Békés Megyei Hírlap, 2007. június (62. évfolyam, 126-150. szám)

2007-06-18 / 140. szám

2007. JÚNIUS 18., HÉTFŐ - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP mmmmmmmmmmmmMmmmmmmmmmmmmmimmm SPORT A fiatal mester csodatevése kézilabda Nem erősödött jelentősen a Békési KFC, mégis nagyot lépett előre Az elmúlt esztendőben nagyon meg kellett küz­denie az Erste-Békési FKC NB I-es férfi kézilab­dacsapatnak azért, hogy megőrizze első osztályú tagságát. A 2006—2007. évi bajnokságban aztán nagy meglepetésre a leg­jobbak közé verekedték magukat és az előkelő ha­todik helyen kötött ki az együttes. Jávor Péter Pedig tavaly nyáron nagy átala­kuláson esett át a gárda. Öten távoztak a csapatból, s bár öten érkeztek, a belső poszton úgy tűnt, gyengült a csapat. Ugyan­is innen két lövő és egy irányító igazolt más gárdához, míg e té­ren csak ketten érkeztek, Himer Zoltán (irányító) és a té­len a szlovák Jurko.- Ezért a támadó taktikai va­riációink szűkültek — állítja Ba­kó Botond, a Békési FKC vezető­edzője. — Kijelenthetem, nem volt a játékosállományunk erő­sebb, mint az azt megelőző esz­tendőben. Mégis sikeresebbek voltunk. Akkor itt két dolog miatt is érdemes megállnunk egy pilla­natra. Tavaly nyáron edzőt is cserélt a békési egylet, a tapasz­talt mestert, Szőke Istvánt Bakó Botond váltotta a kispadon. Ak­koriban sok emberben felme­rült: hogyan tud majd szót érte­ni a mindössze 26 esztendős edző a nálánál idősebb játéko­sokkal?- Nem foglalkoztam azzal so­ha, hogy néhány játékosnál fia­talabb vagyok - zárja rövidre Bakó Botond. — Annál is inkább, mert fontosabb kérdések gyö­törtek a nyáron. Késésében vol­A békésiek egyik erőssége volt az egy esztendővel ezelőtt igazolt Himer Zoltán, aki remek irányítója volt a csapatnak, de gólerősnek is bizonyult. tunk a keret kialakításával, az utolsó pillanatokban igazoltunk a távozók helyére új játékoso­kat. Ráadásul ott volt még az a feladat is, hogy összecsiszoljam a társaságot az újonnan jövők­kel. A felkészülés problémáit ott pótoltuk, amikor a sorsolás sze­szélye folytán a legerősebb csa­patokkal kezdtük az idényt, s nem a riválisokkal. Ezt igyekez­tünk kihasználni a csapat egy­ségesítésére. Aztán következ­tek a hasonló vagy még kisebb tudású ellenfelek, addigra ösz- szeállt a csapat, s jöttek a sike­rek. Ekkorra végleg elfogadták a játékosok, hogy ilyen fiatal edző ül a kispadjukon. Ez vélhetően a sikereknek is köszönhető. A másik nagy megoldandó feladat volt az új repertoár ki­alakítása. Ami nem ment könnyen, hiszen — mint emlí­tettük — a belső emberek szá­ma csökkent. Éppen ezért Bakó Botond új stratégiát dolgozott ki, s gyako­roltatott a csapattal. A véde­kezés erősítése mellett sokat I gyakoroltatta a lerohanásos támadásokat. — Sikerült az elképzelése­imet beépíteni a csapatba. Ráadásul a vártnál gyorsab­ban lépegettünk előre. Sokat jelentett az is, hogy egysége­sebbé sikerült tenni a csapa­tot, a szemléletet, s a menta­listásban is előreléptünk. A fiúk meccsről meccsre egyre nagyobb erőt éreztek maguk­ban a győzelemre. Tény, ha a kívülálló olykor nem a játékosok harcát nézte a pályán, hanem a fiatal edzőt a meccse­ken, sok újdonságot tapasztalt. Bakó Botond együtt élt a mérkő­zésekkel, mint egy hadvezér, folyton szervezett, a legrövi­debb holtidőt is arra használta ki, hogy magyarázza a kulcs­embereknek, mit kell a követ­kezőkben tenni. A benne égő tüzet át tudta vinni a játékosok­ra, akik maximális teljesít­ményt nyújtottak. A gárda hamar a szurkolók szívébe lopta magát.' Még egy vert mérkőzés után is kiköve­telték a drukkerek, hogy körbe­járjanak a pálya mentén, és mindenkivel pacsizzanak. Szó szerint mindenkivel, mert ad­dig szinte senki sem hagyta el a nézőteret, amíg nem ütötte össze tenyerét valamennyi „harcossal”. Jobb reklámhordozók lehetnek a békésiek Mint manapság a legtöbb egyesület, a békési kézilabdá­zók sem dúskálnak az anyagi­akban. Évről évre nag}' erőfe­szítést tesznek azért, hogy megannyi csapatukat üzemel­tessék a bajnokságokban, fi­zessék a béreket, utazást...- Nagy erőkkel keressük az újabb szponzorokat - tudtuk meg Békési Mihálytól, a klub elnökétől. - Most, hogy ilyen előkelő helyen zártuk á baj­nokságot, bízunk benne, hogy több cég jó reklámhordozót lát bennünk. Keressük és vár­juk is azokat a cégeket, akik­kel a jövőt együtt tervezhetjük. Beleérte a névszponzoi-tól a legkisebb támogatóig. Bakó Bo­tond rend­kívül aggilis és jól felké­szült fiatal szakem­ber. Bajnoki mérkőzések Békéscsabán is? Szóba került az a lehe­tőség is, hogy a legna­gyobb csapatok ellen - mint Szeged, Veszprém, Dunaferr- esetleg bevinné a klub vezetése a hazai mérkőzéseket a békés­csabai városi sportcsarnokba, ahol nem 6-700, hanem akár kétezernél is több szurkoló néz­heti még az összecsapást. Legalábbis erről gondolkod­nak a békési klub vezetői, s hamarosan fel is mérik, tény­leg érdemes lenne-e. Ez nem­csak nagyobb nézőszámot jelentene, hanem e mellett több bevételt is hozhat a konyhára a Békési FKC életében. Érdekes elgondolás, jó lenne, ha megvalósulna. Országos NB ll-es bajnok az Orosháza KSC leány kézilabdacsapata Tapolcán rendezték meg az NB Il-es ifjúsági leány kézilabda­bajnokcsapatok országos döri- tőjét. A viadalon a délkeleti cso­port bajnoka, az Orosháza KSC együttese a Siófokot 30—12-re, az Ercsit 38—19-re, a Tapolcát 25-21-re győzte le, a Miskolci Sí ellen 19-19-es döntetlent ért el és megvédte tavalyi bajnoki címét. ■ Megvédték korábban kiharcolt elsőségü­ket a fiatalok. A győztes csapat tagjai: Hanusz Andrea, Mezei Csilla, Pápai Patrícia, Kránitz Orsolya, Krivik Anikó, Volencsik Anna, Körmendi Anna, Kovács Diána, Szabó Anett, Volencsik Réka, Kránitz Andrea, Németh Petra, Kránitz Szabina, Kovács Brigit­ta, edző: Marton Richárd. A torna legtechnikásabb játé­kosa Németh Petra lett. A torna válogatottjába két orosházi ke­rült be, Kránitz Andrea és Né­meth Petra. Különdíjat kapott a torna legjobb edzője, Marton Richárd. ■ Ezüstérmes a csabai csapat az elődöntőben Kecskeméten rendezték meg a tanulásban akadályozott tanu­lók országos elődöntőjét labda­rúgásban három megye hat csapatának részvételével. ■ Szereplésüket nem kísérte szerencse. A megyei bajnok magyarbán- hegyesiek szereplését nem kí­sérte szerencse, negyedikek let­tek. Az alaposan átszervezett, fiatal békéscsabai gárda jó já­tékkal a döntőbe jutott, ahol az utolsó percekben kapott góllal vesztett 1-0-ra a Baja ellen. Az ezüstérmes csapat tagjai: Né­meth Márk, Németh Benjamin, Benyó Norbert, Nagy Lajos, Benyó Roland, Szekerczés Ist­ván, Frühwald Krisztián, Dávid Norbert, Vizsnyai Dávid, testne­velő: Mihályi István. Gólkirály: Benyó Norbert 8 góllal. ■ A foci is megy a csabai kettes iskolásoknak Taroltak a békéscsabai lovas íjászok íjászat A Tisza-partján tették tiszteletüket és mindent megnyertek Sikeresen megküzdött ellenfele­ivel a Békéscsabai 2. Számú Ál­talános Iskola labdarúgócsapata a fonyódligeti II. korcsoportos di­ákolimpia országos döntőjében. Az atlétaedzőként ismert Erdős Péter és az NB I-es játékvezető, Iványi Zoltán készítette fel azt a csapatot, amely a négy között 4- 0-ra legyőzött egy székesfehér­vári gárdát, a döntőbe jutásért ugyanilyen arányban vereség a hódmezővásárhelyi iskolától. A harmadik helyet már nem en­gedték ki a kezükből, a Fehér- gyarmatot 2-1-re verték. A bronzérmes csapat: Hur- sán György, Barkász Benjámin, Szigeti Balázs, Takács Máté, Csaszni Máté, Oláh Gábor, Za­horán László, Zahorán Balázs, Gera Zsombor. A labdarúgó NB Il-es utánpótlás­bajnokságban az U13-as korosz­tályban egyenletes teljesítményt nyújtott a Gyulai Sportiskola, amely megnyerte a bajnoki cí­met. Az aranyérmes együttes tagjai: Hódi Bence, Pálfalvi Zol­tán, Tar Teofil, Geszner Levente, Sós Máté, Repisky Dániel, Kolláth Róbert, Vígh Norbert, Nagy Dániel, Kukla Zsombor, Kiss Ákos, Márk György, Szénási Tamás, Tóth József, Komlódi Ben­ce, Gyepes Krisztián, Galambosi Péter, Kovács Dániel, Leel-Őssy Dániel, Kónya Tamás, Török Ben­ce, edző: Szentléleki Béla. ■ Javában zajlik az íjászok ver­senyidénye, legutóbb Szegeden rendeztek történelmi, vadász- és ügyességi versenyt. A Csaba Lovas íjászkor sportolói komo­lyan vették az újabb próbaté­telt, és két kategóriában is ha­zahozták az aranymedált. A tör­ténelmi kategóriában a felnőt­teknél 857 ponttal Fabulya Atti­la győzött, megelőzve a klub­társ Bagdi Ferencet (724). Opauszki Zoltán 703 ponttal harmadik, Kovács lózsef 685- tel negyedik. A gyermekeknél Jó Dávid 685 pontot lőtt, jogo­san járt neki az arany. ■ Fabulya Attila az élen végzett a szegedi viadalon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom