Békés Megyei Hírlap, 2007. július (62. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-20 / 168. szám
2007. JÚLIUS 20., PÉNTEK - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP M IMMMMMNMMMM fr M IMMN ' "i NMMMMNMMMMMMMMMMMMMMMNNMMM 5 liWWP wWMM? Látszólag olcsóbb plhegni klíma Sok munkahelyen csak álom a hűs levegő A hőség már eddig is mérhető kárt okozott a medgyesegyházi marhatelepen. Az istállókban felszerelt klímaberendezésre milliókat költöttek. Magyarbánhegyes. pályázat. A könyvtár állománygyarapítására 116 ezer forint támogatást nyert nemrégiben az Oktatási és Kulturális Minisztériumtól a magyarbánhegyesi művelődési központ. A tervek szerint a pénzből az oktatást segítő ajánlott és kötelező olvasmányokat, valamint szépirodalmi műveket vásárolnak. Murony. fényt. A Fényt Hozunk nevű helyi egyesület vállalta két iskolai tanterem kifestését Muronyban. Budásné Kis Edit igazgatótól megtudtuk, egyébként is gőzerővel zajlik a felújítás az intézményben, hiszen szeptembertől a kamuti 5-6-7. osztályosok is Muronyban tanulnak. Szabadkígyós, útalap. Elkészült az útalap Szabadkígyóson, a Vörösmarty utcában. Balogh József polgármester arról tájékoztatott, hogy pályázati forrás igénybevételével próbálják befejezni a munkálatokat. Kertészsziget, pályáztak. Tavaly és idén sem nyújthatott be önhikis pályázatot Kertész- sziget önkormányzata. A község forráshiányát az önkormányzatokért felelős miniszter keretéből próbálják meg kiegészíteni. Első körben kétmillió forintot nyertek. Medgyesegyháza. dinnye. A LEADER+ program támogatására pályázott Holecz Zoltán, aki a medgyesi dinnye hozzáadott értékének növelése céljából dinnyetisztító és -válogató gép beszerzésére igényelt támogatást. A megnyert pályázati forrás összege majd’ ötmillió forintot tesz ki. Szeghalom, nem. Egyelőre nem nyílik lóverseny- és bukmékeri fogadóiroda Szeghalmon. A Szerencsejáték Felügyelet kérésére a szeghalmi városatyák a közelmúltban mondtak nemet. Újkígyós. SZÁMÍTÓGÉP. Tíz számítógép beszerzéséről döntött nemrégiben az újkígyósi képviselő-testület. A gépek a polgármesteri hivatal infrastruktúráját bővítik. Zsadány. álláskeresők. A szeghalmi munkaügyi kirendeltség 255 álláskeresőt regisztrált Zsadányban. Az álláskeresők közül 135-en alacsony iskolai végzettségűek, legfeljebb nyolc általánossal rendelkeznek. Kitart a kánikula, s egyre jobban kókadozunk a tikkasztó melegben. A kli- matizált munkahelyeken még elviselhető' a hőség, ám nem mindenütt futja légkondicionálásra. Hírlap-összeállítás A trópusi hőség ittég az egészséges embert is megviseli, nemhogy azt, aki ágynak esett. Békés megye kórházaiban többnyire az ápolók igyekezetén és leleményén múlik, hogy miképp vészelik át a betegek a kánikula napjait. A békéscsabai Réthy Pál kórházban a hőség legtöbb kockázatát viselő helyiségeket, egyebek mellett a műtőket hűtik mesterségesen. A klímák közül a legrégebbiek azonban nem bírták a fokozott igénybevételt és felmondták a szolgálatot. A kórtermek nem légkondicionáltak. Marad az árnyékolás, a ventilátor és a betegek tusol- tatása, lemosása. A negyven fok körüli hőmérsékletnek tulajdonítják Gyulán a megyei kórházban, hogy a sürgősségi osztályukon az elmúlt napokban több a beteg. Az intézményben a kórtermek jelentős része klimatizált. Mivel a légkondicionálás megterheli az elektromos rendszert, ügyelnek rá, nehogy ez áramkimaradást okozzon. Fokozottan kell vigyázni a személyzetre is. Az orosházi kórházban a teendők közül, amit lehet a kora reggeli, viszonylag hűvösebb órákban végeznek el, a déli időszakban pedig egyórás pihenőt engedélyeznek a dolgozóknak. Az önkormányzatoknál ritkaságszámba megy, ha valahol klímaberendezés működik. Kaszaperen is trópusi körülmények között érzik magukat a dolgozók. A település konyhájának étkezőjébe viszont most szereltek fel három légkondicionálót. Medgyesegyházán sincs a hivatalban klímaberendezés. — Nem is lesz addig, amíg a szociális szempontból fontosabb intézményeinkben nem tudjuk megoldani a levegő hű- A pár éve átadott hivatalokat felszereltük légkondicionálóval Békésben egyelőre a nagyobb városok postáin találkozhatnak a betérők hűtött ügyféltérrel - hangsúlyozta Tomecskó Tamás. A Magyar Posta Rt. szóvivője elmondta, dolgozóik számára minden intézményükben védőitalokat osztanak és munkatársaik gyakrabban tarthatnak szünetet is. Kérték a hivatah'ezető- két, hogy délután egytől három óráig mentesítsék a kézbesítőket a levélkihordás alól tését - nyilatkozta dr. Nagy Béla polgármester. Nemcsak az embereket viseli meg a kánikula, hanem az állatokat is. A medgyesegyházi Haladás Plusz Kft. szarvasmarhatelepén az elmúlt 48 órában 2 ellős tehén hullott el, az egyik ikerborjaival. A növendékmarhák súlygyarapodása elmaradt a várakozásoktól. A tehenek tejtermelése is visszesett. A telepen az állatállomány a szaporulattal együtt 1011.- Délben 37 fok van ide- benn, délután ez tovább emelkedik, annak ellenére, hogy mind a négy tejtermelő- és az elletőistállónkban is nagy teljesítményű ventilátorok működnek - tudtuk meg Sütő János telepvezetőtől. A kft. vezetése úgy döntött, légkondicionálót szereltet az istállókba. A berendezés 15 percig vízzel permetezi a teheneket, majd 30-35 percig hűti őket. Ezzel a technológiával a kintihez képest 4-6 fokkal lesz kevesebb. Úgy számolnak, hogy a 8 milliós beruházás - amihez 25 százalékos támogatást nyújtott a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal - két nyár alatt megtérül. Tart a radar sugárzásától? TAMÁSI ZSUZSANNA, 23 ÉVES, BÉKÉSCSABAI ELADÓ: — Amíg nem kérdezték, egyáltalán nem is hallottam róla, hogy Békéscsaba mellett radarállomás működik. De most, hogy tudom, így sem tartok tőle. Valószínűleg nem véletlenül ide építették ezt a központot és ha ez kell ahhoz, hogy biztonságban legyünk, nem is szabad máshová vinni. A sugárzástól sem tartok, ahogy katonai támadástól sem félek. SÜVEGES JÁNOS, 69 ÉVES, BÉKÉSI NYUGDÍJAS:- Miután Békésen lakom, egyáltalán nem érdekel a radarállomás Fürjesen. Állítom, hogy a békéscsabaiakat sem zavarja, hiszen semmilyen hatása nincs az emberi szervezetre egy ilyen radarnak. Már biztosan kiderült volna, ha káros lenne, hiszen évtizedek óta itt dolgozik a század. Sokan ott voltak sorkatonák is. Én nem, engem éppen Pécsre vittek. POPOL FERENC, 20 ÉVES, GERENDÁSI DIÁK:- Soha nem hallottam róla, hogy Fürjesen vagy akár bárhol Békés megyében radarállomás lenne. Ebből következően nem is zavar. A sugárzástól sem kell tartani, hiszen annyira sok hatás éri a szervezetünket, miért éppen ez lenne ártalmas? Eny- nyi erővel mobiltelefont vagy mikrohullámú sütőt se használjunk. ■ F. G. K. A kispostákon még nem élvezhetik a friss szellőt Több mint négyszáz kilométerre lát a hatalmas golflabda radar A tesztelés után augusztustól éjjel-nappal figyeli a repülőgépeket az új olasz készülék Békéscsabán, Fürjesen Békéscsabáról Csorvás felé haladva, Fürjesnél sokan azt hiszik a hatalmas gömbről, hogy víztorony. Pedig ez a „golflabda” rejti a légteret több, mint négyszáz kilométeres körzetben kémlelő radart. Maga a készülék „csak” néhány szekrény nagyságú, a pluszberendezések miatt kell ekkora burkolat. Békéscsabán eddig is volt radarszázad, ahol orosz gépekkel dolgoztak. Másfél éve kapcsolódott be a munkába az olasz berendezés, amit mostanáig csak teszteltek, de augusztustól éjjel-nappal dolgozik. Tegnap hatvan szakértő érkezett Fürjesre megbeszélni a tapasztalatokat, többen a beruházás nagy részét finanszírozó NATO munkatársai.- Ez a világon az egyik legkorszerűbb radar - mondta Gulyás László őrnagy, a fürjesi század parancsnoka és Szűcs Pál mérnök ezredes, az 54. légtérellenőrző ezred parancsnoka. Azt is hangsúlyozták: a radar nem káros a szervezetre. Kis tűnyalábokkal dolgozik, a másodperc egymilliomod részéig, vagyis nincs kisugárzás. Szakemberek szerint sokkal nagyobb veszélyforrást jelent egy folyamatosan, a tér minden Egy percre sem maradunk légvédelem nélkül A levegőben is vannak „KRESZ-szabályok”. Minden repülőgépnek - legyen az polgári vagy katonai - azonosítania kell magát, jeleznie kell, honnan hova tart, mit szállít. Ha ezt nem teszik, a századnak közbe kell lépnie. Ugyancsak figyelniük kell a katonáknak a határsértő gépmadarakra is. Légvédelem nélkül egy percre sem marad az ország. Az áj radar burkolata többek között azért gömb alakéi, mert ebbe tud legkevésbé belekapaszkodni a szél. irányába sugárzó tévé- vagy rádióadó állomás közelében lakni, mint egy felderítő radarnál. Sőt, sok áramot sem igényel a radar: óránként 67 kilowattot fogyaszt. Angolnyelv-tudás viszont kell a kezeléséhez. A században éppen ezért sokan felsőfokon beszélik az idegen nyelvet. Attól sem kell tartani, hogy egy esetleges fegyveres konfliktus esetén a radarállomás miatt veszélybe kerül Békéscsaba. A szakértők ugyanis azzal „nyugtatják” a lakosságot: ma már olyan precíziós fegyverek állnak rendelkezésre, hogy sokan észre sem vennék a városban, ha egyszer kilőnék a fürjesi radart. ■ F. G. KJ A radar az eget, a bázist őrzők az utat kémlelik a nap 24 órájában. Tomecskó Tamás: „Az új postahivatalokat már hűsítjük.”