Békés Megyei Hírlap, 2007. február (67. évfolyam, 1-26. szám)

2007-01-23 / 19. szám

3 2007. JANUÁR 23., KEDD - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP A legnagyobb adófizetőket köszöntötték tegnap Szarvason Az előző évekhez hasonlóan ta­valy is mintegy félmilliárd fo­rint bevételre tett szert a szarva­si önkormányzat a helyi vállal­kozók iparűzési adójából. A vá­ros vezetői idén januárban is kö­szöntötték a legnagyobb adófi­zetőket. Babák Mihály polgár- mester hangsúlyozta, a csökke­nő állami normatívák miatt egy­re nélkülözhetetlenebb bevételi forrás az iparűzési adó. „Cseré­be” a város is igyekszik minél jobb feltételeket teremteni a gazdasági élet szereplői számá­ra. Utóbbira bizonyíték, hogy a település 2006-ban a 18. helyet szerezte meg az egyik gazdasá­gi magazin által összeállított ha­zai sikervárosok listáján. A tavalyi év legnagyobb adó­fizetőjének egy baromfi-feldol­gozó üzem bizonyult, a máso­dik egy vetőmag-feldolgozó, a harmadik egy nagykereskedel­mi üzletlánc áll. ■ L. J. Tóth Károly és Veress József száll ringbe Egy kihívója biztosan lesz Ve­ress Józsefnek, az MSZP me­gyei elnökének a párt január 27-ei megyei tisztújító küldött- gyűlésén Szeghalmon. Tóth Károly megyei alelnököt az MSZP mezőkovácslyáza—bat- tonyai választókerülete jelölte megyei pártelnöknek.» Tóth Károly a párt csabai szerveze­tének tiszteletbeli elnöke. ■ A pártelnöki poszt­ra a választókerü­leti jelölések alap­ján Veress József tűnik esélyesebbnek. Tóth Károly elmondta: a bé­késcsabai szervezet úgy dön­tött, azokat a helyi politikuso­kat támogatják a megyei elnök­ségért zajló megmérettetésben, akikre máshonnan is érkezik javaslat. Hátha a korábbiakkal ellentétben így békéscsabai po­litikusnak is sikerül labdába rúgnia. Az MSZP hét megyei választókerületének többségé­ben döntöttek arról, Gyurcsány Ferencet látnák legszívesebben országos elnökként. ■ Ny. L. Három kitüntetett adománya magyar kultúra napja Ebben az évben is rangos elismeréseket adtak át Szemenkár Mátyás (balról), Rázga József és Pákh Imre is rangos városi elismerést vehetett át a magyar kultúra napján tegnap az ifjúsági házban. A megyeszékhelyen idén is megemlékeztek a ma­gyar kultúra napjáról. A Himnusz születésének év­fordulóján hárman is ran­gos elismerést, Adomány­díjat vehettek át tegnap az ifjúsági házban. Molnár Pál Márton Az Adomány-díjat hét eszten­dővel ezelőtt alapították a me­gye és a város kulturális intéz­ményei és civil szervezetei. Az elismerést olyan vállalat, intéz­mény vagy magánszemély kap­hatja, amely/aki támogatói vagy konkrét tevékenységével sokat tett a város, a megye kul­turális életének fellendítéséért. Ebben az évben a szervezők, alapítók a Munkácsy-kiállítás békéscsabai megvalósulását elősegítő Pákh Imrének és Szemenkár Mátyásnak, vala­mint Rázga lózsefnek, a békés­csabai Bartók Béla Vegyes Kar vezetőjének adományozták a díjat. Mindhárom kitüntetett az elismerés mellett Lipták Pál Nagyot álmodó és alkotó orosházi kitüntetettek Az orosházi ünnepségen Var­ga Béla fafaragó művészetét méltatták, aki a paraszti élet­forma elemeit örökíti meg, s ezzel hozzájárult az elődök kultúrájának megőrzéséhez Elismerést vehetett át Károlyi Fülöp Béla, akinek ki­emelkedő szerepe volt Nagykároly testvérváro­si kapcsolatának létre­hozásában. Urszuly Já­nos tanítót is köszöntöt­ték, ő a tanyasi iskolá­ban végzett munkájával vívott ki magának, illet­ve iskolájának nemzet­közi ismertséget. Fülöp Béla határon túli magyar fiataloknak szervez táborokat. festőművész egy-egy képével is gazdagodott.- A békéscsabai Munkácsy- kiállítás is fényesen bizonyítot­ta, hogy nemcsak Budapesten, hanem vidéken is megvan az emberek magas kultúra iránti igénye. Remélem, hogy ezzel a tárlattal egy folyamatot indítot­tunk el, melynek még több kiál­lítás lesz az eredménye — kö­szönte meg az elismerést Pákh Imre. A műgyűjtő eddigi mun­kásságát Szemenkár Mátyás is díjazta: Asszonyi Tamás szob­rászművész kisplasztikájával köszöntötte az Amerikai Egye­sült Államokban élő mecénást. A kultúra napi programsoro­zatnak egyébként csak az egyik állomása volt a tegnapi díjátadás, hiszen a megye kü­lönböző városaiban, települése­in két héten keresztül rendkí­vül sok kiállítást, koncertet, színházi előadást szerveztek az érdeklődőknek. A jeles dátum alkalmából számos kitüntetést osztottak ki, a Parlamentben átadott elisme­résekből Békés megyeiek is ré­szesültek. Németh László-díjat kapott Bató Flórián, a békéscsa­bai 10. Számú Általános Iskola tanára és Zátonyiné Fazekas Erzsébet, a megyeszékhelyi Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium igazgatója. A kórusélet egyénisége RÁZGA JÓZSEF a kórusélet el­ismert és kiemelkedő egyéni­sége. Az 1980-as évek elején kemény munkájának hála létrejött a Bartók Béla Zene- művészeti Szakközépiskola, melynek hosszú évekig az igazgatója is volt. A Bartók Béla Vegyes Kar alapítója. Munkácsy a hivatása pákh Imre munkácsi születé­sű, Amerikában élő üzletem­ber, műgyűjtő. Hivatásának tekinti, hogy Munkácsy festé­szetét minél többen megis­merjék. így valósulhatott meg az a körút, amelynek csabai állomásán a hatszázezredik látogatót is köszönthette. A kiállítás egyik atyja SZEMENKÁR MÁTYÁS csabai kötődésű könyvkiadó, a Munkácsy-képek bemutatá­sának segítője, a Pákh- gyűjtemény Munkácsy-részé- nek hazai jogtulajdonosa. Nélküle nem láthatták volna a megyében majdnem 51 ez­ren a Munkácsy-kiállítást. Mindent elkötnek ELLOPHATATtAN autó nin­csen, nem is lesz - írja egy magát autótolvajnak nevező fórumozó az interneten, s meg is magyarázza rögtön mindezt: „A szervizeknek szerelniük kell a riasztókat, ehhez elengedhetetlen a hoz­zá tartozó pontos leírás, és ekkor bekerül a körbe az ember, aki minden ilyen do­log gyenge pontja, és akkor máris fel tudunk zárkózni bármilyen bonyolult és új szerkezethez.” emberünk tömören össze­foglalta „szakmája” lényegét. Mindenesetre első hallásra megdöbbentő, hogy a világ­hálóról ma már tökéletesen meg lehet tanulni, miként kössük el akár a legdrágább járgányt. Még válogathatunk is a különböző módszerek közül, tanácsot kérhetünk profiktól. mi, magyarok egyébként is hírhedtek vagyunk rafinált- ságunkról. Az autótolvaj vé­leményét olvasva, az a jó pár évvel ezelőtti történet jutott eszembe, amikor nyugati szakemberek egy feltörhetet- lennek nevezett utcai tele­font hoztak hazánkba teszte­lésre. Mondani sem kell, hogy a rács mögül erre a próbára kiengedett „szakil percek alatt megszabadította a telefont a benne lapuló ér­méktől. Tökéletesen igaz ez az autókra is. S AKKOR SZERELTESSÜNK riasztót vagy egyéb lopás­gátlót autónkba vagy sem? Hiszem, a válasz csak igen lehet, hiszen többször idé­zett autótolvajunk szerint is „akkor nem kell egy kocsi, illetve nem viszi el senki, ha sok a probléma vele, te­hát az átlagosnál több meló lenné vele”. ha pedig még a többszörös védelem ellenére is nyoma veszett járgányunknak, ak­kor legalább azzal nyugtat­hatjuk magunkat, hogy meg­tettük, amit lehetett. Más kérdés, hogy néha a maxi­mális védelem is kevés. A jelölésekkel szűkítenék az autótolvajok mozgásterét trükköznek Az ellopott gépkocsik felét találják meg, de olyan járműveket is keresnek, melyeket el sem kötöttek Manapság az autótol­vajok többsége már nem külföldre csempészi ki a kocsit és nem is egyben adja el. Szétszedik a jár­gányokat és alkatrészen­ként próbálkoznak az ér­tékesítéssel. Molnár Pál Márton- Nyemcsok László Szoboszlai András, a megyei autókereskedők egyesületi el­nöke hangsúlyozta, a zsiványok számára nagyon fontos az idő­tényező. Ha egy kinézett jármű­vel gond, probléma lehet, akkor inkább továbbállnak, és egy­szerűbb esetet választanak. Nem mindegy ugyanis, hogy két vagy tizenkét perc alatt kö­tik el a gépkocsit. Jelenleg a megyénkben márkakereskedé­sek többségénél 50-100 ezer forintért vállalják elektronikus védőeszközök telepítését. Ezen szerkezetek között akad olyan, mely SMS-t küld a tulajdonos­nak, ha a kocsiját feltörik, de ta­lálható olyan is, mely egy köz­pontba továbbítja az értesítést. Szoboszlai András az új, eset­legesen bevezetendő UV- gravírozásról elmondta, a száz sebből vérző autóvásárlók kö­zül sokaknak jelenthet problé­mát az a húszezres kiadás, amit ez az eljárás megkíván. — Ennek ellenére kiváló meg­oldás lehet ez a védekezési for­ma, hiszen így a lopott, szétbon­tott autók alkatrészei leellen- őrizhetőek. A tolvajok mozgás­tere, lehetőségei beszűkülnek - beszélt az előnyökről az elnök. A rendőrség támogatná a gépkocsik forgalomba hozási Leszednék a gravírozást Volt autótolvaj, aki úgy rea­gált: bár a költségeiket növel­né, könnyen leszednék a gra­vírozást. Azt mondta, a lopott autókat szétbontják, lefestik, ehhez pedig úgyis lecsiszolják a festéket a jelöléssel együtt. feltételeit szabályozó rendelet módosítását. Ezáltal az új, vala­mint a 2000. január elseje után forgalomba helyezett gépko­csiknál kötelezően el kellene végezni a gravírozást. Ha beve­zetnék a jogszabályt, akkor a bontóból vásárolt alkatrészeket is regisztráltatni kellene. Több megyénkbeli, gépkocsieladás­sal foglalkozó vállalkozó el­mondta, nem hiszik, hogy a magyar autótulajdonosok ál­doznának ennyi pénzt autójuk biztonságáért. Nagy lenne a zú­golódás, ha kötelezően előírnák a gravírozást. Szombati Andrea, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense kiemelte: az ello­Nappal kevesebb autót kötnek el. pott autók közel felét találja meg a rendőrség. A statisztika minden bizonnyal jobb lenne, ha nem keresnének olyan gép­kocsikat is, melyeket valójában el sem kötöttek. Az igazából el nem lopott autók nagy részét a lízingelt gépkocsik teszik ki. Az ember lízingszerződés kereté­ben kihoz egy új autót, megy vele néhány hétig - közben a lí­zingdíjat nem fizeti -, aztán pedig bejelenti, hogy ellopták a gépkocsit. A klasszikus autólo­pásoknál maradva: a legtöbb gépkocsit megyénkben éjsza­kánként az utcáról viszik el. A legfertőzöttebb ezen szempont­ból Békéscsaba, Orosháza, vala­mint Gyula. POCSAJI I RICHARD

Next

/
Oldalképek
Tartalom