Békés Megyei Hírlap, 2006. december (61. évfolyam, 281-304. szám)

2006-12-23 / 300. szám

KARÁCSONY 2006. DECEMBER 23., SZOMBAT - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Matild néni utolsó karácsonyai igaz történet A barátságról, a szerétéiről, déctiről és Gergőről, akik sohasem ismerték egymást KJAZAVOLT Pisti fiának, itt aztán kényelemben élhet. Nem kell tüzelni, falevelet söpreni, havat hányni. Csak ül az ágy szélén, és nézeget kifelé az ablakon. Be­hozzák a reggelit, ha szól, az ebédet és a vacsorát is. Néha be­jön valaki, hogy megkérdezze, hogy van, Matild néni. Mit kí­vánhat még az ember közel a 90-hez? Hat gyereket nevelt, és hát valahogy egyiknél se lett he­lye. Biztosan így van ez rendjén- sóhajtotta magában, de vala­mi makacs gondolatfoszlány - bárhogyan is próbálta elnyomni- tiltakozott. Havat akart söpreni, tenni akart a tűzre, ott­hon akart lenni. Tekintete az ab­lakra esett, az egyetlen helyre, amelyen át még megérintette a szabadság. Havazik. Vajon me­lyik gyerek, unoka látogatja majd meg először? Eljön-e mind egyáltalán? Otthon ilyenkor már felállította a fenyőfát, elő­vette a gondosan elcsomagolt díszeket. Most is lesz kará­csonyfa a szeretetotthon nagy­termében, de az nem az övé. Az nem ugyanazt a szeretetet sugá­rozza vissza, mint amilyen sze­retettel ő öltözteti ünneplőbe a fát. Szomorú lett. Most már egé­szen bizonyos volt, hogy többé nem lesz saját karácsonyfája.-ALSZIK — suttogta Manyika a férje fülébe. — Nem baj. Tegyük az asztalá­ra a fenyőt, ráakasztunk pár sza­loncukrot, a többi díszt meg itt hagyjuk körülötte. Úgyis szeret díszíteni - hangzott ugyancsak halkan a válasz. Aztán kitettek még néhány narancsot és almát, majd lábujjhegyen távoztak. A folyosón összefutottak az egyik gondozónővel, és megkérték, mondja meg a 7-esben Matild néninek, hogy Pista fia meg a fe­lesége jártak nála, talán kará­csony után újra benéznek. A kis műfenyő egykedvűen nézte a horkoló idős asszonyt. A pár szem kék papíros szaloncukor lehúzta a vékony ágakat, és a nejlonszatyor, amiben idáig hoz­ták, sem használt a formájának.- MATtLD NÉNI! Itt a vacsora! - ébresztgette a 7-es szoba lakó­ját az egyik gondozónő. És az idős asszony engedelmesen fel­ült az ágyon. Legnagyobb meg­lepetésére egy kicsiny fenyőt lá­tott az ágy melletti asztalkán. Akkorára nyitotta a szemét meglepetésében, mint egy kis­gyerek. A gondozónő mosolyog­va tájékoztatta:- Pisü fia meg a felesége hoz­ták még délután. Az öregasszony rá sem nézett a vacsorára, csak a fenyőt bá­multa. Felállt, és egyenként megsimogatta minden ágát. Bentebb akasztgatta a szalon­cukrokat, hogy ne húzza annyi­ra az ágakat, majd észrevette a többi díszt is. Kék és arany gömböket, angyalkát, hóem­bert, sujtásokat, egy gyertyát és néhány csillagszórót. — Gyere, gyönyörűm, felöl­töztetlek - motyogta, s a fa egyre szebb és szebb lett. A te­tejére süveges díszt tett, majd kezét összekulcsolva hátralé­pett, s messziről gyönyörkö­dött a fában. Érezte, hogy a fe­nyő mosolyog, és azt mondja neki: köszönöm. Ekkor lettek barátok... ÉS EZ A barAtsAg évekig tar­tott. A pici fa éppen annyi sze­retetet sugárzott, mint ameny- nyit idős gazdájától kapott. Szilveszter után aztán Pisti és Manyika rendre megjelentek a mamánál, nejlonszatyorba dugták a kicsi fenyőt, és otthon a „hideg szoba” szekrényére tették egy másik, nagyobb mű­fenyő mellé. Ott élte át a ta­vaszt, a forró nyarakat és a sár­gásbarna falevelekkel bekö­szöntő őszt. Ezeket az évszako­kat szinte átaludta a két fenyő. Az adventetet viszont megérez­ték, ilyenkor felélénkültek. Kü­lönösen a kicsi, aki vágyakozva ábrándozott az öreg mamával való újabb találkozásról. Ha előkerült a kissámli, és egy kéz kotorászott a szekrény tetején, már tudta: nemsoká elérkezik az indulás pillanata. Néhány dísszel együtt nejloszatyorba kerül, hosszan lóbálódik egy biciklikormányon, aztán meg­csapja az a jellegzetes illat, amit egész éven át őriz az em­lékeiben. Naftalinos, ősz hajú, imakönyvlapú, orvosságos I j a nagymamaillat! Utána jön a te­tőpont, a nagyi öröme. A büty­kös ujjú kezek összecsapód­nak, a foghíjas ajkak mosolyra húzódnak és a szemeiben a boldogság könnyei csillognak. Kell ennél több egy ilyen ki­csiny műfenyőnek!? Semmi A fenyő csúcsára ugyanaz a süveg került, amit az öreg mama tett rá annak idején. kétség: ezek ketten nagyon megszerették egymást. A Kis PA ezen az adventén is nagy izgalommal várta a talál­kozást. Mikor a szekrény elé ke­rült a sámli, már alig fért a bő­rében. Ám legnagyobb megdöb­benésére csak a nagy fenyőt emelték le a szekrényről. Biz­tos később jönnek értem, nyug­tatta magát, de a napok teltek, ő pedig maradt. Az üveges aj­tón át látta, amint a nagy fát díszbe öltöztetik, ahogy kigyúl- nak rajta a színes égők, s azt is, ahogy a családtagok körbeve­szik. Jaj, mi történt? Másik fe­nyőt vittek a mamának? De hisz annak nem fog örülni! Vagy mégis? Ilyen kétségek gyötörték végig az ünnepek alatt. Ágai lekonyultak, tűleve­lei összezsugorodtak, egyetlen hét alatt megöregedett. Szil­veszter után behozták a nagy fenyőt. Tőle tudta meg, hogy azért nem kellett, mert a ma­ma meghalt. A kis fenyő ágai nedvesek lettek. Talán sírt. AZ ÉVEK JÖTTEK, mentek, s a kis fenyő lassanként meg­szokta, hogy karácsonykor csak a nagy fenyőt emelik le a helyéről. Sokáig félt, hogy a házigazdák megunják ha- szontalanságát, és egyszer a szemétdombra vetik. De ma­radhatott. Megtűrték. Csak éppen az ünnepi ceremóniá­nak nem lehetett részese. A családi hírekről mindig a nagy fenyőtől értesült, szil­veszter után. Állítólag a nagy­mamának szép sírhelyet állí­tottak, ebben a házban pedig egy kisbaba született. így az­tán nem érte váratlanul, mi­kor egy piciny kis emberkét látott a „hideg szobában” to­tyogni egy szép nyári napon. — Gergő, Gergő! — hallotta va­lahonnan kintről, majd hama­rosan egy fiatal nő dugta be fe­jét az ajtón. - Hát ki tudtad nyitni az ajtót, te kis betyár! A kisfiú felfelé mutatott. — Öööö! — mondta, de az édesanyja azt is értette, mit. — Kicsi fenyő. Szép, ugye? - ta­golta, majd karjába vette Gergőt, hogy az jobban lássa a kiszemelt dolgot - Levegyem neked? A fenyő megremegett. Az öreg mama mindig nagyon vi­gyázott az ágaira, és ha ez az apróság most egyszerűen leté­pi? Legnagyobb meglepetésére azonban a kisfiú szeretettel megsimogatta, és kedvesen ga­gyogott hozzá. ETTŐL KEZDVE többször is leke­rült a szekrény tetejéről. Sőt, nem egy karácsonyt tölthetett Gergő ágya mellett. Néha még szaloncukrot is akasztottak rá. Már a hetedik karácsonyt ün­nepelték Gergő születése után, amikor ismét levették. Mint minden évben, most is attól félt, hogy egyszer kidobják, és a havas szemétdombon végzi. Fe­szülten várta a fejleményeket. Gergő szobájába vitték. A kis­fiú mosolyogva fogadta:- Szia, Fenyőke! Ma nagyon szép leszel. Anyával vettünk új díszeket. Csak neked — súgta mélyen a fenyő ágai közé. A kis fába hirtelen melegség költö­zött. Csak neki??? És Gergő - ahogy ígérte -, díszíteni kezd­te. Kék gömbök, piros bogyók, apró Mikulások és egy hatal­mas kék boa. Olyan, mint a nagy fenyőn, csak újabb, és sokkal, de sokkal dúsabb. A csúcsára ugyanaz a süveg ke­rült, amit az öreg mama tett rá annak idején. A díszítés végén Gergő tükröt tartott a kis fa elé. Fenyőke meghatódott. Ezen a napon mindenki őt csodálta. A JÉZUSKAVÁRÁS ESTÉJÉN díszfé- nyek világították be a szobát, hal­kan szólt a Mennyből az angyal. A kis fa alatt alig fértek az ajándé­kok. Ezúttal ugyanis mindenki idetette a meglepetését, így a csa­ládtagok valamennyien a kis fe­nyőt vették körül. A hétéves kis­fiú csillogó szemmel bontogatta a „Gergő” feliratú csomagokat. Amikor a végére ért, a fenyőre né­zett. Mindketten ugyanazt érez­ték, de szólni csak Gergő tudott.- Legyetek csendben! Halljá­tok!? Pszt! - mondta a körülötte duruzsoló felnőtteknek, akik lassanként elhallgattak. Mély csönd ült a szobára.- Itt van dédi! - állította ko­moly arccal Gergő. Az asztalon álló gyertya láng­ja hirtelen fellobbant, majd a könyvesszekrény egy ik polcán eldőlt egy könyv. Valaha a déd- mama kedvence volt. ■ Magyar Mária Karácsonyi ételek és terítés: máig élnek a hagyományaink böjt December huszonnegyedikén csak zsír nélkül készült ételeket, mákos gubát vagy gömölés tésztát ettek régen December 24. Ádám és Éva napja, szigorú böjt­nap. Ezen a nevezetes na­pon csak zsír nélkül ké­szült ételeket, mákos gu­bát vagy gömölés tésztát ettek elődeink. Csiszér Áron A böjt miatt éhes gyermekeket a régi csabaiak, kígyósiak az­zal biztatták, hogy jutalmul majd meglátják az aranycsikót' vagy aranyszekeret. December 24-én kerül az asz­talra az alma, dió, fokhagyma és a méz is. A karácsony esti vacso­rán fogyasztják mindezeket a család összetartozásának jele­ként. Itt kell szólni a karácsonyi abroszról is, amely különösen Er­délyben és a Dunántúlon, de Bé­késcsabán, Tótkom­lóson és másutt is igen szép változatok­ban terjedt el, s csak egyetlen ünnepi al­kalomra használták. Azután vetőabrosz­ként vagy sütőab­roszként alkalmaz­zák, hogy a termés bő legyen, a kenyér kerekre sikerüljön.- Ha karácsony vigíliájáról vagy régi szóhasználattal élve „karácsony bűttylrül” szeret­nénk beszélni, vissza kell nyúl­nunk december 13-ához, Szent ■ Az ételek, melye­ket megfelelő sorrendben fogyasztottak el, a család tagjai­nak egészségét biztosították. Luca ókeresztény szűz és vérta­nú napjához. Hagyományaink innen indítják a karácsonyi asz­tal rítusát - elevenítette fel a múltat Harangozó Imre néprajzkutató. - Újkígyóson sok családnál még napja­inkban is Luca nap­ján kerül az asztal alá az a szakajtó, amelyben széna, szalma és mindenfé­le szemes termény található. Ele­ink hite szerint a karácsony haj­nalán közénk születő isteni gyer­mek kiáradó kegyelme hatja így át a föld termését és az emberi munka gyümölcsét. A karácso­nyi szalmát a szegedi nagytájon, újév napján, de Újkígyóson már István vértanú ünnepén a jó­szággal éhomra etetik meg. A karácsonyi asztalra első­sorban egész kenyér, sőt, néhol kalács is került, hogy azután majd egész esztendőben le­gyen. Az asztal alá szénát, szal­mát vitt be a gazda, hogy azu­tán az állatok alá tegye. Az asz­talon ostya, alma, dió, káposz­taleves, mákos guba, túrós le­pény, fokhagyma, bor volt. Fon­tos volt a szentelt ostya, a méz­be mártott fokhagyma, a dió, az alma, amelynek sokféle mági­kus szerepet tulajdonítottak. Almával jósoltak, mosakodtak a lányok, hogy szépek és egész­ségesek legyenek. Az ízléses, modern teríték sok mindenben őrzi a múltat, a hagyományokat. FOTÓ: FFHOCZKY PÍTFR

Next

/
Oldalképek
Tartalom