Békés Megyei Hírlap. 2007. szeptember (62. évfolyam, 204-228. szám)
2007-09-19 / 219. szám
4 VONALBAN... FEKETE G. KATA ROVATA Húsz perc pihenőidő Olvasónk naponta nyolc órát dolgozik. A munkaidő alatt kétszer tíz perc szünetet kap, ami telefonálónk szerint kevés. A munka törvénykönyve szerint legalább húsz perc, legfeljebb egy óra egybefüggő szünetet kell biztosítani, ha a napi munkaidő vagy a rendkívüli munkavégzés több mint hat óra. Ezen túl háromóránként kell megszakítani a munkát. Ha a dolgozó többször jogosult pihenésre, akkor sem lazíthat összesen egy óránál többet. A fiatal munkavállalóknak, akik naponta több mint négy és fél órát töltenek a munkahelyükön, legalább harminc perc szünet jár. A napi munka befejezése és a másnapi munkakezdés között legalább tizenegy óra a pihenőidő. Ettől készenléti jellegű munkakörben, megszakítás nélküli vagy többműszakos munkarendnél, valamint az idénymunkások esetében el lehet térni, ha a kollektív szerződés így rendelkezik. Ilyenkor tizenegy óránál kevesebb, de legalább nyolc óra egybefüggő pihenőidő jár két munkanap között. A munkavállalót hetenként két pihenőnap illeti meg, ezek közül az egyiknek vasárnapra kell esnie. Ezt fel lehet rúgni, ha a munkáltató a munkavállalót munkaidő- keret alkalmazásával foglalkoztatja. Ilyenkor a munkaidő-beosztása alapján a pihenőnapok helyett hetenként legalább negyvennyolc órás, megszakítás nélküli pihenőidő is adható, amelybe a vasárnapnak bele kell esnie. KÉRDÉSEKET RÖGZÍTI A 66/527-207-ES TELEFONKÉSZÜLÉK HÉTFŐTŐL CSÜTÖRTÖKIG 14—17, PÉNTEKEN 14—16 ÓRA KÖZÖTT. Egyforintos telkek és kamatmentes kölcsön Tárcsán Egyforintos telekkel és 500 ezer forint kamatmentes köl csönnel segítenék a fiatal házasok letelepedését és házépítését Köröstarcsán - döntött a helyi képviselő-testület, községben is gondot okoz a fiatalok helyben tartása, a falu elöregedésének megállítása. A grémium éppen ezért döntött úgy, hogy megteszi a szükséges lépéseket. A testület bővítené az önkormányzati bérlakások számát is. A rendelkezésükre álló szabad telkeken - amennyiben lehetőségük engedi - újabb házakat építenének, ami szintén segítené a fiatalok elvándorlásának megállítását. ■ P. G. MEGYEI KORKÉP BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2007. SZEPTEMBER 19., SZERDA A sorompó, ami összeköt átkelő A románok Eleknél elértek a határig, most rajtunk a sor Megszüntetik a távolságot. Pluhár László (Elek) és Gabor Dan (Ottlaka) együtt dolgozik azon, hogy minél hamarabb átjárható legyen a határ. A románok elértek az úttal a határig, a magyar oldal pályázati sikerben bízik. Elek és Ottlaka között hamarosan ötvenről három kilométerre csökken a távolság. Csiszár Áron A román oldal nem sokat teketóriázott. Nyáron még arról adhattunk hírt, hogy a munkálatok állása alapján nemsokára elérik a határt, ma azonban már világosan látszik: alaposan megelőztek minket. Ottlakától (Graniceri) ugyanis immár a határ romániai oldaláig elkészült a szilárd burkolatú út. Ennek ellenére a két szomszéd összefogásának nagyobb jelentősége lehet, mint az utóbbi időben bármikor: Ottlaka és Elek közös pályázatra készül. Egy éve már, hogy Pluhár László eleki polgármesterrel közös terepszemlénk során megállapíthattuk a piros-fehér-zöldre festett sorompónál: elkezdődött a párbeszéd az út megépítése ügyében is. Nos, azóta román oldalon igencsak felgyorsultak az események, így amikor a minap Gabor Dan, a közeli Ottlaka polgármestere kilátogatott a sorompóhoz, büszkén állapíthatta meg: ők elkészültek. Pluhár László osztozott kollégája örömében, ugyanakkor elmondta, hogy ha a közeljövőben benyújtott pályázat sikerrel veA világtalálkozóra már kerülő nélkül jöhetnek Általában kétévente, az eleki világtalálkozó idején lehet 50 kilométeres kerülő nélkül, közúton elérni a magyar kisvárosból a három kilométerre lévő Otttakát és a vele egy közigazgatás alá tartozó Siklót (Siclau). Az említett pályázat sikere esetén egyébként nemcsak az út rövidülne le, hanem román oldalon megépülnének a majdani átkelő közös épületei szí az akadályokat, akkor szerencsés esetben akár jövőre szilárd burkolatot kap az Elektől a határig vezető út. Ha minden jól alakul, akkor a település belterületén is rendezettebbé válhat a közlekedés, ugyanis arra is megpróbálnak forrást nyerni. — Támogatjuk a közös projektet, mely helyreállíthatja a két közeli település között nyolcvanhét éve megszakadt erős köteléket - nyilatkozta lapunknak Gabor Dan, Ottlaka polgármestere. A két település közötti közlekedés zavartalan voltához persze nemcsak út, hanem határátkelő is kell. Ezt a két ország kormányainál kell kezdeményezni, amelyre kormányközi vegyes bizottság adja áldását. Dél-békési reformátusok találkoztak Battonyán Dél-békési református lelkészek és presbiterek találkoztak a hétvégén Battonyán. Az eseményen mintegy félszázan vettek részt a kistérség gyülekezeteiből. A templomban megtartott találkozó fő mondanivalója: „Örömmel szolgálni szeretet- ben”. A rendezvény Fórián László battonyai református lelkész áhítatával kezdődött, majd a félreértett szeretetről hangzott el előadás. A presbiteri hozzászólásokat követően egyházjogi kérdésekről is szó esett, ahol a zsinat-presbiteri elvekről tájékozódhattak a találkozó résztvevői. ■ K. E. Megújultak a számítógépek a lökösházi iskolában Pályázati pénzből újították fel a lökösházi általános iskola elavult számítógépparkját. A gyerekek így a szeptemberben kezdődött tanévben olyan eszközökön tanulhatnak, amelyek bárhol megállják a helyüket.- Összesen 784 ezer forintos pályázati támogatást nyertünk, amiből tíz, a gyorsan fejlődő és változó igényeket kielégítő, modern gépet vásárolt intézményünk. Beszereztük a szükséges kiegészítőket is, így a régi monitorok helyett újak előtt ülhetnek a diákok — tájékoztatott Szűcsné Gergely Görgyi, az iskola igazgatója. ■ Cs. Á. Nyolcvan tonnányi élelmiszer-segítség segélyprogram Az unió intervenciós gabonakészletéből 12 ezer szegénynek jut A Magyar Ökumenikus Segély- szervezet tegnap megyénkben, Gyulán megkezdte az Európai Unió intervenciós gabonakészletéből származó tartós élelmiszercsomagok szétosztását a rászorulók között. A segélyszervezet Gyulán és Orosházán szociális intézményeket működtet. A 10 kilogrammos csomagokat a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal európai uniós élelmiszersegélyének keretében adják szeptember 21-éig Gyula után Eleken, Orosházán, Békéscsabán és még 13 Békés megyei településen. A négy nap alatt 80 Az önkormányzatok, intézmények segítségével jutnak el a rászorulókhoz. tonna élelmiszert adnak át 12 ezer embernek megyénkben - tudtuk meg Gál Tamástól, a segélyszervezet munkatársától Gyulán, a Zrínyi téri hajléktalanközpontban. A segélycsomagok kedvezményezettjei a létminimum alatt vagy környékén élők, munkanélküliek, hajléktalanok, rossz szociális helyzetű gyerekek. A gabonakészítményt tartalmazó csomagokban van liszt, tészta, búzadara, aprósütemény. A segélyszervezet megyénkben először ad át csomagokat az intervenciós gabonakészletből. ■ Sz. M. Bíicsa, IDŐSEK. A 90 év feletti lakosokat is köszöntötte a közelmúltban dr. Mile Sándor polgár- mester Bucsán. A település vezetője otthonában kereste fel a 94 éves Baláti Jánost, a 93 esztendős Keller Mihályné Rostás Terézt, a 92 éves Deák Sándor- né Nagy Erzsébetet, illetve Bajnok Józsefné Gyurik Veronikát, valamint a 91 esztendős Berényi Albertet. Dombiratos, segítség, ingyen tankönyvet, füzetcsomagot és 1000 forint támogatást nyújtott a beiskolázáshoz eddig a községben tanuló általános iskolásoknak a dombiratos! önkormányzat. A középfokú tanulmányaikat folytató diákok 14 ezer, a felsőfokú intézmények hallgatói 17 ezer forint támogatást kaptak személyenként. Elek. GYÜMÖLCSNAP. Idén szeptemberben is lesz gyümölcsnap Eleken, a Dr. Mester György Általános Iskolában — közölte a hírt Brandt Antalné igazgatóhelyettes. Az alma materben kétéves hagyománya van annak, hogy a gyerekek otthonról különféle gyümölcsöket hoznak, s ezeket együtt fogyasztják el. Fiizesgyarmat. honismeret. Tisztelegve a névadó születésének 150. évfordulója előtt, honismereti napot és konferenciát rendezett a közelmúltban a füzesgyarmati Csánki Dezső Helytörténeti Egyesület. Fekete János, a civil szervezet elnöke elmondta: a levéltáros történész életútjának felelevenítése mellett a tájházat is megtekintették. Gyula. VIRÁGVERSENY. Gyulán járt a Virágos Magyarországért verseny országos zsűrije. Négy helyet kerestek fel: Gyulát, Szombathelyt, Százhalombattát és Keszthelyt. A zsűri elismerte, milyen sokat fejlődött Gyula — tudtuk meg Szathmáry Zsolt városi főkertésztől. Országos zsűri harmadszorra járt a városban, először még csak a Kossuth tér látványtervét mutathatták meg nekik. A belváros azóta szépült meg. Kétsoprony. akadálymentesítés. Tízmillió forintra pályázik a kétsopronyi nyugdíjasklub, akadálymentesítési programja kivitelezéséhez. A klub a Békéscsabai kistérség fenntartásában működő Egységes Szociális Intézmény része. Gyulán, a Zrínyi téri központban tegnap 1300 segélycsomagot adtak át. Januártól önálló szolgáltatóként működik a Central- Mezőhegyes 57,6 millió forráshiánnyal küzd jelenleg is. A költségek csökkentését pályázatokkal és további takarékos- sági intézkedésekkel próbáljuk elérni — fogalmazott Csanádi István polgármester. Kiemelte: egyik sarkalatos lépésként azt tervezi a testület, hogy a korábban a József Attila Általános Művelődési Központhoz tartozó Centrál éttermet januártól önálló élelmezési és szolgáltató központként működtetik tovább. Fő feladatának a diák- és közétkeztetés, valamint a rendezvények szervezését jelölik meg. Az új egység vezetői álláshelyét pályázat útján kívánják betölteni. ■ H. M.