Békés Megyei Hírlap, 2006. december (61. évfolyam, 281-304. szám)

2006-12-30 / 304. szám

Mjvefl MAGYARORSZAG Fidesz: alkotmánysértő a kormányrendelet Répássy kifogásolta a rendeletet tizenöt ponton sérti az ön- kormányzati törvényt a kormányszóvivő által teg­nap bejelentett kormány- döntés, amely szerint „2007. január 1-jétől a me­gyei közigazgatási hivata­lok jelenlegi rendszerét a regionális szervezeti mo­dell váltja fel”. Répássy Róbert szerint a döntés - tartalmát tekintve - veszé­lyezteti az önkormányzatok törvényességi ellenőrzését, ezáltal az állampolgárok jogorvoslathoz való jogát is. Vagyonkezelésbe adnák az Időkereket 350 millióba került, négy hónapig működött, most 260 ezret ér - ez a mérlege a kormány által a 2004-es EU-csatlakozás alkalmával felállított Időkerék eddigi • budapesti történetének. A Magyar Hírlap informá­ciói szerint a Kincstári Vagyoni Igazgatóság pályá­zat útján akarja vagyon­kezelésbe adni az óriási homokórát úgy, hogy a tu­lajdonjog az államé marad. Rendőrségi beszerzést kifogásol a Fidesz ELFOGADHATATLANNAK tartja a Fidesz, hogy közbeszerzé­si eljárás nélkül vásárolja­nak a rendőrségnek tömeg­oszlató eszközöket. Kontrát Károly hozzátette: a kor­mány „mivel fél az embe­rektől, olyan eszközöket kíván a rendőrség rendel­kezésére bocsátani közbe­szerzési eljárás nélkül, amelyek brutális rendőri fellépést tesznek lehetővé”. @ további hírek: www.keggel.hu Országjárásba kezd a köztársasági elnök Sólyom László köztársasági el­nöksége 2006 nyarán érett és intenzív periódusába lépett - így értékelte az államfő idei évét Kumin Ferenc. A Köztársasági Elnöki Hivatal Stratégiai Elemző Főosztályának vezetője hozzá­tette: „ami 2006 kora ősze óta az év végéig történt, az Sólyom László köz- társasági elnökségé­nek egy már rutinos és egyúttal igen in­tenzív periódusa volt". Kumin fel­idézte: a 2006. január elsejei be­széd az idei év legnagyobb kihí­vásáról, az országgyűlési válasz­tásokról szólt, arról, hogy a magá­ra valamit is adó választó tájéko­zódik, és nem hagyja, hogy meg­győzésében ellenségképpel dol­gozzanak. Az államfő népszerűségének jelentős csökkenéséről a főosz­tályvezető úgy nyilatkozott: Só­lyom László népszerűségveszté­sét számtalan módon lehet értel­mezni. A negatív olvasat az, hogy a köztársasági elnök megítélése nem szokott ilyen alacsony érté­ken állni. A pozitív olvasat azon­ban az, hogy nem az abszolút ér­ték a fontos, hanem az, hogy az ál­lamfő a többi politikus megítélé­séhez képest hol helyezkedik el - tette hozzá. Az nem változott, hogy a köztársasági elnök az egyik leginkább elfogadott politi­kai vezető ma Magyarországon, az változott, hogy általában rosz- szabb lett az emberek véleménye a politikusokról - jegyezte meg. Emlékeztetett arra is, hogy a köz- társasági elnöknek van saját programja, amely a saját értékrendjéből vezethető le. Kumin Ferenc el­mondta azt is: az ál­lamfő a Gyurcsány-kormány szakminisztereivel is tartja a kap­csolatot, hiszen, mint mondta, a miniszterelnök minden szakkér­désben bizonyára nem tud tájé­koztatást adni az elnöknek. Az elmúlt napokban Molnár Lajos járt a Sándor-palotában, és az egészségügyi reform alakulásáról tájékoztatta az elnököt - közölte. A főosztályvezető kiemelte: a 2007. év fontos eseménye lesz, hogy az államfő elkezdi a ma­gyarországi nemzeti parkok láto­gatását, amely, mint megjegyez­te, egyfajta „országjárásnak” is nevezhető. Ez a terv távolról sem csak az ökológiáról szól, hanem arról is, hogy a köztársasági el­nök személyes megjelenésével közelebb kerülhessen az embe­rekhez - tette hozzá. ml. M. ■ Sólyom László­nak saját prog- ramja van. Vitákat kiváltó elnöki megnyilvánulások az néhány hónappal később költözött ki az államfői rezi­denciából. március ís-ÉN nem nyújtott kezet az egyik állami kitünte­tettnek, Fekete Jánosnak. nem KONZULTÁLT a parlamenti pártokkal a legfőbb ügyész jelöléséről. négynapos késéssel nyilvá­nított részvétet az augusztus 20-i vihar áldozatainak. EGYÁLTALÁN NEM beszélt OZ október 23-i zavargások után. A JOBBOLDALRÓL úgy véleke­dett: az a rendszerváltás után nem találta meg az igazi kap­csolódási pontot a modern Európához. SZERINTE a baloldal identi­tásválságban van, mivel a baloldal kormánya liberális gazdaságpolitikát folytat. január l-JEi beszéde alatt ki­tiltotta a háttérből a magyar nemzeti lobogót. konfliktusba keveredett előd­jével, Mádl Ferenccel, amiért Nehéz esztendőt tud maga mögött a köztársasági elnök K&H K&H gyógyvarázs -2. gyermekegészségügyi támogató program mm ■> vásárolj K&H MasterCard bankkártyával* így mi még több pénzzel tudjuk segíteni a kiskirályok gyógy a gyermekek tamogatasa npked semmibe sem kerül •^K&H TeleCenter (06 1) 300 0000 www.kh.hu->gyors ügyek sávja «^hlteltanácsadás ->befektetéstervezés «^biztosítások Jtí * *>: A m * * v W I «ANKJA *A K&H MasterCard bankkártya igényléséhez K&H bankszámla nyitása szükséges. EBKM=0,20% a 2006.12.19-1 Hirdetmény szerint. Jelen tá|ékoztató nem minősül ajánlattételnek. A termék részletes leírását, valamint dijait, költségeit a vonatkozó szerződések, az Általános Szerződési Feltételek és a Hirdetmény tartalmazzák. A Bank a kondíciók megváltoztatásának jogát fenntartja. PANORAMA 2006. DECEMBER 30., SZOMBAT Biztosabb a hazai az importnál helyzetkép Európa élelmiszerszemét-lerakóhelye lett Magyarország A hatóságok a hazai ter­mékek vizsgálatakor átla­gosan ötször kevesebb ki­fogásolható árut találtak, mint az import esetében. Vég Márton „Az ünnepek előtti időszakban végzett élelmiszer-ellenőrzések újra bebizonyították, hogy a ha­zai termékek biztonságosabbak a fogyasztók számára, mint a külföldről érkezettek” - mondta tegnap Süth Miklós. Az országos főállatorvos a kormányszóvivői tájékoztató vendégeként számolt be az általa vezetett hatóság ün­nepek előtti munkájának ered­ményeiről, amelyek arról tanús­kodnak, hogy a hazai termékek között átlagosan ötször kevesebb kifogásolható élelmiszert talál­tak, mint az importáruk eseté­ben. Ez a megdöbbentő arány igazolni látszik azt a közszájon forgó tételt, miszerint Magyaror­szág Európa élelmiszerszemét- lerakóhelyévé vált. „Évről évre egyre több kifogásolható termék­kel találkozunk, tavalyhoz ké­pest mára közel megduplázódott a valamelyik fogyasztóvédelmi szabályt megsértő áruk száma” - hangsúlyozta Süth Miklós. A szakember hozzátette, hogy a november 20. és december 28. között lefolytatott szúrópróbasze­rű ellenőrzések során 66 ezer élelmiszertételt vizsgáltak meg. Minderre szükség is volt, hiszen a kis sarki boltok és a hipermar­ketek polcairól különböző okok miatt összesen 180 tonna termék került le, és vonták ki végleg a forgalomból. A hatóság ugyan 68 millió forint bírságot is kiszabott, ennek jelentős részét azonban az ismert és ismeretlen tettesek nem fizették be. „A nagykereskedelmi láncok Fidesz: a kormány nem tett semmit a magyar termelők érdekében „A kormány alkalmatlan a magyar családok egészségé­nek megvédésére, mivel csak szavakban támogatja a fo­gyasztóvédelmet és az ellenőr­ző hatóságokat. Sőt jövőre az utcára tesz közel kétezer szak­embert” - mondta tegnap Ko­szorús László. A Fidesz ország- gyűlési képviselője hozzátette, hogy a Gyurcsány-kabinet nem tett semmit a magyar termékek támogatása érdekében, holott az ellenőrzések is bizonyítják, hogy jobb minőségűek, mint amelyek külßldröl érkeznek. Az ellenzéki honatya szerint az lenne a megoldás, ha az élelmiszer-hamisítás nem szabálysértési, hanem büntet& jogi kategória lenne. vezetőivel való konzultációkon mindig egyetértés van abban, hogy a magyar termékeket kell előliben részesítem. A gyakorlat­ban azonban már nem mindig ez történik” - mondta a főállatorvos. Süth Miklós a 2007. év egyik leg­fontosabb feladatának az élelmi­szerek megsemmisítését végző cégekkel való szorosabb együtt­működés kiépítését nevezte an­nak érdekében, hogy illegális raktárakból ne hozzák újra for­galomba a romlott árukat. A Föld­művelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium főosztályvezetője- ként dolgozó Süth nem tudott olyan terméket mondani, amelyet Magyarországon ne hamisítaná­nak, ezért abban látja a megol­dást, hogy a fogyasztóknak tuda­tos vásárlókká kell válniuk. Vizi E. Szilveszter: tízszer többre lenne szükség A magyar kutatók az Európai Unió tíz új tagországa között vál­tozatlanul az első helyen állnak, ami a tudományos publikációk számát illeti. Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadé­mia elnöke hozzátette: „a legjobb tudományos lapokban, mint pél­dául a Nature-ben és a Science- ben megjelent dolgozatok szá­mát tekintve az Európai Unió kö­zépmezőnyébe tartozunk”. Az elnök a problémák között emlí­tette, hogy 2007-ben az innová­ciós alapból mindössze 3,5 mil­liárd forint jut pályázatokra, ami „elfogadhatatlanul kevés, hiszen ennek az összegnek 30-40 mil­liárdosnak kellene lennie”. ■ t á k

Next

/
Oldalképek
Tartalom