Békés Megyei Hírlap, 2006. augusztus (61. évfolyam, 178-204. szám)
2006-08-07 / 183. szám
2006. AUGUSZTUS 7„ HÉTFŐ - BÉKÉS MEGYEI HlRLAP MEGYEI KÖRKÉP 3 Gyula ismét sikert aratott Budapesten, a lánchíd! ünnepen Gyula ismét nagy népszerűségnek örvendett a több héten át tartó fővárosi, lánchídi ünnepségen. A 30 négyzetméteres régiós információs standon Sinai- Hajnal Edit és Cziczeriné Ráduly Éva, a Gyulai Turisztikai Hivatal, s a Békés Megyei Tourinform Iroda munkatársai mutatták be a fürdővárost. Naponta többször kvízjátékot is tartottak az érdeklődőknek, akik dél-alföldi és gyulai emléktárgyakat nyerhettek. ■ Sz. M. Motoros randevú gádorosi fanatikus fiatalok hívására A Gádorosi Fanatic Racing Motoros Baráti Kört tavaly alapították lelkes, helyi fiatalok. Gábor Róbert ötletgazda elmondta, az idén hagyományteremtő szándékkal szerveztek találkozót a kétkerekűek tulajdonosainak a községben. Majd’ száz motoros fogadta el a meghívást szombatra. Egerből, Csongrád megye településeiről és Békésből vártak nevezőket ügyességi és lassulási versenyekre. Volt paradicsomdobás és palacsintaevés, s mindezt Illés Tóni hangutánzó műsorvezető színesítette. ■ Cs. I. Megerősítette a vasút vezetése, marad a vonal Az Orosháza-Szentes vasútvonal fölé tervezett felüljáró kapcsán csütörtöki lapunkban a szocialista párt fejtette ki álláspontját. Itt Van tara Gyula fideszes politikus is megszólít- tatott, miszerint a közútkezelő kht. akkori megyei igazgatójaként ő fogadta el az építkezés terveit. Vantara Gyula lapunknak elmondta, az engedélyeztetés előtt, tavaly év elején hivatalos levélben kereste meg a vasúti igazgatóságot, hogy kiderítse, hosszú távon megmarad-e az érintett vasútvonal. Határozott igen volt a válasz, hangsúlyozva, villamos vontatással kell számolni. ■ Cs. R. Ötödször lett a legtökösebb dinnyés a medgyesbodzási Darvas Tamás. Ismét rekordot döntött a medgyesbodzási Darvas Tamás a medgyesegyházi dinnyefesztivál „legtökösebb dinnyés” címért folyó versenyében: óriásgyümölcse 58 kilogrammos volt. Idén új dinnyelovagokat is avattak, s egyéb díjakat adtak. Halasi Mária Csepergős időben folytatódott szombaton a 12. medgyesegyházi dinnyefesztivál a művelődési ház körüli téren. Ez azonban nem szegte a vállalkozó szellemű résztvevők kedvét. A „legtökösebb dinnyés” címet immár ötödik alkalommal mondhatja magáénak Darvas Tamás és családja. A legnagyobb dinnyéket ők hozták be a mérlegelésre. Az 58 kilós győztes termés mellett még egy 53,20 és 49,35 kilogrammos görögdinnyével is kirukkoltak. A lovagi torna játékos vetélkedői hagyományosan a dinynye- pakoló, dinnyeevő, dinnyesac- coló, dinnyedobozoló és zsonglőrversenyből álltak, amelyek összesített pontjai alapján született meg a 2006. év dinnyelovagi címe. A lapunk által alapított, 14 év alattiak kategóriájá- ban idén Gulyás Dávid, a felnőt- 5 teknél Gulyás Attila érdemelte § ki a lovagi címet. A két helyi győztest korhű ruhába öltözött udvartartás és zenés ceremónia mellett dr. Nagy Béla polgár- mester ütötte dinnyelovaggá. Mint minden évben, most is nagy érdeklődés kísérte a diny- nyefigura-készítés remekeit. A különféle kiegészítőkkel az ügyes kezek által ötletes és bájos figurák kerekedtek, amelyeket a művelődési ház előtt állítottak ki. Idén az első helyet a budapesti Jókai Katalin Muzsikáló tücsök és a szorgos hangya című alkotása nyerte el. Az ínyencverseny nemcsak a szemnek, hanem a szájnak is ingere, melyet most is Prohászka Béla magyar királyi mesterszakács bírált el. A nyerő itt is Jókai Katalin lett az olasz módra elkészített görögdinnye édességgel. A nap további része, valamint a vasárnap kulturális programokkal, este élő koncertekkel telt. Fesztiváli sétakocsikázás A medgyesegyházi dinnye- fesztivál programját kiegészítették az általános iskola udvarán és a sportcsarnokban rendezett szakmai kiállítások, valamint a minden korosztályt vonzó kirakodóvásár. Emellett az első nap sé- takocsikázásra, majd mindhárom nap a Dottó kisvonat- tal településnézésre is lehet& ségük volt a résztvevőknek. Romosodó ingatlan az átépülő téren határidő A homlokzat rendbetételére az önkormányzat már kért árajánlatot Gyulán augusztus 10-éig még pályázhat az, akinek komoly szándékai vannak a Kossuth tér 1. számú épülettel. A fürdővárosban egyébként napról napra szebb az átépülő Kossuth tér. A belváros épületeit is szépítik, így a középpontban álló Kossuth tér 1. számú ingatlan elhagyatottsá- ga különösen szembetűnő. Juhász János alpolgármester lapunknak elmondta, az épület társasház, az önkormányzat többször meghirdette bérletre és eladásra is az épületet, de eddig nem akadt sem vevő, sem bérbe vevő. Érdeklődők jelentkeztek, tárgyalásokat is folytattak. Egy vevő megvásárolta volna a teljes épületet, az önkormányzattal ugyan megegyezett, de a magántulajdonosokkal nem tudott. Az önkormányzat már kért árajánlatokat a homlokzat rendbetételére, hogy az ingatlan méltó legyen a szeptember végéig újjászülető térhez arra az esetre, amennyiben augusztus 10-éig nem kel el az épület. ■ Sz. M. JEGYZET Tombolnak az éj leple alatt a kánikula erősödésével egyenes arányban szaporodtak el a kisvárosok utcáin a mediterrán hatást-varázst idéző teraszok. Szándékosan nem írok kerthelyiséget, mert ahhoz komolyabb hely kell, nem feltétlenül a belvárost szemelik ki erre a célra a gasztronómiában, vendéglátásban jeleskedő vállalkozók. Szóval, benépesültek a centrumok, s egyik terasz a másikat éri, turisták jönnek, s költik ott a pénzüket, a helyiek, ha leülnek, bámészkodnak, hűsöl- nek napközben. Ha leszáll az este, fergeteges változás történik. Az addig csendesen diskurálókat felváltják a hangoskodó, minősíthetetlen jelzőkkel illethető szórakoznij?) vágyók. A TERASZOK FELETT, mellett, szemben s közelben lakók pedig szívnak, mint a torkos borz. Nem síri csendet, hanem alacsonyabb hangerőt követelnek, mondván, a mediterrán típusú város fogalma nem egyenlő a balkáni káosszal. A rendőrség persze mozdul, ha hívják. Az egyenruhások jelenléte percekig hat. Ám a nonstop nyitva tartással szemben nincs orvosság. A felajzott ifjúság akkor tombol a legjobban, amikor az elcsendesedő többség álomba szen- deredik. S rémálomként éli meg, ha az asztaltársaság hölgy tagjai visítva, az „urak” pedig artikulátlan hangokat hallatva örömködnek kivilágos kivirradatig. Szegeden egy kongadobos borította ki a lakókat, akik korábban, az indián zenekarok műsorozásán sem tudtak megedződni. Állítólag van íratlan szabály az utcai muzsikusok etikai kódexében. Ha elküldik őket, menniük illik. ajánlanám ezt a kódexet az esztelen, gumicsikorgató motorosoknak és a szórakozóhelyek környékén hangosan randalírozóknak is. A gazdák számoltak, és leépítették a szarvasmarhatartást piacvesztés Elárasztották az országot külföldi tejjel, így a növekvő fogyasztással nem a magyar gyártók járnak jól Nem csoda, hogy jelentősen apadt megyénkben a szarvas- marha-, különösen a tehénállomány. A tej felvásárlási ára csökkent, az országot elárasztották a olcsó külföldi tejek és tejtermékek. Főként az egyéni gazdaságok hagytak fel a tehéntartással. Hazánk uniós csatlakozása óta minden tejtermék esetében emelkedett a behozatal. A legnagyobb mértékben a dobozostej-, a sajt- és a túróimport nőtt. — Az EU-ban 15-18 százalékos a túltermelés tejből - hangsúlyozta Krajcsovicz András, a kondorosi Fríz Tej Rt. vezérigazgatója, a Szarvasmarha-tenyésztők Országos Választmányának elnöke. - Ha a országból. Németországból németeket nézzük, az előállított származó, ultrapasztőrözött te- tej nagy részét otthon jó pénzért jet literenként 100 forint alatt is eladják, a felesleget kiviszik az árusítanak már az üzletláncok. Lehet, hogy a németek némi veszteséget elkönyvelnek, de biztos bevételhez jutnak, és a felesleget nem kell raktározniuk tejpor vagy vaj formájában. Nem beszélve arról, hogy a tejpor és a vaj gyártásának is vannak költségei. Rejtő József, a szarvasi Rózsási Állattenyésztési Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: hiába növekszik a tej és tejtermékek fogyasztása hazánkban, ha ennek a hasznát nem a magyar termelők és feldolgozók fölözik le. — Társaságunk a tej literjét 63 fbrint+áfa áron adja el jelenleg. A kvótalapú támogatásból hozzájön ehhez még várhatóan literenként 8 forintos állami támogatás. így is 3-4 forinttal alatta vagyunk az önköltségnek - ecsetelte Rejtő József. — A túlélésért küzdünk, és a veszteségeinket például vemhes üszők eladásával csökkentjük. Krajcsovicz András hangsúTejfelvásárlási árak 2005 decemberében (euró/100 kiló, az EU-ban a tejet kilóban mérik) Magyarország: 25,55 Németország: 27,65 Olaszország: 33,27 Csehország: 27,46 Ausztria: 29,09 Lengyelország: 26,91 Szlovákia: 25,11 (FORRÁS: EURÓPAI BIZOTTSÁG MEZŐGAZDASÁGI FŐIGAZGATÓSÁGA) lyozta: a vagyon felélése zajlik több megyénkbeli tehenészetben, és ez meglátszik az állatállomány csökkenésében is. A megyében 2004 januárja és 2005 decembere között 54 ezerről 49 ezerre esett vissza a szarvasmarha-állomány, a tehéné pedig 22 ezerről 20 ezerre apadt. Az egyéni gazdaságokban - ahol tartalékok sincsenek — nagyobb arányú a leépítés, mint a nagyobb tehenészetekben. Krajcsovicz András elmondta: számos tehenészetnél banki hitellel igyekeznek a működést fenntartani. A kölcsönhöz a kvótaigazolásokra is szükség van, megyénkben több termelő azonban még nem kapta meg. ■ Ny. L. Rekorddöntés óriással vetélkedések Ötvennyolc kilós a „legtökösebb” dinnye