Békés Megyei Hírlap, 2006. október (61. évfolyam, 231-255. szám)
2006-10-04 / 233. szám
2 A NAP TÉMÁJA BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2006. OKTÓBER 4., SZERDA leköszönő vezetők Több ciklus után nem kapták meg a bizalmat. Néhányan a sárból húzták ki a falut, út, gáz- és ivóvízhálózat épült az irányításuk alatt. Sok időt szentelnek a családnak, a tanult szakmának, a dinnyetermesztésnek. KORSZAKOK ZÁRULTAK LE A VOKSOKKAL Pataki István a nyugdíjaztatását kéri, s a testületben vállal munkát. Pap János az önkormányzati bizottságban tevékenykedne. Sinka József kezdeményezi előnyugdh jaztatását és erősítené a sportéletet Szatmári János pihen, emellett dolgozna a felesége virágboltjában. Gyarmati Jánosné hamarosan a jogi diploma megszerzésén fáradozik. Gulyás György a román önkormányzat országos szervezetében is dolgozna. Békés megye tíz településén több cikluson át ugyanaz a polgármester irányította a helyi közéletet, néhányan pedig a rendszerváltás előtt már tanácselnökként dolgoztak. A vasárnapi önkormányzati választásokon azonban alulmaradtak a küzdelemben. Munkatársainktól — A kötelező, háromhavi végkielégítés mellett az újonnan alakult települési közgyűlések további háromhavi fizetést szavazhatnak meg a visszavonult városvezetők számára. Ez az összeg azonban csak akkor adható ki részükre, ha az érintett nem lesz alpolgármester ugyanazon a településen vagy polgármester egy másik településen. Szintén nem kaphat ilyen végkielégítést az sem, aki rendelkezik országgyűlési képviselői mandátummal — hangsúlyozta dr. Biri István, a megyei önkormányzat főjegyzője. Ezenfelül a távozók hivatalban eltöltött idejük és életkoruk alapján a kedvezményes öregségi nyugdíjazásra is jogosultak. BÉKÉS, PATAKI ISTVÁN (1994- 2006 KÖZÖTT VEZETTE A VÁROST). A szocialista politikus most pihenni szeretne, s kéri a nyugdíjaztatását. Pataki István a kompenzációs listán bekerült az új békési képviselő-testületbe, szeretne továbbra is a város érdekében tevékenykedni, kapcsolatait, ismeretségeit felhasználni a település érdekében. Szocialista körökben egyébként az a vélemény alakult ki, hogy a politikai viharok elülte után értékelik majd a távozó polgármester több mint egy évtizedes, a város érdekében kifejtett tevékenységét és munkáját. BÉKÉSCSABA, PAP JÁNOS (1990-2006). - Nagyon sok mindenre büszke vagyok, a kórházfejlesztés, a főiskolai beruházások, az infrastruktúra kiépítése, az oktatási rendszer előrelépései olyan eredmények, amelyekért nincs okom szégyenkezni. Rengeteg jó kollégával dolgoztam együtt és számos kiváló elképzelést valósítottunk meg - hangsúlyozta. A volt polgármester kiemelte, önkormányzati képviselőként részt vesz a megyeszékhely közgyűlésében, s ha a többség lehetőSzokola Béla egyelőre pihen, azután felkészül a tavaszi dlnnyeszezonra. Czeglédi Mihály a jövőben szívesen dolgozna tanult szakmájában. séget ad rá, a bizottsági munkában is szerepet vállal. - Emellett, várhatóan a civil életben építész diplomámnak köszönhetően, a kivitelező építőiparban vagy az építési projektek előkészítésének területén helyezkedem el. Egyelőre még konkrétumokkal nem tudok szolgálni, alakulnak a dolgaim, de még nem kristályosodott ki teljesen a jövő — vázolta elképzeléseit Pap János. ■ A kötelező végkielégítés mellett háromhavi fizetést szavazhatnak meg a leköszönő polgármestereknek. BÉKÉSSZENTANDRÁS, SINKA JÓZSEF (1994-2006). Nem titkolja, hogy a mostani választási eredmény váratlanul érte, nem számított arra, hogy fel kell állnia. Mint mondja, emelt fővel távozik, mivel az elmúlt évek során „ellenszélben” is sikerült sok mindent megvalósítani a faluban. Legfontosabb eredménynek tartja, hogy kiépítették a közműveket, teljessé vált a szennyvízcsatorna-, a gázhálózat, megkezdték a belvízrendezést. - Szerettem volna polgármesterként megérni a vízi erőmű átadását, mert ebben sokéves munkám benne van, de sajnos ez már nem adatik meg - szögezi le a polgármester, majd hozzáteszi, hogy a következő éveket sem szándékozik tétlenül tölteni. Továbbra is tagja a megyei közgyűlésnek, elnöke a megyei kajak-kenu szövetségnek. Kezdeményezi előnyugdíjazását (57 éves), emellett bízik abban, hogy gépészmérnöki diplomájával és több szakmájával sikerül munkát is találnia. A jövőben többet kíván foglalkozni a község sportéletével, s több időt szeretne szánni családjára is. DOBOZ, SZATMÁRI JÁNOS (1980-2006). A polgármester 1973— 1980 között tanácselnök-helyettesként tevékenykedett, 1980- 90 között tanácselnökként vezette a települést, utána négy ciklusban választották polgár- mesternek. - A településen a baloldal szétforgácsolta erőit, a jobboldal pedig összefogott, s ez választási sikert hozott — értékelt Szatmári János. A leköszönő településvezető úgy fogalmazott, Doboz szó szerint a vezetése alatt „emelkedett ki a sárból”. Az elmúlt 33 esztendőben épült ki á szilárd burkolatú úthálózat, a vezetékes földgáz- és az ívóvízhálózat is. Szanazug fejlődése, üdülőhellyé válása Is erre az időszakra tehető. Amennyiben az utódom igényt tart munkámra, szakmai tapasztalataimra, természetesen segítek neki — fogalmazott. Szavaiból kitűnt: az elkövetkezendő időben sokkal több időt szán pihenésre, kikapcsolódásra, s horgászni is gyakrabban eljut. Emellett a felesége virágboltja is ad munkát. DOMBEGYHÁZ, GYARMATI JÁNOSNÉ (1990-2006). A legutóbbi ciklusban hét utcában épült út, az iskolában, a művelődési házban korszerű vizesblokk és mozgáskorlátozotti feljárók készültek - emelte ki a polgár- mester. Kisdombegyházzal több mint 200 millió forintos beruházásként új óvodákat avathattak. Megnyerték a konyha HACCP- előírású felújítását, s folyamatban van a bentlakásos szociális otthon bővítése. Gyarmati Jánosné egyelőre kivonul a közéletből, de továbbra is figyelemmel kíséri a település fejlődését, sorsát. Ajánlatot kapott uniós pályázatírásra. Ha e téren segíteni tud a következő polgármestereknek, szívesen vállalja. Jelenleg családja körében igyekszik regenerálódni. Korábban az államigazgatási főiskolai végzettség mellé a szociális szervező diplomát is megszerezte, ezért gondolta, hogy kiteljesíti tudását a# állam és jogtudományi egyetemen. Ötödéves, így a szabad idejében szeretné az államvizsgáját sikeresen letenni. KÉTEGYHÁZA, GULYÁS GYÖRGY 1998-2006). — A nyolc év legnagyobb eredményének tartom, hogy pályázattal jelentős mértékben sikerült csökkenteni a település költségvetését megterhelő forráshiányt - vetett számot a Nincs bejelentés visszaélésekről, láncszavazásról Egy medgyeseg)'házi olvasónk 'levélben küldte be a szerkesztőségbe azt a két lepecsételt, kitöltetlen szavazólapot, melyet tegnap a település parkjában talált eldobva. A levélíróban felmerült a kérdés, vajon egyedi esetről van-e szó, vagy az okiratok jelentős visszaéléseket sejtetnek a háttérben. dr. biri istván, a területi választási iroda vezetője elmondta eddigi tapasztalatait: - Semmilyen kifogás nem érkezett hozzánk ez ügyben, és a megyéből sehonnan sem kaptunk bejelentést ilyen viszszaélésekről, esetlegesen láncszavazásról - hangsúlyozta a szakember. M. P. M. múlttal az országos román kisebbségi önkormányzatban alelnöki tisztséget betöltő politikus. A közéletben továbbra is vállal szerepet, a helyi román kisebbségi önkormányzatnak tagja lett, s úgy véli, jó az esély arra, hogy e nemzetiség országos testületében legyen szerepe a jövőben. - Úgy látom, hogy a hazánkban zajló politikai események, valamint egy fiatalabb generáció belépése a szavazókorúak közé ■ A tisztségükből távozók hivatali idejük és koruk alapján kedvezményes nyugdíjazásra jogosultak. nem nekem kedvezett, így ellenfelemnek már gratuláltam, és felajánlottam segítségem a falu érdekében — fogalmazott. MAGYARBÁNHEGYES, SZOKOLA Béla (1985-2006). Büszke arra, hogy ennyi évig kitüntette a lakosság a bizalmával. Az eltelt 21 év alatt a szennyvízcsatornázás kivételével a település infrastruktúrája 100 százalékban kiépült - Soha nem vettünk fel hitelt, helyi adót két éve vetettek ki - mondta. A Magyar Köztársaság elnöke, Göncz Árpád 1997. augusztus 20- ára ezüstkereszt érdemrenddel ismerte el az addig végzett munkáját. A választási eredmény nem érte váratlanul, mert a „nagypolitikát” figyelve a változásokra is felkészült. Képviselőként nem indult, s nem kíván a közéletben részt venni. Természetesen továbbra is figyelemmel kíséri a falu sorsát. Amennyiben az új polgármester, a testület megkeresi, szívesen áll rendelkezésükre. Jelenleg a sok évi fáradalmakat piheni ki, majd felkészül a tavaszi dinnyeszezonra. MEZŐKOVÁCSHÁZA, DR. SZARVAS attila. Bár a rendszerváltás után háromszor megválasztották, de különféle okok miatt, csak 2002- től vezette a várost. Büszke a több mint hárommilliárdnyi, pályázatokon nyert pénzre, és arra a négy új munkahelyre, ahol 100 embert foglalkoztatnak. A szakmai munka terén az általános iskolában bevezetett tehetséggondozást, míg kistérségi szinten a 320 millió forintos szociális felzárkóztató programot emelte ki. A városfejlesztés érdekében 65 olyan komplex tervet készíttettek el, amelyek az uniós pályázatokhoz nélkülözhetetlenek. Nincs kétségbe esve, de sajnálja a települést A megválasztott testület nagy többsége olyan személyekből áll, akikkel nem tudna együtt dqJgo?ni és nyilvánvalóan nem is tartanának rá igényt, függetlenül attól, hogy a városnak ez lenne az érdeke. A közéletből nem vonul ki. Továbbra is dolgozik a Nemzeti Fejlesztési Terv nagyobb projektjein. NAGYSZÉNÁS, CZEGLÉDI MIHÁLY (1998—2006), korábban — 1994— 98. között - alpolgármester volt. A fejlesztések közül a 160 millió forintból megépített gyermekétkeztetési központra a legbüszkébb. Szívügyének tekintette a nagyszénási gyógyvizet, s örül, hogy 2007 júliusában újra megnyithatja kapuit a fürdő. A nagyközség belterületének 46 kilo méteres úthálózatából mára csupán másfél kilométer maradt szilárd burkolat nélkül. Az 56 éves polgármester szeretné hasznosítani filozófia-könyvtár szakon szerzett egyetemi diplomáját, de megfordult a fejében az előnyugdíj lehetősége is. Az új testület munkájában ugyan nem vesz részt, de tanácsaival, tapasztalataival a jövőben is segíteni kívánja a település fejlődését. OROSHÁZA, FETSER JÁNOS (1994-2006). A legnagyobb eredménynek tartja, hogy a város arculata alapvető változáson ment keresztül: lepusztult településből dinamikusan fejlődő várossá vált. Megújultak az iskolák, a kulturális intézmények, új utak épültek, s előreléptek az idegenforgalmi beruházások terén is. Fetser János országgyűlési képviselőként a jövőben is a térség fejlődéséért kíván dolgozni, s tagja a helyi közgyűlésnek, ahol reményei szerint személyeskedés nélkül, közös erővel tudnak majd tenni azért, hogy Orosháza élhetőbb, lakhatóbb, egyre több munkahelyet kínáló város legyen. Ezenkívül három unokájának és az egész családnak több figyelmet szeretne szentelni a jövőben. I I A l I i 1 Dr. Szarvas Attila dolgozik a Nemzeti Fejlesztési Terv nagyobb projektjein. Fetser János országgyűlési képviselőként is a térség fejlődéséért dolgozik.