Békés Megyei Hírlap, 2007. augusztus (62. évfolyam, 178-203. szám)
2007-08-24 / 197. szám
wmmmmm» ■ Békéscsaba, Szabolcs u. 38. Tel.: 66/322-012 MITSUBISHI - k OÖh . < -MÁNT Az agyaggal is barátkoztak múzeum Tartalmas programmal várták a gyerekeket Dévaványán HIRDETÉS A dévaványai múzeum minden hónapban rendezvényekkel (kiállításmegnyitókkal, előadásokkal, zenés estekkel) várja az érdeklődőket. Kézművesműhelyüket rendszeresen látogatják a fiatalok. Ezen a nyáron nagyon sokan tevékenykedtek a műhelyben — tudtuk meg Burainé Murányi Magdolna intézmény- vezetőtől. A helybeliek mellett budapesti, sőt erdélyi gyermekek is kipróbálták ügyességüket. Az agyagozás, a nemezelés, a gyöngyfűzés, a gyertyaöntés, a szövés, a fajátékkészítés hasznos elfoglaltságot jelentett. Megrendezték a múzeumi gyermektábort is Játékváros, játékvár címmel. — Ez azt is jelzi, hogy játszottunk és közben megismerkedtünk a játék történetével. Nagyon sok játékot ki is próbáltunk közösen: a gólyaláb, a duda, a pörgettyű, a sárkány nagy sikert aratott. A kézművesműhely további működését ebben az esztendőben a Múzeumbarátok Köre által a LEADER+ Körös-sárréti Akciócsoporthoz benyújtott nyertes pályázat segíti - mondta az igazgatónő. ■ Cs. I. SZÁMOLJON VELÜNK ninusisHi Líoa 3 §y garancia S szállítható személy H literes fogyasztás ■sflV tnfilllódíi Minden, ami az alkotás fogalmát kimeríti. Az agyagozást is nagyon élvezték a múzeumban a gyerekek. REMAULT AUTÓKAT ALKOTUNK MOST VEZESSEN ÖN IS! MEGANE LIMOUSINE 3 099 000 FT-TOL MOST AJÁNDÉK KLÍMÁVAL mecane [restart] THM: 4,99°«) BIZTONSÁGI ZvNsIA - Biztonságban vezetünk Az mániát. 2007.06.01 00.31. kozott, megkötött vevősrerződésekre és 00.31-ig átadott autókra érvénye:-. A Renault. Credit finanszírozási aianl.it a sváicifrank-alapú, a CHi alapkamat változatlansága mellett. 2007,05.01-(ótól visszavonásig érvényes. Az árfolyam 140 HUF/CHF 12007.05 02.1 A ReStart finanszírozási ajanlat a feltüntetett Megune Limousine kezdőörú verzióra nem érvényén A képen látható autó illusztráció. Fogyasztás liter"! 00 km: vegyes. 4.5-0.0: városi: 5,5-10,9; országúti: 4.6-6.4 COp kibocsátás g km: 120-191. Részletekről es feltételekről érdeklődjön márkakereskedésünkben! WMW.renault.hu www.biztonsanizona.hu A BIZTONSÁG és MINŐSÉG ÉLVONALÁBAN! „Meszlényi-Autó” Kft. Békéscsabán a Szarvasi úton (a tv-toronnyal szemben). Telefon: (66) 519-200. IMMEEES3' Autópiacon Az autópiacon egy nepper megszólít egy férfit:- Uram! Ön ad nekem nyolcszázezer forintot, és én ezért kiváló állapotban levő, extrákkal felszerelt, szuper gépkocsit adok cserébe. A férfi így válaszol:- Ne strapálja magát, én is szélhámos vagyok! Kvíz a televízióban- Tehát ön azt mondja, mindent tud a fociról?- Igen.- Jól van. Akkor árulja el nekünk, hogy hány lyuk van a hálón... Matek egyes- Mikor fogod már végre kijavítani azt a matek egyest?- kérdi az apa Pistikét.- Nem tudom apa. Sajnos nagyon ritkán adja ki a kezéből a naplót a tanár néni. Jean és a vendégek- Figyelj rám, barátom! Ha a vendégek megérkeznek, Jeannak foglak szólítani.- Értem, és én hogyan szólíthatom a gróf urat?- Marha!- Igenis, uram. Kismalac és a palacsinta Az agresszív kismalac megy az erdőben és meglátja a nyuszikát. Megfog egy palacsintát és hozzávágja. A nyuszika megfordul és megszólal:- Ez szándékos volt?- Nem, lekváros! Utazási irodában- A feleségem a hegyekbe akar utazni, sízni. Van valami rendes helyük?- Természetesen. Elsősorban Svájcot ajánlhatom.- Lavina van? Ebéd- Maga hol ebédel?- Hol ebédelek, hol nem. MfW UL Megújul a radio.hu: szöveg helyett hang- Egy-másfél héten belül megújul a Magyar Rádió honlapja — mondta el Such György elnök szerdán. Az átalakulással nem csökken a honlapra kerülő hírek száma, terveik szerint azonban az írottól a hangzó forma felé tolódik el a hangsúly. Továbbra is apad a vezetékes telefonja Megállíthatatlanul csökken a bekapcsolt vezetékes vonalak száma — derül ki a Nemzeti Hírközlési Hatóság legfrissebb jelentéséből, júniusban a bekapcsolt telefonvonalak száma 3,303 millióra csökkent. Mérséklődött az egy fővonalra jutó kezdeményezett hívások átlagos időtartama is, ez májusban 214,1 perc volt, júniusban pedig 199,3 perc. Múzeumba kerülnek a jó öreg vonalas készülékek. liíXJU A legidősebb orosháziak az üvegipar alapítóiért Nyolcvan évnél idősebb tagjai részére rendezett ünnepséget az Orosházi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete. A százhetven résztvevő között több mint ötven volt az ünnepelt, köztük a szervezet legidősebb, de fiatalos tagja, Fazekas Gáspárné, aki a 94. évében jár. A nyolcvanas korosztály tiszteletbeli elnöke, idős Czédula Imre elhunyt. Emlékének néma tiszteletadással adóztak. Dr. Násztor Sándor elnök köszöntője után arról tájékoztatta a tagságot, hogy a város képviselő-testületének a döntése nyomán az egyesület évi 2,8 millió forint támogatást kap. Az elnök szólt 2008. évi terveikről, a jubileumról, amit a szénhidrogénkincs ötven évvel ezelőtti megtalálása kapcsán szerveznek. — Pótolhatja a város a mulasztását, az üvegipar (Szokup Lajos, az üvegipar alapítója, Götz Tibor olajmérnök, Szűcs Albert üveggyári igazgató) létesítőinek állítsanak emléktáblát. ■ Cs. I. ■ Az idős orosháziak úgy érzik, komoly gazdasági alapokat teremtettek.