Békés Megyei Hírlap, 2006. augusztus (61. évfolyam, 178-204. szám)
2006-08-03 / 180. szám
2006. AUGUSZTUS 3., CSÜTÖRTÖK - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 3 Kemény dió: egy bezárt üzlettel nem tudnak mit kezdeni a hatóságok Kétheti nyitva tartás után augusztus 1-jén bezárt Békéscsabán a Lencsési úti Tesco áruház, miután a helyi polgármesteri hivatal figyelmeztette, nincs működési engedélye. Kíváncsiak voltunk, a hatóságok fontolgatnak-e vizsgálatot? — A kapcsolatot már felvettük a békéscsabai polgármesteri hivatallal - mondta Tóth Géza, a békéscsabai fővámhivatal parancsnokhelyettese. - Ha az engedély hiányát az önkormányzat megerősíti, s az ügyet megvizsgálva jövedéki eljárás bevezetése szükséges, úgy megtesszük a kellő lépéseket Kiss János, a megyei fogyasztóvédelmi felügyelőség igazgatója úgy nyilatkozott, a fogyasztóvédelemnek itt nincs dolga, hiszen az üzlet már bezárt, visszamenőleg pedig nem intézkedhetnek. ■ Cs. R. Fecskeházi tervek kevés költséggel Tízlakásos fecskeház terveit rendeli meg Mezőhegyes ön- kormányzata. Az elképzelés szerint 50-50 százalékban szeretnének bérlakást biztosítani az időseknek és a fiataloknak, ezért az alacsony négyzet- méterű, olcsóbb önköltségű lakások építésében gondolkodnak. Az épületegyüttes a Posta uíCíi&gJíiiáSJ^ij^tén épülne, mely városképi szempontból is has*ffi<ft'1fe‘fflMU/S-; mH. M. Ember az utasok lába alatt Embercsempészt fogtak a röszkei vámosok kedden. A 39 éves török nemzetiségű, német állampolgárságú férfi személygépkocsijában négyen utaztak. A sofőr vámköteles árut nem jelentett be, a vámosok tételes vizsgálat mellett döntöttek. A pénzügyőr a hátsó üléssor előtt, az utasok lába alatt egy takaróval lefedett férfit talált, aki úti okmányát nem tudta bemutatni. A vámhivatal embercsempészés miatt jelentette fel a sofőrt a határőrségnél. ■ Sz. M. Csak 9 szakállas a biztos u n TAPAsmLAT/Mátjárókban az autósoknak sokszor nem tilos a piros Rohamlépések a káoszba HOL VOLT MÉG AKKOR mentősbotrány, amikor az egészségügyi ellátás haldoklását „veséztük ki", orvosi segítséggel. Elakadtunk annál a vészjósló esetnél, hogy j üres műtő, vizsgáló várja a beteget egy szomorú hétvégén, ha összomlik az ügyeleti rendszer, és nem talál az ember sem orvost, sem ápolót. A „mi lesz velem” egyoldalú és kétségbeesett kérdésre rémségesen egyszerű válasz hagyta el a doktor száját: „Meg fogsz halni, és majd a hozzátartozóid perelik a kórházat, az államot kártérítésért." AZ EGÉSZSÉGÜGYI REFORM szele lavinát indított el. Állítólag rohamosan közeleg az idő, amikor a gyógyítás szereplői nem vállalnak több ügyeletet a kötelezőnél, mert a vállalkozói formából visszatérve nem éri meg dolgozni a hétvégeken. Nem vagy alig lesz tehát orvos és akkor belép Murphy aranyszabálya: „Ha műtét előtt az aneszteziológus nem az altatómaszkot nyomja az arcodra, hanem a kezed simogatva búgó hangon az Öreg néne őzikéje című mesébe kezd, biztos lehetsz benne, hogy a gyerekosztályról most helyezték át, és ébren leszel a műtét alatt.” Tegyünk rá még egy lapáttal: álmatlanságodban mélyen elgondolkodhatsz azon, fizettél-e már vizitdíjat, étkezési hozzájárulást és kinek, lepergetted- e az ágydíjat, az ágytáldíjat, és a többit. az átszervezés tovább lépett a mi egyszerű gondolkodásunkon. Két napja nagyokat izgul az ország, hol áll meg a leépítési roham a mentőszervezetnél, marad- e rohamkocsi, személyzet. Mondanám hát, hogy káoszba és nem kórházba vezet itt az út, de nem kell félni. Lassan nem lesz mentőautó, ami vigyen... A békéscsaba-mezómegyeri vasúti átjárót is fokozottan figyelték egy hónapig a rendőrök. A legtöbb szabálysértés a gyorshajtásból fakadt. Gépkocsival kitaposott, illegális felhajtókon is átkelnek az autósok a síneken megyénk több helyén. A minap befejeződött ellenőrzések rávilágítottak arra, hogy az autósok túl nagy sebességgel közelítik meg a vasúti átjárót, illetve a fénysorompó piros jelzését nem mindig veszik figyelembe. Nyemcsok László Sok esetben a vasúti átjárókban bekövetkezett tragédiák sem intik óvatosságra, a szabályok betartására a közlekedőket. Ez derült ki annál a rendőrségi akciónál, melynek során hatvannégy — megyénkben három — nagy forgalmú átjárót ellenőriztek a közelmúltban. Békés megyében az Elek és Lökösháza közötti, a békéscsaba-mezőmegyeri, valamint az orosházi, Iglói úti átjárónál figyeltek fokozottan egy hónapon át az egyenruhások. Pelleg József őrnagy, a megyei rendőr-főkapitányság osztályvezetője elmondta, hogy mindhárom, kiemelten ellenőrzött kereszteződés fénysorombalesetek országosan vasút szintbeni átjárókról 2005. első félév: 45 Fénysorompó+félsorompó: 26 Ebből haláleset 9 Teljes csapónidas sorompó: 28 2006. első félév: 36 Csak fénysorompó: 80 Ebből haláleset 13 Biztosítatlan, andráskereszttel jelzett átjáró: 198 (FORRÁS: ORSZÁGOS RENDŐR FflKAPnÁNYSÁG| (FORRÁS: BÉKÉS MEGYEI KÖZLEKEDÉSI FFl O(.YHi T| pós. A legtöbb szabálysértés - 89 százalék - a gyorshajtásból fakadt, ezt követte a tiloson áthajtás. Mint megtudtuk, az autósok és a kerékpárosok felelőtlensége nem Ismer határt. A gépkocsivezetők a lezárt félsorompót nemes egyszerűséggel kikerülik, a biciklisek pedig átbújnak a teljes sorompó alatt is. Egyetlen hatékony megoldást az egészpályás, úgynevezett „szakállas” sorompó jelenthet. Ezeket, nem lehet megkerülni, és átbújni sem tudnak alatta a biciklisek. Más kérdés, hogy a megyében alig van ilyen átjáróbiztosítás. — Forgalombiztonsági szempontból a megyei közlekedési felügyelet júliusban 65 közútvasút szintbeni kereszteződést vizsgált felül. Ez a megye országos közúton lévő összes átjáróját érintette - hangsúlyozta Dobókői György, a felügyelet igazgatója. — A felülvizsgálatban részt vettek a vasút- és közútkezelők, az ön- kormányzatok és a rendőrség szakemberei is. Dobókői György elmondta: 18 félsorompó plusz fénysorompós, 36 fénysorompós, 10 teljes csapórudas és 1 iparvágányon lévő, jelzőőrrel biztosított átjárót ellenőriztek. A biztosítási mód valamennyi átjáróban megfelelt az ide vonatkozó rendelet előírásainak, a biztosító berendezések pedig megfelelően működtek.- A legnagyobb gondot az jelenti, hogy több helyen — az átjáró közvetlen közelében is — gépkocsival kitaposott, új, illegális fölhajtókat hoztak létre - ecsetelte az igazgató. - Ezeket a felügyelet az előírásoknak megfelelően lezáratja. Tragédia Fényesen, súlyos sérülés Lökösházánál Pelleg József elmondta, éppen az Elek és Lökösháza közötti átjáróban ellenőriztek június 18-án, amikor Lökösházán, a Kevermesi úti vasúti átjáróban baleset történt. Egy mozdony és egy Skoda gépkocsi ütközött össze. A fénysorompós vasúti átjáróban a fényjelző készülék üzemszerűen működött, és a Skoda átkelésekor tilos jelzést mutatott. A gépkocsivezető ennek ellenére hajtott a sínekre autójával, és csapódott neki a Kürtös (Curtici) felől érkező mozdonynak. Az autóban egyedül tartózkodó sofőr súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett. Megyénkben halálos vonatautó találkozó legutóbb tavaly novemberben történt. Akkor a békéscsaba-fényesi átjáróban egy Fiat gépkocsi, « vélhetően a fénysorompó piros jelzésén haladt át, és az érkező vonatnak ütközött. A szerencsétlenségben a Fiat utasa életét vesztette, a sofőr pedig súlyosan megsérült. Pelleg József mindenkit óvatosságra int. JEGYZET A sürgősségi ellátás nem sodródik veszélybe a mentőknél húzódzkodás Még nagyobb bajba juthatnak a kórházak, ha hozzájuk kerülnek a mentőkről leválasztott feladatok A legfontosabb feladatait lássa el a továbbiakban is a mentőszolgálat, de minden nélkülözhető munkaerőtől meg kell válniuk, így döntött Molnár Lajos, a szaktárca vezetője, aki a hírek szerint a kórházakra róna néhány olyan pluszfeladatot, amelyet eddig a mentők láttak el. Csiszár Áron-Szőke Margit Nem fogadta kitörő lelkesedés sem a mentők, sem a kórházak részéről azt az elképzelést, miszerint a nem sürgős, valamint az előjegyzett eseteket a közeli jövőben nem a mentők, hanem a kórházak látnák el. — A kórházak nincsenek felkészülve a betegszállítás átvételére - véli a szaktárca elképzeléseinek hallatán dr. Becsei László, a gyulai Pándy Kálmán megyei kórház orvosigazgatója. Amennyiben a minisztérium át is adná a járműveket a kórházaknak, még mindig nincs az intézeteknek fedezete a működtetésre, a személyi feltételek megteremtésére. A korábbi finanszírozási változások miatt a , kórházakban is költség- és lét- | számcsökkentést irányoztak _ elő. Az egészségügyi szaktárca | irányítása alá tartoznak a kórházak és az országos mentőszolgálat is, közszolgáltatásként mindkettőt az egészség- biztosítási alapból finanszírozzák. Dr. Becsei László hangsúlyozta, nincsenek pontos információik, az esetleges változásokról a médiából szereztek tudomást. Ha a kórházaknak adják át a betegszállítást, úgy tűnik, költségtakarékosság nem érhető el. Vélhetően a magánegészségügyi szolgáltatók kapnak nagyobb teret a feladatátvállalásban. Becsei László szavai egybecsengenek dr. Boros Zoltánéval, aki a békéscsabai Réthy Pál kórház és rendelőintézet igazgató orvosa. E kérdést kormányzati szinten megoldandó és megoldható feladatnak nevezte. Mondandójából egyértelműen kiviláglott: elfogadhatatlan, hogy az amúgy is nehéz helyzetben lévő kórházakat akarják tovább terhelni, hiszen az állam így csak egyik zsebéből vesz ki pénzt a másik helyett. Optimistábban látja a helyzetet a régiós átalakításért felelős főorvos, dr. Simon Marianna, a Dél-alföldi Regionális Mentő- szervezet szakmai vezetője, igaz, ő csak „mentőügyben” illetékes. — A mentőszolgálatnál a sürgősségi ellátás továbbra is biztonságosan működtethető lesz, nem csorbul a lakosság esély- egyenlősége sem - értékelt a főorvos. Arra vonatkozóan, hogy van-e bármiféle irányelv, amely alapján az elbocsátásokat le kell vezényelni, Simon Marianna azt felelte, kaptak néhány napos haladékot ennek kidolgozására. A sürgős esetekben ezután is jönnek a mentők. ft