Békés Megyei Hírlap, 2007. július (62. évfolyam, 152-177. szám)

2007-07-11 / 160. szám

2007. JÚLIUS 11., SZERDA - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 5 ...BATTONYAIG Kétegyháza. polgárőrök. Hathatós segítséget nyújtanak a helyi polgárőrök a rendőrségnek -jelentette ki dr. Tábi Tibor Kétegyházán. A gyulai rendőrka­pitányjónak értékelte a két szer­vezet együttműködését. Magyaitánhegyes. híradás. Rövidesen újraindítják a hangos­bemondóval közvetített helyi szolgáltatást Magyarbánhegye- sen. E célból a polgármesteri hi­vatal tetején két, oszlopra szerel­hető hangszórót helyeznek el. Medgyesbodzás. elhunyt. Csáky Kálmán 1940-től négy év­tizeden át irányította a medgyes- bodzási általános iskolát. Áldo­zatos munkáját a település veze­tése díszpolgári címmel ismerte el. Idős korában családjához, Tápiószelére költözött. Csáky Kálmán 89 éves korában hunyt el. Temetésén részt vett a képvi­selő-testület több tagja is. Mezőberény. tábor, eiső alka­lommal rendeztek kézműves- és természetismereti tábort a Ma­darak Házában, Mezőberény- ben. A létesítményt néhány hó­napja adták át. Mezőkovácsháza. ajándék. Két békéscsabai lakos a közel­múltban felajánlotta a mezőko­vácsházi önkormányzatnak a 67-es külterületi majorban talál­ható zárt ingatlanát. A képvise­lők elfogadták az ajánlatot, majd a területet a Naphajnal hagyo­mányőrző egyesületnek adták át használatra. Szeghalom, vezető. A napközi otthonos óvoda vezetői álláshe­lyére pályázatot ír ki a szeghal- mi testület. A jelenlegi vezető, Kerékgyártó Istvánná a nyugdí­jazását kérte. Tarhos. FALUNAP. Sikeres falu­napot rendeztek a napokban Tarhoson. A rendezvény egyik vendége a népszerű sci-fi író, Nemere István volt. i. FÖLDBÉRLET. Változ­tatott a földbérleti díjakon az újkígyósi képviselő-testület. A közgyűlés két esetben emelte meg a díjat a következő gazda­sági évtől. VéSZtŐ. SZIPPANTÁS. A folyé­kony kommunális hulladék szip- pantási díját köbméterenként nettó 783,5 forintban állapította meg a vésztői képviselő-testület. A szolgáltatást a város biztosítja. Tíz év is járhat a falfirkáért GRAFFiTiK A nehezen eltávolítható illegális rajzok komoly károkat okozhatnak Szinte mindenkit idegesí­tenek, mégis egyre szapo­rodnak a falfirkák. Per­sze, mint minden műfaj­nak, ennek is szigorú szabályai vannak. Csiszár Áron A megyeszékhelyen az utóbbi időben vasútállomásnál, a vá­gányok melletti kőkerítést fes­tették össze, de időnként az ál­lomás vezetésétől arról is érke­zik bejelentés a városi rendőr- kapitánysághoz, hogy álló vo­natot fújnak le. Olyanra is volt már példa, hogy az egyik lakó­telepen fém kapcsolószekrényt dekorált ki két fiatal. A Békés­csabán lakó, magát graffitisnek tartó Tamás elmondta, hogy vannak olyan íratlan szabá­lyok, amelyeket a falfirkálók is tiszteletben tartanak.- Műemlékekre, a magukat valamire tartó falfirkászok, nem festenek. Bárhová fújha­tunk, a lényeg a konkurens bandák jelképeinek felülrajzo- lása — közölte Tamás. — A feliratoknak a legtöbb­ször a kívülálló számára nincs értelme, de néha előfordulnak a politikával kapcsolatos és trá­gár kifejezések is. A falfirkák mögött azonban nagyon ritkán van komoly indulat vagy szán­dék. A legtöbbször egyszerűen szórakozásból, vagányságból Fújd, amíg csak fújhatod — vallják a falfirkászok. A legtöbb graffiti azonban nem meg üti azt a szintet, amit az átlagember esztétikusnak nevez. hagyják ott a kézjegyüket feste- getők - tudatta Szombati And­rea, a megyei rendőr-főkapi­tányság sajtóreferense. Ha a szórópisztolyos „alkotók” nem saját tulajdonukban lévő te­rületet mázolnak össze, akkor az rongálásnak minősül. A szabály­sértési értékhatár csak 10 ezer forint, de szélsőséges esetben akár tíz évet is kaphat az önjelölt művész. Ha a firka például mű­emlékre kerül, s különösen nagy Csabán él a régió egyetlen graffitipusztítója A békéscsabai Molnár László az egyetlen a régióban, aki is­meri a falfirkák eltávolításá­nak minden fortélyát. A sok összetevős, Svédországból származó szerrel dolgozó szakember nemcsak a graffitit, de a helyén magma­radó „árnyékot” is el tudja tá­volítani.- Meg is lehet előzni a problé­mát: a tiszta falakat két réteg ben lekenve garantált lesz a vé­detem - árulta el Molnár Lász­ló, aki egy négyzetméter eltávo­lítását 2500-3800 forintért vállalja. Tapasztalata szerint azonban egyre kevesebben ál­doznak arra, hogy a nemkívá­natos alkotásokat eltüntessék. kárt okoz, utána akár ennyi ide­ig is elmélkedhet a hűvösön a jobb sorsra érdemes alkotó. A graffitisek komoly kárt okoznak a vasúttársaságnak is. Az utóbbi időben ráadásul nem­hogy csökkent volna, még in­kább nőtt a vonatok belsejében lévő firkák száma. A legtöbb „munka” egyébként nem Bé­késcsabán készül, ide már eleve festett vonatok jönnek — tudtuk meg a MÁV illetékesétől. Külön vezetékkel a fúrott kútból is lehet öblíteni Fúrott kútból is lehetséges a mellékhelyiségekben az öblí­tés, bár követelmény a telje­sen elkülönített vízvezeték ki­építése, illetve külön vízjogi üzemeltetési engedély kérése - derült ki a mezőberényi ön- kormányzat és az ÁNTSZ Bé­kés megyei kirendeltségének egyeztetésén. A kézmosónál is ugyanez a helyzet, bár ab­ban az esetben megkövetelik a víz bakteriológiai vizsgála­tát, illetve gyermekvédelmi intézmények esetén nem en­gedélyezik a fúrott kút igény- bevételét. ■ P. G. Nyolcszáz pár lábbelit osztottak a rászorulóknak Battonyán sokféleképpen pró­bálnak segíteni a legrászorul- tabbakon. Bálint Edgard török­bálinti vállalkozó évek óta támo­gatja a határ menti városban élő szegé­nyeket. Közbenjá­rására Nyíregyhá­záról érkezett nagy értékű segítség. Móricz Sándor cipőkereskedő felszámolta a boltját. Árukészle­te minőségi lábbelikből állt. Egynémely cipő több mint tíz­ezer forintba kerül. A lábbeliket július 6-án osztották ki az ön- kormányzatnál. A földszinti nagyterem előtt hosszú sorok­ban álltak a rászorulók, felnőt­tek és kisebb-nagyobb gyere­■ A vállalkozó térítésmentesen adományozta árukészletét. kék. A cipőket fel kellett próbál­ni, hogy biztosan jók legyenek.- Összesen nyolcszáz pár ci­pőt kaptunk, közöttük felnőtt- és gyermekláb­beliket, télieket és nyáriakat egy­aránt. Az ado­mányból a leg­hátrányosabb 270 család részesül. A három­nál több gyermekes családok 2-3 vagy még több pár cipőt vi­hettek haza. Akik három gyer­meknél kevesebbet nevelnek, egy pár cipőt vehettek át — tud­tuk meg Boros Györgynétől, a Szegényeket és Nagycsaládoso­kat Támogató Egyesület veze­tőjétől. ■ K. E. Négy csúcsosztály a hatékonyabb munkáért Békésen Az ésszerűsítés, a hatékonyabb munkavégzés érdekében át­szervezik a békési polgármes­teri hivatalt. Dr. Heinerné dr. Kecskés Aranka, a település jegyzője a városvezetés napok­ban megtartott sajtótájékozta­tóján elmondta, négy, úgyneve­zett csúcsosztályt - igazgatási, gazdálkodási, hatósági és mű­szaki osztályt - hoznak létre.- Az átalakítás után az eddig indokolatlanul szétszabdalt te­rületek egy helyre koncentrá­lódnak, s ez növeli a hivatal munkájának hatékonyságát - fűzte hozzá a jegyző. A változ­tatás, bár csökkenek a vezetői pótlékok, személyi következ­ményekkel nem jár. ■ P. G. Rendőrök, tanárok együtt ellenőrzik Eleken a diákokat Nem vetették el a közös ellenőr­zés gondolatát a rendőrséggel az eleki iskolák vezetői. A „járőrö­zés” azon esetekre koncentrá­lódna, amikor a fiatalok tanítási időben esetleg a helyi vendéglá­tó-ipari egységeket látogatják. Pelle László, az általános iskola vezetője elmondta, jó ötlet dr. Tábi Tibor rendőrkapitány javasalta, hiszen a 13-14 évesek is érintettek lehetnek. Zámbó András, a középiskola igazgatója támogatja az elképzelést, bár úgy fogalmazott, a kivitelezés gyakorlati kérdéseit még érde­mes áttekinteni. ■ Cs. Á. v

Next

/
Oldalképek
Tartalom