Békés Megyei Hírlap, 2007. október (62. évfolyam, 229-254. szám)

2007-10-02 / 230. szám

2007. OKTÓBER 2., KEDD - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP M E G Y EI KÖR KÉP 5 Felpörgetve szórakoznak ENERGiAiTAL A túlzott fogyasztás akár káros lehet az egészségre Főleg a fiatalabb korosztály használja szívesen teljesítményfokozóként az energiaitalokat, az idősebbek körében még mindig a kávé a népszerű. Sül. Körösújfalu. LEADER+ a tele­pülés is részese kíván lenni a Körös-sárréti Helyi Vidékfejlesz­tési Közösségnek — nyilvánította ki a testület. Ez azt jelenti, hogy a körösújfalui vállalkozások és civil szervezetek is részt vehet­nek a LEADER+ programban. Medgyesbodzás. kerékpárút. A Medgyesbodzást és Gábor- telepet összekötő kerékpárút megépítésére beadta pályázatát az önkormányzat a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács­hoz. A négy kilométeres szakasz megvalósítása a balesetmentes közlekedést segítené. Mezőgyán. FELÚJÍTÁS. Nemrég teljesen kicserélték a mezőgyáni óvoda elektromos vezetékeit és szerelvényeit. Az óvodában a tá­lalókonyhát is a HACCP-rendszer- nek megfelelően alakították át. Mezőhegyes, jármű. Mezőko- vácsháza tűzoltó-parancsnoksá­ga egy 12 millió forintos vízszállí­tó járművet venne pályázati for­rásból. Ehhez a 20 százalékos önerő létszámarányos hozzájáru­lását kérte a településektől. Me­zőhegyes testületé úgy döntött, hogy a ráeső 1,6 millió forintot — sikeres bírálat esetén — a jövő évi költségvetéséből biztosítja. Orosháza, jótékonyság. A Vadvirág Esélyklub az idén is rendezett jótékonysági bált. A vá­ros vállalkozói száz tombolatár­gyat adtak, egy békéscsabai fes­tő képe volt a fődíj. A 27 fiatal műsorral kedveskedett, ezúttal is musicalrészleteket adtak elő, ami a közönségnek nagyon tet­szett. A bál bevételét kerti búto­rok beszerzésére fordítják. PusztaotUaka. kirándulás. A pusztaottlakai román kisebb­ségi önkormányzat kirándulást szervezett Dévára és Vajdahu- nyadvárra, ahol a települések látványosságaival ismerkedtek a pusztaottlakaiak. A kirándulás­hoz a buszt a Harruckern János Közoktatási Intézmény kedvez­ményesen biztosította. Szarvas. TESSEDIK. Tudomá­nyos konferencia keretében em­lékeztek meg a közelmúltban Tessedik Sámuel Szarvasra ér­kezésének 240. évfordulójáról. A tanácskozáson — melyet a ne­vét viselő múzeum dísztermé­ben tartottak — szó esett egye­bek mellett Tessedik pedagógiai munkásságáról és agrártudomá­nyi tevékenységéről is. Az energiaital sokáig is­meretlen volt hazánkban, Mára azonban annyira berobbant a köztudatba, hogy népszerűsége a ká­véval vetekszik. Molnár Pál Márton — Az energiaitalok egyértelmű­en rétegfrissítőnek számítanak. Nálunk négy-ötszáz forintba ke­rül egy doboz, legtöbbször alko­hollal keverve fogyasztják a fia­talok. Hazánkban whiskyvel isszák, Nyugat-Európában a vodka a legkedveltebb kísérő. Havonta 300—350 dobozt adunk el belőle, a diszkókban A Békés Megyei Vízművek Zrt. víziközművagyonában 0,57 százalékkal rendelkezik a medgyesbodzási önkormány­zat. Ezért kérte a részvénytár­saság a település hozzájárulá­sát három kút leselejtezéséhez. Békéscsabán, a 44-es főút elke­rülő szakaszán a Nemzeti Inf­pedig 1000-1500 is gazdára ta­lál - mesélt a fogyasztási szoká­sokról Kecskés Norbert, egy bé­késcsabai söröző üzletvezetője. Az élelmiszerboltokban kapha­tó energiaitalokból is egyre töb­bet vesznek a vásárlók. rastruktúra Fejlesztő Zrt. kör­forgalmi csomópontot kíván lé­tesíteni. Az ingatlanon három kút található, amelyeket vízmi­nőségi problémák miatt 1987 óta nem használnak. A med­gyesbodzási képviselő-testület hozzájárulását adta a kútcso- port leselejtezéséhez. ■ K. E.- Népszerűek ezek a termé­kek, bővül a választék és a ke­reslet egyaránt - mondta Tyetyák Magdolna, egy megyei üzletlánc kereskedelmi igazga­tója. Hozzátette, 99 forinttól egészen 300-ig terjed az áruk. Majdnem 11 millió forintot nyert a HEFOP-pályázaton a Kö­rösök Völgye Natúrpark Egye­sület a Vendégfogadás a Körö­sök lágy ölén - nők a turizmus­ban című projekt megvalósítá­sához. Összesen 112 nő vesz majd részt informatikai és tu­risztikai szakmai képzésen. Az Dr. Várkonyi Tibor békéscsa­bai belgyógyász professzor sze­rint a gyártók jól állították ösz- sze az energiaitalokat, ezért mértékkel fogyasztva nem ká­rosak az egészségre.- Napi egy-két doboz legurítá- sa még nem okozhat problémát. Ha azonban valaki a kávéhoz hasonlóan túlzásba viszi ezek­nek a termékeknek a használa­tát, akkor már számos káros ha­tással kell szembesülnie. A kof­feintartalmú energiaitalok pél­dául megemelik a vérnyomást, ami már alapjában véve komoly gond lehet. Emellett fokozzák az éhségérzetet, több kalóriát igé­nyel a szervezet, akár az elhízás veszélye is megnőhet. asszonyok többek között a falu­si szállásadásról, a lovas, aktív és ökoturizmusról tanulnak. Mivel csak a pályázat megvaló­sítása után utalják a pénzt a na­túrparknak, a békéscsabai ön- kormányzat 6,6 millió forint ka­matmentes kölcsönt ad a civil szervezetnek. ■ F. G. K. A serkentők használatáról baukó Mária, 49 éves, békés­csabai KÖZALKALMAZOTT:- Ébredéskor, a kora regge­li órákban, illetve ebéd után kávézom. Napi kettő­nél többet sohasem iszom, ez a jól bevált adagom. Sze­retem a kávé ízét, ezért a világ minden kincséért sem mondanék le róla. A különböző energiaitalok ki­próbálása viszont nem vonz. Eddig még nem kós­toltam egyet sem, s szerin­tem nem is fogok. BUDAI LÁSZLÓ, 36 ÉVES, BÉKÉSCSABAI KÁRSZAKÉRTŐ:- Kávét egyáltalán nem fo­gyasztok, energiaitalt pedig alkalomszerűen, akkor is csak egy-egy dobozzal. Ha keveset alszom, akkor van szükségem pluszerőre. Emellett szeretem a kólát is, az szintén serkentőleg hat rám. Az energiaitalnál ra­gaszkodom a jól bevált már­kámhoz, az olcsóbb termé­kek nem vonzanak. SZŰCS BALÁZS, 23 ÉVES, BÉKÉSCSABAI SZEMÉLY- ÉS VAGYONŐR:- A reggeli ébredéshez szá­momra nélkülözhetetlen a ká­vé, emellett az energiaitalt is kifejezetten szeretem. Kávét mindennap fogyasztok, ener­giaitalt azért ritkábban. A pá­rom, aki még tanul, főleg a vizsgaidőszakban nyúl ébren tartó eszközökhöz. Számára is az energiaital jelenti a meg­oldást a fáradtság leküz­désére. ■ M. P. M. Koffeintablettával vészelik át a vizsgaidőszakot Az energiaitalok mellett rene­szánszát éli a fizikai és szelle­mi teljesítményt fokozó tablet­ták fogyasztása is.-A koffeintablettákat és a memóriajavító gyógykészítmé- nyeket szinte kizárólag az egyetemisták szedik, ők is fő­leg a vizsgaidőszakban nyúl­nak ezekhez a szerekhez. Volt már olyan fiatal iig}felünk, aki hajnalban kopogtatott az éjszakai ügyelet ablakán. A, másnapi dolgozat előtt szere­tett volna koffeintablettát ven­ni — mesélte lapunknak Tóth Tihamérné, egy békéscsabai patika vezető gyógyszerésze. Leselejtezik a kutakat, épülhet a körforgalom Turizmussal foglalkozó nőket képez a natúrpark Egyelőre még fel sem fogták, hogy munkanélküliek lettek sokk A nagybánhegyesi tejgyárban dolgozók érezték: valami készül, üzembezárásra azonban nem számítottak Mint arról már írtunk lapunk­ban, Debrecenbe helyezte nagybánhegyesi gyártási kapa­citását a Friesland Hungária Zrt. Az egykori Zalkatej üzemé­ben pénteken volt az utolsó munkanap. Hétfőn — nem hiva­talos értesülésünk szerint — már a gépsorok egy részét is le­szerelték. Nagybánhegyes utcáit járva nem volt nehéz az üzem bezá­rása miatt munkanélkülivé vált helybelit találni. Többen kérték nevük titokban tartását. Egy 29 esztendős férfi 4 éves kis­lányt nevel. Három évig dolgo­zott a cégnél.- A létszámleépítések miatt J éreztük: készülnek valamire. 1 Vége a Több termék gyártását elvitték, tejfeldol- még a Túró Rudit is, amiről hí­gozás- resek voltunk, nak. Egy másik volt „zalkás” há­romgyermekes apa. Ő a hűtő­részlegben dolgozott. Hitelt vett fel, amit fizetni kell. Helyben aligha lesz munkája, s a nem munkaidőbarát menetrend miatt az ingázást sem tudja vállalni. Marad a fóliázás. Horváth István és felesége egyszerre kerültek utcára. — Még fel sem fogtuk, hogy munkanélküliek lettünk. Ezután jön a sokk. Ikreink 11 évesek. Nem maradhatunk sokáig tét­lenül — kesergett a családfő. A volt dolgozók elmond­ták, a cég kifizette a tör­vény szerinti végkielégítést, sőt annál többet nyújtottak. Erre nincs panaszuk, a jövőtől vi­szont félnek. A zrt. debreceni munkalehetőséget is felaján­lott, egyéves albérlettámoga­tással, amivel csak öten éltek. Jancsó Ottó polgármester gondterhelt. Az évi 18-20 milli­ós iparűzési adó elvesztése ne­hezíti a falu helyzetét, csakúgy, mint a munkanélküliek számá­nak növekedése. Az üzemet el­adják. A Friesland Hungária Zrt. engedi, hogy az esetleges vevő továbbra is tejüzemet mű­ködtessen. Az önkormányzat összehívta a tejtermelő gazdá­kat. A huszonhatból öten vettek részt a megbeszélésen. Ők nem veszik át a boltot. Ottjártunk- kor telefonon érdeklődött egy befektető. A polgármester nem sok reményt fűz az üzlethez.- Egyszerűen nem értjük, ha bezárták az üzemet, akkor mi­ért építették ki év elején a szennyvízhálózatot 700 millió forintos beruházással? — vetet­te fel a polgármester. Erre és több más kérdésre, az ígéret ellenére, egyelőre lapunk sem kapott választ a cégtől. ■ Kovács Erika Közel négy évtizedig működött a dél-békési üzem Tímár Istvánná jeg)'ző előke­reste az üzem alapításával kapcsolatos feljegyzéseket. A Hajdú Megyei Tejipari Vállalat és Nagybánhegyes három tsz-e hozta létre. A próbaüzem 1971. augusztus 2(kín kezd& dött. A VOes évektől a kor­mány szarvasmarhaprogram­jának eredményeképpen a tej­termelés folyamatosan növe­kedett. A rendszerváltozás után Zalkatej Rt.-ként folytatá dott a cég története, később je­lentkezett felvásárlóként a holland tulajdonban lévő Friesland Zrt. Szeptember 30- án zárták be a kapukat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom