Békés Megyei Hírlap, 2007. február (62. évfolyam, 27-50. szám)
2007-02-26 / 48. szám
5 2007. FEBRUÁR 26., HÉTFŐ - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP ...BATTONYÁIG Köröstarcsa. maradnak. Köröstarcsa sem kívánt a tervezett gyomaendrődi kistérséghez csatlakozni. Ezt Nosza József polgármester a mezőberényi képviselő-testület napokban megtartott ülésén is megerősítette, s jelezte, hogy a békési társulásban maradnak. Tótkomlós. FELADAT. Malya György képviselőt megbízta a testület, vizsgálja meg a művelődési központ energiafelhasználási lehetőségeit. Takács Ferenc alpolgármester ugyanakkor arra kapott megbízást, hogy a Békés Megyei Vízművek Zrt.-vel folytasson tárgyalásokat az ivóvíz alapdíjának a csökkentéséről. Sarkad, jelzőlámpák. A megszorító intézkedések okozta költségvetési feszültséget mérséklendő, a városatyák úgy határoztak, miszerint átadják a Magyar Közút Kht.-nak a település területén, állami utakon lévő jelzőlámpákat üzemeltetésre. Újkígyós. ALAP. A jövőbeli fejlesztésekhez való forrás biztosítására pályázati alapot hoztak létre Újkígyóson. Szebellédi Zoltán polgármester elmondta, húszmillió forint áll e téren a település rendelkezésére. Szabadkígyós, polgárőrök. Lemondott a polgárőrségben betöltött titkári posztról Virágh István. Helyét Balog András veszi át. Szarvas, városvédők, a több éve tartó sikeres vasgyűjtő akciók után most a lakossági műanyaghulladékok összegyűjtését is meg kívánja szervezni a város- és környezetvédő egyesület Szavazás az interneten Lapunk internetes oldalán egy hete arról kérdeztük meg Önöket, támogatnák-e, hogy az uniós tagállamok közterületein tiltsák a dohányzást? A szavazás lüfeiii a következőképpen alakult Igen _______________77% Nem 23% Ezen a héten arról kérdezzük meg olvasóinkat, miképp enyhíthető a gyermekszegénység? Klikkelvnek a www.bmhirlap.hu-ra! Pénz a pénzzel házasodik párválasztás A vagyonosabbak ritkán keresnek szegény partnert A társadalmi rétegek napjainkban egymás között házasodnak, így a szegénység és a gazdagság egyaránt újratermelődik. (Képünk illusztráció). Gazdag a gazdaggal, szegény a szegénnyel házasodik — egy nemrég megjelent tanulmány szerint a rendszerváltás óta Magyarországon is egyre inkább ez a tendencia jellemzi a párválasztást. Lipták Judit A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataiból nemcsak az derül ki, hogy manapság feleannyian kötnek megyénkben házasságot, mint negyedszázaddal ezelőtt, hanem az is, hogy a legtöbb fiatal olyan társat igyekszik választani, akinek képzettségi szintje hasonló az övéhez. Egyre ritkábban akad példa arra a szocialista korszakból ismert jelenségre, hogy az orvos az asszisztensét, a főnök pedig a titkárnőjét veszi feleségül. Nagy Terézia, a Magyar Tudományos Akadémia Alföldi Tudományos Intézetének Békéscsabán dolgozó szociológusa azonban egy ennél érdekesebb jelenségre is felhívta a figyelmet. — A rendszerváltás óta megyénkben is kialakult egy „újgazdag” réteg, akiknek gyermekei elsősorban egymás között házasodnak. Ennek oka egyrészt az, hogy a szó hagyományos értelmében vett értelmiségi elit, a magasan képzett fiatalok nem fogadják el őket partnerként, közéjük tehát nem juthatnak be, a szegényebb rétegek felé viszont ők maguk nem akarnak nyúlni, így tehát nem marad más választás, mint az, hogy pénz a pénzzel házasodik. Nagy Terézia hangsúlyozta: önmagában az a jelenség, hogy a párválasztásban a képzettség Házasságkötések száma Békés megyében Ev db 1980 2 963 1985 2 892 1990 2 473 1995 1973 2000 1685 2005 . 1428 mellett döntő szempont a vagyoni helyzet is, nem új jelenség. Számunkra azért tűnik mégis újszerűnek, mert a szocialista ideológia évtizedeken át az egyenlőség elvét sugallta, így a párválasztásban is fokozatosan hátrébb szorultak az anyagi szempontok. A vagyoni helyzetből adódóan napjainkban az esküvői szertartások színvonala és persze költsége is széles skálán mozog. A gazdagabb rétegek körében bevett gyakorlat, hogy a boldogító igent nem a polgár- mesteri hivatalban mondják ki, hanem valamilyen külső helyszínen. Szívesen választanak természeti környezetet, esetleg egy vízparti, exkluzív éttermet. Játszótér megépítésére gyűjtöttek Kétegyházán Jótékonysági bált rendeztek nemrég Kétegyházán a frissen alakult családi egyesület szervezésében, ahol játszótér megépítésére gyűjtöttek. Kalcsó Istvánná polgármestertől megtudtuk, hogy 670 ezer forint gyűlt össze. Pályázati lehetőség esetén az önkormányzat is hozzárakja ehhez a maga részét. Az elsődleges cél, pályázati úton elérni, hogy legyen Kétegyházán a szabványoknak is megfelelő játszótér. Ha idén e téren nem tudnak előrébb lépni, a polgármester szerint akár a saját erőre támaszkodva is építkezni kell. ■ Cs. Á. A Körös-szögi kistérség mellett a hunyai testület A hunyai képviselők amellett foglaltak állást, hogy a település a békésiből átkerüljön a Szarvas központú Körös-szögi kistérségbe. Petényi Szilárdné polgármester elmondta, a váltást Békés nehéz megközelíthetősége indokolja. Tömegközlekedési eszközzel közvetlenül Hunyáról nem lehet eljutni Békésre. Ez viszont komoly nehézségeket okozna a községben élők számára, hiszen számos hatósági kérdést - így például az építéshatósági ügyeket - a közép-békési városban kell intézni. Az átállás január elsejével történhet meg. ■ P. G. Mára eltüntették a hiányt Berény költségvetésében A közelmúltban még 360 millió forint hiányt mutatott a mező- berényi költségvetés. A város és a helyi intézmények vezetői azonban osztottak, szoroztak, és a legutóbbi képviselő-testületi ülésre eltüntették a jelentéktelennek éppen nem nevezhető mínuszt. A büdzsét végül mind a bevételi, mind a kiadási oldalon 2 milliárd 612 millió forinttal fogadták el. Cservenák Pál Miklós polgármester a költségvetéssel kapcsolatban nyomatékosította, hogy működési hitelt nem kívánnak felven-. ni. A megkezdett beruházásokat folytatni kívánják és új fejlesztések is szerepelnek a tervek közt. ■ Papp Gábor Cservenák Pál Miklós: „Működési hitelt nem kívánunk felvenni.” Városban többen válogatnak gyűjtés A hölgyek örülnének, ha házhoz mennének a zsákkal A lakosság több mint kétharmada úgy látja, hogy a szelektív hulladékgyűjtés rendszere fejlődött a lakóhelyén, és a megkérdezettek 46 százaléka, saját bevallása szerint, válogatja a háztartásában keletkező hulladékokat. A magasabb iskolázottság magával vonja a szelektív hulladékgyűjtésben való részvételi hajlandóságot, de az emberek többsége nem hajlandó nagy távolságot megtenni a gyűjtőszigetig — ez derült ki az Öko-Pannon Kht. országos közvélemény-kutatásából. Békés megyében hasonlók a tapasztalatok, hiszen partnercégei vannak itt is a kht.-nak. A csomagolási hulladékok hasznosítását koordináló Öko- Pannon Kht. a felnőtt lakosság hulladékgyűjtési szokásaira volt kíváncsi. A kutatás során több dologra fény derült: nagy figyelmet kell fordítani a ki■ A szelektálók zöme gyalog- megy a gyűjtőszigethez, 14 százalékuk autóval, míg 6 százalékuk kerékpárral. sebb településen élők szelektá- lási lehetőségeinek javítására és az ilyen hulladékgyűjtéssel kapcsolatos tájékoztatásra. A megkérdezettek 68 százalékának a településén lehetősé^ ge van a szelektív gyűjtésre, a városokban élők közül többen nyilatkoztak úgy, hogy a környezetükben megoldott ez a kérdés. A megkérdezettek 6 százaléka tud arról, hogy lakóhelyén hulladékudvarban is gyűjthető szelektált háztartási hulladék. A gyűjtőszigetet főleg a magasabban iskolázott, városban élő 18-49 éves férfiak támogatják. A nők szeretnék, ha településükön bevezetnék a házhoz menő, zsákos gyűjtést. Jelenleg a szelektálók 46 százalékának száz métert kell megtennie, de vannak, akik nem sajnálva a fáradságot, mesz- szebbre is hajlandók elvinni hulladékukat. ■ Cs. I. I \ MEGKÉRDEZTÜK Mi alapján v választ párt? CSIKÓS ANDREA, 17 ÉVES, SZEGHALMI KÖZÉPISKOLÁS:- Szerintem a párválasztásnál a legfontosabb szempont az, hogy milyen a másik ember személyisége. A hozzám hasonló korúak ezt általában így gondolják. Persze az is biztos, hogy valamilyen szinten belejátszik a dolgokba a pénz, de ez legfeljebb az idősebbeknél lehet szempont, tinédzserkorban még nem gondolkodik a másik vagyoni helyzetén az ember. SZÍJJÁRTÓ BENCE, 23 ÉVES, SZARVASI FŐISKOLAI HALLGATÓ:- A kérdés éppen aktuális, nekem is van társam, igaz, házasságról még nincs szó. Részemről egyáltalán nem szempont az, hogy egy lány mennyire gazdag családból való, milyen háttere van. Biztos, hogy több pénzzel köny- nyebb az életkezdés, de érzelmek nélkül az egész nem ér semmit. A környezetemben élő fiatalok többsége ugyanígy van ezzel. TEODOR MAGHIAR, 31 ÉVES, KOLOZSVÁRI EGYETEMI HALLGATÓ:- Jó ha pénz is van, de nekem azért mégis a szeretet a legfontosabb. Azt viszont látom, hogy a mai világban sokan a vagyont nézik, érdekből házasodnak. Azt sem gondolom, hogy mivel egyetemre járok, a leendő páromnak is feltétlenül felsőfokú végzettsége kell legyen. A házasságkötésre férfiaknál az ideális életkor a 30-33 év. ■ L. J. Majdnem ötvenen találtak állást a programban Negyvenhatan új állást, hat- vanhárman képzettséget szereztek a békési Mégis Van Remény Egyesület Alternatív foglalkoztatási szolgáltatások hátrányos helyzetű emberek, köztük a romák foglalkoztathatóságának javítása elnevezésű programjának segítségével. A Humánerőforrás Fejlesztési Operatív Program keretében még 2005 áprilisában indult, nemrégiben befejeződött projekt során a résztvevők egyebek mellett tréningen és számítástechnikai oktatáson vehettek részt, majd lehetőség nyílt Országos Képzési Jegyzékben szereplő képesítés megszerzésére is. ■ P. G.