Békés Megyei Hírlap, 2007. július (62. évfolyam, 152-177. szám)

2007-07-24 / 171. szám

2007. JÚLIUS 24., KEDD - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 3 Visszahelyezték állásába a volt békéscsabai jegyzőt tegnap Visszahelyezték az állásába dr. Nagy Mátyás volt békéscsabai jegyzőt. A Gyulai Munkaügyi Bíróság tegnap első fokon nem fogadta el azokat az indokokat, melyek miatt a szakembert feb­ruárban elbocsájtották. Az ön- kormányzat többek között ■ A bíróság koncep­cionális elemeket is emlegetett. szakmai alkalmatlanságra és nem megfelelő hangnemre hi­vatkozva küldte el fél év mun­ka után a jegyzőt.- Nem érzek kitörő örömet, csak nyugtázom, hogy győzött az igazság. Mindenkinek bíz­nia kellene az igazságszolgálta­tásban. Ha pereltek volna, való­színűleg azok a köztisztviselők is nyernek, akiket az elmúlt hó­napokban küldtek el - mondta dr. Nagy Mátyás. Miután a volt békéscsabai jegyzőt visszahelyezték az ál­lásába, kérdés, mi lesz az időközben helyette kineve­zett dr. Benedek Máriával. Az új jegyzőnek kellett levezé­nyelnie a több ember elbocsá­tásával járó hivatali átszerve­zést. Az önkormányzat való­színűleg fellebbez a bíróság döntése ellen. ■ F. G. K. Kamuti fiatalok a turisták biztonságáért A Turisták biztonságáért cím­mel rendeztek nagyszabású nemzetközi találkozót a közel­múltban a csehországi Sum- pertben. Az összejövetelen - amelyen hazánkat Kamut kép­viselte - a résztvevők képet kaphattak az idegenforgalom veszélyeiről. Érdekes pillanat volt, amikor a szervezők a tele­pülés főterére kiraktak egy jelö­letlen bőröndöt, ami akkora fi­gyelmet keltett, hogy egy idő után már a helyi rendőrség is kamerával figyelte. A nyolctagú küldöttség emellett megtapasz­talhatta azt is, hogy milyen ne­héz dolguk van a fogyatékkal élőknek. A fiataloknak ugyanis egy fehér bottal kellett végig­menniük a településen. ■ P. G. Sínre került az egyezség megállapodás Halálfélelem nélkül indulnának útra a mozdonyvezetők Műszakváltás. A MÁV mozdonyvezetői szeretnék, ha a szigorú biztonsági szabályok a magántársaságok szakembereire is vonatkoznának. Néha halálfélelmem van, hiszen tudom, hogy kik ve­zetik a magántársaságok vonatait — nyilatkozta la­punknak egy békéscsabai mozdonyvezető. A szak- szervezet és a közlekedési minisztérium vasárnapi megállapodása megoldás­sal szolgálhat a gondokra. Papp Gábor Sztrájkot helyezett kilátásba tegnap reggeli a Mozdonyve­zetők Szakszervezete, ha a Gaz­dasági és Közlekedési Miniszté­rium nem orvosolja az általuk felvázolt biztonsági problémá­kat. A munkabeszüntetés végül elmaradt, hiszen vasárnap megszületett a megállapodás. Tegnap reggel, néhány perccel hét óra után nyugalom honolt a békéscsabai vasútállomáson. Az utasok türelmesen várták vona­tukat, a mozdonyvezetők erre az időre tervezett, végül elmaradt sztrájkja kevéssé foglalkoztatta őket. A legtöbben újságot és ás­ványvizet vásároltak, készülve az utazásra és a várható kánikulára. — A hírekből nem igazán ér­tettem, hogy pontosan miről szólnak a minisztérium és szakszervezetek tárgyalásai. Nagyobb biztonságról és nívó- sabb szolgáltatásokról beszél­tek; mondjuk néhány módosí­tás rá is férne a vasútra — mondta az éppen nyaralni indu­ló egyetemista, Kovács István. Néhány kilométerrel odébb, a fűtőházban Czerovszki Zol­tán mozdonyvezető üdvözölte a minisztérium és szakszerve­zetük vasárnap megszületett megállapodását.- Az egyezség egyik legfon­tosabb része arról szól, hogy a magánvasúti társaságok moz­donyvezetőire ugyanolyan sza­bályok vonatkozzanak, mint a MÁV Munkatársaira. Koráb­ban előfordult, hogy olyan volt kollégák kerültek át privát cé­gekhez, akik nálunk a forgalmi vizsgán még az elégséges szin­tet sem érték el. El tudja kép­zelni, hogy a közutakon olya­nok vezessenek, akik nem tud­tak KRESZ-ből levizsgázni? A magántársaság mozdonyveze­■ „Gyakran halálfé­lelmem volt, ami­kor tudtam, kik irányítják a szem­bejövő vonatokat.” tői között szép számmal akad­nak ilyenek. Három gyerme­kem van, s mint mozdonyveze­tő, több száz ernberért felélek. Gyakran halálfélelmem volt, amikor tudtam, kik irányítják a szembejövő vonatokat - mond­ta Czerovszki Zoltán. A külföldi mozdonyvezetőkről is egyeztettek A MOSZ információi szerint szó volt arról is, hogy a MÁV román mozdonyvezetőket ké­szül alkalmazni. A szakszer­vezet szerint elég szerencsét­len lenne, ha a külföldi mun­kavállalók mindenféle helyis­meret nélkül vágnak neki az útnak. A megállapodás értel­mében a mozdonyvezet&kép- zés és szakmai gyakorlat ide­jét jogszabályban kell megha­tározni, s a külföldieknek ho­nosítási vizsgát kell tenniük - jelentette ki Baráth Géza. Baráth Géza: „Figyelünk a megállapo­dás határ­idejére." Baráth Géza, a Mozdonyveze­tők Szakszervezetének területi ügyvivője elöljáróban elmondta, hogy a MÁV mellett ma 12 ma­gánvasút működik Magyarorszá­gon. A jogi szabályozás azonban elég hiányos ezeknél a cégeknél. — Olyan mozdonyvezetők dol­goznak náluk, akiket a MÁV-tól szakmai alkalmatlanság miatt el­bocsátottak, vagy onnan már nyugdíjba mentek. Emellett a biz­tonsági ellenőrzések is hiányosak ezeknél a cégeknél, a járatokat vonatvizsgálat nélkül indítják út­jukra - fogalmazott! A szakszer­vezeti vezető arról is szólt, hogy a mozdonyvezetők nagyon leterhel­tek a privát társaságoknál, nem ritka, hogy 30-40 órát húznak le pihenés nélkül. Ilyen körülmé­nyek között kisebb csoda, hogy eddig nem történt baleset. Ennek megfelelően a munkaidő szabá­lyozása is része a megállapodás­nak: 10-12 óra lehet a maximum. A mozdonyvezetőknek emellett egységes vizsgakövetelmények­nek kell megfelelniük, felkészült­ségüket vizsgabiztosok ellenőr­zik majd. Ugyancsak egységes­sé válik az egészségügyi vizs­gálat, a MÁV-nál jelenleg lé­nyegesen szigorúbbak ezek a szabályok is. A Magyar Ál­lamvasutaknál gyakran már 50 évesek sem igen vezethetnek mozdonyt, míg a magáncégeknél nem ritka a 65 éves alkalmazott. JEGYZET SÍ ERZSÉBET Pénz nincs, a politika nyaral Könnyedén lerázott egy fon­tos feladatot tavaly a parla­ment, amikor a költségvetést tervezte. Nem jelölt meg ke­retet a kisebbségi megyei ön- kormányzatok működéséhez, mondván, ki tudja, a tavaszi szavazáson hány ilyen szer­vezet alakul meg. Utólag mindig nehéz pótolni a mu­lasztást. A költségvetés kita­posott úton halad, a pénz na­gyon fogy, kinek van arra energiája, hogy menet köz­ben forrást találjon, még ha oly’ fontos is az elérendő cél. Az előzmények után törvény­szerűen elindult a lavináéi mélet. Megalakultak a ki­sebbségek középszintű ön- kormányzatai, s röviddel azután szembenéztek a sem­mivel: se iroda, se telefon, se pénz. Majd’ minden feltétel hiányzott a normális, komoly munka elkezdéséhez. Ami­kor pedig az egyik megvá­lasztott elnök egy fontos po­litikai fórum előtt mutatott rá a működés feltételeinek hiányára, finoman megmo­solyogták. Naiv kérdés következik: fon- tosak-e a kisebbségek? Ko­molyan gondolja-e a törvény- hozás, a politika az önkor­mányzatiságukat, vállalt fel­adataik teljesítését? Tűdjük, a felvetés nem időszerű, a politika nyaral, a tavaszi ülésszak programjába nem fért bele, hogy utólagosan megkapják a költségvetési keretet a kisebbségek me­gyei önkormányzatai. Talán majd ősszel, télen, bármikor, elvégre jobb későn, mint so­ha. Nem igényelt volna fejszá­molót decemberben, hogy megsaccolják, hány megyei kisebbségi önkormányzat alakulhat a választások után. Ehhez kellett volna társítani egy költségvetési keretet, melyből idén már gazdálkod­hattak volna az önkormány­zatok. Ne érje szó a Ház ele­jét, de a feladat lerázása a fe­lelősség lerázásával tűnik egyenértékűnek. Ellenőrzik az erdőkben © a tűzgyújtási tilalom betartását odafigyelés Egy eldobott csikk vagy üveg A hőség miatt fokozottan meg­nőtt a veszélye, hogy lángba bo­rulnak az erdők megyénkben is. Az erdészek éppen ezért na­ponta ellenőrzik, hogy a kirán­dulók, az erdőkben dolgozók betartják-e a tűzgyújtási tilal­mat. Jelenleg a kijelölt tűzrakó helyeken is tilos tüzet gyújtani.- A megyében szerencsére jóval kevesebb az erdőtűz, mint máshol - hangsúlyozta Spiegel Endre, a Dél-alföldi Er­dészeti Zrt. gyulai erdészeté­nek igazgatóhelyettese. — En­nek oka, hogy országosan me­gyénkben a legkisebb az er­dősültség, másrészt míg példá­ul Kecskemétnél szárazabb fe­nyők égtek, addig nálunk a lassan növő, zöld, nagyobb nedvességtartalmú tölgy, kőris és cser a legjellemzőbb. A mik­roklíma is más, a páratartalom magasabb. Leginkább akkor történnek erdőtüzek, ha tarló­égetéskor a lángok „belekap­nak” egy-egy fasorba. Spiegel Endre hangsúlyozta, hogy készültségi tervvel ren­delkeznek tűz esetére, és min­denki tudja, mi a dolga. Persze legfontosabb a megelőzés. En­nek része, hogy tilos a tarlóége­tés is. A gazdák szerint ugyanakkor a múlt­ban soha nem volt probléma abból, ha gon­dosan végezték ezt a műveletet, vagyis körbetárcsázták a terü­A szikra­csapó is hasznos a tűzol­tásnál. miatt belobbanhat az avar, a gaz, ez veszéllyel és büntetéssel jár letet, és bejelentették a tűzoltó­ságnak az égetést. Ezzel lehe­tett leginkább megszüntetni a gomba- és gyomfertőzést, illet­ve kipusztítani a kártékony rágcsálókat a területről, sterili­zálni a földet. Elsősorban kör­nyezetvédelmi okokból tiltották be a tarlóégetést. Ennek ellené­re a tarlók be-begyulladnak, és bizonyítani nem lehet az okot. Ugyanígy a gaz-, szárazfű- és avartüzeknél sem. A legutóbbi hétvégén 52 ilyen tűzesethez vonultak ki a lánglovagok me­gyénkben, például Gyomaend­Csapkodják a tüzet, ha nem tudnak vízhez jutni Bozó Zsolt békéscsabai tűzoltó­parancsnok-helyettes kiemelte: ha olyan helyen kell gaz- vagy avartüzet hatástalanítaniuk, ahová kocsival nem lehet be­jutni és víz sincs, akkor szikra- csapóval, lapáttal dolgoz­nak. A hőségben is viselni­ük kell a védőfelszereléseket, annyi engedmény van, hogy esetenként pólóra vetkőzhet­nek. Szabó István, a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal főigazgatója elmondta: a tűzgyújtási tilalmat az agrár­miniszter vonhatja vissza. rőd és Szarvas között a vasúti töltés növényzete végig égett. Az okot még vizsgálják. Égő csikket, üveget előszeretettel dobnak ki a vonat ablakán, az autóból felelőtlen emberek, és ha ezzel tüzet okoznak — az üveg is működhet gyűjtőlencse­ként —, akkor megbüntetik őket. A bizonyítás persze rop­pant nehéz. Gyújtogatókra azért bukkan a rendőrség; például Battonyán tavaly nyakon csíptek a zsaruk egy 17 éves fiút, aki a gyanú szerint felgyújtott egy házat, il­letve szénabálákat is. Ilyen ese­tekben rongálás miatt indíta­nak eljárást. ■ Nyemcsok László 4 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom