Békés Megyei Hírlap. 2007. szeptember (62. évfolyam, 204-228. szám)
2007-09-13 / 214. szám
4 Kiskorúak tanúskodása Olvasónk 13 éves gyermekét tanúnak rendelték be egy tárgyalásra. Az asszony úgy gondolja, hogy lányát 18 éves kora előtt nem szabadna kihallgatni. A lányt ki lehet hallgatni 13 évesen is, de csak akkor, ha olyan vallomásra számítanak tőle, ami mással nem pótolható. Könnyebbség, hogy kiskorúak kihallgatása esetén nem kell felhívni a figyelmet arra, hogy mi történik hamis tanúzás esetén. Hamis tanúzásnak az minősül, ha valaki az ügy szempontjából lényeges tényt elferdít vagy elhallgat, esetleg hamis okiratokkal vagy tárgyakkal támasztja alá a mondandóját. A nyomozási bíró a vádirat benyújtása előtt az ügyész indítványára hallgatja ki a 14 éven aluli tanút, ha úgy látják, hogy a gyereknek akkora megrázkódtatást jelentene a tárgyalás, ami a fejlődését károsan befolyásolná. Ilyenkor nem lehet jelen a gyanúsított és annak védője, őket utólag értesítik, hogy a jegyzőkönyvet az ügyésznél megtekinthetik. Aki szellemi vagy egyéb állapota miatt korlátozottan képes megítélni a tanú- vallomás megtagadásának .jfr lentőségét, tanúként csak akkor hallgatható ki, ha vallomást kíván tenni, és a törvényes képviselője vagy a tanúként kihallgatandó által megjelölt hozzátartozó hozzájárul. Felnőtteknél sem lehet mindenkit tanúként kihallgatni. A papokra és a lelkészekre például hivatásbeli titoktartási kötelezettség vonatkozik. A vádlott védője sem beszélhet arról, amit mint védő tudott meg. KÉRDÉSEIKET RÖGZÍTI A 66/527-207-ES TELEFONKÉSZÜLÉK HÉTFŐTŐL CSÜTÖRTÖKIG 14—17, PÉNTEKEN 14—16 ÓRA KÖZÖTT. A zsidó új évet csöndesen, ünnep nélkül kezdik A zsidóság naptára tegnaptól 5768-at jegyez. A tótkomlósi egyetemista, Balogh István, aki Békés megye zsidóságának alapos ismerője, hívta fel a figyelmet a dátumra. - A lelki készülődés hetekkel korábban elkezdődött. Az országos megemlékezésen, a Kozma utcai zsidótemetőben részt vettem hallgatótársaimmal. A zsidó vallás sajátja, hogy az új évet nem kitörő ünnepléssel, vidámsággal kezdi, hanem csöndes, belső áttekintéssel — mondta Balogh István. Kutatásai során a fiatalember kiderítette, hogy egykoron Békés megyében is minden templom zsúfolásig megtelt. ■ Cs. I. MEGYEI KÖRKÉP BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2007. SZEPTEMBER 13., CSÜTÖRTÖK Csete Ilona-Fekete G. Kata—Szőke Margit Kórházak gyógyszer kúrán finanszírozás Az intézetekkel a teljes árat fizettetik Ha egy tüdőgyulladással kezelt beteg szívgyógyszereket szed, ezeket is meg kellene kapnia a kórházban. Az ország sok kórháza küzd gyógyszer-kifizetési gonddal, a bérek levonása után lejárt határidejű számlával. A Pándy Kálmán megyei kórházban gyógyszerellátási gond nincs, nem is volt — szögezte le dr. Kovács József főigazgató főorvos. A Békés megyei kórházban ütemezik a gyógyszerkifizetéseket, a közbeszerzési eljárásban kötött szerződéseknek megfelelően utalják át 30, 60, 90,120 napos fizetési határidővel. A tüdőkórház átvételével örököltek átmeneti gyógyszerkifizetési hátralékot. A kórházak iránt is elvárás, hogy lehetőleg ne a legdrágább gyógyszerrel gyógyítsanak. A Pándy azonban onkológiai központ, az itt használatos gyógyszerek meglehetősen drágák. Míg a gyógyszerfelhasználás mennyisége nem, költségvetési arányszáma emelkedett. A gyógyszerár-emelkedések jobban érintik a kórházakat, mint a lakosságot, hiszen a teljes árat fizetik a finanszírozási rend szerint — tudtuk meg a kevésbé ismert tényt dr. Kovács Józseftől. Az orosházi kórházban dr. Gervain Mihály igazgató elmondta, náluk ésszerűen, a szakmai igényeknek megfelelően zajlik a gyógyszerfelhasználás. Nincsenek kifizetetlen számláik, vagy 30 napot meghaladó elmaradásuk. A kórház éves költségvetésének mintegy 8-8,5 százalékát jelenti a gyógyszerkiadás. Békéscsabán, a Réthy Pál kórházban havi 13—15 millió forintot költenek gyógyszerre. Dr. Becsei László főigazgató főorvos elmondta, úgy tűnt, szeptemberben át kell ütemezni a számlákat. A kórháztól havi 50 milliót vettek el az egészségügyi reform miatt. Állítólag valameny- nyi pénzt visszakap az intézmény, így mégis tudnak fizetni. A legtöbb a drága antibiotikumokból, alvadásgátlókból fogy. Gyógyszerkiadások az egészségügyi intézményekben Eves költségvetés Gyógyszerköltség Gyula 9 milliárd forint 10 százalék körül Békéscsaba 4,5 milliárd forint 6 százalék Orosháza (tervezett OEP-bevétel) 3,5 milliárd forint 8-8,5 százalék A kórházak gazdálkodásában egyre nagyobb tételt jelent a gyógyszerköltség. Vannak intézetek, ahol már csak akkor kapnak gyógyszert, ha rögtön készpénzzel fizetnek. Az emelkedő árak miatt egymilliárd forintos gyógyszerköltséggel számolnak évente a Pándyban A betegek panaszkodnak, hogy kórházba is vinniük kell magukkal gyógyszereket. Dr. Becsei László, a Réthy Pál kórház főigazgató főorvosa elmondta, nem tarthatnak minden készítményt, hiszen számtalan van forgalomban. Orvos nem írhat receptet a kórházban fekvő betegnek, törvény szerint mindenkinek mindenféle bajára az orwsságot biztosítani kell. Ezt a kórházak nem bírják pénzzel A Pándy kórházban korábban a költségvetésük 7,5-8 százalékát fordították gyógyszervásárlásra. Ma a megyei kórház kilencmilliárd forintos költség- vetésének több, mint tíz százalékát viszi el a gyógyszerkiadás. A problémás eseteket, súlyos betegségeket gyógyító kiemelt kórházban azzal számolnak, hogy gyógyszerköltségük évente elérheti az egymilliárd forintot - mondta dr. Kovács József főigazgató főorvos. A kórházaktól is elváljak, ne a legdrágább gyógyszerekkel gyógyítsanak. Battonya. túlteljesítették. Az első félévben Battonyán a befizetett földbérleti díj átengedett személyi jövedelemadója és a gépjárműadó-bevétel időarányosan túlteljesített. Ez derült ki az első félév pénzügyi értékeléséből. Doboz. POSTA. Új postaépületet épített nemrégiben a Magyar Posta Zrt. Dobozon. A létesítményt Simon István Tamás polgármester és Erdős Norbert országgyűlési képviselő adta át. Elek. KÖNYVTÁR. Az új iskolaépületben kezdte meg működését a könyvtár az eleki Dr. Mester György Általános Iskolában. Brandt Antalné igazgatóhelyettes elmondta, már internetezni is lehet a könyvtárban. Gyomaendrőd. támogatás. Ötvenezer forintos támogatásról döntött a korábbiakban a megyei képviselő-testület a gyomaend- rődi Bethlen Alapítvány javára. A civil szervezetnek azóta már át is utalták a szóban forgó pénzt. Gyula. FORGALOMNÖVEKEDÉS. A Dobozi úton kerülik el a nagyobb terhet is szállítójárművek a 44-es főút fizetős szakaszát Gyulán. Alt Norbert, a körzet ön- kormányzati képviselője a házak állagának érdekében nemrégiben kérte a teherforgalom korlátozását. A közútkezelő 12,5 tonnás súlyhatárt vezet be, amely alól mentesülnek a fuvarosok, akiknek itt van vállalkozásuk. Kamut. GYERMEKÉTKEZTETÉS. Helybéli rászoruló családok számára biztosított konzerveket a közelmúltban a kamuti önkormányzat. Az akciót az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium támogatta. Revenues, földes utcák. Készítsék el a település földes utcáira vonatkozó útterveket — született határozat nemrég a településen. Mint kiderült, azért nagyon fontos, hogy kész tervdokumentációja legyen a falunak, mert így egy esetleges pályázati kiírás esetén azonnal lépni tud az önkormányzat. Kétegyháza. felújítás. A napokban elkezdődött Kétegy- házán három utca burkolatának a felújítása. A munkálatok a Marx, a Vasvári és a Verőfény utcákat érintik, a kétegyháziak a saját erő felhasználása mellett pályázati úton nyert forrást is igénybe vettek. Szövegkönyv, tervek a neten színház Számítógépes rendszerük újdonság az országban Kitelepítés, deportálás: 60 év múltával is fáj- A színészklub szellemi műhely, a művészi gondolatok megszületésének fontos színtere, ahol az alkotás a próba és az előadás után folytatódik - mondta többek között Fekete Péter a nemrégiben megtartott évadnyitó társulati ülésen. A Jókai színház megbízott igazgatója kiemelt feladatának tekinti, hogy a színházi klubban emberi, alkotó légkört teremtsen. A felújításhoz sikerült szponzorokat megnyernie, akik 3,5 millió forint értékű anyaggal segítették a munkákat. Olyan számítógépes, belső kommunikációs rendszer beállítását tervezi a színházvezetés az új klubban, amely a direktor szerint egyedülálló lesz az országban, és jó példaként szolgálhat a többi társulatnak. A rendszer bevezetését még ősszel ígérik, az évad második felétől valamennyi produkció dokumentálása, a teljes belső kommunikáció a tervek szerint a neten keresztül történik. A szövegkönyv, a díszletterv, a próbatábla, az asszisztensi, ügyelői jelentés, minden előadásokkal kapcsolatos információ felkerül az elektronikus oldalra. ■ N. K. ■ A Jókai színház végTe valamiben élen járhat, jó példát mutathat másoknak. Fekete Péter alkotói légkört teremt. A felvidéki kitelepítések, deportálások 60. évfordulójára emlékeztek a napokban a szlovákiai Gután és Komáromban. Az eseményeken részt vett dr. Nagy Béla, Medgyesegyháza polgármestere és Cservenák Pál, Mezőberény polgármestere.- Medgyesegyházára mintegy 170 családot költöztettek Gutáról. Ugyancsak nagy számban kerültek a felvidéki magyarok Mezőberénybe - tájékoztatott dr. Nagy Béla. A gutái testület ünnepi ülésen emlékezett a 60 évvel ezelőtt történtekre. Megrázó volt a még ma is élő kitelepítettek, deportáltak visszaemlékezése.- Sebek, melyek még ma is fájnak. A történelem részben rehabilitálta a történteket, az uniós csatlakozás révén megszűntek a határok. Ha ma ilyen „ordas” eszmékkel találkozunk, az ellen tiltakoznunk kell. A némaság nem segít! - fogalmazott dr. Nagy Béla. Másnap, Komáromban hatodik alkalommal rendezték meg a kitelepítettek és deportáltak nemzetközi találkozóját, aminek programjain szintén jelen voltak a polgár- mesterek. ■ K. E. ■ A polgármesterek megkoszorúzták a 60. évfordulón avatott emléktáblát.