Békés Megyei Hírlap, 2006. október (61. évfolyam, 231-255. szám)

2006-10-14 / 242. szám

A nap szépe: „Szeretem a vadas ételeket és a pezsgőt.” MÁRHOFFER NIKOLETT TOVÁBBI FOTÓK: BEOLHU BÉKÉS Fúvószenekarok A Békéscsabán működő fú­vószenekarokról a legkoráb­bi konkrét adatok az 1960-as évekből vannak, amikor is a posta és a vasút közös fenn­tartásában létezett ilyen együttes. Zenei vezetője Tóth Bacsó Lajos tanár volt. A vá­rosi fúvószenekari élet azon­ban akkor lendült fel igazá­ból, amikor a szentendrei tiszthelyettesi iskolát 1964- ben Békéscsabára helyezték. Ötvös Nándor őrnagy 1970- ben a MÁV Klubkönyvtár kö­telékében vezette ezt a fúvós- zenekart. 2004. december 17-én az akkori Vasutas Fú­vószenekar egyesült a Körösparti Junior Fúvósok­kal, és azóta Körösparti Vas­utas Fúvószenekar néven lépnek fel a Vasutas Művelő­dési Ház égisze alatt. A zene­kar karnagya Szűcs Csaba. Az utóbbi idők legnagyobb sikerét 2006 februárjában a békéscsabai Vigadóban adott hangversenyükkel aratták. Gimnázium Mezőberényben létesült 1802- ben a megye legelső gimnázi­uma, s ez 1838-ban Szarvasra költözött. Mellette Festetich bárónő nőnevelő intézete mű­ködött, tíz évig - a maga ne­mében az Alfóldön egyedül. Növendékeinek sorába tarto­zott 1838-1840 között Szendrey Júlia is, aki 1847. szeptember 8-án Petőfi Sán­dor felesége lett. A mai, Petőfi Sándor nevét viselő gimnázi­um két tannyelvű (magyar és német) középiskola. FORRÁS: VITASZEK ZOLTÁN BÉKÉS MEGYEI LEGEK KÖNYVE Egy falatnyi jótékonyság kenyér A világnap alkalmat teremt arra, hogy segítsenek másokon Jónás Sándorné Újkígyósról a segítő szándék jegyében veszi át a szomszédos településről érkezett Liska Lászlótól a kenyeret. Nem véletlen, hogy a magyar nyelvben több mint százötven olyan közmondás van, amely­ben szerepel a kenyér szó, hi­szen ez a sokféleképpen elké­szíthető étel még ma is sokak számára a kiinduló- és a vég­pontot jelenti, amikor az étke­zésről beszélünk. Hazánkban a hagyományos kenyérünnep ugyan hangsúlyosan Szent Ist­ván napjához köthető, de van ennek a sokak szemében az éle­tet jelentő ételnek egy nemzet­közi, jótékonysággal egybekötött jeles napja is. A svájci székhelyű Pékek Vi­lágszövetsége 2001-ben döntött úgy, hogy minden évben meg- ünnepli a kenyér világnapját az­zal a céllal, hogy bemutassa a vi­lág legfontosabb élelmezési cik­kének jelentőségét. Az október tizenhatodikai kenyér világnap­ja alkalmat ad arra, hogy ado­mányainkkal segítsünk, és egy­ben felhívjuk a nagyközönség fi­gyelmét a pékek és a búzát meg­termelő gazdák áldozatos mun­kájára, a kenyér jelentőségére a mindennapjainkban. A jótékonykodás jegyében fo­gant az az ötlet Szabadkígyó­son, hogy a helyi középiskola sütödéjében készült kenyeret ingyen adják egy szociális in­tézménynek. Kiss Mihály, a jó példával elöljáró intézmény igazgatóhelyettese elmondta, hogy a választás végül a szom­szédos Újkígyós Szent Erzsébet Szeretetotthonára esett, ahol az idősek nagy örömmel fogadták az adományt. ■ Cs. Á. mmjsmnm Süllyed a hajó Az óceánon léket kap egy utasszállító hajó, és elkezd süllyedni. Az utasokat vala­hogyan be kellene terelni a mentőcsónakokba, de ellen­állnak a kérésnek. Erre a kapitány kitalálja, hogy nemzetiség szerint különbö­ző módszerrel veszi rá őket. Az angoloknak azt mondja, hogy ez a legsportszerűbb dolog, amit tehetnek. A franciáknak azt, hogy ez a legokosabb. A németeknek azt, hogy ez az utasítás. A magyaroknak meg azt, hogy ez tilos. Szerkesztőségben Fiatal újságíró jelenik meg a szerkesztőségben, mondván, két cikket szeretne megjelentetni.- Mi csak olyan szerzőktől közlünk cikket, akiknek országosan ismert nevük van. Mire a jelentkező:- Akkor jó, én Kovács János vagyok. Bezzeg régen- Azelőtt hosszú ideig éltek az emberek. Bezzeg a mai világban...- Ugyan már! Hiszen ma is vannak öregek.- Vannak. Csakhogy azok még a régi világból maradtak itt. KÉRJÜK OLVASÓTOKAT KÜLD­JÉK EL VICCGYŰJTEMÉNYÜK REMEKEIT A MEGJELENTEK BEKÜLDŐI KÖZÖTT AJÁNDÉ­KOT SORSOLUNK. CÍMÜNK: SZERK.BEKES(a AXELS.HU SMS: (30) 4061-110 HIRDETÉS Az Ét-Trendéi ételkiszállítással foglalkozó cég ételkiszállító-értékesítő gépkocsivezetőt KERES. Elvárás: B kategóriás jogosítvány, jó kommunikációs készség. Értékesítési tapasztalattal rendelkezők előnyben! Rövid, fényképes önéletrajzát a megpályázott munkakör megjelölésével az Extracoop Kft., 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 3. vagy ettrend@ettrend.hu címre várjuk. * Márk) Szilárd (Ecsegfalva, Szabadság út 19.) Kucsera Dorina (Szeghalom, Szabolcs vezér u. 1.) Varga Dorina (Tótkomlós, Árpád u. 18.) Mészáros Imre (Tótkomlós, Mezőhegyest út 59.) Kral Gyula (Békés, Kert u. 11.) Magyarné Kőszegi Erika (Kaszaper, Szabadság u. 8.) Szarvas János (Békéscsaba, Lencsés! út 7.) Jósné Kiss Erzsébet (Nagyszénás, Ságvári u. 14.) Tóth Pál (Orosháza, Lehel u, 13.) Veres Istvánná (Mezőgyán, Árpád u. 70.) Mucsl Mihály (Kevermes, Táncsics u. 3.) Pákozdi Géza (Bélmegyer, Berényi u. 13/1.) Farkas Sándor (Vésztő, Kinizsi u. 4.) Korcsog Kiara (Kondoros, Daru u. 2.) Botyanszki Edina (Csanádapáca, Bem u. 30/a) Gratulálunk kedves nyerteseinknek! Nyereményük egy Skoda ajándékcsomag, amely átvehető személyesen a CSABA AUTÓHÁZBAN (Békéscsaba, Gyulai út 65/2.) Tel: 06/66/520-920 Részvénytársaságunk közgazdasági érettségivel, SZÁMÍTÓGÉPES ÉS GÉPÍRÓI ISMERETEKKEL ÉS GYAKORLATTAL RENDELKEZŐ MUNKATÁRSAT KERES KÖNYVELŐI MUNKAKÖRBE. Vállalati könyvelésben szerzett gyakorlat, illetve mérlegképes könyvelői képesítés előnyt jelent. Részletes szakmai önéletrajzot és a végzettséget igazoló okiratok másolatát postai úton 2006. október 20-ig kérjük megküldeni az alábbi címre: g Békéscsaba Vagyonkezelő' Zrt., 5601 Békéscsaba, Pf. 481. p Békéscsabai telephelyű gyártó, kereskedelmi cég LAKATOS, FÉMFESTŐ sffllisisfete Fettételek: ___________________________________________________ • szakirányú végzettség, többéves szakmai gyakorlat • önálló munkavégzés - műszaki rajz - dokumentáció, mintadarab alapján való összeállítás • igényes, esztétikus, precíz munkavégzés • nagyfokú munkabírás, terhelhetőség • 25-35 év közötti életkor. Amit kínálunk:_________________________________ • jó kereseti lehetőség, munkaszerződés • szakmai fejlődés • hosszú távú munkalehetőség • biztos megélhetés. FESTŐT FÉLÁLLÁSBAN IS ALKALMAZUNK. Jelentkezés:___________________________________ • a 30/928-7519, 66/444-391/23-as telefonszámon, | vagy a safety@trezor.hu e-mail címen. § Beolt. Beolvas. TTf ■EBI ONLINE NYÍLT HÉTVÉGE OKTÓBER 14-15-ÉN 8-16 ÓRÁIG! KIHAGYHATATLAN AJÁNLAT ALMERA Új NISSAN AAICRA ALMERA PRIMERA vásárlása esetén akár 300.000 Ft készpénz kedvezmény vagy AAICRA PRIMERA akár 370.000 Ft értékű különleges csomag, amely tartalmaz: Garmin GPS Navigációs eszköz Michelin Alpin téligumí szett, acél keréktárcsával Nyitás alkalmából fantasztikus finanszírozási és biztosítási akciók! Szeretettel és további ajándékokkal várjuk Békéscsaba UJ Nissan márkakereskedésébe!__________ HO VÁNY 600 Békéscsaba, Szarvasi út 19. Tel.: 66/328-820, fax: 66/323-100.

Next

/
Oldalképek
Tartalom