Békés Megyei Hírlap, 2007. február (62. évfolyam, 27-50. szám)
2007-02-19 / 42. szám
2007. FEBRUÁR 19., HÉTFŐ - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP OROSHÁZA Tisztségviselőket is választottak, akikre számítanak a jövőben Természetes a másság integráció A félrenézés, az összesúgás helyett alkalmazkodjunk A nyugdíjasok összefogásáról is évek óta hallani: van közös jovojuk Lejárt az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója, Bánfalviné Feldman Ágota és a felügyelőbizottság tagjainak megbízatása. A cég vezérigazgatójává ■ A szolgáltató 15 településen lát el regionális feladatokat. újabb két évre ismét megválasztották Bánfalvinét. Számítanak rá a hulladékgazdálkodás területén. A zártkörű részvénytársaság felügyelőbizottságában 2007 januárjától 2011 decemberéig Tóth Géza, Bozsár Lajos, Bene András, Dominkó Sándor és Kunos Károly látja el a feladatot. ■ Az iskolai zöldek is megújulhatnak Az ÖKO Társ Alapítvány egy olajtársasággal közösen pályázatot írt ki Zöldövezet Program néven közösségi funkciójú zöldterületek létesítésének, fejlesztésének és rehabilitációjának támogatására. Az orosházi Czina Sándor Általános Iskola beadta pályázatát a felújítandó pihenőpark érdekében. Az ottani zöldterület rehabilitációjának a költsége 400 ezer forint. Húsz százalék a saját forrás. ■ A másság elfogadtatásában segít Orosházán az Eötvös József Általános Iskola és Gimnázium, valamint az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény. Csete Ilona Mennyivel másabb egy sajátos nevelési igényű gyermek testi, lelki fejlődése egy többségi iskolában! Erről is szó volt Békés megye két városa (Gyomaend- rőd és Békés) után Orosházán. A Lépések az együtt nevelés szakmai, szakszolgálati hálózatának és információs rendszerének építéséhez című pályázat jóvoltából szülői fórumot szerveztek. Annyi pedagógus, anyuka, apuka érdeklődött a téma iránt, hogy ülőhely sem maradt a képtárban. Szin Jánosné orosházi intézményvezető elsőként szólt arról, hogy az Unióban mekkora hagyománya van az integrációnak. Főként Angliában divat az együtt nevelés. A másságát hamarabb megtapasztalja a gyermek, társai pedig a félrenézés helyett természetesnek veszik a fogyatékos gyerek jelenlétét. Ott a többségi iskolák a működésüket is átalakítják, hozzáigazítják a sajátos nevelési igényű gyermekekhez. Bizonyított, hogy a sokszínű gyermekközösség alkalmazkoAz orosházi Gyapjas Dominik még óvodás, integrált csoportban tölti napjait. dásra, segítőkészségre nevel. Azt már Szabóné dr. Kállai Klára klinikai pszichológus mondta el a szülőknek, hogy amelyik családba ilyen gyerek születik, ott bizony komoly konfliktusok adódnak. Amíg a „Miért éppen az én gyerekem?” kérdésre a szülők nem adnak határozott választ (és nem kell az anyósra, Csernobilra, az orvostudományra fogni!) önmaguknak, addig örök kétségek gyötrik majd őket. A helyzetet kell megérteni: ezzel mit lehet kezdeni? Elhangzott a sokaknak meglepő válasz a hiperaktív gyermek jelenségére: nem lenyugtatni kell, teret kell számára biztosítani. Talán megérjük: befogadó kultúránk lesz a másság elfogadtatásához a közöny és értetlenség helyett. A fejlesztők kezében A Békés Megyei Eg\’séges Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény 35 óvodás, 115 általános és 12 középiskolás diák ellátását biztosítja. Zömmel orosháziak vagy a környéken élnek. Szin jánosné elmondta, ennél többen is vannak, de más oktatási intézményekben dolgozó gyógypedagógusok ellátják a többieket. Megkésett mozgás- és beszédfejlődésüket javítják, az iskolásoknál jelentkezik a tanulási zavar. Programmeghatározó közgyűlését tartotta az Orosházi Kistérség Nyugdíjas Szervezeteinek Egyesülete 11 tagszervezet jelenlétében. Eredményesen dolgoznak együtt 2005 óta, a kölcsönös kapcsolattartás mellett találkozókat szerveznek. A Békés megyében egyedüli, cégbírósági bejegyzéssel nyilvántartott szerve■ Az idősek hasznosnak és aktívnak érzik magáikat. ződés bizalmáról biztosította elnökét, dr. Násztor Sándort A résztvevők a települési önkormányzatokhoz fordulnak támogatás reményében klubszervezeteik részére: ■ Vita az ülésen a tanácsadásról Az orosházi kistérségi társulás irodája az orosházi polgármesteri hivatal udvarában a volt ipari park helyére költözik. Az alapító okiratot a legutóbbi társulási ülésükön fogadták el a települések vezetői. Hosszas vita alakult ki egy javaslat kapcsán, hogy a társulás felvállaljon-e tanácsadói tevékenységet. Többen azzal érveltek, hogy az alapítványok, a kamarák ezt megteszik. ■ HIRDETÉS . Az Orosházi Kistérség Többcélú Társulása PÁLYÁZATOT HIRDET kistérségi iroda vezetői állására A pályázatot meghirdető szerv: Orosházi Kistérség Többcélú Társulásának Társulási Tanácsa A pályázat benyújtásának címe: 5900 Orosháza, Szabadság tér 4-6, szám Meghirdetett munkahely: önálló kistérségi irodavezető Alkalmazás időtartama: határozatlan idejű Pályázati feltételek: • állam- és jogtudományi vagy közgazdasági egyetemi végzettség, vagy pénzügyi főiskolai vagy igazgatásszervezői végzettség • területfejlesztési és közigazgatási szakterületen szerzett szakmai tapasztalat • felhasználói szintű számítástechnikai ismeret • büntetlen előélet • uniós állampolgárság, feltéve, hogy a pályázó Magyarországon tartózkodási hellyel rendelkezik, valamint a magyar nyelvet anyanyelvi szinten ismeri • rugalmasság, jó szervező- és kommunikációs kapcsolatteremtő készség A pályázat elbírálásánál előnyt jelent: • az Orosházi Kistérség Többcélú Társulása települései természeti és gazdasági adottságairól való tájékozottság, ismeret a társulás eddigi tevékenységéről • pályázatírói ismeretek A pályázathoz csatolni kell: • önéletrajzot • végzettséget tanúsító okiratok másolatát • 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt Illetmény és egyéb juttatások a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (Kjt.) szerint. A pályázat beérkezésének határideje: 2007. március 1. A pályázat elbírálásának határideje: a társulási tanácsnak a pályázat beérkezésére kiírt határidőt követő első ülése. Az állás a társulási tanács ülését követően, az általa meghatározott időponttól tölthető be. A pályázatot személyesen vagy postai úton lehet benyújtani a társulás elnökéhez, Németh Bélához a következő címre: 5900 Orosháza, Szabadság tér 4-6. A pályázattal kapcsolatban érdeklődni lehet: dr. Megyeri Valériánál a 68/4l3-022/l47-es melléken. FARSANGI ÖLTÖNY, KOSZTÜM ÉS KÁBÁT CSEREAKCIÓ! Régi öltoT lu.uua |Akció ideje Februáriétól I ízelítő árainkból: Március 4-ig! Őti öltöny. kosztüm és köbét sésérléso esetén) öltönyük 44-től 70-cs méretig MUmr- 8.980,- Ft-tól fekete jjjmr- 14.980.- Ft-tóf 19.980, -Ft-tól Kosztümök M-töl 52-« méretig 7.980, - Ft-tól (44-es méretig) JISWWr- 9.980.- Ft-tól JSbMtör? 16.980,-Ft-tól (gyapjú) Szővtt nőt-1* férfi kabátok S-tól \XL-ig JOMSK 9.98ÍÍ,- Ft rövid írót 36-46-tg ZtmST- !2.m- Ft P4 női 36-46-tg 14.980, - Ft hoss/u női .tí.-46-iiJ MS*tC- 14.980,- Ft fcrfi rövid 46-60-ip f JMMrr- 10.980,- Ft férfi hosszú 40-MM Nyitva: Hctköz>iaj)9.00-18.0(1 * 0-12.00 óh&oyljk ttífttlNM is» (itt) Kftiríjitkí tÄMtk wwbtn’ NŐI SZÖVET KABÁT AWÍS MÉRETBEN AKÁR 7.1»- FT-ÉRT KAPHATÓ! Hehe: Orosháza Illek Endre ul. 5./a tolt Gólya étteremmel szembeni Tinlivitir it orosházi llovszky Tözépon! 2007. február 19-február 24-eig, kizárólag a készlet erejéig! Lengyel dió 3570 Ft/q Lengyel borsó 3500 Ft/q Haldex 3050 Ft/q Cseh kocka 2250 Ft/q Herkules 2820 Ft/q Lengyel iszap 2610 Ft/q Konix brikett 4050 Ft/q Fűrészelt akác tűzifa 2550 Ft/q Hasított akác tűzifa 2700 Ft/q Fűrészelt tölgy tűzifa ■ 2350 Ft/q Hasított tölgy tűzifa 2500 Ft/q Putnoki darabos 2000 Ft/q Putnoki dara 1600 Ft/q Csomagolt német brikett 4700 Ft/q Koksz 6900 Ft/q iKCIÓ: 280 Ft/m2 560 Ft/m2 SZIGETEI isover 5 cm-es ISOVer 10 cm-es ■ 4 cm-es, ' nem terhelhető 480 Ft/m2 4 cm-es, terhelhető 748 Ft/m2 miyl 4 cm-es, homlokzati 628 Ft/m2 ROCKWOOL 5 cm-es 325 Ft/m2 gyári ár -25% eng. [ Kígips 12,5 gipszkarton 420 Ft/m2 OSB-lapok, 6-8-10-12-15 mm 690 Ft/m2-től Az árak 20%-os áfát tartalmaznak! Beszerezhető még teljes választékban: ajtó- ablak-tetőablak, fenyő fűrészáru, EU jelű beton- gerenda, betoncsövek, térburkolók, samottáru, »ii.TiMuin C323EE3, 4*ad*Uwítartf pohotherm^ vasáru, nád, cement, mész, kavics és minden építőanyag, ami az építkezéshez szükséges. BŐVEBB INFORMÁCIÓ: Tel./fax: (68) 413-051. Tel.: (68) 412-368. Nyitva tartás: h.-p. 7-16-ig, szó. 7-12-lg. E-mail: ilovszky@inaH.globonet.hu Web: www.ilovszkytuzep.hu ILOVSZKY TÜZÉR, Orosháza, Temető u. 2. i 4