Békés Megyei Hírlap, 2007. május (62. évfolyam, 101-125. szám)

2007-05-08 / 106. szám

BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2007. MÁJUS 8., KEDD 10 KRIMI&BU L V ÁR&MŰSOR Gázriasztópisztollyal intézkedett bűnügy A vita hevében rálőtt a söréből kortyolgató szesztestvérére Sarkadon Egy középkorú férfi gáz­riasztópisztolyt rántott és rálőtt egy, a kocsmában italozó másik férfira a kö­zelmúltban Sarkadon. Both Imre Úgy tudjuk, hogy a harmincas éveit taposó férfi, akit a környék­beliek Gipszként ismernek, s akire később rálőttek, azon az estén kellően felöntött a garatra. Hangoskodott, sőt egy betérő vendégnek, egy sarkadi gazda­embernek a fejéről levette a sap­■ Hangoskodott, sőt egy betérő vendégnek, egy sarkadi gazdaembernek a fejéről levette a sapkáját, a földhöz csapta, megtaposta, berúgta az asztal alá. káját, a földhöz csapta, megta­posta, berúgta az asztal alá. A te­lepülés teleki részén lévő búfe­lejtőben a vasárnap késő esti, éj­szakai órában nyolc-tíz vendég tartózkodott. Egyik asztalnál ott iszogatott Daróczy László is egy utcabeli ismerősével.-Valóban, tisztességes nevén nevezve K. G. lekapta a csehóba betérő S. I. fejéről a sapkát, azt megtaposta, rugdosta. Magam is szemtanúja voltam ennek a megaláztatásnak. Én vettem fel a földről a sapkát. Mondtam is Istvánnak, hogy miért tűri szó nélkül ezt a csúfságot? Már ez is dühített — erősítette meg infor­mátorunk értesüléseit Damja­nich utcai otthonában az 56 esz­tendős Daróczy László. A későbbi gyanúsított elmon­dása szerint K. G. mindenkivel hangoskodott. Széles jókedvé­ben tőlük is megkérdezte, hogy mit fogyasztanak. Mondták, hogy egy-egy sört, s köszönik, ha megtiszteli őket. Elmondása szerint a meghívásból aztán semmi nem lett.- Egyszer arra lettem figyel­mes, hogy G. a sörömet issza. Ki­vettem a kezéből, s mondtam ne­ki, hogy: „Figyelj, ez az én sö­röm!” Erre még inkább felemel­te a hangját, s megítélésem sze­rint agresszíven, támadólag vi­selkedett. Valamikor szerettem a balhét, nem ijedtem volna meg három G.-től sem. Sajnos az egészségi állapotom megrom­lott, infarktuson, s szívműtéten vagyok túl, így már nem vagyok a régi. Az élettársam engedéllyel tartott gázriasztópisztolya a far­merdzsekim belső zsebében volt, kibiztosítottam, céloztam és elsütöttem. Önvédelemből tet­tem - adta elő a saját verzióját Daróczy László. A Szegfű utcán a szomszéd ki­abálására borotvált fejű, fülbeva- lós fiatalember fogad. Amikor megtudja, hogy újságíró vagyok, azzal indít, hogy ő tulajdonkép­pen nem szeretne már beszélni a történtekről. Amint mondja, a rendőrséget sem ő értesítette, úgy volt vele, majd elintézi tá­madójával az esetet. ■ Egy férfi ellen garázda­ság vétsége, illetve könnyű testi sértés vétsége megalapozott gyanúja miatt kezde­ményeztek eljárást a sarkadi rendőrök. Dél lévén a becsületsüllyesz­tőben csak ketten támasztják a söntést. Érdeklődésemre azon­nal egyértelműen tudatják, hogy hallottak az esetről, de túl nagy jelentőséget nem tulajdo­nítanak neki.- Nincsenek már itt olyan bal­hék, mint régen voltak - mond­ja egy megtermett, javakorabeli férfi, s azzal szájon csókolja „az élet habos oldalát”. A vendéglátó-ipari egység üze­meltetője szemmel láthatóan nem örül kérdéseimnek, de any- nyit elárul: „a lövöldöző” nem volt túl gyakori, sem túl szíve­sen látott vendég sörözőjükben, mert kötözködött. — Ezután vi­szont egyszerűen nemkívánatos személy-teszi hozzá. ÜGYELET A tűzoltók vágták ki a férfit az autóból Fának ütközött és az út men­ti árokban a tetejére borult egy személygépkocsi hétfőn reggel Dombegyház külterü­letén. Az összetört roncsok­ból a vezetőt, egy dombegy­házi fiatalembert a tűzoltók két feszítővágó segítségével szabadították ki. A férfi nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, a kár több két és fél milliónál. Kerékpárost gázolt el a gépkocsivezető Békéscsaba belterületén, a Bánát utcában nem adta meg az elsőbbséget hétfőn egy személygépkocsival köz­lekedő fiatalember az úttes­tet keresztező kerékpárúton szabályosan haladó biciklis­nek. A 68 éves asszony könnyebb sérüléseket szen­vedett a karambolban. A sofőr megsérült, a kocsi összetört Nagyszénás lakott területén kívül egy személygépkocsi kisodródott az útról és egy telefonoszlopnak ütközött tegnap. A gépkocsi sofőrje a nedves úton nem az útviszo­nyoknak megfelelően válasz­totta meg az autó sebességét. A vezető könnyű sérülést szenvedett, a járműben pedig mintegy félmillió fo­rintos kár keletkezett. TELEVIZIO-MUSOR, AJANLASAVAL A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogét minden tévéadó fenntartja! 2007. MÁJUS 8., KEDD E: w 'H P RTL KLUB 5.30 WS Teleshop 6.00 Reggeli 10.05 Top Shop 11.15 Receptklub 11.30 Te vagy az életem © (argentin sorozat) Fsz.: Natalia Oreiro 12.00 Híradó 12.15 Botcsinálta gyilkosjelölt © (amerikai-olasz vígj., 1997) Fsz.: Ezio Greggio 13.55 06-91-334-334 15.35 Disney-rajzfilm 16.10 Receptklub 16.30 A szembesítőshow © 17.30 A kibeszélőshow © 18.30 Híradó | Esti kiadás 19.00 Legyen ön is milliomos! __ 19.45 Fókusz © PJ | Közszolgálati magazin H 20.25 Barátok közt© 50 (magyar sorozat) W 21.05 Vészhelyzet © (amerikai sorozat) 22.00 A Grace klinika© (amerikai sorozat) 23.00 XXI. század © 23.35 Az elnök emberei © (amerikai sorozat) 0.30 Reflektor © 0.50 Rali-vb, összefoglaló 1.20 Halálos hivatás © (amerikai film, 2001) 88' 1030 Esd gyors. 12.00 Déli hírek. 12.15 Pá­lya. 13.05 Reggeli járat. 15.05 Visszhang. 16.05 Keresztmetszet. 17.00 Híradó. Sport. 1730 Csintalan. 1830 Esd gyors. 19.00 Hír­adó. Sport. 1930 Esd gyors. 2030 Lapzárta. 21.00 Híradó 21.2130 Click. 22.05 Vörös és fehér. 22.40 BBC-híradó. 23.05 Lapzárta. CSABA TV 17.45 Műsorismertetés 17.50 Mese gyerekeknek 18.00 Orosházi hírmagazin 19.00 Híradó 1920 Fogadóóra (városi mag­azin) 20.00 Híradó 20.15 5 óra 40 (magyar film)2135 Fogadóóra (magazin, ism.) 22.00 Híradó 22.15 Képújság 6.00 Babavilág 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka 9.00 Stahl konyhája 9.10 Szóda 10.10 Teleshop 11.30 Melrose Place © 12.30 Észbontó 13.30 Néró, a véreskezű zsarnok (olasz-spanyol-angol film) Fsz.: Hans Matheson 15.30 Csillagkapu © (amerikai sci-fi sorozat) 16.30 Bűbájos boszorkák (amerikai sorozat) © 17.30 Született feleségek © 18.30 Tények. Hírműsor 19.00 Aktív © 19.30 Jóban Rosszban (magyar sorozat) 20.15 Egy a 100 ellen 21.00 Mission: Impossible 2. © (amerikai akcíó-kalandfilm) Fsz.: Tom Cruise. Ving Rhames. Thandie Newton. Dougray Scott, Arnold Hopkins. Richard Roxburgh 23.25 Tények este 24.00 Alexandra-pódium © 0.30 Bírósági mesék © (amerikai sorozat) 1.25 Alfred Hitchcock © 2.15 Egy ház emlékei (magyar film, 2002) 90' MAGYAR 12.05 Laci bácsi konyhája. 12.40 Közveden ajánlat. 13.50 Játszma! 1635 Együtta bizton­ságért 17.05 Lad bácsi konyhája. 1735 Új mezőgazdasági magazin. 18.00 Fórum. 18.55 Híradó. 1925 Egyenes beszéd. 20.00 Civil a pályán. 21.00 Friderikusz most 22.05Tetthely. 23.10 Játszma1020 Vidám vasárnap. GYULA ^ 10.02 Napi Gondolat 1037 Híradó 1020 Közvetítés a Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás üléséről 11.45 Híradó 12.00 Képújság 20.00 Műsorkezdés 20.02 Napi Gondolat 20.07 Híradó2020 Csongrád TSE—Gyulai Termál FC NB lll-as labdarúgó- mérkőzés 2255 Híradó 22.10 Képújság 6.50 Lety, a csúnya lány © (mexikói sorozat) 7.50 Lois és Clark© 5.50 Nap-kelte 9.00 Főtér 10.05 Afrika gyöngyszeme 11.00 Titokzatos Násztya (orosz-amerikai romantikus sorozat -127/81.) 11.45 Mit főzzünk ma? 12.00 Híradó délben 5.20 Hajnali gondolatok 5.22 Kárpát expressz 5.50 Nap-kelte 5.54 Híradó 6.31 Kékfény-hírek 9.00 Közvetítés a parlament üléséről 16.00 Válaszd a tudást! (amerikai sorozat) 8.50 8 perc a konyhában 9.00 Halálbiztos diagnózis © 10.00 Gyilkos sorok © 11.05 Nash Bridges © 6.00 Reggel | 8.10 Kikötő (ismétlés) 8.20 A magok oltalmára... 8.30 Isten kezében (ismétlés) 9.00 A világ múzeumai 9.25 Cinecitta © 10.25 Derrick© 11.30 Kívánságkosár 6.00 Kolcsönkonyha visszajár í 6.35 Dolgos állatok (7-8.) | 7.40 Merész régész © 8.15 Titkos fegyverek (1.) 9.15 Katasztrófák anatómiája j 10.15 Alaszka vadvizein 11.20 Legény-lakás j 12.20 Kávékóstoló (7-8.) 12.30 Nemzetiségi magazinok 13.35 Múlt kor© 14.05 Dob + basszus 14.45 Katolikus krónika 15.20 Csináljuk a fesztivált! 16.15 Válaszd a mozgást! 16.30 Hírek 16.35 Körzeti híradó 17.30 A tenger legendái © (fr. természetfilm-sor. - 4.) 18.00 Klikkerek © | 18.25 Esti mese Kék egér (magyar rajzfilmsorozat) 18.35 Membrán 19.00 Kultúrház 12.10 Kojak © (amerikai krimisorozat) 13.10 Magnum © 14.15 Halálbiztos diagnózis © (amerikai krimisorozat) 15.15 Gyilkos sorok© 16.20 Poirot© (angol krimisorozat) 13.45 Kikötő - Duna tér 14.00 Talpalatnyi zöld (ismétlés) 14.25 Állat-barát (ismétlés) 14.55 A kalaposmester 15.25 Mozgókép 16.00 Világunk 16.55 Halak, vizek... 17.25 Az új Lassie 13.30 Pandamese 14.30 Kölcsönkonyha visszajár 15.00 Adrenalin 16.05 Merész régész © 16.35 Egészségünk (1.) 17.30 Viperavadászok © 18.25 Királyok és királynők I. Edward; V. Henrik 17.05 Quinn doktornő © (amerikai sorozat - 150/73.) 17.55 Jog-alap 18.05 Bűvölet© 18.58 Föld Tv 19.00 Híradó este Sporthírek. Időjárás 19.40 Köztévé 20.00 Önök kérték! Szemes Mari felvételeiből 20.15 Életképek 19.30 Híradó este Sporthírek. Időjárás 20.10 2 ember Vámos Miklós műsora (6.) Kőbán Rita és Vitray Tamás világa 21.05 Kultúrház 21.35 Kefalónia © (olaszfilm, 2005-2/1.) Fsz.: Luca Zingaretti, Luisa Ranieri, Jasmine Trinca 17.25 Vészhelyzet © (amerikai sorozat) 18.30 Zsaruk © Utcai történetek 19.00 Vldióták © 19.30 Tuti fuvar© (szórakoztató vetélkedő) 20.00 Szexi kamera © Meztelen átverések (5-6.) 21.05 New York-i helyszínelők © (amerikai krimisorozat) 17.45 Kikötő - Duna tér 18.00 Híróra 19.00 Mese 19.20 Külvárosi rendőrök© (olasz sorozat - 48/46.) 50' Váratlan esemény 20.20 Köszönöm,megvagyunk© (magyar film, 1980) 101' R.: Lugossy László Fsz.: Madaras József, Nyakó Júlia, Bács Ferenc 19.35 Jimmynek malaca van (ismeretterjesztő sorozat) 20.45 Fotósuli (ismeretterjesztő sorozat) 21.50 Misztikus utazások (dokumentumsorozat) 22.55 Életben maradni ® (amerikai ismeretterjesztő sorozat) A megmenekülés 21.00 Kedd 21 22.00 Kedd este 23.20 Színésznő a feleségem © (francia vígjáték, 2001) 91' Fsz.: Charlotte Gainsbourg, Yvan Attal, Terence Stamp 0.55 Tv-taxi 23.20 Halló, halló! © (angol vígjátéksor. - 83/71.) 23.50 Napló 23.55 Záróra 0.40 Kodály 125 0.45 Nap-nyugta 3.20 TS - Motorsport 22.05 Az utolsó csepp © (amerikai thriller, 1988) Fsz.: Mel Gibson, Michelle FTeiffer, Kurt Russell 0.20 New York-i helyszínelők 1.20 Sírhant Művek © 2.20 Az utolsó csepp © 22.00 Híradó. Sport 22.15 Mindentudás egyeteme 23.20 Tetthely© (német krimisorozat) 89' 1.05 Híróra (ismétlés) 2.10 Labdarúgó-mérkőzés 3.50 Világunk (ismétlés) 23.45 A levegő lovagjai ® (francia ismeretterjesztő sorozat) A Charles de Gaulle: A láthatatlan ellenség 0.55 Nagy csont - nagy üzlet (francia dokumentumfilm) HALOZAT FILMMÚZEUM MINTMAX DISCOVERY 1730 Csacska angyal (47.). 1830Tevagyaz életem (argentin sorozat- 47.). 1930 Fekete gyöngy (argentin sorozat - 47.). 2025 Jog­alap. 20.30 Hírháló. 20.55 Ízelítő. 21.00 Gyil­kosság a paradicsomban (amerikai akció­film). 23.00 Bosszúra szomjazva (amerikai thriller). 1.00 Hírháló. 130 Bencze-show. 12.00 Privát filmek. 14.00 Dokumúzeum. 15.00 Életre kelt könyvek. 1530 Hollywoodi párok. 1625 Második Országos Bárzongoris- ta-verseny. 18.00 Bors (magyar sor.). 19.00 Privát rocktörténet 20.00 Alfa holdbázis (an­gol sci-fi sor.). 21.00 Szeretem második vérig 22.30 Meghökkentő mesék (angol sor.). 11.15 Arany pillanatok. 1130 Pólus Palace. 1230 NSA Junior. 1330 Francia labdarúgás. 15.00 Portugál labdarúgás. 15.45 Angol lab­darúgás. 16.45 Olasz labdarúgás. 17.45 Spa­nyol labdarúgás. 18.45 Kerékpársport. 19.15 Mai helyzet. 1930 Gyorsulási verseny. 20.00 Póker. 22.00 Angol labdarúgás. 6.00 Rajzfilmek. 1530 Bori bari. 1535Tupu. 16.05 Vándor varangyok. 1630 Rupert maci kalandjai. 16.45 Noddy kalandjai. 16.55 Játsszunk a Szezám utcában! 1725MissSpi- der. 17.50 Charley és Mimmo. 18.00 Sharon naplója. 1825 Bibi Blocksberg. 1835 Bombi- toma. 19.00 Pingu. 19.10 Tupu. 12.00 Mérnöki műtárgyak. 13.00 Fából vas­karika. 14.00 Hogyan csinálják? 15.00 Ho­gyan készült? 16.00 Egyszer egy i lyet vezet- ni! 17.00 Amerikai hot rodok. 18.00 Amcsi motorok. 19.00 Állítólag... 20.00 Hogyan készült? 21.00 Csodák a műtőasztalon. 22.00 Hátborzongató gyilkosságok. KÖRŐS KOSSUTH RADIO .............................................% • [P ETŐFI RADIO 10.00 Képújság 18.00 Műsorkezdés 18.01 Nap mint nap (élő) 19.00 Szarvasi híradó 22.00 Válogatás műsorainkból Óránként: Hírek. Időjárás. 434 Határok nélkül. 539 Falurádió. 633 Az én hazám. 934 Napköz­ben. 1133 Krúdy Gyula: Szegény lány szerelme2.12.00 Krónika. 1235 Mindennapi tudomány. 12.40 .Magyarországról jövök..." 12.48 Ki nyer ma? 13.05 Vendég a háznál. 1330 A római ka­tolikus egyházfélórája. 14.10 Kultúrkör. 15.05 A20. század titkai. 16.00 Krónika. 16.15 .Magyar- országról jövők..." 17.05 Világóra plusz. 17.45 Kékbolygó. 18.00 Krónika. 19.00 Határok nélkül. 1930 Sport. 19.49 Mese. 20.04 Aranyemberek. 2035 Németi Irén önéletrajza. 20.52 Zene. 21.05 Mesélő krónikák. 2135 A Kátai Krónikából. 2135 Gyöngyszemek. 22.00 Krónika. Óránként Hírek. Időjárás. 430 Népdalok, magyar nóták, cigány nóták. 533 Hajnali dallamok. 633 Kivánságreggel. 845 Sportreggel. 9.17 Petőfi-délelőtt. 10.10 A vélemény szabad... - Inte­raktív óra a hallgatókkal. 11.03 Sporthírek. 12.04 Jó ebédhez szól anóta. 13.00 Időjárás, sport, közlekedés és vízállásjelentés. 13.17 Slágermúzeum - a 60-as, a 70-es és a 80-as évek sláge- reiveL 14.04 Terep-járó - Jövés-menés, kaland, élmény- itthon és világszerte. 15.03 Sport. 16.04 Csúcsforgalom - A nap hullámhosszán. 18.30 Múzeum körút - Múzeumőr és időnként idegen- vezető: Hay András. 19.03 Sportpercek. 1920 Világzene- magazin. 21.04 Szabadpolc.

Next

/
Oldalképek
Tartalom