Békés Megyei Hírlap, 2006. október (61. évfolyam, 231-255. szám)
2006-10-27 / 252. szám
5 MEGYEI KORKÉP .. .BATTONYÁIG Körösladány. elismerések. Az 1956-os forradalom eseményeiben való aktív részvételt emléklapokkal köszönte meg az ön- kormányzat. Összesen 39-en kaptak emléklapot. Többségük már nem él, az elhunytak helyett hozzátartozóik vették át az elismeréseket dr. Pelcsinszki Boleszláv polgármestertől. Kötegyán. bizottság. A település vezetése közelmúltbeli ülésén településfejlesztési és pénzügyi bizottság létrehozásáról is határozott. A testület munkáját segítő döntés-előkészítő bizottság vezetője Ungvári Mihály lett. Tagja Hajdú János, Nemes Jánosné képviselők. Külsősként Tamás Zoltán és Borbély Józsefné segíti a munkát. Nagykamarás, labor, az Arany János Általános Művelődési Központ és Általános Iskola az uniós HEFOP-pályázaton mintegy 13,6 millió forint támogatást nyert nyelvi labor és különféle felzárkóztatást célzó szolgáltatások biztosítására. A megszerzett pénzből 7 új számítógéppel gyarapodott az intézmény, így a tanulók már 12 gépen rendelkeznek az internet-hozzáférés lehetőségével. Az 1—3. évfolyamokon is bevezették az angol nyelv oktatását, valamint e tanévtől logopédus, pszichológus kezdte meg munkáját. Nagyszénás, kapcsolatépítők. Több évtizedes kapcsolat fűzi össze a nagyszénásiakat Magyarcsernyével. Legutóbb a vajdasági településről érkezett delegáció a Viharsarokba, hogy új értelmet adjon a kölcsönösségnek. Azok jöttek Szénásra, akik hajdan összeismerkedtek. Fogadta őket a volt polgármester, Kaczkó Mihály és Czeglédi Mihály. A megbeszéléseken jelen volt Hári József egykori nagyszénási iskolaigazgató és Kulcsár Lászlóné nyugdíjas pedagógus, az alapító tagok. Orosháza. KONYHA. Elkészült a Délkeleti Kapu program keretében a konyha és az étterem. Üzemeltetését az Orosháza- Gyopáros Gyógyfürdő Zrt.-re bízta a város önkormányzata. A Kossuth Lajos Közoktatási Intézmény konyhája a költségtakarékosabb megoldás érdekében a jövőben melegítőkonyhaként funkcionál, ott csökkentik a létszámot. Négy dolgozó foglalkoztatására nyílik lehetőség az új gyopárosi létesítményben. Dr. Kassainé dr. Ádám Olga családjogról, szerződésjogról, valamint a magyar bíróságok eljárási gyakorlatáról is beszélt a fiataloknak. — A bíróságokat az emberek büntetőbíróságoknak látják, noha az ügyek többsége a polgárjogi igazságszolgáltatás körébe tartozik — szögezte le tegnap diákhallgatósága előtt dr. Kassainé dr. Ádám Olga a Békés Megyei Bíróságon. Szőke Margit Az Erkel Ferenc Gimnázium végzős diákjainak csoportja csütörtökön Tóth István igazgatóhelyettessel elsőként látogatott el a város középiskolásai közül a Gyulai Városi Bíróságra és a Békés Megyei Bíróságra. A joghoz, a jogi pályához vonzódó fiatalok nagy érdeklődéssel járták körbe a patinás, gyönyörűen felújított épületet, ahol Sztrungáné dr. Tóth Tünde, a megyei bíróság polgári—gazdasági kollégiumának vezetőhelyettese kalauzolt. Megyénkben a bíróságok tavaly rendezték meg először a polgári igazságszolgáltatás európai napját, hogy az érdeklődők kötetlenül ismereteket szerezhessenek az igazságszolgáltatásról, a bíróságok működéséről. A gyulai épület legszebb helye a megyei bíróság díszterme, > ahol II. Rákóczi Ferenc képe is látható. A fejedelem vezette be a bíróságokon a panasznapot és ő volt az, aki szorgalmazta az ítélkezés gyorsítását. Dr. Kassainé dr. Ádám Olga, a megyei bíróság polgári—gazdasági—közigazgatási kollégiumának vezetője a polgári perek világáról beszélt a diákoknak. A polgári ítélkezéshez tartozik az a történet is, amely egy idős, alkoholbarát emberrel esett meg. Leitatták, rávették, hogy áron alul adja el ingatlanát, végül egy fillért sem kapott érte. A károsult, a hozzátartozók bírósághoz fordultak, amely megsemmisítette a szerződést. Például a gondnokság alá helyezés, személyiségi jogok megsértése is ebbe a körbe tartozik. A nyilvánosság nem lehet rágalmazás, bosszúállás A polgári törvénykönyv, az alkotmány védi a személyiségi jogokat. Idetartozik az emberi méltósághoz, a becsülethez, a jó hírnévhez, a képmáshoz, a hangfelvételhez, a magántitokhoz, a magánlakáshoz való jog. Ha a személyiségi jogot valaki újságon keresztül megsérti, be lehet perelni a szerkesztőséget, az újságírót, az információt adót. Lesz helye az újabb adományoknak is vöröskereszt Gyulán összesen tíz család kapott csütörtökön segítséget A Magyar Vöröskereszt Békés Megyei Szervezete megyénk 38 településén 475 olyan családnak, személynek biztosít szeptember óta folyamatosan segítséget, akik a tavasz, a nyár folyamán vízkárokat szenvedtek. Az egységesen nyújtott 15 ezer forint vissza nem térítendő, a helyreállításban szabadon felhasználható összeget azok kaphatják, akik 40—50 százalékos kormányzati támogatásban részesültek. Priskin lános, a Vöröskereszt megyei igazgatója elmondta, természetbeni segítséget is nyújtottak, több mint 30 millió forint értékben adhattak át a károsultaknak például tisztítószert, élelmiszert, ruhaneműt. Amint a támogatóiktól megérkeznek az újabb adományok, további segítséget is nyújthatnak. Tegnap Gyulán dr. Perjési Klára polgármester és a helyreállítási bizottság felterjesztésére kilenc vízkárt szenvedett családnak adták át az adományokat, illetve egy olyan családnak, amelynek a tűz okozott kárt. A Vöröskereszt aktivistái még más Békés megyei településeken is felkeresik a vízkárosult családokat. ■ Sz. M. E3335133MM3 Mennyire bízik a bírákban? SZAPPANOS LÁSZLÓNÉ, 56 ÉVES, KONDOROSI ÜGYKEZELŐ: — Bizonyos tekintetben bízok a bírósági ítéletekben, más szempontból viszont nem. Sokféle történetet hallottam peres szituációkról. Az elfogultságot vizsgálják a bírák esetében, de részlehaj- ló határozat ennek kiszűrése után is előfordulhat. Véleményem szerint nem jó pereskedni, szerencsésnek mondhatom magam: még nem akadt dolgom a bírósággal. SÜLI FERENCNÉ, 51 ÉVES, MAGYARBÁNHEGYESI BAROMFI- FELDOLGOZÓ:- A bírák is emberek, és mint tudjuk, a legpártatlanabb döntésbe is becsúszhat részlehajlás. Ezt a kívülállók meg sem tudják ítélni, soha nem derül ki, miért született egyes ügyekben váratlan ítélet. Addig jó, amíg nem kell a bírósághoz fordulni, mert a kisember nem ért az ügymenethez. A jó ügyvéd meg sokba kerül, csak a tehetősek tudják megfizetni. VIDA SÁNDOR, 20 ÉVES, KONDOROSI FÉMFORGÁCSOLÓ: — Nincs tapasztalatom ebben a témában, de az ismeretségi körömben volt már példa peres eljárásokra. Ha az egyik fél kedvezőbb színben tudja feltünteti magát a bíróságon, akkor az kedvezőbb döntést hozhat a számára, mint amit érdemelne. Ha valaki nem engedheti meg magának, hogy jó ügyvédet fogadjon, az jobb, ha nem pereskedik. ■ F. M. Az igazgatóság története egyben a nagy árvizek története békés megyéért Sűrűn előfordulnak rendkívüli helyzetek a Körösök vidékén, ahol a vízügyisek megvédik az itt élőket A Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság kollektívája megvédi a Körösök árvízétől Békés megye lakosságát. Helytállásukat a Békés Megyéért kitüntető díjjal ismerte el a megyei képviselő-testület. Szőke Margit A Békés Megyéért díjjal 1998- ban egyszer már kitüntették az igazgatóságot. Bak Sándor vízügyi igazgató elmondta, akkor az igazgatóság műszaki biztonsági szolgálata, védelmi osztaga kapta az elismerést. A közvélemény szemében az igazgatóság az ár- és belvízvédekezés megtestesítője, ám tevékenységük ennél szélesebb körű. így foglalkoznak ivóvízbázisok kezelésével, vízgazdálkodással, vízkészlet-gazdálkodással. Mivel a megye területének jelentős része mentesített mélyártér, ár- és belvízveszélyes térség, Bak Sándor szerint érthető, hogy a közfigyelem elsősorban e tevékenységüknek szól.- Idén veszélyes helyzet alakult ki a Hármas-Körös alsó szakaszán, nagy erőfeszítésbe tellett kezelése — emlékezett vissza Bak Sándor. — Több mint 50 ezer műszakot teljesítettek munkatársaink. A rendkívüli készültség 21 napig tartott. Az igazgatóság története a nagy árvizek története is, hiszen például 1966-ban komoly jeges árvíz volt, de 1970-ben, 1974-ben, 1980-ban, 1981-ben, 1995-ben, 2000-ben is nagy árvizek kísérAz igazgatóságnál most 274- en dolgoznak. Mintegy másfél évtizede ezernél több munkatársuk volt. Ma már csak a legfontosabb koordináló, irányító feladatokat tudják ellátni az ár- és belvízvédekezésben is, amelyek sajátos szakértelmet, felkészültséget ték térségünket. A mostani azért volt különleges, mert nem a Fehér-, a Fekete-, vagy a Kettős-Körösön, hanem a Hármas-Körösön fordult elő a rendkívüli áradás. A Gyulán lévő vízügyi igazkívánnak. Szükség van a külső erők bevonására is.- Amikor a megyei képviseld testület elismerte munkánkat, az szólt a partnereiknek is, az önkormányzatoknak, a társszervezeteknek és a segítő polgároknak — hangsúlyozta Bak Sándor. gatóság előteremtette a pénzt a volt közfürdő, a városképi jelentőségű épület felújítására. — Az igazgatóság 53 éve van jelen a térségben, az egyik legnagyobb múlttal rendelkezik. Noha minisztériumi szervezetként az állami akarat területi megjelenítője, a fejlődést is szeretnénk szolgálni. Az igazgatóság sok szállal kötődik a térséghez, munkatársaink tagjai mérnökszervezeteknek, kamaráknak. Igyekszünk a megye kulturális életébe bekapcsolódni, őrizni a hagyományokat, értékeket. A vízügyi bemutatóház kiteljesítésére pályázunk, hogy megjeleníthessük a fürdőkultúra, a vízgazdálkodás emlékeit. Munkájukhoz szükségük van a külső segítségre is Á t ( Bak Sándor: „A kol- JÉ lektívának SÍ szól a ki- ft tüntetés." * Peren kívül a bíróságon tárgyalóterem Diákok ismerkedtek az igazságszolgáltatással