélyre. A lámpa kihelyezésével a gyalogosokat és a kerékpárosokat próbálják védeni a településen. Vésztő. TALÁLKOZÓ. A vésztői gimnáziumban érettségizett öregdiákok találkozóját tartották a napokban. A találkozón számos egykori diák és pedagógus jelent meg. Belvárosi kamionkeringő parkolás A felügyelet kiemelten foglalkozik a szabálysértőkkel A személy- és teherfuvarozással foglalkozó vállalkozók egy része hajlamos sajátjaként kezelni a lakása előtti és a környékbeli zöldterületeket, parkolókat. Ezzel viszont zavarják az ott élők nyugalmát. Munkatársainktól Az elmúlt hetekben több lakossági bejelentés is érkezett Békéscsabáról szerkesztőségünkbe, hogy a szállítmányozással foglalkozó szomszéd, albérlő tehergépkocsijaival akadályozza a forgalmat, a parkolást. Ezenkívül a gépek beindítását kísérő reggeli zaj is borzolja a lakótársak idegeit. — Fokozottan figyelünk ezekre az esetekre, hetente 3—4 alkalommal találkozunk ilyen szabálysértéssel. A hatályos önkormányzati rendelet értelmében, a 3500 kilogrammot meghaladó járműveknek, például a kamionoknak vagy buszoknak este tíz és reggel hat óra között tilos négy órát meghaladóan közterületeken parkolni - beszélt az ügyek jogszabályi hátteréről Makszin András, a békéscsabai közterület-felügyelők csoportvezetője. Hozzátette, idén már mintegy száz esetben intézkedtek, ötszáztól tízezer forintig terjedő helyszíni bírságot szabtak ki a vétkesekre. — Főleg a Lencsési lakótelepet, az Andrássyutat és a Kazinczy utcát érinti ez a probléma. Indokolt esetben egyébként az önkormányzat adhat ki engedélyeket a nagyobb tömegű járművek parkolásához - mondta Makszin András. A közterületeken parkoló teherautók tulajdonosai helyszíni bírsággal sújthatok. (Képünk illusztráció.) Nagyszénáson egy szállítási vállalkozó keserítette meg az egyik utca lakóinak életét. Ingatlant vett és ott alakította ki telephelyét, miközben a szomszédok a kamionok zaja miatt panaszt tettek az önkormány- zárnál. Az sem tetszett a helyieknek, hogy a sofőrök a korai és késői órákban egyaránt fényszóróikkal keltették fel a pihenőket. Nyemcsok János polgár- mestertől megtudtuk, a probléma megoldódott, a fuvarozó megértést tanúsított az érintettek felé, máshol talált parkolót. Telephely az udvarban Tótkomlóson a nagyszénási esethez hasonló a Lehel utcában élők panasza. Szomszédjuk fuvarozó, ám a jogszabály szerint a családi ház udvarát akkor kell telephelynek nyilvánítani, ha tíz autónál több parkol ott. Az ön- kormányzat mindössze any- nyit tehetett, hogy a vállalkozóval megcsináltatta a bejáratot. Emellett nem engedik, hogy ott mossa, illetve szerelje járművét. Hulladékgyűjtésről szólnak az előadások Szeghalmon A szelektív hulladékgyűjtésről, a környezettudatos életmódról tart előadásokat a szeghalmi Vadvirág Természetvédelmi és Kulturális Egyesület, karöltve az Öko-Pack Kht.-vel, a Péter András Gimnáziumban és a Szigeti Endre Szakközépiskolában az idei tanévtől. - Célunk, hogy felhívjuk a figyelmet a hulladékhasznosítás jelentőségére, a környezettudatos vásárlásra, a hulladékképzés megelőzésére. Bízunk benne, hogy hozzájárulunk a lakosság környezettudatosságának erősítéséhez - nyilatkozta Kiss Éva egyesületi koordinátor. ■ B. I. Régi már nem, csak új játszótér lesz Eleken A balesetveszélyes játszótereket nem építjük újra, mert hosszú távú megoldásra törekszünk — jelezte Pluhár László polgármester képviselői felvetésre. Drágos József úgy vélte ugyanis, hogy hamarosan szeméttelep lesz a Vasút soron túli terület egykori, mára elbontott játszóteréből. A képviselő ezért azt javasolta, hogy 2010- ig helyezzék vissza a régit. Eleken korábban azért bontották le az elavult létesítményeket, mert azok az uniós előírásoknak nem feleltek meg. Azóta csak a Hősök útján épült új közösségi tér. ■ Cs. Á. WMMMsmm Zavarták már a nyugalmát? SZIRÁCZKY LÍVIA, 55 ÉVES, BÉKÉSCSABAI GAZDASÁGI ÜGYINTÉZŐ: — Velem is előfordult már, hogy megzavarták az éjszakai nyugalmamat. Az albérletben lakó szomszéd döntött úgy, hogy házibulit rendez, más kérdés, hogy kissé túllőttek a célon. Amikor átcsöngettem, szerencsére zokszó nélkül lejjebb vették a hangerőt, s nem alakult ki nagyobb konfliktus. Szabályozni kellene ezt a kérdést. SZEKERES ISTVÁN, 22 ÉVES, SZARVASI DIÁK:- Személy szerint még nem rendeztem soha házibulit, amikor pedig engem hívtak meg egy ilyen eseményre, akkor a szomszédokkal nem találkoztam. Egyébként engem sem zavart még meg soha egy diszkó vagy rendezvény hangja, igaz, nem is lakunk ilyen helyek közelében. Úgy gondolom, hogy érdemes lenne szabályozni a sokakat érintő kérdést. TUSKA GÁBOR, 21 ÉVES, SZOLNOKI DIÁK:- Egy, a nyaralónkban rendezett buli során alakult már ki konfliktusom a szomszédban élőkkel, hála istennek, az ellentéteket gyorsan sikerült rendeznünk. Azt hiszem, házibulik esetén ez így normális. Persze, ha egy diszkó mellett laknék, nem biztos, hogy örülnék annak, ha állandóan üvöltene a közelünkben a zene. ■ P. G. >