Békés Megyei Hírlap, 2007. február (67. évfolyam, 1-26. szám)
2007-01-15 / 12. szám
2007. JANUÁR 15., HÉTFŐ - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 3 Leel-Össy Gábort választották meg gyulai elnöknek a szocialisták A sebeik a mi szégyenünk jogszabály A vágóhídra vezető út sem lehet gyötrelmes az állatnak Új elnöke van a gyulai szocialistáknak Leel-Őssy Gábor személyében. A tísztújításon a gyulai fiatalember Tóth Sándor eddigi városi elnök ellenében nyert. A fiatalítás tükröződik az elnökség összetételében. Az eddigi tagok, Bó'di Gergelyné, Tóth Sándor mellett a helyi pártirányításba választották Bagi Lajost, Juhász Norbertét és Erdész Mártát. Szabó Zsolt a gazdasági, Juhász Norbert az ifjúsági, Erdész Márta a kulturális tagozat vezetője a pártszervezetben. Leel-Őssy Gábor elmondta, hogy munkájukba szeretnék a fiatalokat bevonni. Az alapszervezet honlapot készít, fórumán párbeszédet szeretnének megvalósítani mindenkivel. Fiataloknak internetirodát létesítenek alapszervezeti székházukban, klubokat indítanak a korosztályoknak az eddigiek mellé és a szociális ügyintézés papírmunkáiban is segítenek majd. ■ Sz. M. Vésztőn hamarosan tévé is mutatja a testületi ülést Vésztőn — kistérségi együttműködésnek és közös pályázatnak köszönhetően - kiépítik a korszerű kábelhálózatot, amely televíziózáson kívül telefonszolgáltatást is nyújthat. ■ Internetszolgál- tatást vagy telefont is kérhetnek az előfizetők. Január 31-éig kedvező feltételekkel csatlakozhatnak a vész- tőiek a hálózatra, és 36 csatornát foghatnak. A helyi adó képújságot is közvetít, valamint a jelentősebb városi eseményeket - köztük a képviselő-testületi üléseket felvételről. A kábeltelevíziózáson túl internetszolgáltatást vagy telefont is kérhetnek az előfizetők. Ennek díja viszont február elsejétől jelentősen emelkedik. A kábeltelevíziót a nemrég létrehozott városüzemeltetési iroda révén működteti majd az önkormányzat. ■ M. B. A vágóhidakra tartó fuvarokon az állatvédelmi aktivisták gyakran fogást találnak. Nem véletlen, hogy figyelem övezi az Unió napokban hatályba lépett, szállítással kapcsolatos állatjóléti intézkedéseit. Csath Róza-Lipták Judit Az állat-egészségügyi hatóság egyre több olyan lakossági bejelentést kap, amely a haszonvágy hobbiállatokkal való bánásmódot kifogásolja. Dr. Bakos Pál, a Békés Megyei Mező- gazdasági Szakigazgatási Hiva- J tál hatósági főállatorvosa sze- [ rint szó sincs róla, hogy romlott volna az állattartási kultúránk. A társadalom azonban ezen a téren is magasabb igényeket támaszt. Ezzel az elvárással, s a hazai jogszabályalkotással összhangban van az Európai Unió napokban hatályba lépett jogszabálya, amely az állatok kereskedelmi célú szállításának állatjóléti feltételeit szabályozza. A jogszabályt nemcsak az ötven kilométernél nagyobb távolságra fuvarozó szállítmá■ A tapasztalatok szerint az állatokkal való helytelen bánásmód az ismeretek hiányából ered. nyozóknak kell szem előtt tartani, hanem az állattartóknak, a kereskedőknek és a vágóhi- daknak is. Komoly hangsúlyt kap a vállalkozások nyilvántartása és a járművek állatok fuvarozására való alkalmassága. Tekintve, hogy az állatokkal való helytelen bánásmód részben a ismeretek hiányából ered, a jogszabály képzésre kötelezi a 65 kilométernél távolabbra fuvarozó járművezetőket és a kocsit kísérő gondozókat. A vizsga letételére egy év a haladék. Újdonság az is, hogy a nyolc óránál hosszabb ideig úton levő járművekre 2009. január 1-jéig műholdas helymeghatározó rendszert kell telepíteni. A jogszabály a rakodáskor és a tereléskor is kíméletre int. Szigorítja például az elektromos ösztöke használatát. Kizárólag kifejlett szarvasmarhákra és sertésekre mérhető áramütés, Az állatok érző lények. Erre figyelmeztet az Európai Unió jogszabálya is. A durvaság kárt okoz, a hús minőségét rontja A Gallicoop Pulykafeldolgozó Zrt. mintegy 300 termelővel áll kapcsolatban. Zárt, integrációs rendszer keretében tőlük szállítjuk az üzemünkbe a feldolgozandó élő pulykát - hangsúlyozta Kovács József, a szarm- si cég minőségügyi vezetője. A szállításnál a legfontosabb szempont a kímélet A durvaság a stresszhatás miatt a hús minőségét rontja, ugyanakkor anyagi kárt is okoz a cégnek. Kopasztás után ugyanis meg mutatkoznak a sérülések, melyeket el kell távolítani. A szállításnál fontos a kímélet. csak egyszer, a hátulsó lábukra. A behatás időtartamát kettőről egy másodpercre csökkentették. Dr. Bakos Pál szakmai irányításával tavaly február óta a rendőrséggel közös mobilcsoport ellenőrzi a közutakon az állatszállító járműveket: a jószágok körülményeit, egyedi jelölését, illetve a kísérőokmányokat. A kitartó ellenőrzés hatása abban is lemérhető, hogy az elmúlt fél évben kirívó jogsértést nem tapasztaltak. ■ Előfordul, hogy a sertések már az ólból való durva kirángatáskor megsérülnek. Megyénkben 58 cégnek, illetve magánszemélynek szól állatszállításra az engedélye. — Minden új szabályozás terhes a vállalkozásoknak. Főleg az, amelyiket a gyakorlatban szinte képtelenség betartani - szögezte le Czene Gyula, aki tíz esztendeje szakosodott a haszonállatok belföldi és nemzetközi fuvarozására. A csanád- apácai vállalkozó szerint a termelők kiesnek a hatóságok látóköréből. Előfordul, hogy a sertések már az ólból való durva kirángatáskor csúnyán megsérülnek, ám ezeket a sebeket az ellenőrök és a vágóhidak a fuvarozókon kérik számon. Elgondolkodtató az is, érdemes-e sok millió forintot költeni a korszerű járművekre, amikor a háromszázezer forintos faoldalú IFA-k ugyanúgy megkapják élőállat-fuvarozásra a hatósági engedélyt. Czene Gyula, akinek három gépkocsivezetője nemrégen Hódmezővásárhelyen vett részt oktatáson, egyáltalán nem bánja, hogy a frissen életbe lépett uniós szabály kötelező képzést ír elő. Fontosnak tartja, hogy a szállítók tudjanak bánni a jószágokkal, ismerjék a rakodás, a szállítás és a szellőztetés módját. A tanfolyam, illetve a kötelező műholdas helymeghatározó rendszer várhatóan tovább drágítja az utakat, ám a szállítmányozóknak a vágóhidak diktálnak. A fuvarozók aligha emelhetnek árat, a pluszköltséget kénytelenek lesznek kigazdálkodni. JEGYZET POCSAJI RICHARD Bazi nagy matekóra Bazi nagy matekóra - jellemezte az egyik barátom tömören az ország helyzetét. Ma mindenki számol: összead és kivon a kormány, az intézmények, a cégek, a családok. Próbálják kitalálni, hogy a megszorítások után mennyi marad a kasszában, futja-e létszámnövelésre, pihenésre. A választ csak meg- saccolni lehet. számolnak az idősek is: tulajdonképpen minden ötvenöt feletti ismerősöm azon agyai, mikor mehet, menjen nyugdíjba, hogyan jár jobban. A válasz nem egyszerű, sőt ilyen bonyolultak talán sohasem voltak a nyugdíj szabályok, mint most. Abban azonban egyetértenek: ha lehet, minél hamarabb elmennek, mert egyre többet kell azért dolgozniuk, hogy ne csökkenjen az élet- színvonaluk. A FIATALABBAK IS ÉRZIK ezt. Egy zenész srác mesélte minap e-mailben, hogy régen elég volt két-három fellépést elvállalni egy héten, de ma már öt-hat este is zenélnie kell, hogy a pénzénél legyen. A fodrász sem kedvtelésből dolgozik éjszakába nyúlóan. Hogy meddig bírják ezt a tempót, azt egyelőre nem tudják, de sok választásuk nincs. így van ezzel szinte mindenki, hiszen a többség örül, ha van munkája. Aztán pedig jobban teszi, ha nem jártatja a száját, hiszen könnyen az utcán találja magát. AZT MONDJÁK, azért került Békéscsabára a munkaügyi központ regionális központja, mert a Dél-Alföldön itt a legtöbb a teendő munkahely- teremtés ügyben. Ha ennek köszönhetően bővül a foglalkoztatás, az nagy fegyvertény lenne. Tudjuk, ha valaki elégedett a munkájával, akkor a mindennapjai is szebbek. S akkor nem azt számolgatja ötven felett, hogy mikor mehet már végre nyugdíjba. Az égetés, a füst és a trágyaszag nem okoz környezeti kárt bírságok A három várost átszelő Élővíz-csatorna változatlanul problémát jelent a belevezetett szennyvíz miatt Gyakori a levegőszennyezésekkel kapcsolatos bejelentés a környezetvédelmi felügyeletre trágyaszag vagy meg nem engedett égetés miatt. Szőke Margit A lakosságot zavaró szagok inkább kellemetlenséget jelentenek, mint környezeti kárt. Gyakran jeleznek halpusztulást, ami rendszerint az időjárási, hidrológiai viszonyok következménye. A felmelegedő vízben kevés lesz az oxigén, vagy légnyomáskülönbség miatt az iszapból gázok kerülnek a vízbe. A környezetvédelmi bírságok egy része a központi költségvetésé, a szennyvízbírság egyhar- mada az érintett önkormányzatoké. Az Élővíz-csatorna változatlanul problémát jelent a belevezetett szennyvíz miatt. A legnagyobb csatornaszennyező a békéscsabai Bonduelle volt tavaly. Feldolgozás idején magas szervesanyag-tartalmú szennyvizet bocsátanak a közcsatornába. A békéscsabai városi szennyvíztisztító telep ezzel a mennyiséggel meg tud birkózni, így az Élővíz-csatornába már nem kerül szennyezett víz. A gyár törekszik a környezeti probléma megoldására komplex tisztítóberendezés telepítésével. Az elmúlt év szeptemberétől a szegedi székhelyű Alsó-Ti■ A halpusztulás az időjárási, hidrológiai viszonyok következménye. sza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség kirendeltségeként működik a korábbi gyulai hivatal. A volt Körös-vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség illetékességi területe megyénknek mintegy kétharmad részére terjedt ki. A terület a kirendeltség létrehozásával nem változott. A vízügyesek munkája annyiban módosult, hogy az illetékességi terület egyik részén közösen látják el a feladatokat a szegedi felügyelőséggel, a másik részen minden szak- hatósági és szakértői feladat a gyulaiaké. A kirendeltségen 19-en dolgoznak - mutatja be szervezetüket a ve zető, dr. Wágner János. A kirendeltségvezető mellett az intézményben dolgozik helyettes vezető, két ügykezelő, egy ] vízmintavevő és I tizennégy ügy- I intéző a külön- 1 böző szakterüle- * teken. A gyulai kirendeltséget dr. Wágner János vezeti szeptembertől. Környezetvédelmi bírságok forintjai a múlt évben Hulladékgazdálkodási 830 ezer jogerőssé vált Levegőtisztaság-védelmi 904 ezer jogerős 754 ezer Csatornaszennyezési 34 millió 265 ezer jogerőssé vált Természetvédelmi 14 millió 817 ezer jogerőssé vált Felszíni vízszennyezési 9 millió 64 ezer jogerőssé vált Rendkívüli vízszennyezési 1 millió 32 ezer jogerőssé vált 1 (