Békés Megyei Hírlap, 2007. március (62. évfolyam, 51-76. szám)
2007-03-22 / 68. szám
2007. MÁRCIUS 22., CSÜTÖRTÖK - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KORKÉP 5 Köröstarcsa. Tó. Tíz évre bérbe adta egy vállalkozónak a körös- tarcsai horgásztavat az önkormányzat. A bérlők mindent megtesznek azért, hogy a lehető legkomfortosabb környezetben fogadják a látogatókat. Ennek érdekében több fejlesztést is megvalósítanának. Medgyesegyháza. műszer, a hatékonyabb működés érdekében nemrég új, a vérvizsgálathoz szükséges eszközökkel gyarapodott a medgyesegyházi rendelőintézet laborja. A műszerek összköltsége 1,6 millió forint volt, melyhez 1,3 milliós támogatást nyert az önkormányzat. iezőberény. játszótér, az önkormányzat megbízási szerződést kötött egy szarvasi szakemberrel a Kölcsey utcai játszótér építési engedélyezési tervdokumentációjának elkészítésére. A szükséges kellékek beszerzését a polgármesteri hivatal vállalta. Orosháza, csuhéből. a szántó Kovács János Területi Múzeum népművészeti hónapot hirdetett. Az elmúlt héten népi hangszereket készítettek a gyerekek Kőszegi István és Kőszegi László közreműködésével. Legutóbb csuhéfigurák születtek a szarvasi Urbancsokné Pljesovszki Ildikó segítségével. Szarvas. Finnország. Régóta ápol testvéri kapcsolatot a finnországi Joroinen középiskolájával a szarvasi Vajda Péter Gimnázium és Szakközépiskola. A közelmúltban a vajdások egy csoportja Finnországba/utazhatott, ahol két, élményekben gazdag hetet tölthettek el. Útjukat a Tempus Közalapítvány támogatta. Tótkomlós. MEGÁLLÓK. Lakossági kérésre az evangélikus szeretetotthon előtt vizsgálják, miként lehetne kialakítani buszvárót mindkét oldalon. A felmérések szerint a járdasziget megépítése 700 ezer forintba kerülne. Felvetődött a Luther utca egyirányúsítása, ott a forgalmi rend megváltoztatása nem lehetséges. Újkígyós, címer. Tűzzománc technikával készült művészi magyar címer ékesíti az újkígyósi polgármesteri hivatal dísztermét. A címert D. Nagy Judit sárszentlőrinci zománcművész készítette, a keret pedig a hetényegyházi fafaragó, Gáspár Péter munkája. 3 ■2 Elfogadni feketén-fehéren otthon Békés megyére nem jellemző a nyílt idegenellenesség Békésben a nemzetiségek és a külhonból érkezők is otthonra találhatnak. Több színes bőrű fiatalember talált már magának magyar feleséget. Bár kisebb konfliktusa már szinte minden Békésben élő bevándorlónak akadt, többségük mégis jól érzi magát Magyarországon. Csiszér Áron-Papp Gábor Egy néhány hete nyilvánosságra került felmérés szerint a magyarok több, mint egynegyede nyíltan vállalja idegenellenes- ségét. Sokak szerint elsősorban a bőrfejűekre jellemzők leginkább ezek az érzések.- A zsidók, a cigányok és a külföldiek egyike sem népszerű a skinheadek körében. A romákkal elsősorban az a problémájuk, hogy nem tudnak beilleszkedni. A külföldiket pedig azért nem szeretik, mert úgy vélik, hogy elveszik a munkahelyeket, tilosban üzletelnek, sef- telnek. Ehhez még hozzájönnek a fehér faj felsőbbrendűségéről vallott nézeteik - emlékezett vissza élete nem túl dicsőséges időszakára József, aki egykor maga is a békési bőr- fejűek csoportjához tartozott. Úgy tűnik azonban, hogy a szélsőséges nézetek elenyésző kisebbségben vannak a megyében. A Békésbe érkező külföldiek nagy része a csabai befogadóállomáson talál menedékét, ahol viszont csend és nyugalom honol - jegyezte meg elöljáróban Székely Béla. A tábor vezetője ugyanis nem tapasztalja védencein, hogy a magyarok nem kedvelnék az idegeneket.- Ha egymással kerültek konfliktusba a lakók, akkor sem az etnikai szempontok játszottak fő szerepet. Igaz, volt olyan időszak, amikor néhány itteni lakó lopási ügye miatt feltűnőbben figyelték a boltokban a többieket, ám akad ellenpélda is. Több, a táborból kikerülő színes bőrű fiatalember talált már magának magyar feleséget — jegyezte meg a szakember. Szombati Andrea, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense megerősítette, Alapvetően mind Békéscsaba, mind a megye egésze befogadó és toleráns az idegenekkel, a Vei key: a politikai hisztéria Is felelős az idegenelle- n ességért. külhonból vagy az ország más tájáról érkezőkkel szemben - szögezte le elöljáróban Velkey Gábor. A szociológus elmondta, hogy előbbi kijelentése igaz a térségben élő cigányságra is. A roma népesség integrációja, ha buktatókkal is, de jobban halad, mint az ország más tájain, különösen a nagyvárosi környezetben - tette hozzá. Velkey úgy vélekedett, hogy az országban előtérbe kerülő abnormális politikai hisztéria némileg a jelszínre hozhatja a megye- | ben is az idegenellenessé- get, de amint minden visz- szaáll a megjelelő kerékvágásba, ezek a jelenségek is megszűnnek majd. hogy Békéscsabán egyáltalán nem jellemzők a helyi lakosság és a menekültek közötti összecsapások. Jelenlétük nem befolyásolja a város közbiztonságát - tette hozzá. Egyébként úgy tűnik, az afrikai eredet akár a siker és a népszerűség záloga is lehet Magyarországon. A tengerentúlról egyenesen Újkígyósra érkező, 17 éves Rob legalábbis meghódította a néha még a szomszéd falubeliekkel is idegenkedő helybelieket. Igaz, ebben nagy szerepet kapott közveüen, alkalmazkodó természete is. így a csereprogramba beszálló szülők többet aggódtak miatta, mint ő maga. Robnak ennek ellenére volt része atrocitásban: Székesfehérváron ugyanis bőr- fejűek támadták meg, ám a helyzetet jobban érzékelteti, hogy közelmúltbeli hazautazása többeket könnyekre fakasztott Kígyóson.- Erről nem tudsz beszélni — ezt már az egyik Békésen tevékenykedő kínai kereskedő válaszolta, mikor arról kérdeztük, hogy érte-e bármilyen inzultus, amióta a megyében él. Azt azért tört magyarsággal elmondta, hogy a bőre színére elég gyakran tesznek megjegyzéseket. gmagBBBEm Elítélik-e az idegeneket? MUSZTAFA IMRE, 57 ÉVES, OROSHÁZI SPORTVEZETŐ:- Török származású vagyok, de ezt soha nem hányta a szememre senki. Nekem is vannak szlovák, sváb barátaim, versenyzőim; bátran állíthatom, Orosházán nincs megkülönböztetés. Fiatalok között vagyok, de szerencsére az ő körükben sem divat az idegengyűlölet A médiában viszont sokat hallani, olvasni róla. Azt nem tudom, kinek az érdeke az indulatokat gerjeszteni. TÖRÖK SÁNDOR, 41 ÉVES, SZÉK- KUTASI TERMÉSZETVÉDELMI ŐR:- Engem nem érint. A környezetemben nem élnek idegenek, ráadásul a községünkben még romák sem laknak. így alakult. Nem szeretem, ha az emberek túlzásokba esnek. Arra viszont kíváncsi vagyok, rémhír vagy valóság, hogy kínaiakat telepítenének hazánkba. Nem ellenük van kifogásom, hanem az ötletet tartom bi- zarrnak. PAVLÓ ZOLTÁN, 25 ÉVES, OROSHÁZI SZAKÁCS:- Nem vagyok idegengyűlölő. A baráti társaságomra is ez a jellemző. Az egyik ismerősömnek egy néger sráctól született gyermeke. Szerintem ez is vállalható. Dolgoztam Angliában, ahol én voltam az idegen. Ez nem volt bűn, senki nem bántott a származásomért. Szerintem elfogadónak kell lennünk. ■ Cs. I. Gyakran túlórázik, előfordul, hogy utolsóként indul haza elismerés Haklik Józsefeiének a munkahely egyet jelent az orosházi hivatallal, negyven év után onnan vonul nyugdíjba A Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt kitüntetést adományozta az orosházi polgár- mesteri hivatal pénzügyi osztályvezetőjének, Haklik József- nénak a köztársasági elnök március 15-én. — Majdnem negyven éve dolgozik a hivatal apparátusában. 1968. július elsején, amikor munkába állt, gondolta, hogy innen megy nyugdíjba?- A szüleim azt szerették volna, hogy pedagógus legyek. Én annyira ellene voltam. A 39 évi közszolgálati tevékenység engem igazolt. A mai napig szeretem a munkámat, szeretek bejönni a hivatalba. — Azt is hallani, hogy nem iparkodik haza a munkaidő végén.- Iparkodnék én, ahogy a többi, családos édesanya, háziasz- szony, de mindig akad pluszfeladat. Különösen jól esett, hogy az elismerés átvételére a házastársak is hivatalosak voltak, így elkísérhetett a férjem. Ezzel gyakorlatilag azt is érzékeltették, hogy hosszú távon teljesíteni csak úgy lehet, ha van az ember mögött támasz, segítség. Szerencsés vagyok, mert a két fiam kirepült a családi fészekből, a férjem megértő, tudomásul veszi, ha túlóráznom kell. — Megszámolta már, hogy Az osztályvezető megjárta a szakmai lépcsőfokokat — Költségvetést készíteni nem izgalmas feladat. Vagy azzá lehet tenni?- Amerikai tréningen tanultam, hogy összehasonlító is el lehet készíteni egy költségvetést. Ez a módszer alkalmas a teljes részletezésre, nálunk bevált. És képzelje, nekem a mai napig izgalmas kihívás egy ilyet elkészíteni! ■ Csete Ilona hány tanácselnökkel, polgár- mesterrel dolgozott.együtt?-A minap végeztem számvetést, 3-3 az arány. A hatodik városvezető irányítása alatt tevé- kenykedek most. — Mikor volt könnyebb dolga egy hivatalnoknak? A rendszerváltás előtt vagy a kilencvenes évek óta?- Évtizedekkel ezelőtt egyszerűbb volt a munkánk. Mostanában mások a követelmények. De nekem ettől is mas a munka. Igaz, az sokra mindig vevő voltam.- Igaz, hogy a hivatalban az elsők között sajátította el a Az elismerés férjének is szól, aki megértő. számítástechnikai ismereteket?- Költségvetési csoportvezető voltam, amikor jött a váltás, a pénzügyre gépeket hoztak. ECDL-vizsgát tettem, azóta is mindennel elboldogulok. A történelmi hagyományok miatt is befogadó térség Haklik Józsefhé 57 éves, 1968 óta dolgozik az orosházi polgármesteri hivatalban, pályáját adóügyintézőként kezdte. Könyvelő, majd költség\’etési csoportvezető lett, 1989-ben szerzett diplomát a Számviteli Főiskolán. 1999 óta a pénzügyi osztály vezetője. Két fia és két unokája van, ha nyugdíjba vonul, szeretne még többet olvasni. Kedveli az útleírásokat