Békés Megyei Hírlap, 2007. augusztus (62. évfolyam, 178-203. szám)

2007-08-01 / 178. szám

2 _________ ■ ________ GAZDASÁGI KÖRKÉP BÉ KÉS MEGYEI HÍRLAP - 2007. AUGUSZTUS 1., SZERDA Nem engednék a vasárnapi nyitva tartást Alkotmánybírósághoz fordul a Kereskedelmi Alkalmazottak Szak- szervezete (KASZ) a va­sárnapi munkavégzés miatt. Hankó György, a KASZ megyei titkára el­mondta, régóta szeret­nék elérni, hogy vasár­naponként ne nyissa­nak ki a boltok. — Békés megyében meny­nyire jellemző, hogy vasár­nap is kinyitnak az üzletek?- Főleg az élelmiszerboltok várják a hét utolsó napján is a vevőket, az iparcikküzletek közül csak a forgalmasabb helyen lévők nyitnak ki. Nagy a verseny, így a vállal­kozók tulajdonképpen egy­mást kényszerítik arra, hogy vasárnap se húzzák le a rolót. — A KASZ már régóta küzd azért, hogy ne sérüljön a boltokban dolgozók pihe­néshez való joga...- Mintegy tíz éve, gyakorla­tilag azóta próbálunk ez ellen tenni, mióta megérkeztek ha­zánkba az első multik. Pár esztendővel ezelőtt aláírás- gyűjtést indítottunk, s ekkor a vásárlók közül is sokan támo­gatták kezdeményezésünket. — A többi európai uniós or­szágban is kinyitnak vasár­nap az üzletek?- Teljesen változó ar gya­korlat, van ahol engedélye­zik,, van ahol nem. Olyan or­szágok is vannak, ahol úgy­nevezett bevásárlónapokat tartanak. Máshol csak né­hány vasárnap vásárolha­tunk, jellemzően karácsony előtt. ■ P. R. Társasági adó: tíz százalék nem adta le május végéig bevallását Az érintett Békés megyei adó­zók 9,6 százaléka nem nyújtot­ta be a tavaly évi társasági adó­bevallást a május végi határidő­ig; Mint az APEH régiós igazga­tóságától megtudtuk, Bács-Kis- kunban 15,6, Csongrádban pe­dig 9,4 százalék ez a mutató. A mulasztókkal szemben szi­gorúan járnak el. Az adózás rendjéről szóló törvény rendel­kezései értelmében a bevallás benyújtását elmulasztó nem magánszemély adózót kétszáz­ezer forintig terjedő bírsággal sújthatják. Ilyenkor a mulasztá­si bírság kiszabásával egyidejű­leg az adózót - határidő kitűzé­sével - a bevallás teljesítésére hívják fel. A kiszabott bírság kétszeresét kell újabb határidő kitűzésével megállapítani, ha az adózó ekkor sem tesz eleget kötelezettségének. ■ Az adóhatóság kez­deményezheti az is­meretlen székhelyű cég megszűntetését. Előfordul, hogy valaki nem veszi át az APEH küldeményét. Abban az esetben, ha a postától „nem kereste” jelzéssel érkez­nek vissza küldemények, akkor azokat a törvény értelmében meghatározott határidő eltelté­vel kézbesítettnek kell tekinte­ni. Abban az esetben viszont, ha az adózó székhelyéről isme­retlen jelzéssel érkezik vissza tértivevényes irat, az adóható­ságnak tehetősége vap r többek között — a székhely ellenőrzésé­re. Amennyiben az adózót nem találják a székhelyén, úgy a ha­tóság adószámának használatát felfüggeszti, majd a későbbiek során az adószámot törli, illetve a cégbíróság felé törvényességi felügyeleti eljárást, vagy az is­meretlen székhelyű cég meg­szüntetését kezdeményezi. A társaságiadó-bevallást el­mulasztók között nagy szám­ban előfordulnak olyan non­profit szervezetek, amelyek nem éltek a törvényi lehetőség­gel, és idén február 15-éig éves 0603-as számú bevallásukon nem tettek 2006. évi társasági­adó-bevallást helyettesítő nyi­latkozatot. Ilyen esetben nekik is be kellett nyújtaniuk a beval­lásukat akkor is, ha tavaly nem volt társaságiadó-fizetési kötele­zettségük. ■ P. R. Torkukon akad az emeles vendéglátósok Rossz v . j szájízzel fogadták a drágulást A magyarok egy része hirtelen ötlettől vezérelve megy étterembe vagy éppen ünnepnapokon. A forgalom már az áremelések előtt is megcsappant. anyagot tartani a raktárban. A szakácsoknak és pincéreknek ugyanakkor nem mondhatom, hogy nem fizetek, mert most ép­pen nincs bevételünk. Lehetséges, hogy a bajban lé­vő cégek egy része követi a fapa­dos éttermek példáját. Akár­csak a légitársaságoknál, ezek­nél is jelentősen, akár ötven százalékkal lejjebb tornázhatók az árak, ha a; vendég időben asz­talt foglal és megjelöli az étlap­ról, hogy mit szeretne majd en­ni, illetve inni. így mindig csak annyi alapanyagot tart készle­ten az étterem, amennyi arra a napra kell. Sőt, a szokásosnál kevesebb pincért és szakácsot is elég alkalmazni. Miután ugyanis a megérkező vendég az interneten megkapott számot bemondva azonosítja magát, a konyháról perceken belül tálal­hatják a már előkészített ételt. Fapados étterem a megyében nincs, legközelebb Szegeden és Kecskeméten van. Az általunk megkérdezett vállalkozók sze­rint kétséges, hogy ezt az újí­tást bevenné a Békés megyeiek gyomra. Az emberek sokszor hirtelen ötlettől vezérelve men­nek étterembe, és nem tudják megmondani hetekkel koráb­ban, mit kívánnak majd meg. Akár negyvenszázalékos áremelésre is kényszerül­hetnek a megyei étter­mek a közeljövőben, mert a korábbinál jóval drá­gábban tudják beszerezni az alapanyagokat. Van, aki azon gondolkodik, ezentúl feketén vásárol. Fekete G. Kata rty; ■ A korábbinál harminc-ötven százalékkal drágábban szerez­hetik be az alapanyagokat az ét­termek. Felment a liszt, a növé­nyi zsiradékok, az olaj és a tojás ára. Egy hónapja lényegesen többet kell fizetni a csirkehú­sért, s hamarosan a sertés és a marha sem annyiba kerül majd, mint most. Ez egy háztar­tásban is komoly anyagi veszte­ség, de az ételekből élőknek kü­lönösen nagy érvágás.- Vagy bezárom az éttermet vagy feketén szerzem be az alapanyagokat - mondta egy Békés megyei vállalkozás tulaj­donosa. — Számla nélkül olcsób­ban kapnék mindent, de ha az adóhatóság, a fogyasztóvédelmi felügyelőség vagy az ÁNTSZ le­csap rám, büntetésként többet fizethetek, mint amennyit nyer­tem a csalással. Az étterembe járók viszont érthetően nem ■ A bajban lévők egy része lehet, hogy követi a fapados éttermek példáját. nyelik majd le, hogy egyik nap­ról a másikra ötven százalékkal megemelem az árakat. Az ebé­delek, vacsorázok azt sem néz­nék jó szemmel, ha kevesebb étel közül választhatnának, mert nincs fedezetem sok alap­A különböző, porból készült ételek kevésbé finomak, ráadásul rákkeltőek — Nagyon nehéz helyzetbe ke­rülnek a legálisan működő vál­lalkozások az áremelések miatt -mondta VozárMárton, az egyik békéscsabai étterem veze­tője. -Mi legalább 15-20 szá­zalékos áremelésre kényszerü­lünk. A félé\’es zárásnál kide­rült, 30-40 százalékkal keve­sebb a nyereségünk, mint ta­valy. Volt olyan beszállítónk, akivel évek óta együtt dolgoz­tunk. írtak egy levelet, hogy na­gyon sajnálnák, s megértenék, ha ezentúl mástól rendelnénk az alapanyagokat, de nem te­hetnek más, árat kell emelniük. Vozár Márton hangsúlyozta, nem hinné, hogy 700 forintnál olcsóbban valóban jó, teljes ebédet lehet készíteni. Ott, ahol 400 forintba kerül egy ebéd, gyanítható, hogy porból készül a húsleves, az öntetek, a pörköltalap. Ezeknek az íze sem igazi, de ami ennél is fon­tosabb, hogy a poralapanya­gok sok tartósítószert tartal­maznak, ami rákos megbete­gedéshez vezethet. Vozár Már­ton szerint nem lehet lenyelni. Békéscsaba, Gyula és Szarvas a kistérségek élmezőnyben elmozdulás Békés megyei kutató modelljével mérnék, hogyan változik a versenyképesség Kelet-Magyarországon csupán let. Az SZTE Gazdaságtudomá- a megyeszékhelyek és a me- nyi Karával keretmegállapo- gyei jogú városok kistérségei dást kötött a Dél-alföldi Regio- tűnnek ki versenyképesség te- nális Fejlesztési Ügynökség - kintetében - világít rá dr. többek között a modell alkal- Lukovics Miklós mazására. Segít­tanulmánya. A ■ Az egyes kistérsé- ségével az inté­békéscsabai gaz- gekben eltérő zet azt vizsgálná, dasági szakem- stratégiákra hogy milyen el­bert a Szegedi van szükség. mozdulás történt Tudományegye- a kistérségekben tem (SZTE) legfiatalabb ad- az európai uniós pénzek be- junktusaként iktatták be júli- áramlásának hatására, usban. Doktori disszertációja- — A különböző kiinduló fel­ként a kistérségek versenyké- tételek az egyes térségekben pességének változásait követő másfajta gazdaságfejlesztési - és egyben az elemzői szub- stratégiát igényelnek. Ezért a jektivitást minimalizáló - mo- pontos, fejlesztési célú hely- delit dolgozott ki. Hamarosan zetelemzés kitüntetett szere- élesben is bizonyíthat az elmé- pet tölt be a tervezésben ­hangsúlyozta lapunk megke­resésére dr. Lukovics Miklós. Az elemzés világosan meg­mutatja, hogy a főközlekedési útvonalak — autópályák és fő­utak - mentén erősödik a ver­senyképesség. Az is kitűnik, hogy az egymáshoz túl közel lé­tesített ipari parkok csökkent- hetik egymás esélyeit a sikeres működésre. Dr. Lukovics Miklós tanul­mányából kiderül, hogy a megyében a békéscsabai, a gyu­A legtöbb kistérség gyenge versenyképességű Dr. Lukovics Miklós öt típus­ba sorolta versenyképesség szempontjából az ország 168 kistérségét. Az általa fel­állított besorolást tovább ár­nyalja, hogy városias vagy éppen vidékies jellegű térség­ről van szó. Közepesen erős versenyképességgel rendelke­ző kistérségből összesen 48 létezik az országban, míg a többség, egészen pontosan 119, a relatív gyenge besoro­lású kistérségek közé tarto­zik. A tanulmány rávilágít, hogy Magyarország kistérsé­gei közül a budapesti messze elhúz a mezőnytől lai és a szarvasi kistérség tar­tozik a közepesen erős verseny- képességűek közé. Az 1998-as eredményeket alapul vevő mo­dellben még a szeghalmi tér­ség is a húzómezőnyhöz tar­tozott, de jelen­legi mutatói alapján a re­latíve gyenge versenyké- pességűek kö­zé került. ■ F. M. Dr. Lukovics Miklós: „Az Ipari parkok is csökkenthetik egymás esélyeit.”

Next

/
Oldalképek
Tartalom