Békés Megyei Hírlap, 2006. december (61. évfolyam, 281-304. szám)
2006-12-21 / 298. szám
Tanárunk Michael Dean McGee II., aki mozigépész 2006. október 22-én érkezett Budapestre, november 6-án pedig már el is kezdte a tanítást a gimiben. Ahogyan mondja, nem ó' választotta Békést, hanem Békés választotta őt. Főiskolára jár, és menedzsernek tanul, de eredeti végzettsége mozigépész. Szeret utazni, s minden vágya új terepen, első kézből új tapasztalatokat gyűjteni. Szeretne közelebbről megismerkedni kultúránkkal, és szeretné elsajátítani a nyelvünket. Körülbelül júniusig marad Magyarországon, azután szeretné beutazni egész Európát. Sosem fogja elfelejteni magyar barátait, akik lelkesen és szívélyesen fogadták. Néha nehézségeket okoz számára, hogy nem tud mindenkivel folyékonyan beszélni, de már sikerült pár dolgot megtanulnia Magyarországon, és szeretne még többet tanulni és tudni rólunk. Be lovai Anikó és Szerencsi Tímea 11/A osztály, Szegedi Kis Ist\án Református - Gimnázium, Békés A diákok káros szenvedélye a dohányzás A mai diákok 80—90%-a dohányzik. A fiatalkorúaknak a dohányzás sokkal jobban árt, mert a szervezetük még fejlődik. Az orvostudomány szerint a dohányzás nemcsak a tüdőt, hanem a vesét is károsítja. November 16-án dohányzás ellenes napot tartottak az országban. Magyarország lakosainak 68,7%-a káros anyagot fogyaszt. Európában is hazánk van az első helyen. A cigaretta több fajta káros anyagot tartalmaz: például kátrány, nikotin, szén-monoxid. A szén-monoxid érszűkületet okoz, a vérnyomás ingadozó lesz, valamint a bőrt is öregíti. ■ Vaczkó Ferenc 11/3 s Békés Megyei Mezőhegyesi Szakképző Iskola és Kollégium A Séta 111. médiaprogramot még folytatjuk néhány oldallal, amelyet Bede Zsóka szerkesztett. Köszönjük a médiasegítő tanárok munkáját! PapnéSomlyai Csilláét Békésről, Molnár Pál Mártonét Békéscsabáról, Molnár Nikolettét Mezőhegyesről, Kilián Szilviáét Orosházáról, Kovács Károlyét Gyomaend- rődről, Széli Jánosét, Kovács Anitáét Gyuláról. Ä diákok írásai elérhetők még az interneten aJbmhirlap.hu és a beol.hu címen. Amennyiben további jó témája, írása van a diákoknak, a jövőben is szívesen várjuk nyomtatott és internetes oldalainkra.Ötleteket is elfogadunk! Ha ilyen anyagokkal, fiatalokkal találkozunk, a jutalom sem lehetetlen. 2006. DECEMBER 21., CSÜTÖRTÖK - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP SÉTA Egy sportoló hitvallása birkózás A sérülésekre gondolni sem szeretek, életem a sport A nyár elmúlt és érkeztek a gólyák iskolai diákok képében Az idén is sort kerítettünk az elsős ILS-es diákok gólyabáljára, ahol játékos vetélkedővel és eskü letételével az iskola teljes jogú tagjai lettek, A rendezvényt Zahorán Hilda igazgatónő és Siklósi István oktatási menedzser nyitotta meg (aki szintén az iskola gólyája). Énekeltek, reklámokat parodizáltak, kukazsákból megtervezték az ILS őszi ruhakollekcióját, tojáson jártak a „kis” gólyák, ügyes csípőmozdulatokkal és egy kanál segítségével diót kergettek, ■ Az biztos, hogy a tanárok és a diákok egyaránt jól érezték magukat. Tibor büszke az eredményeire és érmeire, amelyekért keményen megdolgozott, mindezek ellenére javasolja a többi fiatalnak is a sportolást. Felkértem Budavári Tibort, az orosházi Evangélikus Általános Iskola és Gimnázium 12/4-es osztályának tanulóját, hogy beszéljen a sportról, a balesetéről és a birkózásban elért eredményeiről.- Mióta birkózol? — Ötéves koromtól, természetesen végigjártam a lépcsőket a gyerekcsoporttól a diák I., II., az ifi I., II., és a junior kategóriákban. — Beszélj a birkózás sportjáról! — Nehéz dolog, mivel ez lett az életem része, ha nem mehetek edzésre, akkor ideges, ingerült leszek, és hiányzik. A barátaim is ott vannak velem. Ahogy teltek az évek, úgy tanultam bele a sport rejtélyeibe, ahogy jöttek a bajnoki címek, egyfajta bizonyításvágy volt bennem, hogy meg tudom nyerni másodszor és harmadszor is a versenyt. Az edzőim és a családom büszkeségéről nem is beszélek, aki átélt egy magyar bajnoki cím megnyerésével járó pillanatot, annak minden örömével és bánatával együtt, az megérti. Edzek napról napra több órát, és a fájdalom se számít, át kell lépni rajta. Büszke vagyok, hogy olyan sport lett az életem értelme és része, amiről bebizonyosodott, hogy ha az egyén tehetséges és elég kitartó, csak akkor érvényesül. Elhatároztam, hogy ha egészségem engedi, akkor az Eb a cél, és utána a vb és az olimpia.- Mit éreztél, amikor a magyar bajnokságon másodszor is megsérültél?- A sérülésről beszélni se szeretek, ugyanis 15 évesen átestem egy térdműtéten (patelaficam) közel 2 órás beavatkozáson. Nem is ez volt a legrosszabb része, hanem a fekvés és a gipsz és az injekciózás a trombózisveszély miatt. Nem tudtam járni edzésre, és önállóan csak enni tudtam, mankóztam és természetesen a szüleim és a mamám nagyon sokat segítettek. Anyu hordott le edzésre, apu iskolába, három hét után rendesen jártam mindenhova, nem hagytam el magamat. Ezért ijedtem meg, amikor október 7-én, a magyar bajnokságon egy rossz lépés miatt megint megsérültem, csak most a másik térdem. Óriási fájdalmam volt, nem kívánom senkinek se ezt az érzést. Természetesen Kazincbarcikáról még haza kellett jönni, mert a versenyen megvizsgáltak, de a gipszelést Orosházán végezték. Fekvőgipszet kaptam, majd egy hét múlva járógépet, ám ekkor még mindig nem tudták, mi baja a térdemnek. A szüleimnek ez nem tetszett, és a sérülés után hét nappal fogadott a sportkórház professzora, dr. Berkes István. Ő műtött először is, sokkal határozottabb volt, és a kivárásra voksolt, mivel szépen leapadt a térdem. Lassú terhelés mellett van, jelenleg gyógyulásról még nem beszélhetünk, de talán műteni már nem kell. — Egy kicsit vidámabb téma: a szórakozás.- Igen, én is szoktam szórakozni, szeretek a haverokkal és a bátyámmal kikapcsolódni. Természetesen ha verseny van, akkor nem sokáig. Bár 18 éves Üzenet a kortársaknak — Szeretném, ha elgondolkodnának azon, hogy nekik mit jelent a sport. Nagyon örülnék, ha megértenék, egy kamasz fiúnak is lehet célja és vágya, hitvallása a sport szeretete. Várunk minden birkózni vágyó fiút és lányt az orosházi Spartacus Birkózó Egyesülettel Higgyétek el, inkább itt töltsétek az időtöket, mint az utcán vagy a tévé előtt, netán a számítógép rabjaként! Köszönöm az érdeklődést! Sziasztok! leszek, de szüleimnek volt egy kérése: a tanulás és az edzés a szórakozással nem egyeztethető össze, így pénteken és szombaton járunk szórakozni.- Lányok és a szerelem?- Volt barátnőm, de szakítottunk, azóta nincs kapcsolatom, vagyis kialakulóban, de nem sokan viselik el a sporttal járó dolgokat. Kevés a szabad időm, elég sokat vagyok táborokban (még a válogatottal is), nem beszélve, hogy érettségi előtt állok. — Gondolsz továbbtanulásra?- Nagy álmom volt a testnevelési egyetem tanári és edző szaka, de a sérüléseim miatt gondolkodóba estem. Szüleim a jogot szeretnék, én a rendőrtiszti főiskolát. — Végül mutasd be az érmeidet!- Gyerekkoromban okleveleket kaptam, utána érmeket és kupát. Van 4 diákolimpiái aranyérmem, 9 magyar bajnoki címem, 51 aranyérmem emlék- versenyekről, 30 ezüstérmem, 22 kupám, 5 db különdíjam. Az Európa-bajnokságon 8. lettem, nemzetközi versenyről 1 ezüst és 1 bronzérmem van. ■ B.T. Orosházi Evangélikus Általános Iskola és Gimnázium végül hurkapálcikával töltögettek üveget. Az avatást Siklósi István, az iskola vezetőségének új tagja sem úszta meg. Egy nagyon egyszerű akadálypályán megmutathatta, mennyire tud két keréken közlekedni. Mindezt egy rollerral, síppal a szájában (amit folyamatosan- fújnia kellett) és egy nagy lepellel a hátán hajtotta végre. Miután a gólyák helyt álltak, a feladatokat sikeresen teljesítették, megfogadták, hogy az iskolához hűek lesznek, és esküjüket betartják. „Esküszöm a házirendre, hogy soha nem szegem meg, s míg az iskola tanulója vagyok bibliaként, szentnek és igaznak hiszem... másodéveseket bálványként imádom... folyosón, ha meglátom őket előre, jó hangosan köszönök, s ha a vezetőséggel találkozók, könnyeimmel küszködök.” — hangzottak el többek között ezek a szavak. Hogy tényleg betartják a másodévesek által megfogalmazott intelmeket, azt nem tudni. A sikeres szereplésért való díjazás sem maradt el. Az első 3 helyezettet tortával jutalmazták, valamint minden diák egy iskola lógóját viselő tollat kapott. A bál éjfélig tartó élő zenés bulival végződött, melyen a Stage Line zenekar gondoskodott a jó hangulatról és a felhőtlen szórakozásról. ILS Idegennyelvi Szakközépiskola, Békéscsaba ízletes rétesek pompás randevúja Békéscsabán hagyományteremtés Még mindig emlékezünk az őszi kolbászfesztivál élményeire Az iskolai csapat lelkesen dolgozott, sütött, feszítette a rétest, nem az első helyen végeztek, de ügyesek voltak. Az idén ősszel is megrendezték az évek óta nemzetközi jellegű, megyén kívül is méltán népszerű kolbászfesztivált. Új versengési területnek adtak életet, amely az évek folyamán remélhetőleg egyre népesebb közönségnek és a résztvevő csapatoknak, iskoláknak ad majd szórakozási, vetélkedési lehetőséget. Középpontjában a rétesek készítése és hozzá tartózó dekoráció elkészítése volt. Tíz csapat vett részt a versenyen, megyénkből hét, három csapat messzebbről érkezett a megmérettetésre. Iskolánk két csapatának résztvevői: Doktor Zoltán, Bakos Marianna, Békési Sándor és Tóth Károlyné, Hári Antal, Kis Julianna. A verseny végeredménye számunkra nem zárult teljes sikerrel, kettes csapatunk nagy erőbedobással a középmezőnyben végzett, megszerezte az 5. helyet. Az egyes sorszámú csapat felállhatott a dobogó képzeletbeli 3. lépcsőfokára. Balogh Éva Göndöcs Benedek Középiskola, Szakiskola és Kollégiumai, Gyula