Békés Megyei Hírlap, 2007. február (67. évfolyam, 1-26. szám)

2007-01-20 / 17. szám

SPORT 2007. JANUAR 20., SZOMBAT - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Csorváson a bent maradást tűzték ki célul tavaszra a kézilabdázók Pankráció volt a javából kézilabda Játék helyett kölcsönös adok-kapok zajlott a pályán Hasznos volt az erőfelmérő, és biztos hazai győzelem született Korán kezdte a felkészülést a február közepén kezdődő tava­szi bajnoki rajtra az NB I B-s újonc Csorvási SK női kézilab­dacsapat. Mint ifj. Baráth Lajos, az együttes szakvezetője el­mondta: január 3-án kezdték a fizikai erőfejlesztést. Az első két hétben a futásra és a felső test erősítésére helyezték a fő hangsúlyt a csorvási lányok. A csapat tagjai heti négy foglalko­záson vesznek részt. A keret­ben nem történt változás, a sé­rültek közül a korosztályos vá­logatott, kettős játékengedéllyel rendelkező békéscsabai Gábor Eszter felépült. A csorvásiak a bajnoki rajtig több felkészülési mérkőzést terveznek. Először január 20-án, szombaton Gyu­lán lépnek pályára, ahol 11 és 15 órakor megmérkőznek az NB I B-s Ferbonex-Gyulai SE csapatával. Az újonc gárda célja a tavaszi idényben a bent mara­dás kiharcolása. ■ Még több ellenőrzés várható Az athéninál lényegesen több, összesen 4500 doppingvizsgá­latot végeznek a jövő évi pekin­gi olimpián — jelentették be a szervezők. A 2004-es athéni nyári játékokon 3500 dopping- ellenőrzést végeztek. ■ Sport a Békés megyei médiában Orosházi Városi TV. Január 22., hétfő, 19.20: Sporthírek. Csaba Rádió. Január 21., vasárnap, 21.00: Sporthírek. Hétköznap, mindennap 18.05 és másnap 7.05, 9.05: Hosszabbítás. ■ Gyilkos mérkőzés volt. Mint felvételöiinkön Is látható: Jenőfi Katalin (balra) és Wolf Alexandra (20) alaposan átformázza Takács Bernadett fazonját. CITYLINE BÉKÉSCSABAI ELŐRE NK-HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI NKSE 14-16 (8-8) NB I-es női kézilabda-mérkő­zés, Békéscsaba, 1000 néző. V.: Jancsó, Marczinka. Békéscsaba: VERESS - VALYUCH 3, Zsuzsa, Takács 4 (2), Tóth K. 1, Szekeres 4 (2), Vincze 2. Cs.: Mészáros (kapus), Forczek, Such, Kele­men. Edző: Rapatyi Tamás. Hódmezővásárhely: ABRAMO­VICH — Stupakova 1, Bloj 1, WOLF 2, Sipos, Jenőfi 5, Szepe­si 1. Cs.: Scholtz (kapus), Ma­yer, GERTSMÁR 6 (4), Mucsi, Fauszt, Fülöp. Edző: Kiss Szi­lárd. Kiállítások: 8, ill. 14 perc. Hétméteresek: 6/4, ill. 6/4. Az eredmény alakulása: 2. perc: 0-1,11. p.: 1-3,15. p.: 3­© BUDAPEST BANK A GE Money Bank tagja 6,24. p.: 7-6, 35. p.: 9-9,41. p.: 10-11,46. p.: 12-12, 50. p.: 12- 13, 54. p.: 13-15. Két egymás mögött álló csa­pat találkozott tegnap a csabai katlanban. A melegítés csend­ben telt, senki nem gondolt semmi rosszra, inkább azt talál­gatták, melyik gárdának van több esélye. Aztán a mérkőzést jelentő sípszó után hadszíntérré vált a pálya. A vendégek óriási agresszivitással vetették magu­kat a küzdelembe, s hamar pankráció jellegűvé vált az ütkö­zet. Bloj és Szepesi többet foglal­kozott a bábuval, mint a labdá­val, alaposan gr — gyepálták ellen- felüket. Egy idő ’W’ iiW’ után a lila-fehé- rekre is leszállt a lila köd, fel- Hidasháti vették a kesz­tyűt, illetve a harcot. A játékve­zetők a kezdetben még megpró­bálták megtorolni a kirívó dur­vaságokat, de egy idő után bele­fáradtak ebbéli tevékenységük­be. Nem csak a két kapus remek teljesítményén múlt, hogy alig esett gól, ugyanis mindegy me­lyik oldalon folyt a játék, ame­lyik csapat tagja a szaggatotthoz közeledett, máris rávetették ma­gukat a védekező játékosok. Csoda, hogy súlyosabb sérülés nem történt, bár többeket ápolni kellett. Még Veress kapus is kényszerszünetet tartott a má­sodik félidőben, amíg nyalogat­ta sebeit, illetve Asztalos doktor össze nem fércelte. A játékról igazán nem lehet mit írni, ugyanis az nem volt. Inkább pankrációra hasonlított a hat­van perc, amelyből a vendégek jöttek ki jobban. Bár egy igazi nagy küzdés is lehet körömrág- táig izgalmas, miként a péntek esti találkozó is az volt. rapatyi tamás: - Szégyentel­jesnek tartom, hogy a csapat hatvan perc alatt csak tizen­négy gólt tudott lőni. KISS SZILÁRD: - A mai kézi­labdában ritka eredmény szüle­tett. Minden gólért nagy harc folyt, és ebben mi voltunk a sze­rencsésebbek. ■ Jávor Péter-Verasztó Lajos ERSTE-BÉKÉSI FKC-OROSHÁZI FKSE 33-28 (18-10) Felkészülési férfi kézilabda­mérkőzés, Békés, 200 néző. V: Kolarovszki, Szabó. Békés: Szikora G. — Djuricin 7, Oláh 8, Hímer 3, Kocsis 5, Jurko 3, Szat­mári 1. Cs.: Domokos, Árdeleán (kapusok), Gilan 3, Trivkovics 3, Kovács L, Molnár S., Varga A. Edző: Bakó Botond. Az Oroshá­za legjobb dobói: Bajusz 7, Krizsán 5, Berta G., Papp K. 3-3. A békésieknél betegség miatt hiányzott dr. Czina József és Varga Péter, míg Kopcsák József sérült. A hazaiaknál bemutat­kozott a Nyíregyházáról próba­játékon levő szlovák Patrik Jurko, akire átlövőként számít­hatnak a békésiek. Az első fél­időben az új felállásban játszó hazaiak jól védekeztek, táma­dásban szép gólokat lőttek. Szü­net után a cserék is lehetőséget kaptak a békésieknél, ekkor az NB I B-s vendégek egyenrangú ellenfélnek bizonyultak a hasz­nos erőfelmérőn. ■ Új trénerrel vágnak neki Földváron A pusztafóldvári megyei harmad- osztályú labdarúgócsapat ősszel jól szerepelt, ahol mindössze egy ponttal maradt el a második he­lyezett Dombegyháztól. Más in­doka van annak, hogy a téli felké­szülést már nem Nagy Istvánnal, hanem Németh Györggyel kezdi meg a gárda. Sinka Ferenctől, a klub elnökétől megtudtuk, hogy Nagy István egészségügyi problé­mák miatt nem vállalja tovább a munkát Fél évre visszahívták a Földváron hét éve már megfordu­ló Németh Györgyöt A csapatnál abban bíznak, hogy tavasszal si­kerül felkapaszkodniuk a dobo­góra. ■ A több mint .18 éve alapított, magyar tulajdonú, a piacon meghatározó jelentőségű autóalkatrész-importőr cég a Start Autó Kft. keres, karrierfejlesztés következtében megüresedő állás betöltésére - főleg Békés és Csongrád megye területére - munkatársat TERÜLETI VEZETŐ munkakörbe: • a meghatározott piaci területeken önálló értékesítési feladat végzése • a területen működő Start Autó üzletek felügyelete • a termékek naprakész ismerete, műszaki tanácsadás, értékesítési-piaci információk beszerzése, elemzése, konkurenciafigyelés • új partnerek felkutatása, kapcsolatépítés • a meglévő ügyfélkapcsolatok menedzselése. HYárátóte • minimum középfokú végzettség • autóalkatrész-ismeret • értékesítési/üzletkötői gyakorlat • önálló, kezdeményező, rugalmas, nyitott személyiség • kiemelkedő kommunikációs készség, értékesítői szemlé­let, kreativitás • teljesítményorientált munkavégzés, terhelhetőség • felhasználói szintű számítástechnikai ismeret • jogosítvány. • versenyképes jövedelem, teljesítmény utáni fizetés • fejlődési lehetőség • fiatal, dinamikus csapat • személygépkocsi. Fénykénés önéletrajzokat az alábbi címekre várjuk: 5600 Békéscsaba, Bartók Béla út 9. vagy david@startauto.hu 1 Információ: 30/2504779. START Thermál AUTÓSISKOLA Jogosítvány, a befejezésig, 2006-os áron! Elmélet + gyakorlat (B) 75 000 Ft részletekben! TANFOLYAM INDUL: JANUÁR 22-ÉN 16 óra SZABADKÍGYÓS, ált. isk. | 17 óra KÉTEGYHÁZA, műv. ház JANUÁR 29-ÉN 16 óra KAMUT, műv. ház 17 óra KÖRÖSTARCSA, műv. ház 18 óra MEZŐBERÉNY, gimnáziumi diákotthon Számítógépes gyakorlás - gyors lebonyolítás. 50% ELMÉLETIDÍJ-KEDVEZMÉNY www.thermalautosiskola.liu Info: 66/326-524,30/938-8982. Olcsó ár - magas színvonal * Thermál Autósiskola Békés Megyei Hírlap Kiadja a NÉPÚJSÁG Kft. Főszerkesztő: VARGA OTTÓ Főszerkesztő-helyettes: NIEDZIELSKY KATALIN Ügyvezető igazgató: DR. TÓTH MIKLÓS Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4., levélcím: 5601 Békéscsaba, Pf. 111. Telefon: központ (66) 527-200, sportrovat (66) 527-247 Telefax: szerkesztőség (66) 527-231, kiadó (66) 527-201 E-mail cím: szerk.bekes@axels.hu, kiado.bekes@axels.hu Készült: AS-Nyomda Kft., Szitády Üzem, 6001 Kecskemét, Mindszenti krt 63. Telefon: (76) 481-401 Telefax: (76) 481-204 Felelős vezető: BOROS GÁBOR ISSN szám: HU ISSN 12151068 Az előfizetői példányok kézbesítését a Népújság Kft terjesztőhálózata végzi, az árusítás a ..KÖRÖSHÍR" Kft regio­nális árushelyein keresztül történik. Terjesztés: LESZKÓ TAMÁS terjesztésvezető Telefon: (66) 527-217 Telefax: (66) 527-221 Előfizetés a kiadónál (telefon: 80/922-012), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kéz be- sítőinél közvetlenül, postautalvá­nyon és átutalással a KHB 10402609-26017398-00000000 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés díja: egy hónapra 1796 Ft negyed évre 5388 Ft, egy évre 21 552 Ft. Hirdetés NÁNÁSI JÁNOS hírdetésvezető Hirdetésfelvétel Telefon: (66) 527-227, telefonos hirdetésfelvétel (66) 527-222, Telefax: (66)527-211 E-mail: hird.bekes@axels.hu Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypá­lyázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-maitben megadott személyes adatok nyilvántartásünkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozá­sát is végzik (Axel Springer-Magyar- ország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft, Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt, Petőfi Lap- és Könyvkiadói Kft., Népújság Kft, Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről felhasználásuk módjáról és céljáról és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását illetve törlését Kéziratokat és fotókat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza Az újság PANDA szerkesztőségi rend­szerrel készült A MATESZ által auditált. Lapunkban cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent A Békés Megyei Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Békés Megyei Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. A modellezők tanulnak, klubelnöküket elismerték Szilveszteri repítéssel köszön­tötték az Orosházi Modellező Klub tagjai az új esztendőt. Ezt a hírt hallottuk legutóbb a sportágban jól ismert Nóbik Gyuláékról. Az enyhe időt kihasználva, ezeket a szép, napsütéses napo­kat is a repülőtéren töltő klubel­nöknek azonban vannak fris­sebb hírei is. Örömmel újságolta: új kollégái vannak, akik most ismerkednek a mo­dellezés rejtelmeivel. A régi re­pülős örömmel nyugtázta, hogy nagyon tehetséges emberek ke­rültek a kezei közé, akik nyitottak. Számára egyébként is na­gyon jól kezdődött a 2007-es év. A napokban adták át neki a 2006. évi, a hajómodellezők öt versenyén elért összesített eredménye alapján járó Magyar Bajnoki Nagydíjat.- A vándorserleget életem­ben először vihettem haza. Ha­talmas elismerése a kemény, fáradságos munkáért. Az ered­mény csak arra sarkall, hogy folytassam a modellezést. Lel­kesen készülünk a tavaszi Al­föld-kupára és az azt követő re­pülős, autós és hajós verse­nyekre - újságolta a sportem­ber. ■ Cs. I. FELVÉTELIZŐK! ATessedik Sámuel Főiskola Gazdasági Főiskolai Kara NYÍLT napot tart 2007. január 27-én, szombaton 10 órakor a kar épületében, Békéscsabán a Bajza u. 33. alatt. Gyere el, és ösztöndíjat is nyerhetsz! Részletek a http://gfk.tsf.hu/ weboldalon!

Next

/
Oldalképek
Tartalom