Békés Megyei Hírlap, 2007. október (62. évfolyam, 229-254. szám)
2007-10-16 / 242. szám
2 SZEGHALOM BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2007. OKTOBER 16., KEDD Érmek Ausztriából, Horn városából, új világcsúcs az S'GYM tagjaitól Túlzás nélkül mondhatni, hogy sikert sikerre halmoz a Süli Tibor vezette szeghalmi S'Gym Testépítő és Erőemelő Egyesület. A városi sportcsarnokban férfi edzőtermet, a Bethlen utcában pedig női fitnesztermet üzemeltető egyesület ugyanis számos, többszörös magyar bajnok versenyzőnek második otthona. Az s'gymesek legutóbb az ausztriai Horn városában, a Nemzetközi Erőemelő Szövetség által rendezett megméret■ Süli Tibor új világcsúcsot állított fel Ausztriában. tetésen feküdtek, álltak a tárcsák alá. Itt a 23 esztendős, 90 kilogrammban versenyző Balogh Zsolt a junior korosztályban, 180 kilós guggolással, 120-as fekve nyomással, illetve 175 kilogrammos felhúzással világbajnoki ezüstöt szerzett. A 110 kilóban versenyző Erdei Károly 280-230-275 kilót teljesített sikeresen, s ez vb- bronzhoz volt elegendő. A fekve nyomó magyar bajnoki címet is birtokló, 100 kilóban versenyző Jámbor László az ausztriai városban sem adta alább, hiszen 240 kilogrammos teljesítményével az angol, amerikai, ír, ukrán, olasz, bolgár, orosz, német versenyzőknek is megálljt parancsolt. Jámbor László az eredményhirdetésnél a dobogó legfelső fokára állhatott. S még csak ezutámkövet- kezett a 125 kilóban versenyző Süli József, aki 375-263-335 kilós teljesítményével új világcsúcsot állított fel. így az abszolút 2. helyezést ő nyerte. Ezen túlmenően is született megyei siker. A fekve nyomásban, 110 kilogrammban versenyző Czé- gény Csaba 300,5 kilós teljesítményével ugyancsak aranyérmet szerzett.- Egy ifjú, tizenöt esztendős sporttársunk az idei diákolimpián az előkelő második helyezést szerezte meg — tudatta mindemellett Süli Tibor. Az oldal Szeghalom Város Önkormányzata támogatásával készült. írta és szerkesztette: Both Imre. Fotó: Kovács Erzsébet. A hagyományok éber őrei egyesület Civil szervezet született az értékek megmentéséért A Szeghalmi Hagyományőr Egyesület elnöke, Túri János (jobbról) magángyűjteményéből egy golyóütötte '56-as rohamsisakot mutat Horváth Árpádnak. Felettébb örül Macsári József polgármester, hogy a „civil kurázsinak” köszönhetően megszületett a Szeghalmi Hagyományőr Egyesület. A szervezetet Túri János tűzoltó hadnagy, a Mundérba bújt történelem elnevezésű magángyűjtemény tulajdonosa vezeti, >' »OfólV .- A civil szervezet életre hívása 2005-ben fogalmazódott meg, de már akkor is számos előzménnyel dicsekedhettek. Aztán hosszú vajúdás következett, hogy idén megszülethessen a Szeghalmi Hagyományőr Egyesület. Valójában egy évekkel ezelőtt kialakult baráti társaságnak érett be ezzel a gyümölcse. Túri János páratlan értékű magángyűjteményének gondozásán túl, ez a baráti társaság Szeghalom környékének történelmi emlékeit is igyekezett felkutatni, ápolni. Egyik első megmozdulásuk az Ördög-árok (római-szarmata limes) szeghalmi szakaszának a bejárása, illetve az elhagyott katonatemetők felkutatása volt. Ugyanígy gyűjtötték a túlélők, valamikori katonák háborús visszaemlékezéseit is, hogy az a korszak hitelesen maradjon fenn az utókor számára — emlékezett a kezdetekre s méltatta a civil szervezet tevékenységét Macsári József polgármester. A település vezetője dicsérendő példaként említette, hogy az egyesület tagjai a küszöbön álló halottak napja előtt a város valamennyi fellelhető katonasírját rendbe kívánják tenni.- Szerteágazó hagyományőrző és -feltáró munkát vállaltak fel, s együttműködve a városban tevékenykedő többi civil szervezettel, hozzájárulnak Szeghalom turisztikai vonzereje növeléséhez, fejlődéséhez - summázta Macsári József. — Fontos számunkra, hogy városunk, illetve a környező települések természeti, épített és írott örökségét megőrizzük, megóvjuk az utókor számára. Nagyon örülök, hogy ebben oroszlánrészt vállal a nemrégiben megalakult Szeghalmi Hagyományőr Egyesület, melynek tagjai szabad idejüket felál- doz\a végzik kutató, gyűjtő és értékmegőrző tevékenységüket- méltatta a zászlót bontott cilán Jánost, a Szeghalmi Hagyományőr Egyesület elnökét, illetve Horváth Árpádot, a felügyelőbizottság elnökét az Ady Endre utcán, a volt fiúkollégium épületében otthonra lelt Mundérba bújt történelem elnevezésű gyűjteménynél értük utol. — Az egész tizenhat esztendővel ezelőtt, Aradon kezdődött. Egy szakmai delegáció tagjaként a Maros:parti városban járva nekem ihtáásSem jutott az ajándék Drobeta- konyakból, s vendéglátónk, az aradi tűzoltóparancsnok megkérdezte, hogy mivel kárpótolhat. Vagányságból a sapkájára mutattam, amelyet azon nyomvil szervezet munkásságát Macsári József polgármester. A település vezetőjének szavaiból az is kiviláglott, miszerint az egyesület tagjainak a személye a garancia arra, hog}’ a helytörténeti kutatómunka gondos kezekbe került, s a nemes feladatot a város vezetése lehetőségeihez mérten mindenkor támogatja. Az egyesület a Kossuth-szobor centenáriumán már koszorúzott ban levett a fejéről s átnyújtotta nekem. Aztán rendre jött a többi relikvia, így született meg a Mundérba bújt történelem — elevenítette fel a kezdeteket Túri János. Aki méltán büszke arra, hogy a rendszerváltás utáni négy vezérkari főnök egyenruhája is a gyűjteményét gazdagítja, csakúgy, mint a Don-ka- nyart megjárt lövészszázadosi zubbony. S itt békében megférnek egymás mellett a német és szovjet egyenruhák, de az Iraki Köztársasági Gárda ezredesének zubbonya is az US Army egyenruhái mellett. Macsári József: „Fontos az értékek A város vezetése felkarolta a hagyományőrzést Csillogó medálok találtak gazdára a sárréti városban a karateversenyen A szeghalmi Senshi Kyokushin Karate Sportegyesület szombaton Novatech-kupa 2007 Országos Gyermek-, Serdülő Kyokushin Karateversenyt rendezett a sportcsarnokban - tudatta elöljáróban Kovács Lajos kétdanos mester, az egyesület elnöke. Megnyitóbeszédében Macsári József polgármester elismerően szólt a karatéról, mint mondta, örül neki, hogy e rendkívüli fegyelmet, önuralmat igénylő és kiváló nevelői hatást kifejtő sportág meghonosodott Szeghalom városában, ahol mostanra már a sokéves munka eredményei is láthatók. Említést tett a Japánban ugyanekkor zajló Shinkyokushin Karate-világbajnokságról, és sok sikert kívánt a Magyar Kyoku■ A gyermek Il-es korosztály legharcosabb versenyzője Szőke Gábor (Senshi) lett. shin Karateszervezet válogatottjának, akik hazánkat képviselik a távoli szigetországban. - Szerte az országból, Debrecentől Sopronig, 26 klub 220 gyermekkorú versenyzője mérte össze tudását, erejét - részletezett Kovács Lajos. A házigazda Senshi SE ifjú ígéretei most is bizonyítottak. Nyilas Viktor gyermek L, fiú 39 kg kategóriában, Agárdi Terézia Amanda gyermek L, lány +32 kilogrammos súlycsoportban, Szőke Gábor gyermek II., fiú 52 kilogrammban, míg Papp Zsanett gyermek II., lány +42 kilóban szerzett ezüstérmet. Győri Mátyás pedig a gyermek L, fiú 39 kilogrammosok népes mezőnyében állhatott a dobogó harmadik fokára. Az eredmények nem a véletlennek köszönhetőek, hiszen a hétköznapok edzésektől mozgalmasak. A sportegyesület Körösladányban a Dr. Asztalos Miklós Művelődési Házban lelt otthonra. E településen hétfőn 18, szerdán pedig 17 órától tartanak edzéseket. Szeghalmon kedden és csütörtökön 17 órától a Péter András Gimnázium tornatermében edzenek a sárréti karatékák. Minden szombaton 14 órától a régi fiúkollégium fogadja be az ifjú és kevésbé ifjú harcművészeket. Körös-sárréti Helyi Közösség alakult LEADER+ Pályázati pénzt csak jó ötletekkel lehet nyerni, ezért dolgoznak Madárbarát mintakert a Sárrét fővárosában A Szeghalmi, a Sarkadi s részint a Békési kistérség „képviselőiből” huszonnégy alapító tag részvételével született meg a Körös-sárréti Helyi Közösség, melynek elnökévé Macsári Józsefet, Szeghalom polgármesterét választották. Két helyettese a vállalkozói szféra képviseletében dr. Tabiné Seprenyi Magdolna Vésztőről és a civil érdekeket megjelenítő Szívós László Okányból. Jelenleg a csatlakozási folyamat lezárultát követően összesen ötvenhat szervezet képviselteti magát a közösségben. — Csapatunk feladata lesz a részletes helyi vidékfejlesztési terv elkészítése, mely egy több A helyi vidékfejlesztési irodában Ambrus Szilvia várja az érdeklődőket. hónapos, sokszereplős folyamat. A működési terület összes településéről minden használható ötletet, elképzelést be kell gyűjtenünk. Ezekből születik meg egy átfogó fejlesztési terv, amellyel pályázni lehet. Kedvező döntés esetén a működési terület településeinek valamennyi civil szervezete, vállalkozása, önkormányzata, intézménye pályázhat majd a LEADER+ forrásaira - tudatta Szívós László, a közösség vezető helyettese. Szívós László szavaiból kiderült: a közeljövőben minden településen „ötletadó-ötletgyűjtő” beszélgetéseket, fórumokat szerveznek. — Magyarország 13. madárbarát mintakertjét valósítjuk meg az Ökotárs Alapítványon keresztül, részint Mol-forrásból, valamint a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, Szeghalom önkormányzata, a Fatesco és a Tappe Kft. támogatásával mintegy 1,2 millió forintból - tudatta lapunkkal Ambrus Szilvia, a Vadvirág Természetvédelmi és Kulturális Egyesület elnöke. A civil szervezet vezetője kifejtette, hogy október 20-án mintegy kétszáz tő hazai fát, cserjét és évelő lágyszárú növényt ültetnek el a helyi általános iskola udvarában a Vadvirág egyesület tagjai, önkéntesei és más lelkes vállalkozók. A környezeti neveléssel is foglalkozó civil szervezet még tavaly csatlakozott a Magyar Madártani Egyesület országos kezdeményezéséhez.- A megvalósítandó madárbarát mintakertben a növények tudatos megválasztása és gondozása mellett bemutatjuk a különböző odúkat és költőládákat, madáretetőket, -itatókat - tette hozzá a fentiekhez a civil szervezet vezetője. ■ Kétszáz fát, cserjét és évelő lágyszárú növényt ültetnek a madárbarát mintakertbe. A 4