Békés Megyei Hírlap, 2007. április (62. évfolyam, 77-100. szám)
2007-04-05 / 80. szám
2007. április 5., csütörtök BÉKÉS MEGYEI AGRAR adó Vásárhelyi tudományos műhely lomáson meginduló tudományos tevékenység olyan, a magyar mezőgazdaság számára fontos területekre is koncentrál majd, mint például a kukoricánál a szárazságtűrés, a csőpePioneer, DuPont és a fenntartható gazdaság Uj nemesítő kntatóállomást nyit a Pioneer Magyarországon Hódmezővásárhelyen jelentette be a város alpolgármesterével, Kószó Péterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján Kovács Gyula, a Pioneer kelet-európai igazgatója, hogy a Pioneer Hi-Bred Magyarország (a DuPont leány- vállalata) eddigi legnagyobb globális kutatásfejlesztési beruházásának keretében új nemesítő kutatóállomást hoz létre Magyar- országon. pndta, hogy a közel fél- lárd forintos beruházással létrehozandó hódmezővásár- i kutatóállomás az egyik legfejlettebb napraforgó- és kukoricanemesítő központ lesz a világon, és kulcsszerepet játszik majd a hibridkukorica- és a napraforgó-vetőmag nemesítésében élen járó Pioneer magyarországi, európai és globális vezető pozíciójának megerősítésében. A Pioneer új kutatóállomása nemcsak Hódmezővásárhelynek jó hír, hanem az a magyar termelők, a magyar mezőgazdaság és az agrártudomány számára is — mondta az alpolgármester, emlékezetve arra is, hogy a közeljövőben egy 500 ezer tonna kapacitású biodízel üzem beruházása kezdődik meg, ami nem kevésbé növeli a térség agrárgazdasági jelentőségét. A leendő nemesítő kutatóálA Pioneer Hi-Bred International Inc., mint a DuPont cégcsoport leányvállalata, a gazdálkodók, az állattenyésztők, valamint a gabona- és olajos- mag-feldolgozók számára kidolgozott, testre szabott megoldások első számú szállítója a világon. A Pioneer, amelynek központi székhelye az lowa állambeli Des Moines-ban található, a világ közel 70 országában látja el vevőit a legfejlettebb növénygenetikai, növényvédelmi és minőségi növénytermesztési rendszerekkel. A DuPont valamennyi termelő és szolgáltató tevékenysége a tudományon alapul. Az 1802-ben alapított DuPont olyan megoldásokat dolgozott ki a fenntartható gazdálkodás biztosítása érdekében, amelyek nélkülözhetetlenek az emberek jobb, biztonságosabb és egészségesebb életéhez szerte a világon. A DuPont, amely több mint 70 országban van jelen, innovatív termékek és szolgáltatások széles skáláját kínálja a piac legkülönbözőbb ágazataiban, mint például a mező- gazdaság és az élelmiszer- ipar, az építőipar. nésszel szembeni ellenálló képesség, vagy a speciális végfelhasználásra szánt termékek összetételének meghatározása. Kovács Gyula hozzátette: „A kutatóállomás nagy segítséget nyújt majd a Pioneer számára ahhoz, hogy megfeleljen az új, innovatív, speciális végső fel- használásra szánt kukoricahibridek iránt - termelői oldalról — mutatkozó növekvő keresletnek. Ide tartozik a bioetanol nyersanyaga iránti növekvő kereslet, s ezen a területen a Pioneer olyan, magas keményítőtartalmú hibridekből álló, ún. HTF hibridcsaládot kínál a termelőknek, mint a PR37D25, a PR37F73, a PR36K67 és a PR38A24 hibrid kukorica, amelyekből több etanol nyerhető ki. Az új kutatóállomás feladatai közé tartozik majd a napraforgó különféle betegségekkel szembeni ellenálló-képességének fokozása is, illetve a gyomnövényekkel szembeni védekezés olyan eszközeinek a kidolgozása, amelyek jelentősen növelik majd a napraforgó-termesztés hatékonyságát.” Az új vásárhelyi tudományos műhely infrastrukturális beruházásai az év végére készülnek el, s beindulása után hét új állandó tudományos munkatárssal bővíti magyar kutatóinak jelenlegi létszámát. Géptámogatásra várva Egy hónapon belül megjelenik a miniszteri rendelet Magyarország Vidékfej- tési Program keretében nyíló beruházástámogatási ségekről már számtalan híradás jelent meg, amelyekből kitűnt, hogy az elkövetkező hét évben jelentős fejlesztések valósulhatnak meg a magyar agráriumban. A ciklus alatt több mint félszáz jogcím szerint osztozhatunk a brüsszeli — EMVA — források milliárdjain. Mint arról már Agrárhíradónk is beszámolt, első körben a gép- beszerzési támogatásokra, az állattenyésztő telepek környezetvédelmi fejlesztésének támogatására lehet majd pénzhez jutni. Több nyilatkozat is elhangzott a pályázati lehetőségek megnyitásáról, melyekkel kapcsolatban az április 10-ei tervezett rajtról is értesülhettünk, amely még az ország programjának nyárra várható brüsszeli véglegesítést megelőzően helyzetbe hozhatná az igénylőket. Igénylőket és nem pályázókat — pontosított Agrárhíradónk kérdésére Matuska Sándor, az MVH Békés Megyei Kirendeltségének vezetője, aki elmondta, tartalmi szempontból nem pályázat, hanem pályázathoz hasonló államigazgatási keretek között lehet a forrásokhoz hozzájutni. Ezekről miniszteri rendelet intézkedik, melyekhez az MVH közleményei adnak majd részletes útmutatót. A miniszteri rendelet - a kirendeltségvezető tájékoztatása szerint - nemsokára megjelenik. TŐZSDE Közraktárjegyek a tőzsdén A Budapesti Értéktőzsde Zrt. (BÉT) partnerintézményeivel (KELER Zrt., Hungária Közraktár Zrt.) egy olyan projekt megvalósításán dolgozik, ami a közraktárjegyek tőzsdei értékesítését teszi lehetővé. A projekt elsődleges célja, hogy olyan, hitellel terhelt közraktárjegyek is megjelenjenek a tőzsde azonnali gabonapiacán, amelyek eddig a kereskedelmi bankok trezorjaiban pihentek. azt, hogy a je- yen, a KELER tek elhelyezések lehetősége nyílik arra, hogy amennyiben az értékesítési ár fedezi a banki követelést, a jegy (illetve a mögöttes áru) egy elektronikus rendszerben eladható, illetve megvásárolható legyen. Ezzel a megoldással a nyilvános piacra kerülhet több millió tonna gabona, és mivel a rendszer internetes alapú intelligens keresővel fog rendelkezni, akár a környező országok kereskedői is megvásárolhatják a rendszerben lévő gabonát, illetve az azt megtestesítő közraktárjegyet. A rendszer nagy előnye, hogy a termelők egy alternatív értékesítési lehetőséghez jutnak, megteremtődhet egy olyan spot gabonapiac, ami a régióban is unikum lehet, a spot piacon kialakult árfolyamok pedig az egész Kárpát-medencei régióra referenciaárként szolgálhatnának. A terveink szerint adott földrajzi pontra, illetve ennek bizonyos sugarú körzetére is lehet majd keresni, de a keresés szűkíthető további minőségi paraméterekre is a rendszerben tárolt több ezer minőségi bizonyítvány alapján. (Például egy bajai malom meg tudja találni Baja 100 km-es körzetében a számára megfelelő 30-as sikértartalmú összes közraktárra vett malmi búzát.) Az elektronikus kereskedési rendszer és az internetes kezelőfelület lehetővé teszi, hogy ne csak hazai gabonapiaci szereplők, hanem adott esetben, a környező országokban élő gabonakereskedők, malmok is közvetlenül (a BÉT áruszekciójának kereskedőin keresztül) vásároljanak ezen a piacon. Az EU intervenciós rendszerének folyamatos reformja egy ilyen piac létjogosultságát mindenképpen erősíti, ami reményeink szerint a forgalom alakulásában is tükröződik majd. Egy ilyen piac elindítása — amellett, hogy jelentős informatikai fejlesztést jelent - komoly felkészítő, tájékoztató munkát igényel. A termelőknek az új lehetőséggel meg kell ismerkedniük, illetve barátkozniuk, de fontos az is, hogy mind a hazai, mind a külföldi kereskedők tudjanak erről a lehetőségről, éljenek vele. A szükséges informatikai fejlesztéseket, valamint a tervezett szabályzatmódosításokat figyelembe véve, a közraktárjegyek tőzsdei kereskedelmének indulása legkorábban az őszi hónapokra tehető. Ballai Pál A technológiai lemaradásunkat segít „ledolgozni” az uniós támogatás. További információk a tőzsdéről: wxmv.szikszi.hu/~ballai BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE (BÉT) CHICAGO (CBOT) PÁRIZS (MATIF) 13. HETI HÍREI. Kukorica: Chicagóban a CBOT-én az árak nagyot estek, 2007 decemberi ára 392 cent/bushel. Párizsban a MATIF- on a novemberi ár most 146 /t. Budapesten a BÉT-en a decemberi új termés ára 29 100 Ft/t. EUROBÚZA: a CBOT-én a szeptemberi ár nagyot esett 469 cent/Busel. A MATIF-on a szeptemberi ár csökkenő 131 /t. A BET-en az augusztusi ár most 29 300 Ft/t. TAKARMÁNYBÚZA: BÉT-en a szeptemberi ár 28 100 Ft/t. MATIF-on a júliusi ár most 94 /t. ÁRPA: augusztusi ár 28 000 Ft/t. NAPRAFORGÓ: az új termés októberi ára 54 500 Ft/t. REPCE: MATIF-on az augusztusi ár 256 /t A BÁT-on az ár esik 59 800 Ft/t. SZÓJADARA: BÉT május 57 800 Ft/t, CBOT-én augusztus 220 cent/Bsl csökkent. AMMÓNIUMNITRÁT:2007 július 60 000 Ft/t. Forintelszámolású paritás: 2007. évtől eladó választásában: Budapest-Csepel, Paks, Baja. elszámolású dunai paritások: Baja, Budapest-Csepel, Gönyü, Wien-Albern, Wien-Freudenau. Eladó választása szerint. NHMI BHB ■lüi Száz liter, hetvenegy kiló A hektolitersúly (-tömeg) meghatározása akmai stúdiumokon, egye- i oktatásban, kutatásban is- mut és használt fogalom a hek- rtömeg, amelyet azonban a hétköznapi gyakorlatban idehaza nemigen alkalmaztak. Miután az elmúlt év őszén indult 2006-2007-es gabonaintervenció követelményrendszerébe bekerült -100 1 kukorica min. 71 kg kiemelt és érdeklődésre számot tartó fogalommá lépett elő. Mire is szolgál? A választ és a vele kapcsolatos további ismérveket a Gabonakutató Híradó című szegedi folyóirat adja meg áz Iowai Egyetem által kiadott CORN Chemistry and Technology című szakkönyvet idézve. A hektolitertömeg meghatározott kukoricatételek tárolásához és szállításához szükséges térfogat kiszámításához jól alkalmazható mutató. Nagysága viszonylag független a szem alakjától. A lapos szemű kukorica hektoliter tömege körülbelül 1,93 kilogrammal kisebb, mint a gömbölyűé. A két eltérő alak közötti átmenet módosító hatása nem szignifikáns. Az USA-ban az első osztályú, sárga, lófogú kukorica limitje 15,5 százalék szemnedvességnél 72,08 kg/hl. A hektolitertömeg nagymértékben függ a mechanikailag sérült szemek arányától és a szárítási hőmérséklettől. A 104 C- fokos szárítási hőmérséklet a 21 C-fokkal szemben kb. 2 kilogrammal csökkenti a hektolitertömeget. Minél nedvesebb kukoricát szárítunk, annál kedvezőtlenebb értékeket kapunk. Minden olyan esemény, amely a kukorica érését, a szemek kitelítődését gátolja, (kedvezőtlen időjárás, késői vetés, korai fagy, betegség) a hektolitertömeg veszteséget okoz. Csak a nagyon alacsony hektolitertömegű kukoricának rossz a takarmányértéke. A hektolitertömeg és a takarmányozási eredmények között az összefüggések nem megbízhatóak. A nedves őrlésnél a hektolitertömegnek nincs jelentősebb szerepe, viszont száraz őrlésnél az elsődleges grízkinyerés szoros korrelációban van a hektolitertömeggel. A hektolitertömeg évről évre változó lehet, de a kukoricahibridek közötti különbség viszonylag állandónak tekinthető — írja a Gabonakutató Híradó. Ugyanitt a legújabb intervenciós kritérium alapján elvégzett vizsgálatra is találunk adatot. A hazai kutatóműhely 16 saját fajtájánál végzett mérés szerint valamennyi teljesítette az adott követelményt. Legalacsonyabb - 71,9 — egy középérésű (FAO 410) hibrid eredménye lett, a legmagasabb súlyt — 78,3 kg - egy korai éréscsoportú (FAO 370) hibrid produkálta. (Szem- nedvesség-tartalom adatok a kimutatásban nem szerepeltek.) Bozó József, az Újkígyósi Gazdaszövetkezel elnöke: Az elmúlt évi tapasztalatok azt mutatják, hogy ezt a követelményt nem volt nehéz betartani. * * Dr. Kovács Gyula a Pioneer Hi-Bred kelet-európai igazgatója. Dr. Szarka Béla, a leendő nemesítő kutatóállomás igazgatója.