Békés Megyei Hírlap, 2007. május (62. évfolyam, 101-125. szám)

2007-05-02 / 101. szám

10 KRIMI&BU LV AR&MUSOR BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP ­2007. MÁJUS 2., SZERDA mmmmmmmmMMMMMMm Lángra lobbant egy autó Békéscsabán Már a műszerfalat nyaldosták a lángok, mire a tűzoltók meg­fékezték egy Peugeot 207-ben keletkezett tüzet Békéscsabán a Tinódy utcán parkolt tegnap az autó, mely feltehetően elektromos szikrától kapott lángra. A tűz okát és a kárérté­ket vizsgálják. Vasvillával lábon szúrták egy nézeteltérés miatt A Békéscsabai Rendőrkapi­tányság hétfőn őrizetbe vett egy békési férfit Az 51 éves gyanúsított hétfőn Dobozon, a Vésztői út melletti erdőben egy korábbi nézeteltérés mi­att vasvillával lábon szúrt egy másik embert. A férfi sé­rülése nyolc napon belül gyógyuló. Rosszul számított előzés, két könnyű sérült Két könnyű sérültje volt an­nak a balesetnek, mely va­sárnap késő este történt Gyula külterületén. Egy au­tó vezetője Sarkad felől Gyu­la irányába tartott és egy jobbra ívelő kanyarban előz­ni kezdett. A manőver köz­ben érintőlegesen összeüt­között egy neki szemből ér­kező másik kocsival. Az üt­közéstől lehulló alkatrészda­rabok megrongálták az elő­zött kocsit is. Miért vetkőznek a sztárok? jga, aktok Zalatnay Sarolta kapta itthon a legnagyobb gázsit légvárban Egyikük bevallja, másikuk nem. Van, aki a legtöbbet igyekszik kihozni abból, amivel az Isten megáldotta. Csontos Tibor A napokban Gregor Bernadettről repítették világgá a hírt, hogy le­vetkőzött egy férfimagazinnak. Hat évvel ezelőtt már megtette ugyanezt, most attól érdekes a do­log, hogy a színésznő kilenc hó­nappal ezelőtt adott életet máso­dik gyermekének. A szülés után mindössze tizenöt kilót kellett le­adnia, és máris meztelenül pózol. Azt mondja, csúcsgázsit kapott, a bulvárhírek kétmilliós honorári­umról szólnak. Ahhoz képest, hogy Bea asz- szonynak másfél milliót kínál­tak ugyanezért, nem éppen csűcsgázsi. Gáspár Győzőnének is felkínálták a lehetőséget a pénzes vetkőzésre, de többek szerint ez csupán egy műsor­elem volt Győzike show-jában, akkor senki nem gondolta komo­lyan, hogy Bea asszony megmu­tatja magát pőrén, s komoly mű­sorperceket töltöttek ki az ezzel kapcsolatos ügyintézések és te­lefonálások. A csúcsgázsit az eddigi hazai vetkőzök közül minden bizony­nyal Zalatnay Sarolta kapta, aki­nek eltökélt szándéka volt bizo­nyítani e vetkőzéssel, hogy a leg­több nőnek ötven év felett sem kell szégyellnie testének bájait. Az üzletasszony-énekesnő ügye­sen még azt is kikötötte szerződé­sében, hogy a fotózásért kapott fix összegen felül az eladott példá­nyok után is járjon neki némi ap­rópénz. Ez így együtt azért je­lentett számára szép summát, mert a magazinból soha nem adtak még el any nyit, mint a Zalatnay- címlapos számból. Sok­szor a gyerek miatt nem vállalják a sztár­A szépségkirálynő is megmutatta bájait Bálint Antónia az egykori szépségkirálynő bevallotta, hogy Olaszországban és itthon is bőwn kihozott min­dent abból, amivel a természet megáldotta. Korábbi ” ­párja, a Fábry-show producere, Kováts Kristóf is ké­szített róla aktképeket. A műsorvezető sem tagadta, hogy jól jöttek a fotózásokért kapott pénzek. nők a meztelenkedést Attól tarta­nak, hogy iskolatársaik és a peda­gógusok sem nézik jó szemmel az ilyesmit, és nem szívesen teszik ki a gyerekeket ilyesfajta meg­jegyzéseknek. Gregor Bernadett szerint tizenkét éves Bence fiát cseppet sem zavarta, hogy har­mincöt éves édesanyja levetkőzött egy magazinban. Zalatnay sem fe­lejtette el megemlíteni, hogy an­nak idején megbeszélte nevelt lá­nyával, aki ugyancsak nem elle­nezte az ötletet. A magazinok rendszeresen igyekeznek becserkészni a topon lévő és szépnek, jó testűnek mondott sztámőket: így az egyik lap Südi Iringónak is felajánlotta a lehetősé­get, miután a táncosnő a Szombat esti lázban el­ért fergeteges sikere után az érdeklődés középpontjába ke- iä rült. Südi Irin­gó visszautasí­totta a kérést, mondván, nem az a fajta, aki csak úgy hipp-hopp le­dobja magáról a ruhákat. Gregor Bernadett kilenc hónappal a szülés után állt újra kamerák elé. Életveszélyes sérültje is van an­nak a balesetnek, melyben egy erős széllökés felborított egy fel­fújható gyermekvárat a főváros XVIII. kerületében található Ma- lév-pályán. A Nagybecskerek ut­cai sportpályán megrendezett majálison történt balesetben több kisgyerek komolyabban, egy pedig életveszélyesen meg­sérült, amikor kedden kora dél­után egy erős széllökés felkapta és felborította a gyerekek szóra­kozására felállított gumivárat. ■ A gyerekek az első hírek szerint a rosszul rögzített építménnyel együtt repültek. Szemtanúk szerint a gyerme­kek a várral együtt 20-25 métert repültek, majd a felfújható gumi­építmény a kerítésnek csapódott. Az életveszélyesen sérült gyer­meket a mentők a helyszínen új­raélesztették, ez után mentőheli­kopterrel szállították kórházba. A balesetnek öt további sérültje is van: négy kisgyerek könnyebben, valamint egy kismama sérült meg, amikor ráesett a vár. A balesetet az elsődleges in­formációk szerint az okozta, hogy nem megfelelően rögzítet­ték a felfújható várat, de egyes szemtanúk szerint egy hirtelen támadt tornádószerű forgószél volt a bűnös. ■ ^ iyrfTCfiri¥r JL JEUJsuJűj V «IVÄ A ÍVr-Ílét AJÁNLÁSÁVAL A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának 2007. MÁJUS 2., SZERDA 'S 'W Q 5.30 WSTeleshop 6.00 Reggeli 10.05 Top Shop 11.15 Receptklub (isnetlias) 11.30 Te vagy az életem © (argentin sorozat) Fsz.: Natalia Oreiro, Facundo Arana, Carlos Belloso TV 2 6.00 Két Testőr 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka 9.00 Stahl konyhája 9.10 Szóda 10.10 Teleshop 11.30 Mr. Bean története 12.30 Észbontó 5.20 Hajnali gondolatok 5.23 Kárpát expressz 5.50 Nap kelte 9.00 Nemzetiségi magazinok 10.00 Afrika gyöngyszeme 10.50 Titokzatos Násztya 11.35 A sokszínű vallás 11.50 Mit főzzünk ma? 5.22 Kárpát expressz 5.50 Nap kelte 9.00 Századfordító magyarok 9.55 Nekem ne lenne hazám? 10.05 Roma magazin 10.35 Domovina 11.05 Kárpát expressz 11.30 Átjáró 6.50 Lety, a csúnya lány (mexikói sorozat) © 7.50 Lois és Clark 8.50 8 perc a konyhában 9.00 Halálblztos diagnózis © 10.00 Gyilkos sorok © 11.05 Nash Bridges © (amerikai a kciófi I m-so rozat) 5.35 Gazdakör 6.00 Reggel 8.00 Kikötő 8.30 Teázzon a Kor Kontrollal 9.00 A fény dicsérete (6.) 9.25 Magyarország kincsei 9.35 Derrick © 10.35 Külvárosi rendőrök © 6.00 Kölcsönkonyha visszajár 6.30 Térképészek (3.) © 7.30 Merész régész (14.) 8.05 Ássuk ki a csatabárdot! 9.05 Gyógyító tenger © 10.05 Városok, stílusok (1.) 11.05 Kutyaábécé (21-22.) 12.15 Fotósuli (1-2.) kJ § 12.15 Brian éneke © (amerikai film, 2001)85' Fsz.: Sean Maher 13.55 06-91-334-334 15.35 Dlsney-rajzfilm 16.10 Receptklub 16.30 A szembesítőshow © 17.30 A kibeszélőshow © 13.30 Macsómizéria © (amerikai-angol romantikus vígjáték, 2002) 15.30 Csillagkapu © (amerikai sci-fi-sorozat) 16.30 Bűbájos boszorkák © 17.30 Született feleségek © ® (amerikai vígjátéksorozat) 12.15 Tv-taxi (ismétlés) 12.30 Nemzetiségi magazinok 14.30 Emeljük fel szívünket 14.40 Katolikus krónika 15.15 Kormányváró 15.45 Fogadóóra 16.15 Válaszd a mozgást! 16.30 Híradók 12.15 Záróra 13.00 Közelítő - ÉVA 13.35 Sorstársak 14.00 Az Árpád-kor templomai 14.15 Jóreménység fokról fokra 15.00 Vigyázz, kész, rajt! 15.25 Vándorúton 16.00 Válaszd a tudást! 12.10 Kojak © (amerikai krimisorozat) 13.10 Magnum © (amerikai akciófilm-sorozat) 14.15 Halálbiztos diagnózis © (amerikai krimisorozat) 15.15 Gyilkos sorok © 16.20 Baywatch © 11.30 Kívánságkosár 13.45 Kikötő - Duna tér 14.00 Kónya & Conia 14.35 A harmadik bolygó 15.05 A nabateusok királysága 16.00 Világunk (ismétlés) 16.55 Négyzetméter 17.25 Az új Lassie 13.20 Gyapjaspille- Hernyók a pokolból 13.55 Elrejtett vízi világ- A Gemenci-erdő 14.30 Kölcsönkonyha visszajár (15.) 15.00 Adrenalin 16.05 Merész régész © m w 18.30 Híradó Esti kiadás 19.00 Legyen ön Is milliomos! 19.45 Fókusz © Közszolgálati magazin 20.25 Barátok közt© (magyar sorozat) 21.05 CSI-Miami helyszínelők® (amerikai krimisorozat) Retteges a táborban Fsz.: David Caruso 18.30 Tények. Hírműsor Skandinávlottó-sorsolás 19.00 Aktív O 19.30 Jóban Rosszban (magyar sorozat) 20.15 Egy a 100 ellen Kvízshow Sváby Andrással 21.00 Doktor House© (amerikai sorozat) 22.00 Hősök © (amerikai misztikus sorozat) 16.45 Tv-taxi 17.05 Quinn doktornő © 17.55 Jog-alap 18.05 Bűvölet © 18.58 Föld Tv 19.00 Híradó este Sporthírek, időjárás 19.40 Köztévé 20.00 T$ - Bajnokok Ligája labdarúgó-mérkőzés AC Milan-Manchester United 17.30 Legendák földje© (fr. dok.-film-sor. -13/13.) 18.00 Klikkerek © 18.25 Esti mese 18.35 Membrán 19.00 Kuttúrház 19.30 Híradó este. Sport 20.10 Orosz keresztapák© (angol dok.-film-sor. - 3/1.) A száműzött 21.10 Kultúrház 17.25 Vészhelyzet © (amerikai sorozat) 18.30 Zsaruk © Utcai történetek 19.00 Vidióták© 19.30 Tuti fuvar® (szórakoztató vetélkedő) 20.00 Pőreparádé © (kandikamera-show) 21.05 NewYork-i helyszínelők ! (amerikai krimisorozat) 17.50 Kikötő - Duna tér 18.00 Híróra 19.00 Mese 19.20 Külvárosi rendőrök (olasz sorozat - 48/44.) © 20.20 Bab Aziz-A sivatag hercege (angol-francia-iráni-magyar- német-tunéziai film, 2005) 22.15 Halálos szívdobbanás © (francia film, 2005) 102' 16.35 Nigella ünnepi lakomái (11-12.) 17.45 Kalandozás a régiókban (7-8.) 18.55 Klíma - Változás vagy katasztrófa (dok.-sorozat) A halak és a kiimaváitozás 19.30 A foci-vb labdája 20.05 Átéli háború© 21.10 A fáraók égboltja >"9 'W 22.00 Dr. Csont © (amerikai krimisorozat) 23.05 Alias © (amerikai akciófilm-sorozat) 0.05 Reflektor© 0.25 Warlock © (amerikai horror, 1989) 95" 23.00 Egy rém rendes család Budapesten © 23.30 4400 © (amerikai misztikus sorozat) 0.30 Tények este 1.00 Brókerarcok © (amerikai krimi, 2000) 23.00 Szerda este 23.30 Kultúrház (ismétlés) 0.05 Lapozó © 0.50 A gépész ® (spanyol thriller, 2004) 97" Fsz.: Christian Bale, 2.30 Tv-taxi 21.40 IzIg-vérigAnnie-Mary (angol-fr. film, 2000) © 23.25 Halló, halló! © (angol vígjátéksor. - 83/67.) 23.55 Napló 24.00 Záróra 0.50 Nap-nyugta 22.00 Drágán add a halálod! 2 © (amerikai akciófilm, 1997) 23.50 NewYork-i helyszínelők 0.50 Sírhant Művek ® (amerikai sorozat) 1.50 A véres folyó© (amerikai western, 1991) 24.00 Zorán-koncert (magyar zenés film - 2.) 52" 1.05 Híróra (isti.) 2.05 Mese 2.15 Szervusz, Péter! (magyar film, 1939) 84' 3.40 Magyar elsők 22.10 Artúr király Britanniája (3.) A sosem volt invázió 23.05 Háború színesben - Amerika (3.) © 0.05 Nigel Marven orrszarvúi © V0 >1 3 MAGYAR ATV 1030 Esti gyors. 12.00 Hírek, ismétlések. 15.05 Európai híradó. 1530 A birodalom tit­kai. 16.05 Kontraszt. 17.00 Híradó. 1730 Csintalan. 1830 Esti gyors. 19.00 Híradó. Sport. 19.30 Esti gyors. 2030 Lapzárta. 21.00 Híradó21.2135 BBC Reporters. 22.05 GyógyHír. 2240 BBC-híradó. 23.05 Lapzárta. 1135 Közvetlen ajánlat. 1205 Laci bácsi kony­hája. 1240 Közvetlen ajánlat. 13.50 Játszma! 1635Közvetlen ajánlat 1705 Laci bácsi kony­hája. 1735 Regionális híradó. 18.00 Fórum. 18.55 Híradó. 1925 Egyenes beszéd. 20.00 A nő helye. 21.00 Friderikusz most. 22.05 Do­minó. 23.10 Játszma! 020 700-as klub. HALOZAT 1330 Dokumentumműhely. 14.00 Játékháló. 15.00 Dokumentumfilm. 1530 Stílus. 16.00 Játékháló. 17.00 A kontroll. 1730 Csacska angyal (arg sor.). 1830 Te vagy az életem (arg. sor.). 19.30 Fekete gyöngy (arg sor.). 2025 Jogalap. 2030 Hírháló. 21.00 Véres vakáció (am. film). 23.00 Mániákus zsaru 2. FILMMÚZEUM ■■ 12.05 Privát filmek. 14.00 Dokumúzeum. 15.00 Életre kelt könyvek. 15.30 Hollywoo­di párok. 16.25 A feladat. 17.40 Utazás a koponyám körül (magyar film, 1970). 19.00 Privát rocktörténet. 20.00 Joachim, dobd a gépbe! (csehszl. vígj., 1974). 2135 Snitt. 22.05 Helyzetek és gyakorlatok. 830 Mai helyzet. 8.45 Spanyol labdarúgás. 10.15 Ralibajnokság 11.45 Olasz labdarúgás. 14.15 Salakmotor. 1645 MotorShowl. 1730 Arany pillanatok. 17.45 Mai helyzet. 18.00 Jégkorong-vb.Kanada-Szlovákia.20.45 Sakk­magazin. 21.15 Bulvársport. 21.45 Póker. 23.45 Nehézsúlyú boksz. M1NIMAX DISCOVERY 6.00 Rajzfilmek. 1430 Vándor varangyok. 15.00 Barbie Fairytopia. 16.10 Miss BG. 1630 Rupert maci kalandjai. 1645 Pettson és Fin- dusz. 17.00 Noddykalandjai. 17.15 MissSpi- der. 17.45 Charley és Mimmo. 17.50 Sharon naplója. 1615 Bibi Blocksberg. 18.50Bombi- toma. 18.55 Bori bari. 19.05Tupu. 14.00 Brainiac. 15.00 Hogyan készült? 16.00 Egyszeregy ilyet vezetni! 17.00 Mo­torkerékpár-építő vb. 18.00 Amcsi moto­rok. 19.00 Állítólag... 20.00 Hogyan ké­szült? 21.00 Everest - A lehetetlen megkí­sérlése. 22.00 Amikor bekövetkezik a ka­tasztrófa. 23.00 Egyszer egy ilyet vezetni! 'O GYULA TV KOROS TV 3 18.00 Műsorismertetés 18.05 Mese 1825 Mint a hold, 2. (ismeretterjesztő film) 19.00 Híradó 1920 Városnéző (városi vitafórum) 20.00 Híradó 20.15 Légy jó mindhalálig (ma­gyar film) 21.50 Híradó 22.05 Városnéző (ism.) 2230 Képújság 10.02 Napi Gondolat 10.07 Híradó 1020 Gyulai Termál PC-Ceglédi VSENB IIFas lab­darúgó-mérkőzés 11.55 Híradó 12.10 Kép­újság 20.02 Napi Gondolat 20.07 Híradó 2020Természetgyógyászat gyógynövények­kel, 1.20.31 Élet-mentő: Hová vezetnek ösz­töneink? 21.41 Híradó 21.56 Képújság 10.00 Képújság 18.00 Műsorkezdés 18.01 Nap mint nap (élő) 1930 Mindentudásegye­teme 22.00 Válogatás műsorainkból KOSSUTH RADIO Óránként Hírek. Időjárás. 434 Határok nélkül. 539 Falurádió. 633 Az én hazám. 9.04 Nap­közben. 1120Tetten értszavak. 1133 Kele-Fekete István regényének rádióváltozata 1.12.00 Krónika. 1235 Mindennapi tudomány. 12.40 Ki nyer ma? 12.50 .Magyarországról jóvök..." 13.05 Vendégaháznál. 1330A református egyházfélórája. 14.10 Zene-szóval 15.05 Ökosan­sz. 16.15 .Magyarországról jövök...” 17.05 Digitális. 17.45 Kék bolygó. 18.00 Krónika. 19.00 Határok nélkül. 1930Sportvilág. 19.49 Mese.20.04 Aranyemberek. 2035 Kidőntöttfáinksut- Fejezetek Ágh István családtörténeti regényéből. 21.05 Magyarok a nagyvilágban. Ipetofi RADIO" Óránként Hírek. Időjárás. 430 Népdalok, magyar nóták, cigány nóták. 5.03 Hajnali dallamok. 6.03 Kivánságreggel. 645 Sportreggel. 9.17 Petőfr-délelőtt. 10.10 A vélemény szabad... - In­teraktív óra a hallgatókkal. 11.03 Sporthírek. 12.04 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Időjárás, sport, közlekedés és vízállásjelentés. 13.17Slágermúzeum. 14.04 Zeneszerda. 15.03 Sport­hírek. 16.04 Csúcsforgalom. 1830 Kerengő. 19.03 Sportpercek. 1920Adíadalmasasszony - Részletek Pjotr Csajkovszkij-Rudolf Klein-Erdődy János daljátékából. 20.03 Dalszínház - Művészportré Hidas Frigyesről. 21.04 Vámos Miklós két kishangjátéka. 21.51 Zene. n A 4 l e

Next

/
Oldalképek
Tartalom