Békés Megyei Hírlap, 2006. november (61. évfolyam, 256-280. szám)

2006-11-02 / 256. szám

A NAP TEMAJA BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2006. NOVEMBER 2., CSÜTÖRTÖK csapaterő század Megjárták a budapesti utcai harcok világát. Több esetben is alkalmazniuk kellett testi kényszert, pajzzsal szorították ki a demonstrálókat. A nekik címzett trágár bekiabálások idővel egyre kevésbé érdekelték őket. TÜNTETÉSEK UTÁN ÚJRA ITTHON A rendészeti, biztonsági szolgálat megerősítésére többször is vezényeltek Békés megyei rendőröket az elmúlt hetekben Buda­pestre. Parancsnokuk a fővárosi szolgálat min­dennapjairól, a tünteté­sekről, fellépésük szabá­lyairól és az egyenruhá­sok ottani megítéléséről is beszélt lapunknak. Csiszér Áron Fáradtságnak nyoma sem lát­szott Nagy Lajos rendőr őrna­gyon, amikor a hetedik bevetés­ről megérkezve begördült jár­művük a megyei főkapitányság udvarára. A háromdiplomás, több nyelven beszélő osztályve­zető láthatóan nem volt szomo­rú, hogy hazatért az általa irá­nyított csapaterő század. Ugyanakkor kellő türelemmel fogadta a sajtó érdeklődését, mely egyben azt is jelentette, hogy csak később jut vissza családja körébe. — Sokat lehetett már olvasni, hallani a csapaterő századról, mégis keveset tudunk róla. Valójában egy megyei elit ala­kulatot takar a fogalom?- Nem használnám ezt a ki­fejezést, de az biz-^ tos, hogy az át­Nagy Lajos úgy látja, jól össze- kovácsolódott Budapesten a szá­zad. lagnál jobb teherbíró képesség­gel rendelkező, döntően fiatal rendőrök kerülnek ebbe az egységbe. A nyolc megyei kapi­tányság mindegyike ad embert a századba, mely különleges feladatok idején áll össze. Mi kutatunk az elkóborolt gyere­kek, a szociális otthonból el­tűnt idősek után, ezenkívül volt feladatunk a két éve Medgyesegyházánál lezuhant Kamov helikopternél is. Az ál­lomány tagjai legalább az érett­ségit megszerezték, a parancs­nokok pedig diplomával és 10— 15 éves szolgálati idővel ren­delkeznek.- A budapesti rendészeti fel­adatok mennyire tették próbá­ra az egységet? — Erre vagyunk kiképezve, a rendes szolgálat mellett készü­lünk ilyen feladatokra is. Meg­próbáltuk végrehajtani a paran­csokat, ami szerintem jól sike­rült. Fizikailag egyébként az utóbbi napok lehűlése ártott ta­lán a legtöbbet, a tizenkét órás szolgálat és a tizenkét órás ké­szenlét mellett persze a lelki té­nyezőkre is oda kellett figyelni. A bekiabálásokkal inkább csak eleinte foglalkoztak a fiúk, az­tán, úgy vettem észre, egyre ke­vésbé érdekli őket.- Pedig kaptak hideget-mele- get... — A futballpályákon előfordu­ló trágárságoknál erősebb kife­jezéseket nem vágtak a fejünk­höz. Persze, ilyenkor mindkét oldal adrenalinszintje maga­sabb, és néhányan nem értik, hogy azt kell tenni, amit a ^rendőr mond, vagy mutat.- Fizikai kapcsolat- i ba kerültek a tünte- k tőkkel?- Több eset­iben is alkalmaz- ■ tunk testi kény- ^^^szert, szorítottuk ^ki őket pajzzsal a ^helyszínről. Az idevo- _ natkozó törvények be- tartásával, jogszerűen ^^^és szakszerűen lép­Kedden délelőtt a hetedik bevetés élményeiről mesélhettek a kollégáknak a rendőrök, akik lassan már „hazajárnak” a fővárosi tüntetésekre. tünk fel, amikor kellett. Bárki szabadon el mehetett, nem volt kötelező elénk állnia. A tünte­tők részéről döntően a 23-ai események után érte kritika a rendőrséget. Mi a parancsok szerint jártunk el.- A tüntetők milyen benyo­mást tettek önökre?- Nehéz róluk egyértelmű képet kialakítani, mivel na­gyon sokféle emberből álltak össze. A Kossuth tériek között- ahol mi mind a hét alkalom­mal teljesítettünk szolgálatot - voltak hőbörgők és részegek is, a józanabbja őket igyeke­zett csillapítani. Beszólások akadtak rendesen, igaz, a szervezők és a tüntetők általá­ban nem a rendőrséggel.éke­lődtek. Egy láthatóan illumi- nált állapotú demonstráló pél­dául zsíros kenyeret dobott ne­künk, hogy legyen mit en­nünk. Hozzáteszem, az ellátá­sunkról megfelelően gondos­kodtak. Egy portrékép a családnak a Parlament előtt állva A tizenkét órás szolgálat mel­lett a nap másik fele úgyne­vezett készenléti állapottal telt. Ekkor meghatározott he­lyen rövid időn, akár öt per­cen belül készen kellett állni arra, hogy bevetik az egysé­get Persze, minden rendőr igyekezett az események sű­rűségétől függően minél in­tenzívebben tartani a kap­csolatot a családjával, ba­rátnőjével. A gyakori és iz­galmakban nem mindig bő­velkedő Kossuth téri szolgá­lat nemcsak arra adott al­kalmat, hogy az egyenruhás­ok mobiltelefonjukkal egy- egy portrét készítsenek ma­gukról a Parlament előtt áll­va, és hazaküldjék a család­nak, barátnőnek, hanem ar­ra is, hogy megismerjék a tér épületeit, történetét, még­pedig a kerületi rendőrkapi­tány tájékoztatása alapján. — Az ünneplő-, a gyakorló- és a védőruhára, ha a parancs­nok úgy dönt, nem kell a jel­vény - reagált a sok vitát ki­váltott esetre Nagy Lajos. ■ Mint ismert, sokan kifogásol­ták, hogy a rendőrök intézke­dés közben nem viselték az azonosításukat szolgáló jel­vényt. A Békés megyei csapat­erő század parancsnoka cso­dálkozásának adott kifeje­zést, hogy ez a jelvényügy még egyáltalán téma lehet. Szerinte más kép élne az em­berekben a rendőri intézkedé­sekről, ha a magyar sajtó is követné a nyugati mintát, ahol a 'nagyobb társaságok­nak külön katonai, rendőri szakújságírói, tévései van­nak. Az viszont immár tény, hogy a jövőben a sisakjukon kell viselniük az azonosító jelzést a Rendészeti Biztonsá­gi Szolgálat embereinek. Az átlagnál jobb teherbíró képességgel rendelkező, döntően fiatal rendőrök kerülnek a csapaterő századba. Ezért jól bírják az éles bevetést. A futballpályákon már hozzászoktak a trágárságokhoz a rendőrök. A gyakorló- és védőruhára nem mindig kell a jelvény

Next

/
Oldalképek
Tartalom