Békés Megyei Hírlap, 2007. február (62. évfolyam, 27-50. szám)

2007-02-22 / 45. szám

2007. FEBRUÁR 22., CSÜTÖRTÖK - BÉKÉS MEGYEI HlRLAP SPORT 15 Hiányérzete van az orosházi edzőnek, Belvon Attilának a látottak miatt HÓDMEZŐVÁSÁRHELY-OROSHÁZA FC 2-2 (1-1) Felkészülési labdarúgó-mér­kőzés, Hódmezővásárhely, 80 néző. V.: Tóth S. Orosháza: Tóth Z. (Szabó P.) - Csiszár (Mike), Závoda, Futaki (Fekete), Sipka (Szabó N.) - Búza, Szeverényi (Molnár), Koncz, Baranyai (Par- di) - Lovas (Bosnjakovics), Ja­kab (Kis-Szabó). Vezetőedző: Belvon Attila. Az idén másod­szor játszott füves pályán az orosházi együttes. Az NB III-as házigazdák ellen akadozott a vendégek gépezete, így igazsá­gos döntetlen született. G.: Végh, Antal, ill. Baranyai, Závoda. Belvon Attila: — Akaratban és játékban hiányérzetem maradt. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE SE- MEZŐHEGYES 7-0 (1-0) Békéscsaba, Kórház utcai műfüves pálya, 100 néző. V.: Vi- czián. Békéscsaba: Such (Dobo­zi) - Szenti (Buzási), Tóth-Ko- vács, Juhász, Bogdán - Okos, Valentényi, Horváth (Ursz), Cseke - Lengyel (Dobi), Kocsis (Dani). Vezetőedző: Csató Sán­dor. G.: Dani 3, Cseke 2, Hor­váth, Bogdán. Az első félidő ki­egyensúlyozott játékot hozott, a vendégek szívósan és kemé­nyen védekeztek, a fordulás után kidomborodott a hazaiak nagyobb tudása. Csató Sándor: - Az első féli­dőben sok hibával játszottunk, a másodikban felpörögtünk és tetszetős gólokat lőttünk, jitc .hoyL BÉKÉSSZENTANDRÁS-SZARVASI FC 0-8 (0-6) Békésszentandrás, 50 néző. V.: Pisont A. Szarvas: Demjén — Rónyai, Maghiar, Benczúr, Kugyela B. - Kiszel, Medvegy, Kajtár, Csellár S. - Bene, Czig- léczki. Játszott még: Pákozdi, Kis M., Csellár A., Kugyela Zs., Zahorecz, Rácz. Edző: Czigléd- szky Ákos, Koltai Lajos. G.: Bene 3, Csellár A., Csellár S., Kajtár, Czigléczki, Rácz. BATTONYA—GYULAI TERMÁL FC 2-1 (0-0) Battonya, 50 néző. V.: Suck. Gyula: Groh (Kiu) - Fabulya (Szelei), Bányai P., Varga A., Ótott (Radnóti) - Bagi (Kádár), Tamási, Germán, Süli - Sztraczinszki, Szabó (Deák). Edző: Oláh Ferenc. G.: Géczi, Árgyelán, ill. Sztraczinszki. ■ Egyre többen a levegőben siklóernyősök Negyven tagja van a békéscsabai egyesületnek A megyeszékhelyen 2002-ben alakult meg a Békéscsabai Siklóernyős Klub, amelynek ma már több mint negyven tagja van. Verasztó Lajos A békéscsabai klub két oktató­jával, Séllei Sándorral és Pavel- ka Ferenccel beszélgettünk a siklóernyőzésről és terveikről.- Ez az új sportág a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején jött létre. Azóta egyre töb­ben siklóernyőznek, ma már ha­zánkban mintegy ezerötszázan űzik — kezdi Séllei Sándor. — A Magyar Repülőszövetséghez 1992-ben csatlakoztak a siklóer­nyősök. A csabai klub 2002-ben alakult tíz taggal, azóta évről év­re nő a létszám. Vannak tagja­ink Békésről, Sarkadról, Dévaványáról, Újkígyósról és még a megyehatáron túlról is. Minden évben tanfolyamot szer­vezünk tavasszal, amelyen há­rom oktatónk: dr. Jakucs László, Pavelka Ferenc és jómagam is­merteti meg a sportág alapjait az érdeklődőkkel. Egy átlagos képességű embernek nem ne­hezebb megszerezni a repülési engedélyt, mint egy gépkocsi- vezetői jogosítványt. — Milyen felszerelésre van szükség és mennyibe kerül?- A tanfolyam idején mi biz­tosítunk felszerelést a jelentke­zőknek. Egyébként egy hasz­nált motor árából Összejön a fel­szerelés, amely mintegy húsz kilogramm súlyú — veszi át a Ég és föld között. Leginkább a Világosi-hegyekben repülnek a csabaiak. Bejárták már egész Békés megyét A két tapasztalt békéscsabai oktató az elmúlt években már az egész Békés megyét bere­pülte. A megyeszékhelyml eg}1 felszállással eljutottak Vésztő­re, Szarvasra, sőt Gádorosra is. A siklóemyősnek ismerni kell a meteorológiát és az esetlegesen előforduló nehéz helyzetekben is higgadt dön­tést kell hozni. Lent a ßldön csapatban vannak a siklóer­nyősök, de ha felszállnak, ak­kor magányossá váltnak. A TAVASSZAL INDULÓ Mm# toMpNi bővebb információ a 30/817-5335-ös vagy a 30/915-0266-os telefonszámon. szót Pavelka Ferenc. - Az ejtő­ernyőzéshez és a bázisugrás­hoz semmi köze a mi sport­águnknak, amelyet vitorlázó er­nyőzésnek lehetne nevezni. — Itt az Alföldön lehet űzni ezt a sportot? — Bár sokan hegyi sportnak tartják, de természetesen az Al­földön is űzhető, ugyanis kifej­lesztettük a csörlőzéses techni­kát — mondja Séllei Sándor. — Ennek az a lényege, hogy egy személygépkocsira szerelt le­gördülő csörlő juttatja három­négyszáz méter magasra a sik- lóernyőst. Itt, a csabai repülőté­ren szoktunk felszállni, mun­kánkhoz minden támogatást megad a repülőtér vezetése.- Merre jártak a csabai sikló­ernyősök az elmúlt években? Milyen a klubélet?- Egyik kedvenc helyünk az Arad mellett található Világosi­hegyek, ahova gépkocsival két- három óra alatt kiérünk, de jár­tunk már a Tordai-hasadéknál és a Belénesen is - folytatja Pavelka Ferenc. - Kedvelt hely a siklóer­nyősök körében Horvátország is, de tagjaink gyakorlatilag fél Eu­rópát bejárták. Eljutottak a bé­késcsabai sportemberek Fran­ciaországba, Olaszországba és Svájcba is. Minden évben ősszel tartunk egy háziversenyt, ame­lyen részt vésznek a családtagok is. Ez egy majális jellegű rendez­vény, amelyen baráti a hangulat Három Békés megyei klub sikere Baján birkózás A grundbirkózók a diákolimpiái döntőért küzdöttek Orosházán Popon Ottó emlékére birkózó­versenyt rendeztek Baján, ahol 157 induló között ott volt 24 orosházi sportoló is. Kiss István, az Orosházi Spartacus Birkózó­klub vezetőedzője elmondta, Bé­kés megyéből három egyesület képviseltette magát három kor­csoportban. Eredményeik. Gyer­mek korcsoport. 35 kg: 1. Mol­nár János (Mezőhegyes). Diák II. kcs. 28 kg: 4. Kerekes (Oroshá­za). 31 kg: 1. Antal Dániel, 2. Szél (mindkettő Orosháza), 3. Tóth (Mezőhegyes), 6. Ladnyán- szki (Dévaványa). 34 kg 4. Szi­lágyi (Dévaványa). 37 kg: 4. Hó­di (Orosháza). Diák I. kcs. 38 kg: 2. Csíki (Orosháza). 46 kg: 1. Sepeczán János (Orosháza), 3. Szilágyi (Dévaványa), 4. Bojtor (Orosháza). 50 kg: 2. Almási, 4. Németh, 3. Balogh (mind Oros­háza). 55 kg: 6. Tódor (Oroshá­za). ól kg: 5. Gajdán (Orosháza). Serdülők. 47 kg: 1. Pusztai Ti­bor, 3. Kránitz (mindkettő Oros­háza). 66 kg: 2. Mátyási (Oros­háza), 5. Makra (Dévaványa). 72 kg Szél (Orosháza). Ifjúságiak. 57 kg: 2. Lakatos (Mezőhegyes). 69 kg: 3. Pataki (Orosháza). A hét végén rendezték meg Orosházán a grundbirkózók te­rületi diákolimpiáját, amelyen három fiú- és négy lánycsapat versengett. Az országos döntő­be a fiúknál az orosházi Eötvös József Általános Iskola és Gim­názium, míg a lányoknál a Hel­véciái Általános Iskola és az Eötvös József Általános Iskola és Gimnázium csapata jutott to­vább. ■ Cs. I. Gyermekkosárlabda: ötvenszázalékos mérleg Békéscsabán rendezték meg a gyermek fiú kosár­labdázók országos bajnok­ságának soros fordulóját. Az eseményt a békéscsabai­ak utánpótláscsapata ötven­százalékos mérleggel zárta. Eredményeik: Viharsarki Farkasok—Szögedi Harcsák 58:26. A csabaiak legjobb dobói: Szép (17), Sprőber (12), Bogár (8). Viharsarki Farkasok-Univer Kecske­mét SE B 55:63. L. d.: Szép (16), Balogh (8), Sprőber (10). Sarkadkeresztúron bajnok az Ez+Az Az Ez+Az társulata veretle­nül nyerte a sarkadkeresz- túri tizenkét csapatos te­remlabdarúgó-bajnokságot. Végeredmény: 1. Ez+Az, 2. Párizs Szederdzsem, Gyula, 3. Korona FC, 4. Méhkerék, 5. Mezőgyán, 6. Semitte- vők. Különdíjasok. Gólki­rály: Kovács György (Mezőgyán) 24 találattal. Legjobb kapus: Gróh Attila (Ez+Az). Legjobb játékos: Burai Sándor (Méhkerék). Szurkolói ankétot tart az Orosházi FKSE A férfi kézilabda NB I B Ke­leti csoportjában szereplő Orosházi Férfi KSE szurko­lói ankétot tart február 23- án, pénteken 18 órakor az Eötvös téri sportcsarnok­ban. Az ankéton az egyesü­let vezetői tájékoztatást ad- nak'á csapat téli felkészülé­séről, a tavaszi idény tervei­ről és a játékos keretben történt változásokról. A pusztaföldvári Favorité a kaszaperi Farsang-kupa Tizennégy csapat részvéte­lével a napokban Kaszape­ren rendezték meg a Far­sang-kupa teremlabdarúgó­tornát. Végeredmény: 1. Fa­vorit, Pusztaföldvár, 2. Lila Akác, Mezőkovácsháza, 3. K-2 söröző, Tótkomlós, 4. Joker presszó, Nagyszénás. Különdíjasok. Legjobb ka­pus: Binges Attila (K-2 sörö­ző). Gólkirály: Bozsó Zsolt (Lila Akác) 11 találattal. Legjobb mezőnyjátékos: So- mogyvári Tibor (Favorit). Opauszki és Vozár is bajnok teremíjászatban Bronzérmes a gyulai Implom József iskola Két korábbi bajnok elbúcsúzott biliárd Harmincketten maradtak állva a középdöntőre A legnagyobb mezőny - negy­venhetén neveztek — ezúttal is a tradicionális kategóriában gyűlt össze az elmúlt hétvégén a teremíjász országos bajnoksá­gon. Az újszegedi sportcsarnok­ban - ahogy az várható volt — taroltak a Csaba Lovas íjászkor versenyzői. A pusztaíj kategóri­ában a dobogón csak békéscsa­bait lehetett látni. Opauszki Zol­tán 205 ponttal emelkedett ki a mezőnyből, a második helyen Bagdi Ferenc végzett 203, a har­madikon Fabulya Attila 198 ponttal. Szél Zoltán hatodik lett 139 ponttal. A klasszikus hosz- szú íj, elterjedtebb nevén long bow kategóriában is viharsarki íjász győzedelmeskedett. A ta­valyi világbajnokságon is ér­mes Vozár András 200 pontot gyűjtve érdemelte ki a legfénye­sebb medált. Kiírtak a laminált pusztaíjakkal lövőknek is egy kategóriát, amelyben a Csaba Lovas íjászkor elnöke, Kovács József remekelt. Igaz, az ara­nyat és az ezüstöt elhappolták előle, de 198 pontos teljesítmé­nyével a dobogó harmadik foká­ra felállhatott. Az vadászreflex-! ben Püski János 200 egységgel a negyedik helyet szerezte meg. A csabai teremíjászok Szarvason folytathatják, febru- áf 24-én, szombaton a Petőfi ut­cai sportcsarnokban mérik ösz- sze tudásukat. ■ G. P. Szolnokon rendezték meg az ál­talános iskolás országos lábte­niszbajnokságot, amelyen a gyulai Implom József Általános Iskola együttese legyőzte a szombathelyi és a jászberényi csapatot, és a legjobb nyolc kö­zé került. Az elődöntőbe jutásért a für­dővárosiak a szegediek ellen is nyertek A fináléba jutásért a későbbi aranyérmes Dorogtól kikaptak. A harmadik helyért a fürdővárosiak nyertek a Szol­nok csapata ellen, így bronzér­mesek lettek. A harmadik he­lyezett Implom csapatának tag­jai: Laborczi Balázs, Mohácsi László, Lengyel Erik, Barna Ar­nold, edző: Szentléléki Béla. ■ Öt hete zajlik az ötödik alkalom­mal kiírt Soproni Sör-kupa Bé­kés megyei nyílt biliárdbajnok­ság a békéscsabai Tréning Cen­ter Sport- és Szabadidőközpont Víztározó utcai egységében, s e hét végére kanyarodott a közép­döntőhöz. Mint emlékezetes, rekord lét­számban, százhuszonhatan ne­veztek az idei eseményre, s e hét végére harmincketten ma­radtak állva. A szombaton 9 órától folytatódó esemény végé­re már csak tizenhatan várhat­ják az egy hét múlva következő finálét. Eddig összesen 22 települést képviseltek a résztvevők, ám ahogy fogyott a mezőny, úgy Egy korábbi bajnok, Aradszki Mi­hály ott lesz a középdöntőben. csökkent a városok, falvak ará­nya. Mára 12 település biliárdo- sai várják a középdöntőt, még­pedig a következő helységek­ből: Békéscsaba (14 állva ma­radt versenyző), Gyomaehdrőd (5), Orosháza (3), Hódmezővá­sárhely (2), Pusztaföldvár (1), Makó (1), Magyarcsanád (1), Magyarbánhegyes (1), Békés- sámson (1), Kétsoprony (1), Medgyesegyháza (1), Kunágota (1). . Érdekesség, hogy két korábbi bajnok, a békéscsabai Laczó György és a gyomaendrődi Bíró Imre már nem reménykedhet címe megvédésében, ugyanis a selejtezők során elbúcsúzott a további küzdelmektől. ■ J. P.

Next

/
Oldalképek
Tartalom