Békés Megyei Hírlap, 2006. december (61. évfolyam, 281-304. szám)
2006-12-01 / 281. szám
SPORT BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2006. DECEMBER 1, PÉNTEK Jó volt csabainak lenni atlétika A második helyen zártak az utánpótlásban A Békéscsabai Atlétikai Club fiataljai közül egy trió, akik a 2006. évben legeredményesebbek voltak, balról: Márta Tibor, Baji Balázs és Havasi Balázs. Bérczy Balázs az új főtitkár, Huszti Szabolcs az év legjobbja Bérczy Balázst választotta főtitkárnak a Magyar Labdarúgószövetség elnöksége, a sportvezető december elsejétől áll munkába. A korábbi főtitkár, Kmety Ildikó november 9-én személyes okokra hivatkozva mondott le, s a testület a már korábban is pályázó Bérczy Balázsnak szavazott bizalmat. A 40 éves, ötszörös válogatott labdarúgó rövid beszédében elmondta, pályafutása lezárása után sem kívánt elszakadni a futballtól, és örömmel tölti be a tisztséget. Az MLSZ honlapjának beszámolója szerint más döntések is születtek. Eszerint a téli teremtorna január 13-ai, zalaegerszegi és a január 20-ai miskolci selejtezőjét követően január 27-én Debrecenijen rendezik a nyolcas döntőt. A viadalon várhatóan a ló élvonalbeli együttes vesz részt. Szóba került a Bor- | sodi Liga további menetrendjének kérdése is, ugyanis a klubok azt kérték, hogy a tavaszról előrehozott két fordulót ne rendezzék meg. Mivel azonban a program csak valamennyi érdekelt együttes írásbeli kérése alapján módosítható - ez nem állt fenn —, a bajnokság az eredeti, áprilisban elfogadott verAz év labdarúgója, Huszti Szabolcs. senykiírás alapján folytatódik. Az elnökség megválasztotta az év legjobbjait is: a férfiaknál a Hannoverben légióskodó Huszti Szabolcs, a nőknél Nagy Anett, az 1. FC Femina csatára, futsalban pedig Lódi Tamás, a Gödöllői FK támadója lett 2006 legjobbja. ■ Ma tartja évadzáró összejövetelét a Békéscsabai Atlétikai Club a megye- székhelyen a fegyveres erők klubjában. Verasztó Lajos Az idei év eredményeiről beszélgettünk Tóth Sándor ügyvezető igazgatóval. — Az ország kilencvenhárom egyesülete közül a MASZ szakosztályi pontversenyében két helyet javítottak az idén és nyolcadikok lettek. Hogyan értékeli az egyesület versenyzőinek teljesítményét?- Kitűnő évet zártunk, hiszen a tavalyinál több mint kétszáz 5 egységgel gyűjtöttünk többet a 7 pontversenyben. Különösen az i utánpótlásban léptünk előre na- > gyot, hiszen a tizenkilenc éven I aluliaknál a tavalyi kilencedik i helyről a másodikra kerültünk és a serdülőknél is másodikok lettünk. Az eredményekben szerepe van az évek óta folyó tervszerű szakmai munkának, a kiváló edzői kollektívának és a 2005-ben átadott Tünde utcai műanyag pályának. Büszkék vagyunk arra, hogy 2006-ban a különböző korosztályokban ti- • zenegy sportolónk húzta magára a címeres mezt.- Milyen eredményeket értek el az idei országos bajnokságokon a klub versenyzői? — Ebben az évben tizenkilenc egyéni és hat csapatbajnoki címet szereztünk. A bajnoki aranyérmek mellett számos további dobogós helyezést értek el versenyzőink. — A nemzetközi porondon milyen jelentősebb eredményeket értek el?- A gyalogló szakág két kiválósága, Márta Tibor és Havasi Balázs részt vettek a spanyolországi La Corunában rendezett Gyalogló Világkupán és csapatban hatodikok lettek. Tábor Miklós és Balogh István a decemberi utánpótlás mezei futó Európa- bajnokságon indul Olaszországban. Petrovszki Tibor tizedik lett a Gymnasiadén és részt vett ezen a viadalon a gátfutó Baji Balázs is. Rutinos hosszútávfuA Békéscsabai AC sportolói közül 2006-ban a sok jó eredményt elérő fiatal közül négyen külön is elismerést érdemelnek. A háromszoros junior egyéni gyaloglóbajnok, válogatott Márta Tibor, a felnőtt fedettpályás országos bajnokságon ezüstértónk, Benedek Zsolt Közép-Euró- pában az idén harminckét utcai futóversenyen, félmaratonin és maratonin győzött. A Bécs- Pozsony—Budapest szupermaratonin a Balogh, Göndör, Havasi B., Márta, Oláh összeállítású Samsung Békéscsaba Reménységei nevet viselő csapatunk az ifjúságiaknál győzött — Kik azok a szakemberek, akik a legtöbbet tették a sikeres szereplés érdekében?- A klubnak már évek óta szakmailag szorosan együtt működő edzői gárdája van. Az egykori magasugró bajnok Medovarszki János tanítványai szép eredményeket értek el, de Kurucsó Péter, Adorján László, Erdős Péter, Germán Tibor, Kiss Ferenc; Pluhár János, Solticz Kálmán, a Gyomaendrődön dolgozó Vaszkán Gábor és a Békésen tevékenykedő Veress Zsolt mes, a mezei futó Ebre készülő Tábor Miklós kitett magáért. A négyszeres ifjúsági bajnok gátfutó és sprinter, Baji Balázs, valamint a kétszeres országos ifjúsági gyaloglóbajnok Havasi Balázs nevét is megjegs'ezték itthon és külföldön. is sokat tett a sikerekért. Az egykori kiváló válogatott gyaloglónő, Urbanikné Rosza Mária tanítványai közül többen az idén bajnoki címet nyertek. — Milyen a kapcsolatuk az iskolákkal?- A diákolimpiái bajnokok megyei ünnepségén a békéscsabai kettes iskola és a békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnázium igazgatójának és testnevelőinek munkáját külön is elismerte a klub. Az emh'tett oktatási intézmények mellett jó a kapcsolatunk a gyomaendrődi Rózsahegyi Kálmán Általános Iskolával és a békéscsabai József Attila Általános Iskolával, de további jó néhány iskolával is.- Mi várható 2007-ben a klub életében? — Nehéz évre számítunk az eddig ismert országos intézkedések miatt. A város most létrejött önkormányzatától azt kérjük, hogy ugyanolyan súllyal bírálja el a klubot, mint más szakosztályokat. Az egyesületben háromszázötvenen sportolnak. Czeglédi Katalin, a klub marketingvezetője alakította ki partnereinkkel a kölcsönösen előnyös együttműködést. Jövőre is számítunk szponzorainkra és segítőinkre. Négyen teljesítettek legjobban az idén Tetemes különbséggel nyertek a Békés ellen a szegediek PICK SZEGED-ERSTE-BÉKÉSI FKC 48-28 (25-9) NB I-es ifjúsági fiú kézilabdamérkőzés, Szeged, 100 néző. V.: Korponai, Rácz. A békésiek legjobb dobói: Kovács I. 15, Lőrinczi 6, Szatmári 3. Már az első félidőben eldőlt a találkozó sorsa a szegediek javára. A hazaiak győzelme reális. ■ A sportszerűségi versenyben élen az Orosháza FC A Magyar Labdarúgó Szövetségben elkészült a 2006-2007- es bajnokságok őszi idényének sportszerűségi rangsora. Az ér■ A játékosok mellett a szurkolókat és sportvezetőket vették figyelembe. tékelésben a csapatok játékosainak magatartása mellett figyelembe vették a szurkolók és a sportvezetők viselkedését is. Az NB II Keleti csoportjában az Orosháza FC végzett az élen 7,4 ponttal, a Békéscsaba 1912 Előre SE 6,93 ponttal a kilencedik helyet szerezte meg a tizenhat csapatos mezőnyben. ■ Békés megyei harcművészek erősorrendje A Secret-Őr Kupa Békés megyei harcművész csapatbajnokság állása a 21. forduló, a Nóniusz- kupa ITF taekwon-do gyermekverseny után: 1. Békéscsabai LTPSE KB 312 pont, 2. Mezőberényi SSE 254, 3. Battonyai TSE KB 166, 4. Platán SE, Mezőhegyes 82, 5. Füzesgyarmat 81, 5. Békéscsabai LTPSE ITF TKD 81,7. Gyulai Kick-box Klub 68, 8. Csaba- szabadi 64, 9. Újkígyósi Kickbox SzSE ói, 10. Kondorosi Kick-box Klub 55, 11. TÉT SE ITF Taekwon-do 41, 12. Contact Thai és Kick-box SE, Orosháza 37, 12 Barátság SE ITF TKD, Battonya 37, 14. Dragon SE, Kétegyháza TKD 26. ■ SPORTMŰSOR PÉNTEK ASZTALITENISZ. Extraliga. Kecskeméti Spartacus-Békési TE I., férfi, 17.00. KOSÁRLABDA. NB U. SZTE- Szedeák-Békéscsabai KK, férfi, 19.00. Kiskunfélegyháza-Me- zőberényi SSE, férfi, 18.00. TEREMFOCI. Csarnok Kupa, Szarvas, Petőfi utcai sportcsarnok, 19.00. SZOMBAT ASZTALITENISZ. Extraliga. BSE L—Orosháza-Hungarotel ASE I., női, 11.00. NB L Békési TE-Miskolc, női, Békés, sport- csarnok, 11.00. NBII. Orosháza- Hungarotel ASE II.—Cegléd, női, Orosháza, Fürdő utcai terem, 11.00. Békési TE II— Szeged, férfi, Békés, sportcsarnok, 11.00. Szentes-Gyulai AK, férfi, 11.00. NB JD. Zöldág Szentes-Eötvös DPSE Orosháza, férfi, 11.00. Békés megyei csapatbajnokság, n. osztály, Békés, Szarvasi úti terem, 9.00. FUTSAL. NB I. Salgótarján- Dévaványai SE, női, 12.00. GYERMEKFOCI. 10. Téli Torna, nemzetközi gyermeklabda- rúgó-kupa az 1993-as, az 1994- es és az 1995-ös korosztályoknak, Békéscsaba, városi sport- csarnok, 8.00, Mester Csarnok, 8.35, Tessedik Főiskola, 12.35. KÉZILABDA NB I B. Orosházi FKSE—Csömör, férfi, Orosháza, Eötvös téri sportcsarnok, 18.00. Füzesabony-Csorvási SK, női, 16.00. NB II. Békéscsabai Belvárosi DK I.-HC Mozzarella Szarvas, férfi, Békéscsaba, 2-es iskola, 15.00. Kiskunmaj- sa—Ferbonex-Gyulai SE, férfi, 18.00. Szentes-Újkígyósi KC, férfi, 17.00. Martfű-Medgyes- egyházi SE, női, 17.00. Újkígyósi FDSE—Orosháza KSC, női, 18.00. Szeghalmi NKC—Doma- szék, női, 18.00. KOSÁRLABDA NBH Kiskun- félegyháza-Gyulai Color KC, férfi, 18.00. Szolnok-Békési SZSK, férfi, 19.00. Békési ÁFÉSZ SE—Hódmezővásárhely, női, Békés, Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola, 10.00. LABDARÚGÁS. Lancast megyei I. osztály. Battonya-Sar- kadkeresztúr, 13.00, Medovarszki. Békésszentandrás—Déva- ványa, 13.00, jv.: Csongrád megyéből. Vésztő-Frühwald-Jami- na SE, 13.00, Benyovszki J. Rákóczi Vasas-OMTK-Kondoros, Orosháza, Rákóczitelep, 13.00, Németh. Szabadkígyós—Gyomaendrődi FC, 13.00, Kepka. Füzesgyarmat-Szeghalom, 13.00, Viczián. Megyei n. osztály. Gyomaendrőd VSE-Csabacsüd, Gyomaendrőd, endrődi pálya, 13.00, Szaszák. Nagyszénás-Telekgerendás, 13.00, Halma. Újkígyós-Békés, 13.00, Ré- bék. Mezőkovácsháza-Sarkad, 13.00, Zsurka. Tarhos-Doboz, 13.00, Petrovszki. Medgyesegy- háza—Békéscsabai MÁV, 13.00, Petrusán. Kaszaper-Tótkomlós, Magyarbánhegyes, 13.00, Szűcs Zs. TEREMFOCI. Csarnok Kupa, Szarvas, Petőfi utcai sportcsarnok, 15.00. Sárréti kispályás bajnokság, Füzesgyarmat, 14.00. Városi bajnokság, B csoport, Gyomaendrőd, 11.00. Okány községi teremlabdarúgó-bajnokság, Okány, 15.00. VASÁRNAP ASZTALITENISZ. Békés megyei csapatbajnokság, I. osztály, Békés, Szarvasi úti terem, 9.00. GYERMEKFOCI. 10. Téli Torna, nemzetközi gyermeklabda- rúgó-kupa az 1993-as, az 1994- es és az 1995-ös korosztályoknak, Békéscsabai Városi Sport- csarnok, 8.00, Mester Csarnok, 8.00. Tessedik Főiskola, 8.00. KÉZILABDA NB I B. Szeged KKSE—Ferbonex Gyulai SE, női, 16.00. NB n. Soltvadkert-Sar- kadkeresztúri NKSE, női, 11.00. KOSÁRLABDA NB ü. Miskolc—Mezőberényi SSE, női, 14.00. LABDARÚGÁS. Megyei I. osztály. Magyarbánhegyes- Mezőberény, 13.00, Domokos. Méhkerék-Mezőhegyes, 13.00, Benyovszki Z. Megyei n. osztály. Gádoros—Csanádapáca, Nagyszénás, 13.00, Rózsa. RÖPLABDA NB n. Miskolci EAFC-Békéscsabai RSE, női, 15.00. SAKK. NB n-es csapatbajnokság, a párosítás: Békési TE- Mezőberényi SE, Orosházi SE- Tákisz Kecskemét, Gyula-Déva- ványa-Karcag, mind 10.00. TEREMFOCI. Csarnok Kupa, Szarvas, Petőfi utcai sportcsarnok, 19.00. Városi bajnokság, amatőr csoport, Mezőberény, Molnár Miklós Sportcsarnok, 14.00. Városi bajnokság, A csoport, Gyomaendrőd, 11.00. Vektor Kupa, Békés, városi sport- csarnok, 9.00. Sárréti kispályás bajnokság, Szeghalom, 8.30, Füzesgyarmat, 10.00. Téli Kupa, Orosháza, Eötvös téri sport- csarnok, 8.00. Városi bajnokság, Sarkad, 8.00. Ecker József- emléktoma, Újkígyós, 9.00. TORNA. DKMT-kupa, nemzetközi utánpótlás női verseny, Békéscsaba, Kórház utcai tornaterem, 11.00. ■ i