Békés Megyei Hírlap, 2007. augusztus (62. évfolyam, 178-203. szám)
2007-08-31 / 203. szám
2007, augusztus 31. 3 Lecsópletyi A hét végi csabai lecsófesztiválon hallottuk: A csaba center főbejáratánál főző színészcsapat kapitánya, R. Kárpáti Péter elmondta, Békéscsabán már többször „kolbászolt”, a lecsót azonban most először próbálta. Kiss Ramónával és Kardos Eszterrel a „Lecsó, lecsó, lecsó-kolom a pici szádat Eszter és Ramóna módra” nevű specialitást adta elő. Kuktának Józsa Mihály békéscsabai színművészt fogadta fel, akit még a Jézus előtti időkből” ismer. * * * DINA, a békéscsabai származású énekesnő már többször is rendezett partit budai házukban, ahová Frankó Attilát is meghívta. A lecsófesztivál rendezője itt kiváló lecsókkal lepte meg az egybegyűlteket. * ■* * scholtz endre békéscsabai festőművész az idei fesztiválon nem főzött. Mint mondta, tavaly az eső miatt sátorkeresési feladattal bízta meg a csapata. Mire azonban sikerült előkeríteni és felállítania a sátrat, vége lett a fesztiválnak. „Ha nevezek, az idén biztos napernyőt kellett volna hajkurásznom” — ecsetelte. * * * nagyajtai kovács Zsolt békéscsabai író és csapata Krúdy Gyula lecsóját készítette el, ami olyan titkos volt, hogy az elején még a készítők sem tudták, mi fog az egészből kifőni. Egy biztos: a Krúdy-lecsó ihletet adl ________bélyeg Ad ja fel hirdetését FOTÓVAL! HIRDETÉSFELVÉTEL: Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Tel.: (66) 527-350. MEGYEI HÍREK Békés Megyei Hírlap előfizetési és terjesztési ügyekkel kapcsolatban várjuk a Munkácsy u. 4. szám alatt! Tel.: 06 (80) 922-012. A kurta farkú tábor B|WÍÍ| _______ A tábor végén többeknek komoly gondot okozott a három nap során alkotott művek hazaszállítása. meseország csodás birodalmába invitálta nemrég a Kétsopronyi Községi Könyvtár és Gyermekjóléti Szolgálat a település kisebb-na- gyobb gyermekeit. Óvodásoktól kiskamaszokig 27 résztvevője volt a „kurta farkú”, háromnapos mesetábornak. Kurta méretét annak is köszönhette a program, hogy épp kifogyott az arany a király kincsestárából, azaz idén nem sikerült pályázati pénzhez jutnia a könyvtárnak. De sebaj, Meseországban úgyis három napig tart egy év, s akadtak lelkes önkéntesek (szülők, kollégák), akik „jótett helyébe jót várj” alapon segítették a tábor megvalósulását. A dráma csoportban Nacsa Hajnalka és Szlávik Krisztina vezetésével jelenítették meg a közösen meghallgatott mesékből kiválasztott karaktereket. Aki ide bekukkantott, az ...megtudhatta, hog y a felnőtté válás komoly kritériuma a sárkánnyal vagy boszorkánnyal való küzdeni tudás, hogy a gonosz nem mindig néz ki gonosznak, ellenkezőleg: csábítással veszi le lábáról áldozatait, s hogy néha jók vagyunk, de néha bizony rosszak... A kézművesműhelyek közül az egyik legnépszerűbb a Laurinyecz Katalin által vezetett maszkos részleg volt. Bájos királylányok, hetyke királyfiak, gonosz pofájú sárkányok, bibircsó- kos vasorrú banyák (vas hiányában papírból) és egy szelíd őzike került ki a maszkosok keze alól. Balog Edit irányításával nagy textilképen örökítették meg a résztvevők a mese fordulatait. Készültek még gyöngyfűzéssel állatfigurák Fábián Ildikó segítségével, akire év közben is sokszor számíthat a könyvtár mesedélután-programja. Varga Angéla gipszfigurái is nagy népszerűségnek örvendtek a gyerekek körében: a tábor végén többeknek komoly gondot okozott a három nap során alkotott művek haza- szállítása. S akinek még ez sem lett volna elég, kipróbálhatta az íjászkodást Szász György segítségével. A tá- borozók félelmetes nyilai egy (papír) sárkányt vettek célba. Az elvarázsolt vár kapujában őgyelgő fenevadat azonban nem volt könnyű ártalmatlanná tenni; megesett, hogy ehelyett az óvatlan királylány lett az áldozat, ahogy az már lenni szokott. Végül pedig a népmeséi elemekkel átszőtt saját készítésű történeteket maszkosan-jelmeze- sen előadták a gyerekek a szülők maroknyi csapata előtt. Aki nem hiszi, járjon utána. a könny.. Mire lehet képes némelyik kétlúbon járó, akit embernek nemigen neveznék?! Elárul fosztogat, gyilkol korrumpál összeeskiiszik, lefelé tapos, felfelé dicsér, elpusztítja saját ősi kultúráját, gyermekei, unokái jövőjét, szennyezi a Földet, elpusztítaná a világegyetemet, csak nekijusson több a koncból amelyet odavetnek, ha vetnek... Keserves gondolatok forognak a fejemben, akár idehaza nézek körül akár amint napról napra látom: felgyújtották a görög erdőket (is). Hétfőn már égett Athén külvárosa, veszélyben Olimpia, Evia, hamvad a kultúra bölcsőjének földje. Ember az okozója ennek a tűznek is, haszonért. A magyarok sokaságának kedvenc pihenőhelye a görög tengerpart. Szerencse, persze, hogy nem sérült máig magyar turista a görög tűzben, de mégis... Az apró fehér falú házacskák, falvak sokasága izzott parázzsá a napokban, hiába mentek segíteni, oltani a világ sok országából. A nyugodt, bölcs, ráncos arcú öreg görög parasztok arcán csak folyik a könny életük értékeinek pusztítása láttán. Családommal többször jártam ebben a csodaszép országban, ahol mindig kedvesen fogadtak, becsapni nem akartak egyetlen boltban sem, s ha néhány görög szóval háláltam meg kedvességüket, szeretettel vettek körül Igazából csak a szirtaki dallamai tudták feledtetni velünk a hétköznapok bosszúságait. Az úzó íze, a jégkockától fehérré olvadó fenséges ital a türkizkék tengerpart, a múlt emlékei, a különleges hangulatú esték, a Meteorák égbe nyúló szikla- kolostominak látványa feloldották a mindennapok szorongásait Ezekért még aggódhatunk, de az aljasság mindenre képes... Kinek érheti meg a pusztítás, milyen lelkiismeret bújik meg az ilyen lényekben? Tudom, más tájakon ugyancsak gyújtogatnak, de Görögországban a humanitás pusztul. Már sohasem lesz ugyanaz, pedig sokat megért az a világ is. Bede Zsóka Csatlakozzanak! ismét budapesti kirándulást tervez a Tájak-Korok-Múzeumok Egyesület békéscsabai tagcsoportja szeptember 9-ére. Ezúttal két helyszínre látogatnak el: a Szépművészeti Múzeumban lévő Inka-kiállításra, majd a Kína Múzeum gyűjteményét nézik meg. Jelentkezni Szász Zoltán- nénál lehet á 30/451-6699-es telefonon. Az egynapos út rendkívül kedvező, a belépőkkel és útiköltséggel együtt is ötezer forint alatt van. Energiatakarékos műanyag nyílászárók! 11 ablak + ajtó ■ IVWII 5 és 6 légkamrás Gealan profil argongázas hővédő üveg (k=t,Q) Rcto NT biztonsági vasalat Raktárról vagy megrendelésre, egyedi méretben és formában is, felméréstől a beépítésig. A felmérés ingyenes, kérje árajánlatunkat! AKCIÓ MEGHOSSZABBÍT^ Ha 09.15-íg 5 légkamrás GEALAN profilból készült ablakot rendel boltunkban, akkor azt a 3 légkamrás' áráért adjuk önnek! (csak fehér színben rendelhető) Kazinczy u. 11. ar 527-601 Ili, 2002. 04. havi, ABS, klíma, bőr kárpit, 8 légzsák stb. Ár: 2 089 000 Ft. Hitelre is 10% befizetéssel. ■. Tel: 30/9456-687. 1999-es, friss műszaki, klíma, szervo, kp.-i zár, 2 légzsák. Hitelre is 100 E Ft befizetéssel. Tel: 70/500-1695. Folyamatosan érkezik az őszi-téli kollekció! marc CLuda SIESTA SHOES T5 mans HG IxraXD.Ts I» IHHHfi ■ SB* 111 Hi réscsaba, Andrássy út 32. ♦♦♦ Csaba Center II. emelet Gyula, Városház u. 3. ajánlatok Suzuki Ankers Kft. 14 éve az Önök márkakereskedése! 1. Swift és Ignis modelljeink már 1940 000 Ft-tól 2. Régi autóját akár 500 000 forinttal magasabb áron számítjuk be 3. Nálunk mozgáskorlátozott utalvány akár 600 000 Ft-ot ér! Nélkülünk ne döntsön! Ajánlataink 200/. július 1-tól augusztus 31-ig, illetve az akciós készlet erejéig érvényesek. A különböző akciók nem vonhatóak össze és nem válthatóak készpénzre. Üzemanyag-fogyasztás (kombinált): 5.0-7,6 1/100 km - C02-kibocsátás (kombinált): 122-182 g/km. Suzuki Ankers Kft. 5600 Békéscsaba, Szarvasi út 13. Tel.: (66) 453-770,446-752. * mi 5900 Orosháza, Arany J. u. 2/e. Tel.: (68) 411-233. I l 1