Békés Megyei Hírlap, 2007. október (62. évfolyam, 229-254. szám)

2007-10-20 / 246. szám

3 2007. OKTÓBER 20., SZOMBAT - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP Példamutató életpályák megyegyűlés Elismerő díjakat adtak át az ünnepi rendezvényen Évtizedes tevékenységüket ismerte el a megyei önkormányzat. Felvételünkön a díjazottak társaságában Domokos László, a megyei közgyűlés elnöke. Tiborc panasza is elhangzott a csabai szemetes konferencián A hulladékgazdálkodás évek óta neuralgikus pont Békéscsa­ba és a megye életében — hang­súlyozta dr. Cserei Pál a hatodik alkalommal megtartott Békés­csabai Regionális Hulladékgaz­dálkodási Konferencián tegnap. Elmondta, a megyeszékhelyen, a Kétegyházi úton található hul­ladéklerakó rekultivációját 2012-ig kell befejezni. Felhívta a figyelmet, hogy az emberek egy része felelőtlenül viselkedik, nem ügyel környezetére. Gyurkó Csaba, a TAPPE Kft. ügyvezetője „Tiborc panaszával” kezdte értekezését. A társaság vezetője elmondta, hogy hiány­zik az egységes, hulladékgazdál­kodással kapcsolatos koncepció. - Többszöri nekifutásra sem si­került az elképezéseket egysége­síteni — szögezte le. ■ P. G. SZDSZ: botrányosan kezdődött a Fidesz gyűjtési akciója Az SZDSZ szerint botrányosan kezdődött a Fidesz aláírásgyűj­tési akciója; szerintük Békés­csabán a 2-es iskolában, a taná­ri szobában tegnap kirakták a Fidesz népszavazási ívét, melyet feltehetőleg a párt egyik önkor­mányzati képviselőjétől kaptak — közölte az MTI-vel Gusztos Pé­ter SZDSZ-ügyvivő. Vrbovszki Viktor, a körzet fideszes önkor­mányzati képviselője elmondta, az íveket a portán hagyta a vele jó kapcsolatban álló igazgató­nak. „Az íveket senki nem írta alá, nem volt cél, hogy az iskolá­ban bárki is aláírásokat gyűjt­sön” - tette hozzá. ■ P. G. Rengeteg jelölés érkezett idén a „Békés Megyéért” kitüntető cím odaítélésé­re. Tegnap a négy legjob­bat jutalmazták. Csiszér Áron Ünnepi megyegyűlésen osztot­ták ki tegnap a „Békés Megyé­ért” kitüntető díjat, melyek az egészségügy, az oktatás, a kul­túra és a sport területén talál­tak gazdára. Elsőként a gyulai kórház szü­lész-nőgyógyász osztályát 1996-os nyugdíjazásáig vezető dr. Jakubecz Sándor szülész-nő­gyógyászt jutalmazta Domokos László, a megyei közgyűlés el­nöke. Érdemei felsorolása köz­ben elhangzott: munkássága során kiemelkedő aktivitással foglalkozott megyénk fiatalsá­gával. Idejekorán felismerte és felkarolta az ifjúság magatartá­si, viselkedési problémáinak megoldását, a szexuális fejlő­dés kapcsán jelentkező gon­dokra fordítva a figyelmet. Farkas Zoltán, a megyegyű­lés alelnöke ezután dr. Patay István egyetemi tanárt, főisko­lai rektort kérte fel a díj átvéte­A közelgő ünnepre a Békés Megyei Levéltár igazgatója emlékezett. Dr. Erdész Ádám élő hagyománynak nevezte az 1956-os forradalmat, melyhez az vezetett, hogy szinte vala­mennyi társadalmi rétegnek sérelmeket kellett elszenved­nie a hatalomtól. lére. A Tessedik Sámuel Főisko­la első rektora tagja a Magyar Tudományos Akadémia köztes­tületének. Az elismert, megbe­csült szakembernek több, mint nyolcvan tudományos szakcik­ke, könyve, jegyzete jelent meg, mindezeken kívül két szolgála­ti szabadalma is van. A tizenöt éve alakult szabad- kígyósi Vadvirág Pávakör tag­— Ünnepeljük, hogy volt bá­torságunk szembeszállni az­zal a katonai erővel, mely győzedelmeskedett a második világégésben -fogalmazott Erdész Ádám, különleges tör­ténelmi pillanatnak nevezve az akkori eseményeket a nem­zet életében. jai kezdetben csak saját szóra­koztatásukra énekeltek, de idő­vel egyre több meghívást kap­tak környező településekről, majd megyei és országos verse­nyekre is hívták őket. Az évek során országos minősítéseken ezüst, megyei versenyeken pe­dig több nívódíjat gyűjtöttek be, tegnap a „Békés Megyéért” ki­tüntetést vehették át. A Jókai színház Vigadójában egy házaspár kapta a negyedik elismerést. Iványi László és Iványiné Dombi Julianna peda­gógus edzők neve nemcsak a mezőberényiek számára cseng ismerősen. Munkásságukkal megyeszerte elismerést, tiszte­letet vívtak ki önmaguk és ko­sárlabdázóik számára egy­aránt. Mindketten sokat tettek a kosárlabdasport megismeré­séért és megszerettetéséért. LIPTÁK JUDIT Trukkozm, fejkendőben reggel ajándékot kaptam a piacon. Az árus lemérte a zacskóba tett uborkát, fizet- tem, s már épp indulni ké­szültem, amikor egy láda mélyén paprikákat pillantot­tam meg. Ä, azok csak olyan kis csúnyácskák, kiválogat­ták már... nem voltak perme­tezve, azért ilyen aprók és göcsörtösek! — mondta zava­rodott mosollyal a férfi. Miu­tán látta, hogy a kidobásra ítélt paprikák felkeltették ér­deklődésemet, gyorsan be­szórta azokat egy zacskóba, s átnyújtotta: tessék, oda­adom ingyen, úgyse fizetne érte senki! sajnos igaza van, ritka ma még az a vevő, akit vásárlás­kor nem a szeme csábít el. Megvesszük a szépet, piros­lót, hibátlant, drágát és agyonvegyszerezettet. A fej­kendős nénikék pedig köz­ben féláron próbálnak sza­badulni a fagy elől megmen­tett egy-két kilónyi szőlőtől, spenóttól, fokhagymától. Persze, az övék külsőre ko­rántsem olyan tetszetős. Az íze persze jobb, de ezt csak az tapasztalhatja meg, aki már megvette. emlékszem, az egyik far­mergyártó cég úgy tette ke­lendővé holmiját, hogy hirte­len többszörösére emelte az árát. Vitték, mint a cukrot. Talán ilyen trükköt kellene bevetniük a fejkendős nénik­nek is. Mi is jobban járnánk, egészségesebbek lennénk. Dr. Erdész Ádám: ünnepeljük a magyarok bátorságát Környezetszépítésben szegény település is lehet gazdag virágos Magyarországért Átadták a csaknem négyszáz település részvételével zajló hazai verseny díjait Gyulán Évente több ezer virágot ültetnek Gyula közterületein ÉV Egynyári Kétnyári Beszerzési ár 2005 41 ezer darab 21 ezer darab 3,6 millió forint 2006 42 ezer darab 24 ezer darab 3,5 millió forint 2007 44 ezer darab 1 24 ezer darab 3,9 millió forint Magyar városok a nemzetközi versenyben 1990 óta- A XXI. század a minőség év­százada lesz, mi, gyulaiak azon vagyunk, hogy élhető, virágos, virágzó városunk legyen — mondta dr. Perjési Klára, a fődí­jas Gyula polgármestere. A vá­rosban teljeskörűen kiépült a szennyvízhálózat, a szilárd bur­kolatú úthálózat és három éve már nem raknak le területén szilárd hulladékot. Varró István, Tápiógyörgye polgármestere az­zal nyugtázta a fődíjukat: példá­juk bizonyítja, hogy ki lehet for­dítani egy falut a sarkából. A győztes város és falu fődíját az Önkormányzati és Területfej­lesztési Minisztérium, valamint a Magyar Turizmus Zrt. ajánlot­ta fel. Dr. Róna Iván, a társaság elnöke bejelentette, hogy itthon és külföldön népszerűsítik a A nemzetközi versenybe falu ka­tegóriában Békés megyei telepü­lés még nem jutott be. A megye­beli városok közül most első ként Gyula. A hazai városok kö­zül a következők képviselhették Magyarországot: 1990 - Buda­pest, 1991 - Kecskemét, 1992 - Eger, 1993 — Veszprém, 1994 — Balatonföldvár, 1995-Sár\úr (bronzérmes), 1996 - Székesfe­hérvár - (ezüstérmes), 1997- Siófok (aranyérmes) 1998 - Hé­víz (ezüstérmes), 1999 - Tata (ezüstérmes). Továbbá: 2000 - Sárospatak (ezüstérmes és kü­löndíjas), 2001 - Győr (ezüstér­mes), 2002 - Paks (ezüstér­mes), 2003 - Zalakaros (ezüst­érmes), 2004 - Kaposvár (aranyérmes), 2005 - Makó (ezüstérmes és különdíjas), 2006 -Nagyatád (aranyérmes és Európa legtisztább városa cím), 2007 - Eger (aranyér­mes), 2008 - Gyula. győztes településeket. A díjazok támogatják a felkészülést a nemzetközi versenyre, emellett a helységnévtábla mellé jogo­sultak kitenni egy másikat: a Virágos Magyarországért ver­seny győztes településének ha­tárát lépi át az utazó. Gyurcsány Ferenc miniszter- elnök két különdíját felesége, Dobrev Klára adta át Siófoknak és Ozorának. Dobrev Klára hangsúlyozta, nem a gazdagság jele, ha egy település tiszta, ren­dezett, lakói virágot ültetnek. Ozoránál is vannak gazdagabb falvak, mégis példát tudnak mutatni. Siófok nemcsak egy város a külföldi turisták előtt, hanem Magyarországot is jelen­ti az ideérkezőknek. A díjak kö­zött Békés megyéből az Órszág­gyűlés Környezetvédelmi Bi­zottságának díját vehette át Szarvas, az Oktatási és Kulturá­lis Minisztériumét Nagybán- hegyes Teller Ede iskolája, a Gazdasági és Közlekedési Mi­nisztériumét Körösladány. Az Önkormányzati és Terü­letfejlesztési Minisztérium mi­niszteri oklevelét a Tolna me­gyei Szekszárdnak ítélték oda. A hazai díjkiosztó gá­lán is jelképesen átvehet­te aranyérmét az idei nemzetközi verseny győz­tese, Eger nevében Szelecz- ki János alpolgármester és a bronzérmes falu, Noszvaj polgármestere Bóta Géza a nemzetközi versenyt szervező társaság alelnökétől, Pollák Erikától. ■ Szőke Margit Dr. Perjési Klá­ra polgármes­ter a győzel­met tanúsító táblával. Spóroljon kábeltelefonnal... ...most ajándék telefonkészülékkel! Az első 2000 új kábeltelefon előfizetőnknek egy Panasonic 1100 típusú vezeték nélküli telefonkészüléket adunk ajándékba.* www.t-kabel.hu ■ telefonos ügyfélszolgálat: 1298 (helyi tarifával hívható) * Részletek elérhetőségeinken. ■T ■ -Kábel­*

Next

/
Oldalképek
Tartalom