Békés Megyei Hírlap. 2007. szeptember (62. évfolyam, 204-228. szám)
2007-09-01 / 204. szám
2007. SZEPTEMBER 1„ SZOMBAT - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KORKÉP Eredménytelen a békéscsabai Barneválra kiírt pályázat Senki nem nyújtott be a határidő lejártáig, csütörtök estig vételi ajánlatot a csabai baromfi- feldolgozóra legutóbb kiírt pályázatra. Szathmáry Tibor felszámolóbiztos elmondta, szeptember 13-án újra, negyedszer jelentetik meg a pályázatot. A felszámoló nem cáfolta, hogy a mezőkovácsházi baromfiüzem ■ Bérvágásra is jelentkeztek érdeklődők. tulajdonosa ezek után erősen gondolkodik azon, hogy leszereli a gyárban levő gépeit, melyeket 100 millió forintos áron eladtak volna a pályázat keretében. Szathmáry Tibor úgy véli, ha ez megtörténik, akkor is értékesíthető a Barnevál, mert a víziszárnyas-vágó sorhoz tartozó gépek pótolhatók, másrészt ez csak egy részlege a gyárnak. A felszámoló szólt arról, miután kiderült, hogy eredménytelen a pályázat, jelentkeztek nála azzal, hogy bérvágásra kibérelnék az üzemet. A tárgyalásokat elkezdték ebben a témában, de az értékesítésről sem tettek le. Szathmáry Tibor maga is komoly érdeklődőnek tartotta azt a vállalkozást, melynek képviselője többször kinyilvánította, hogy pályáznak, leteszik a bánatpénzt. Ez nem történt meg. Az érintett cég képviselőjét nem tudtuk elérni, olyat viszont hallottunk, hogy a pályázaton menet közben változtattak, és ez kicsapta náluk a biztosítékot. Szathmáry Tibor kijelentette, az eredeti pályázatból valóban kimaradt egy rövid rész, amit pótoltak, de ez a kiírás tartalmát érdemileg nem befolyásolta. ■ Ny. L. Jelenleg ^karbantartás van a cégnél, mossák a gumicsizmákat is. A diókirály visszatért ajánlatok Békésben tárt karokkal várták a vállalkozót Kétegyházán jelenleg olasz exportra dolgoznak fel és csomagolnak be tűzifát Haász István emberei. A dióüzemben október elsejétől dolgoznak. Épphogy nem terítettek piros szőnyeget a gyulai vállalkozó lába elé, amikor úgy döntött, hazahozza cégét Romániából. Akadt település, ahol a kultúrhá- zat is felajánlották volna a dióüzem számára. Ő végül Kétegyházát választotta. Csiszár Áron Arra talán Haász István sem számított, mint ami idehaza fogadta őt. Amikor ugyanis elhatározta, hogy az öreg kontinensen is jegyzett diófeldolgozó és -csomagoló cégét hazahozza a Romániához tartozó Beszterce megyéből, még csak némi könnyebbséget remélt.- Románia drágább lett. Az ország uniós csatlakozása óta sok mindenért, így a munkaerőért is többet kell fizetni. Ráadásul még Gyulától is nagy volt a távolság, rosszak az útviszonyok - sorolta az okokat. Azt már csak halkan tette a fentiekhez hozzá, hogy az emberek hozzáállása sem volt mindig megfelelő a munkához. így amikor keleti szomszédunk is uniós tag lett, a gyulai vállalkozó megragadta a vám- és adóügyi szempontból kedvező alkalmat, s nekilátott üzemének megfelelő helyet keresni Békés megyében.-Több településen is jártam, rengeteg emberrel beszéltem. Akadt olyan polgármester, aki ugyan nem tudott helyet adni Európában nagyon szeretik, idehaza nem keresik A laikus számára meglepő lehet, hogy a dió ilyen jó üzlet. Pedig az, csak jól kell csinálni. Haász István immár tizenkét éves cége Magyarországra tavaly óta egyáltalán nem szállít, Európa több országába-Németország, Olaszország, Ausztria - viszont igen. Talpon maradásuk azért is nagy szó, mert a külkereskedelem j üzletek közül a statisztika szerint csak minden huszonhete- dik bizonyul életképesnek. nekünk, de többször felhívott, hogy menjünk oda, mert az ottani emberek nagyon szorgalmasak — idézte fel a közelmúlt történéseit. Haász Istvánt általában egész kis küldöttségek fogadták. Volt olyan település, ahol a művelődési házat ürítették volna ki kedvéért, csak hogy oda költöztesse az üzemet. Máshol óvodaépületet mutattak neki, megint máshol pedig ingyen adtak volna területet csinos kis épülettel. A várhatóan harmincöt embernek munkát adó beruházás végül Kétegyházán valósul meg, a munka októberben elkezdődhet. Két évig bérlik a volt napközi konyha épületét, de ennél hosszabb távra terveznek a településen. Háromszázmillió a kovácsházi térségbe felzárkóztatás A program utolsó évében is ötvenmillióval segít a tárca A Békés Megyei Területfejlesztési Tanács, valamint a Szociális és Munkaügyi Minisztérium, illetve jogelődje támogatásával utolsó évéhez érkezett a mezőkovácsházi kistérség hároméves szociális felzárkóztatási programja. A 2007-re tervezett 50 millió forintos minisztériumi forrás támogatási szerződését a napokban írják alá az érintett polgármesterek.- A települések programjai felölelik a teljes szociális ellátást, a házi segítségnyújtástól a falugondnoki szolgálatig. A három év alatt 320 millió forint támogatás érkezett a kistérségbe, amit a települések 10 százalék önerővel egészítettek ki. idén 104 millió 300 ezer forintot fordít a 10 érintett település fejlesztésre. A Dél-alföldi Területfejlesztési Tanács a programok felét 23 millió forinttal támogatta. A minisztériumi segítség csakúgy, mint az előző két évben 50 millió forint. A három tavalyról áthúzódó program összértéke 17,5 millió forint. A települési önerő 10 százalék - mondta a tegnapi sajtótájékoztatón Domokos László, a megyei közgyűlés elnöke. ■ K. E. JEGYZET SZŐKE MARGIT A valóságból az öröklétbe mostanában egyre többször jut eszembe egy kép. Az élete delelőjére érkezett kereszteslovag szemközt ül a Halállal. Sakkoznak. A lovag nyer és nyer, s a Halálnak még várnia kell, hogy megsuhinthassa kaszáját. INGMAR BERGMAN filmje ez, A hetedik pecsét. Olyan alkotás az ötvenes évekből, amit nem felejt az ember. De nem jó sokszor megnézni, mert nehéz ügy. Egyébként Bergman sem szeretett a filmjei előtt ülni. Egy nyilatkozata szerint feszült lesz tőle, a sírás kerülgeti. A nagy svéd filmrendező már nem mondhatja el nekünk, hogy miért, mert július végén meghalt. MÁR NEM MEHETEK EL hozzá - gondolkodtam el halálhírén. Pedig jó lett volna, tervezgettem, talán találkozhatok vele, írhatok róla. Svédországban élő nénikém ígérte nem is olyan régen, hogy fordít majd nekünk. Most tudtuk meg, augusztus közepe óta már ő sem él. A békésnek mondott halálok sorában valahogy szaporodnak a hirtelen távozások. A focista Fehér Miklós Portugáliában, most a 22 éves Puerta Spanyolországban esett össze játék közbep. n Színészeink, Bubik István, Kaszás Attila is tragikus hirtelenséggel mentek el pályájuk csúcsán. Közvetlen környezetünkben is megdöbbentő halálhírek figyelmeztetik az embert: az élet véges. különösen megrázó kívülállónak is a hirtelen halál. Az ember próbál magyarázatot találni. A magyarázat megnyugtat. Ha pedig szívünkhöz közel álló ment el, nem is akarjuk elhinni. Csak majd egyszer, talán jó idő múlva. A LOVAG SAKKOZIK a Halállal. Időt akar nyerni. Az értelmes élet felépítéséhez kell. A valóságban lehet, azon túl minden rejtély. A megyei elnök is csatlakozott a felhíváshoz Többen is megfogadták az újkígyósi önkormányzat felhívását, amellyel egy bajba jutott asszonyon próbálnak segíteni. Tegnapi számunkban írtunk róla, hogy Kata Lászlónénak teljesen leégett a háza. A gyűjtéshez a megyei közgyűlés elnöke is csatlakozott. - Támogatom a felhívást, s arra biztatok mindenkit, hogy lehetőségeihez mérten segítsen a szerencsétlenül járt asszonynak — mondta Domokos László. - Rövid idő alatt többen megmozdultak a felhívásra, amiben segítséget nyújtott a Békés Megyei Hírlap is — jelentette ki a maga is a kasszához járuló Szebellédi Zoltán újkígyósi polgármester. ■ Cs. Á. Éjszakai szórólap-hadjárat Sarkadon kistérség A TÖOSZ a települések véleményének figyelembevételét kéri A parlament közelgő őszi ülésszaka apropóján is téma volt a sarkadi testület csütörtöki ülésén a kistérség sorsának további alakulása. Tóth Imre polgármester úgy fogalmazott: „a halálra ítélt sarkadi kistérség” ügye nem rendeződött, az érdemi, mindent eldöntő fejlemények csak most következnek. Közben arcot váltott Sarkadon a szégyentábla. A korábban szereplő politikusi „portrékat” most a következő felirattal fedték le: „A sarkadi kistérség várakozik! / Demokrácia? / Jogállamiság? / Önkormányzati és kistérségi / önrendelkezési jog?” Tegnapra virradóan Sarkadon - információink szerint A SARKADI KISTÉRSÉG VÁRAKOZIK! DEMOKRÁCIA? JOGÁLLAMISÁG? ÖNKORMÁNYZATI ÉS KISTÉRSÉGI ÖNRENDELKEZÉSI JOG? ■ mm izäsmä zEZ.kzm A parlament döntéséig a szégyentábla új arculatot kapott. a városháza előtti részt, a Gyulai út-Anti út kereszteződését a benzinkút előtt, de az Anti utat is több helyen szórólapok borították. A szórólapokon javarészt Tóth Imre polgármesterrel, tevékenységével összefüggésben fogalmaztak meg cseppet sem hízelgő állításokat. E sorok írójának birtokába is került a szórólapokból, s a polgármestertől is véleményt kértünk volna. — Később, ha eljön az ideje — zárta rövidre Tóth Imre. A polgármesteri hivatalhoz közel álló forrásból, informális úton ugyanakkor úgy értesültünk, hogy a város vezetése ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a szórólapok ügyében. — A sarkadi kistérség ügye a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) Verseg-Fenyőharaszton tartott augusztus végi elnökségi ülésén is téma volt - tudatta Kaszai János, a TÖOSZ megyei tagozatvezetője. Az országos elnökség úgy foglalt állást, hogy az Ország- gyűlés az ismételt döntés során vegye figyelembe az érintett települések véleményét. Kezdeményezték azt is, hogy a szak- miniszter szerezze be a gyulai, illetve a szeghalmi kistérség álláspontját. ■ Both Imre Kárba veszhet a lopás miatt két kutató munkája Két kutató munkájának adatait tartalmazták azok a számítógépek, amelyeket csütörtökön vittek el a Magyar Tudományos Akadémia békéscsabai kirendeltségének épületéből. Az ismeretien elkövető két asztali és egy hordozható számítógépet lopott el 520 ezer forint értékben. Az egyik számítógép pótolhatatlan, más adathordozón nem tárolt eredményeket tartalmaz. Belenka Csaba jutalmat ajánlott fel annak, aki visszaszolgáltatja többéves munkájának eredményeit. A kutató a külföldi tőkebefektetések és a határ menti vállalkozások együttműködéseit tanulmányozza. ■ F. M. I