Békés Megyei Hírlap, 2006. december (61. évfolyam, 281-304. szám)

2006-12-04 / 283. szám

4 VONALBAN... FEKETE G. KATA ROVATA Nem mindenki kalózkodik Békési olvasónk rend­szeresen tölt le zenét az internetről. Eddig úgy tudta, működnek olyan oldalak, ahol ez büntetés nélkül megte­hető, de egy barátja azt állítja, mindenki kalóz­kodik, aki a világhálót ilyen célra használja. Az Európai Unióban a 2001-es szerzői jogi irányelv hatály­balépése óta tilos a zeneletöl­tés, ami valóban következmé­nyekkel jár. Ennek ellenére léteznek olyan oldalak, ahon­nan jogsértés nélkül „szedhe­tünk le” zenét, filmet, rajzfil­met. Igaz, ilyen honlapból jó­val kevesebb akad, mint az il­legálisakból, amelyekre egy­re jobban figyelnek a hatósá­gok és néhányat mostanra már sikerült is leállítani. A legtöbb illegális zenele­töltés a nemzetközi zenei ipa­ri szövetség felmérése szerint Görögországban, Olaszor­szágban, Spanyolországban és Bulgáriában történik, míg a szankciók végrehajtása Nagy-Britanniában, Olaszor­szágban, Franciaországban, Németországban és Svédor­szágban a leghatékonyabb. '* A jelenlegi szabályozás szerint az európai dalszerzők életük végéig, majd utána 70 évig, míg az énekesek életük végéig, majd 50 évig tartják meg jogukat egy-egy nótára. Évente a világban 20 milli­árd dalt töltenek le illegáli­san, mindössze 420 milliót törvényesen. A Beol.hu egy korábbi felméréséből kide­rült, a válaszadók 69 százalé­ka csak ritkán jár moziba, inkább DVD-re íratják az új slágereket és otthon nézik meg. A szavazók 19 százaléka megy rendszeresen moziba. KÉRDÉSEIKET RÖGZÍTI A 66/527-207-ES TELEFONKÉ­SZÜLÉK HÉTFŐTŐL CSÜ­TÖRTÖKIG 14—17, PÉNTEKEN 14—16 ÓRA KÖZÖTT. HÍRLAP - 2006. DECEMBER 4., HÉTFŐ Békéscsaba. BŐVÍTÉS. Hivatalo­san is átadták a napokban Bé­késcsabán, a Lencsési Közösségi Ház új épületrészét. A tizenöt éves intézmény alapterülete ezzel több mint 350 négyzetméter. Az ünnepélyes megnyitón Hanó Mik­lós alpolgármester és Takács Pé­ter, a közösségi ház vezetője kö­szöntötte az egybegyűlteket. Békésszentandrás. támogatás. Minden korábbinál többen, ösz- szesen 25-en igényeltek az el­múlt hónapban átmeneti segélyt az önkormányzattól, derült ki a képviselő-testület legutóbbi ülé­sén. A legtöbben fűtésre, tüzelő­vásárlásra kértek támogatást. A gyerekek lelkivilágára is figyelni kell. Szakemberek szerint az állatok közelsége sokat segíthet a fiataloknak és a felnőtteknek egyaránt. Kiengedjük a nadrágszíjat ünnep Nem karácsonykor, hanem előtte történik sok öngyilkosság Dévaványa. munkahelyek. Pap Tibor, Dévaványa polgár- mestere a napokban két céggel is tárgyal munkahelyteremtő be­ruházásokról. A városban műkö­dő egyik cég azt tervezi, hogy a közeljövőben két műszakra áll át, amely révén akár ötven új munkahely is létesülhet. A má­sik cég pedig további termelő- egységet létesítene. Füzesgyarmat, máshol. Vida Nem karácsonykor törté­nik a legtöbb öngyilkos­ság, hanem az ünnep előtt és utáni napokban. A lelkisegély-szolgálatok- nak ilyenkor van a leg­több feladatuk. Tavaly 154-en vetettek véget éle­tüknek megyénkben. Fekete G. Kata Kora tavasszal és a nyár kezde­tén sokkal többen fordulnak maguk ellen, minta borús, kö­dös, hideg hónapokban. Ezt több mint száz esztendeje meg­figyelték. Mára már azt is bebi­zonyították, hogy nem az ünne­pek idején várják legtöbben a halált, inkább a kiemelt fontos­ságú napok előtt vagy után. Hétfőn sokkal többen fordul­nak maguk ellen, mint hétvé­gén, mert a hét elején már szer­tefoszlanák a korábban szőtt remények. Békés megyében kiemelke­dően magas az öngyilkosságok aránya. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb ada­tai szerint tavaly 12 százalék­kal kevesebben vetettek véget az életüknek, mint 2004-ben. A 154 áldozat 61 százaléka nyug­díjas volt, vagy valamilyen jára­dékban részesült. Háromne­gyedük felakasztotta magát, ami egyfajta mintakövetés a megyében, de másra is vissza­vezethető. A kutatók egy cso­portja szerint, ha valakinek születésekor a nyaka köré csa­varodott a köldökzsinór, akkor nagy valószínűséggel kötéllel lesz öngyilkos, ha egyszer ezt az utat választja.- Az ünnepek, de főleg a ka­rácsony és az újév várakozás­sal teli időszak. Ilyenkor „fel­1. Mindennap vonjunk mérle­get. Gondoljuk át, mi tör­tént ma, mit csináltunk rosszul és mit jól, és dicsér­jük meg magunkat. 2. Keressük meg a rosszban is a jót. 3. Nevessünk sokat! A pszi- chofitnesz szerint a nevetés zsigeri kocogás. 4. A lelki feszültséget alakít­suk izomfeszültséggé. Spor­toljunk, sétáljunk, olvas­sunk, hallgassunk zenét 5. Nézzünk meg egy filmet, de ne horrort válasszunk, mert ha idegesek vagyunk, az még feszültebbé tesz. 6. Készítsünk listát hogy aznap milyen feladatok várnak ránk. 7. Ne rohanjunk. Ha sietünk, akkor hibázunk és minden tovább tart szívjuk” magunkat, próbá­lunk akár erőnkön felül is tel­jesíteni - mondta Szabóné dr. Kállai Klára klinikai szakpszi­chológus, az S. 0. S. Telefonos Lelkisegély-szolgálat vezetője. — Többen az ajándékokra hi­telt is vesznek fel, de általá­ban nem maguk kényeztetésé­re, hanem a párjuk, a gyerme­kük kedvéért. Ha azonban az ajándékozás nem úgy sikerül, 8. Kapcsoljuk ki egy időre a telefont. 9. Beszéljük meg az érzelmein­ket és figyeljünk oda a táp­lálkozásra. ío. Szórakozzunk, mozdul­junk ki otthonról. Mosolyog­junk so­kat — ja- vasolja a pszicho­lógus. ahogy szeretnék, minden bo­rul. A vásárlás az ünnepre so­kak szemében egyfajta kár­pótlás az egész évi spórolá­sért. Ilyenkor úgy érezzük, hogy kicsit kiengedhetjük a nadrágszíjat. Noha a karácsony vallási ün­nep, Magyarországon a nem hí­vő családoknál is a legmeghit- tebb, legfontosabb esemény. Ér­zelmileg éppen ezért kritiku­sabb, hiszen azok, akik egyedül vannak, ilyenkor még jobban érzik a magányt. — Decemberben egyébként is jobban rohanunk a szokásos­nál. A munkahelyen is év végi hajtás van, az ünnepekre is be kell vásárolni, ráadásul boron- gós az idő. Ilyenkor még jobban figyeljünk oda magunkra és másokra - tanácsolta a szak­ember. Számos jótanács létezik stressz ellen: egyesek szerint jó, ha lassan lélegzünk, rendet teszünk az életünkben, este fel­készülünk az adott napra, és ha hibázunk, lehetőleg még aznap javítsuk ki. Minden segítség ellenére is érezhetjük azonban egyedül magunkat. Sokat kell beszélget­ni, ezért jól jöhetnek a telefonos lelkisegély-szolgálatok. Békés megyéből az S. 0. S. Telefonos Lelkisegély-szolgálat az ünnep­napokon is éjjel-nappal hívható a (66) 441-300-as számon. Imre képviselő a legutóbbi képvi­selő-testületi ülésen felvetette, hogy a közmeghallgatásokat a jö­vőben ne a polgármesteri hiva­talban, hanem más épületben tartsa a város vezetése. A képvi­selő ezt azzal indokolta, hogy a mozi vagy a művelődési ház épü­letét nem érzik annyira hivatalos­nak a helybéliek, így oda többen mennének el. A többség megsza­vazta a kezdeményezést, így a közmeghallgatásokat a jövőben nem a városházán tartják. R ít! Szavazás az interneten Lapunk internetes oldalán egy hete arról kérdeztük meg Önöket helyeslike, hogy gyógyszertárakon kívül is kaphatók lesznek egyes pati­kaszerek? A szavazás a következőképpen alakult: Igen__________________ 66% Nem___________________34% Békés megyében az egy la­kosra jutó gazdasági beruhá­zás közel fele az országos át­lagnak. Ezen a héten arról kérdezzük meg olvasóinkat, látnake rá esélyt hogy me­gyénk mutatója javuljon? Klikkeljenek a www.bmhirlap.hu-ra! A pszichof itnesz szerint a nevetés zsigeri kocogás A vízhelyzet egy ideig még megoldatlan marad törnek Bizonyos idő után nem lehet javítani a vezetékrendszert, lejár a csövek élettartama Ha öt-hét éven belül nem lesz pénz, kezelhe­tetlenné válhat a vízveze­tékek problémaköre. A csőtörések száma draszti­kusan megnő. Csiszér Áron-Szőke Margit A probléma országos, ugyanis mindenütt nagyjából egy idő­ben, hasonló anyagok felhasz­nálásával épült ki a hatvanas­hetvenes években a vízvezeték­hálózat. A magyarországi gya­korlat, néhány helytől eltekint­ve az, hogy a várható vezeték- cserék költségét nem építik be­le a vízdíjakba. A Békés Megyei Vízművek területén a Vésztő-Szegha- lom-Füzesgyarmat három­szögben a legrosszabb a hely­zet. A jelek szerint itt lesz szükség a vízve­zeték-hálózat legko­rábbi cseréjére, de a megye déli részének egyes területein is korábban kell lépni. Gyulán az egysze­mélyes önkormány­zati tulajdonú gazdasági társa­ság, a Gyulai Közüzemi Kft. szolgáltatja az ivóvizet. A vízve­zeték-rendszerben a csövek át­mérője 80-tól 300 milliméterig terjed. A kutaktól a vízmű­telepekig 42,5 kilométer hosszú vezetéken érkezik a víz. Az ut­cai gerincvezeték-hálózat meg­közelíti a 184 kilométert, míg az ingatlanokhoz a bekötővezeté­kek hossza 125 kilo­méter a városban. Ko­rábban a Gyulai Víz­művek szolgáltatta az ivóvizet, majd a ki­lencvenes évektől a kft. Gyulán a vízveze­ték-hálózat kiépítése a hatvanas években kezdődött. A városban mindig önálló ivóvíz-szolgáltatás volt. Gyulára tíz éve Elek térségéből érkezik a jobb minőségű ivóvíz az északi és a déli kútcsoporton keresztül. Kneifel Ferenc, a Gyulai Közüzemi Kft. ügyveze­tő igazgatója jó közepesnek mondja a vezetékrendszer álla­potát, noha még sok azbeszt-ce­ment cső van. Cél ezek kiváltá­sa, hogy műanyagve­zetéken szolgáltassák mindenütt az ivóvizet. Fejlesztésre kevés pénzt biztosít az ön- kormányzat, évente nettó 20 millió forintot fordíthatnak a 2 milli­árd 900 milliós közmű­vagyon - vízműtelepek, táro­zók, kutak - fejlesztésére, fenntartására. Az Eleki Víz- és Csatornamű Üzemeltető Kft.-hez 38 kilomé­teres ivóvízvezeték-rendszer tartozik. Klemm Balázs ügyve­zető igazgató szerint ebből 3200 méternyi szerelvény van rossz állapotban, ennek cseréjére szá­mítanak az ivóvízminőség-javí­tó programon belül. Intő jelnek számít azonban egy hason­ló, észak-magyaror­szági program, ahol kiderült, ez a projekt nem kifejezetten a hálózat rekonstrukci­ójáról, hanem hang­súlyosan a víz minőségének ja­vításáról szól. Ráadásul az új, műanyag csövek élettartama is csak 50-60 évre tehető, vagyis ennyi idő múlva a mostani tech­nikai színvonallal számolva minden kezdődhet elölről. Két és fél ezren Jehova Tanúinak kongresszusán Békés és Csongrád megye la­kóinak tartott kongresszust Égben gyűjtsetek kincseket címmel szombaton és vasár­nap a Magyarországi Jehova Tanúi vallási felekezet Gyulán. A városi sportcsarnokban a két nap alatt közel két és fél ezren hallgatták az előadáso­kat, láthatták 32 személy víz­ben keresztelkedését, amely az önátadás jelképe Istennek. Jehova tanúi megpróbálnak a tanítással összhangban élni, rendszeresen keresztény okta­tásban részesülnek. Ez az oka kongresszusaik magas látoga­tottságának - tudtuk meg. Jö­vő március 10-én térnek visz- sza ismét Gyulára. ■ Sz. M. ■ A Vésztő— Szeghalom— Füzesgyar- mat három­szögben a legrosszabb a helyzet ■ Gyulán közepes­nek mond­ható a ve­zetékrend­szer álla­pota.

Next

/
Oldalképek
Tartalom