Békés Megyei Hírlap, 2007. március (62. évfolyam, 51-76. szám)

2007-03-01 / 51. szám

11 2007. MÁRCIUS 1, CSÜTÖRTÖK - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP POSTABONTÁS Egy romániai magyar falu gyermekeiért gyanta Legutóbb mondát és a magyar csárdás lépéseit tanulták, legközelebb kokárdát készítenek Benke Ildikó, a Kossuth rádió szerkesztő riportere elindított egy mozgalmat. Ennek lényege, hogy romániai magyar falvak gyermekeinek foglalkozásokat szervezünk, gyakorolva ezzel a magyar nyelvet és bepillantást nyújtva közös tör­ténelmünkbe, a magyarság törté­netébe. A békés­csabai Erzsébet- helyi Általános Iskola több pedagógusa is lelke­sen kapcsolódott a munkába. El­sőként Czina Józsefnével és Ara­tó Lajossal vállaltuk fel az „úttö­rő” munkát. Gyantára mentünk. Előtte még soha nem hallot­tunk erről a kis faluról, pedig Békéscsabától csak száz kilomé­terre van. A településen látszik, hogy régen jobb napokat látott. Most a nagy házak egy része el­hagyatott, csak hétvégeken és ünnepekkor népesülnek be, hét­végi házakként szolgálva. Soós József tiszteletes úr és felesége, Orsolya elbeszéléseiből megis­mertük a falu életét, de legjob­ban mégis a gye­rekekre voltunk kíváncsiak. A ré­gi iskolaépület egy helyiségében már duruzsolt a vaskályha, mire odaértünk. Jöttek szépen sorban a gyere­kek, a három és fél éves Norbikától a tizenhárom éves Zolikáig. Rajtuk is látszott a vá­rakozás: Vajon mit fogunk esi- | nálni? Ismerkedés után a „Rege £ a csodaszarvasról” című mon­■ A régi iskolaépület egy helyiségében már duruzsolt a vaskályha. Most tizenhat kisgyerek ment hétvégén az iskolába, de nyáron többen lesznek. (Képünk illusztráció.) dát dolgoztuk fel. Farsangi álar­cot és hóvirágot vágtunk, hajto­gattunk. A magyar csárdás lépé­seinek megtanulása után ördög­lakatot és „atomkukacot” büty­költek a nagyobbak. — Adhatok egy puszit? — kér­dezte az egyik kislány. Nagyon meghatódtunk, hát persze, hogy adhatott! Mi is adtunk. Most tizenhat kisgyerek volt velünk, de nyáron és iskolai szünetekben várhatóan többen lesznek. ígéretet tettünk, hogy visszajövünk. Legközelebb a március 15-e előtti hétvégén utazunk, amikor kokárdát ké­szítünk és dalokat, verseket ta­nulunk a magyarok legfonto­sabb ünnepére. ■ Kovácsné Szatyin Ildikó, Békéscsaba Az orvosok arra esküdtek fel, hogy tudásuk legjavát adva gyógyítsanak Sokáig hittem abban, hogy az megy orvosnak, aki szeretne segíteni a betegeken. Egy-egy kórház erre rácáfol. Mintha az orvosok elfelejtették volna, hogy arra esküdtek fel, hogy se­gítenek. Ők is olyan dolgozók, mint a többi ember: az órás, az eladó, a tanár, az irodai és a gyári munkás. Igen, elvégeztek ■ A betegek és hozzá­tartozók azért fordulnak orvoshoz, mert bajban vannak. egy nehéz egyetemet, de mint­ha a tisztelet és a segítőkészség, mint emberi tulajdonság kihalt volna belőlük. Tisztelt kórházi dolgozók! Ha eddig nem tudták volna: mi, betegek és hozzátar­tozók azért fordulunk önökhöz, mert bajban vagyunk és nem tudjuk, mit kellene tennünk. Az eset, ami felbőszített: a me­nyem minap telefonon kért idő­pontot az egyéves lányának, akit csípőficam gyanúja miatt vitt volna kontrollra. A telefo­nos hölgy, mint egy vizsgáztató torkollta le: hogy lehet valaki ennyire buta, hogy nem tudja, azt „járásvizsgálatnak” hívják. Sógorom utolsó stádiumos agydaganatos beteg, akinek tíz napja nem volt széklete. A házi­orvossal már két napja próbál­koztunk hashajtóval, kúppal, sikertelenül. Ma reggel a dok­tor úr kijött a házhoz és manu­álisan próbált eredményt pro­dukálni a betegnél. Ezután utal­ta csak be a kórházba. A kór­házban a frissen diplomázott doktor üvöltött először velünk, majd telefonon a háziorvossal. Igaza van, a tisztába tevés nem az ő dolga. Viszont ha az orvos­nak elromolna a kocsija, mert valamit rosszul csinált, ő lenne legjobban felháborodva, ha az autószerelő úgy üvöltene, ahogy ő kiabált a beteg hozzá­tartozóival és egy kollégával! Természetesen a cikk nem vonatkozik azon dolgozókra, akik szeretettel végzik a mun­kájukat. Sok kedves ember dol­gozik a kórházban, akik szív- vel-lélekkel gyógyítanak. ■ Név és cím a szerkesztőségben HIRDETÉS Debreceni Töltött káposzta Pulyka alsócomb' szeletelt sertéska március 1 _ • csütörtöktől *km<m üsösoo között Friss émannl — AZ OLVASÓI LEVELEKET SZERKESZTETT FORMÁBAN KÖZÖLJÜK. A LEVELEK TARTALMÁVAL SZERKESZTŐSÉGÜNK NEM FELTÉTLENÜL ÉRT EGYET. A mozgóboltoknak kevesebb elvárást kell teljesíteniük, ami igazságtalan Az elmúlt másfél évtizedben ta- gadhataüanul hétköznapjaink ré­sze lett egy szenzációs találmány, a mozgóbolt. Megszerettük ezt a kényelmes szolgáltatást. Fontos az is, mit és mennyiért kínálnak a kocsiból, de ha megkérdeznénk egy rendszeres vásárlót, biztosan nem ezt sorolná a legelső helyre. Ennél sokkal lényegesebb a vevő­nek, hogy megjött a személyes is­merőse, az eladó. Jól megfogalmazott törvé­nyek és jogszabályok írják le, hogy hogyan illik ma Magyar- országon kereskedni. A törvé­nyek be nem tartása a mai gya­korlat szerint még bocsánatos bűn. Elvileg minden jegyző, minden önkormányzat tisztá­ban van saját jogaival és lehető­ségeivel. Ennek ellenére feltéte­lezhetően csak a települések ■ Rosszabbul járnak a helyben adózó kisboltok, szolgál­tatók. nagyon kis százaléka él azzal, hogy az egyébként tisztessége­sen és valós igényt kielégítő mozgóbolti szolgáltatókat - ide értve a gázost, a tápost, a tejest, a süteményest és a tojásost is - megtiszteljék azzal, hogy egyenlő elbírálás alá vonják a helyi kiskereskedőkkel, és a jogszabályban rögzített kötele­zettségeket számon kérjék tő­lük. Lehet, hogy azért, mert ez a helyi hivatalokban munkával jár? Lehet, hogy azért, mert ez a munka nincs arányban azzal az önkormányzati bevétellel, amit közterület-használat címén jo­gosan elkérhetnének? Az ilyen gondolkodás azonban a jelenle­gi településfinanszírozás mel­lett nemcsak luxus, de diszkri­mináció is a helyi, helyben adó­zó, egyre nehezebben megélő kisboltok, szolgáltatók kárára. ■ Név és cím a szerkesztőségben 999 Milbona Szeletelt sajt mix • Edami/tilsitl/ementáli • 250g • 119óAg Freeway Narancs üdítőital Szénsavas Twin ner Kolozsvári szalonna • 300g, 997/kg Ostyaszel etek • 400g, 748/kg Mini növényház • 3 szintes stabil fémcső váz • UV-álló és víztaszító takarófólia cipzárral • Mérete: kb. 129xó9x49cm 47999 írvénye*: 03.0 T-tol 03.07~ig vagy a készlet erejéig! Békés Kossuth Lajos u., Békéscsaba Corvin u., Gyula Szent István u., Szarvas Csabai út, Gyomaendrőd FŐ út MVM - maximálisan vásárolható mennyiség Az akciós termék esetében előfordulhat, hogy a gondosan tervezett készlet ellenére már az első akciós napon elfogy üzletünkből, Kérjük megértését. Nyomtatási hibákért, beleértve az árral kapcsolatos tévedéseket is, nem vállalunk felelősséget. Áraink tartalmazzák az áfát és forintban értendők. www.lldl.hu Lidi Magyarország Kereskedelmi Bt, 1027 Budapest, Tölgyfa u. 1-3. (székhely), Tel,: (1) 346-6510

Next

/
Oldalképek
Tartalom