Békés Megyei Hírlap, 2006. augusztus (61. évfolyam, 178-204. szám)

2006-08-19 / 194. szám

6 DOBOZ BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2006. AUGUSZTUS 19., SZOMBAT Évek az épülés jegyében tervek A megye legrégibb települése a várossá válás útján halad Száznégymillióból születik újjá részben a hajdan szebb napokat látott kastélypark Dobozon. Ma avatják a Fekete-Körös holt medre felett átívelő hidat. Aszfaltburkolatú kézilabdapályát, s lábteniszpályát adnak át vasárnap Nem esünk túlzásokba, ha úgy fogalmazunk, miszerint az utóbbi években rohamléptek­kel fejlesztették a dobozi sport- létesítményeket. Az elmúlt négy esztendőben ugyanis leg­kevesebb 20 milliót fordított a község vezetése a sportlétesít­mények fejlesztésére. S ez cseppet sem a véletlen műve, hiszen amint ifjú Zsig- mond Károly, a Dobozi Szabad­idős, Tömeg- és Versenysport Közhasznú Egyesület elnöke fogalmaz, megalakulásuk, 2002 óta azt tartották szem előtt, hogy minél jobb feltétele­ket teremtsenek a verseny- és szabadidős sporthoz.- A legnagyobb motiváló erő a sportolni vágyók számára az, ha rendezett sportlétesítmé­nyek, jó minőségű pályák és felszerelések állnak rendelke­zésre — tudatta ifjabb Zsig- mond Károly. S a beruházásokat, fejleszté­seket górcső alá véve kiderül: 2002 óta minden esztendőben nagyobb beruházások zajlottak ■ Mára a két szakosz­tályban (foci és kézilabda) közel 100 igazolt játékossal büszkélkedhetnek. a sportlétesítmény háza táján, így valósult meg a felkészülést rendkívüli módon segítő, vilá­gítással ellátott füves kispálya, öntözőberendezést építettek a nagypályán. Bővítették a sport- létesítményt, korszerűsítették az öltözőket, megvalósult az épület külső-belső felújítása, s megújult a tetőszerkezet is.- A fejlesztéseknek meglett az eredményre. Mára a két szakosztályban (foci és kézilab­da) közel 100 igazolt játékossal büszkélkedhetünk - tudatta az elnök. Szavaiból az is kivilág­lott: ezen túlmenően szabad­idős rendezvényeik is sikere­sek, közkedveltek. A vasárnap átadandó új, aszfaltborítású ké­zilabdapálya a versenyzést és a testnevelés órák tárgyi feltétele­it javítja, míg a lábteniszpálya a szabadidősportot szolgálja.- Köszönettel tartozunk a te­lepülési önkormányzatnak, a helyi és vidéki vállalkozóknak, s mindazoknak, akinek fontos Dobozon a sport ügye - tette hozzá ifjú Zsigmond Károly. Szatmári János, a megye legrégibb településének első embere tudja: min­den ékesszólásnál szeb­ben beszél a tett, s az el­végzett munka, az ered­mények igazolják az el­múlt négy esztendő sike­rességét. A nagyközség tavaly, pályáza­tok útján, több mint 512 milliót, forintra pontosan 512 millió 686 ezer 530 forintot nyert, ja­va részt fejlesztésre. S a fejlesztési sikersorozat idén sem törött derékba. Bár egy jó hónapja tették meg az el­ső kapavágást, máris gőzerővel halad a Körösök Völgye Natúr­park Egyesület által A Körösök lágy ölén elnevezéssel életre hí­vott ökoturisztikai fejlesztési program. A közel 950 millió fo­rint bruttó bekerülési költségű projekt Dobozt érintő részberu­házásának teljes költsége 104 millió 844 ezer 373 forint, eb­ből 102 millió 85 ezér 673 fo­rint a támogatás összege — mondta Szatmári János. A beruházás részleteiről ki­derült: két gyaloghíd épül a Holt-Fekete-Körösön, megtörté­nik a kastélypark részleges re­konstrukciója, a Madár-foki er­dőben ökoturisztikai útvonalat írott emlékek alapján is több mint 930 esztendős múltra visszatekintő településünk egyik legfontosabb eseménye a Dobozi Kulturális és Sport­napok programsorozta, ame­lyet idén immáron kilencedik alkalommal rendezünk meg. A kétnapos rendezvény min­den korosztály számára biz­tosítja a tartalmas kikapcso­lódás, szórakozás lehetősé­alakítanak ki, s részlegesen a Sámson-várat is helyreállítják. Az elmúlt négy esztendő ered­ményeit felidézve elmondható: az útépítések idejét élte Doboz. A községhez tartozó üdülőpa­radicsom, Doboz-Szanazug bel­területén, teljes mértékben pá­lyázati forrásból elnyert, bruttó 25 millió forintból kapott új aszfaltburkolatot az úttest. A fa­gét, amelyre a rendezők ne­vében nem­csak Doboz apraját-nagy- ját, de a szomszédos települések lakosait, s min­den kedves érdeklődőt szere­tettel várunk! SZATMÁRI JÁNOS POLGÁRMESTER luban idén a Jókai, Sallai, Esze Tamás, Papholt, Toldi, Nefe­lejcs, Rákóczi és Kölcsey utcá­kat „szilárdították meg”, a No­vember 7. utcában és a Lehel­zugban pedig szintén szilárd burkolatú út épült. Ugyancsak idén, több mint 86 millió forintból valósították meg a Dobozt Szanazuggal ösz- szekötő út rekonstrukcióját, ezen összegből 77 milliót pá­lyázaton nyert a település. Az elért eredményeket a lakosság­gal, képviselő-testülettel, intéz­ményekkel, vállalkozókkal és civil szervezetekkel közösen ér­ték el. Nagy szükség lesz erre az összefogásra a jövőben is, el­sősorban a szennyvízhálózat megépítése érdekében.- Eltökélt szándékom tovább vezetni Dobozt a várossá válás útján — tette hozzá az októberi helyhatósági választásokon füg­getlen polgármesterjelöltként ringbe szálló Szatmári János. Kulturális és sportnapok immár kilencedszer, mindenkit várnak Doboz Nagyközség Ön- kormányzata augusztus 19—20-án kilencedik al­kalommal rendezi meg a Dobozi Kulturális és Sportnapokat. AUGUSZTUS 19. (SZOMBAT) 9.00 Szentmise a katolikus templomban 11.00 Az I—II. világháborúban elesett hó- sök emlékművének megkoszorúzása 11.30 A 2006. évben megvalósult beru­házások jelképes átadása __________ 12 .00 Az ünnepség résztvevőinek állófo­gadás SPORTPÁLYA: _________ 17 .30 A Samuray Kyokushin Karate csoport bemutatója____________ 18 .00 Tátika-show: fellépnek a Csillag­szem csoport tagjai______________ 18 .30 Társastánc-bemutató, fellép: a Sziluett Táncsport Egyesület, a Nyíri Lajos és a Kner Táncsport Egyesület verseny- táncosai_______ 19 .00 Komatál - igaz barátok vetélkedője 20.00 Fekete Gyémántok műsora AUGUSZTUS 20. (VASÁRNAP) 9.00 Az új, aszfaltburkolatú kézilabda- és lábteniszpálya ünnepélyes átadása 10.00 Istentisztelet a református temp­lomban_______________________ SP ORTPÁLYA: 9.00 Augusztus 20. Kupa (felnőtt férfi kispályás labdarúgó-mérkőzések, neve- zés ifjú Zsigmond Károlynál)_________ 9.30 Fózóverseny - nevezés a helyszínen 9.30 Gyermek kézilabda-mérkőzések 9.30 Kifestőverseny az ovisoknak_____ 10 .00 „Meseország” 7 próbája. Játszó­ház: korongozás, agyagozás, csuhézás, bőrözés, szalmatárgyak készítése, gyéké- nyezés, mesemondás_____________ 11 .30 Gyermekrajzverseny_________ 12 .00 Bigebajnokság __________ 13 .00 Sakkverseny______________ 14 .00 Lengőtekeverseny___________ 14 .30 Aerobikbemutató______ 15 .00 Erős emberek versenye________ 15 .30 Sztárvendég: Balázs Fecó_____ 16 .30 Néptánc, népdal, népzene. Szín­padon a Dobozi Népdalkor tagjai, az ovis néptáncosok. Közben: a versenyek ünne- pélyes eredményhirdetése__________ 19 .00 Társastánc-bemutató, fellépnek a Korda Vince Alapfokú Művészetoktatási Intézmény táncosai, a Sziluett Táncsport Egyesület, a Nyíri Lajos és a Kner Tánc­sport Egyesület versenytáncosai. (Köz- ben: tombolasorsolás.)____________ 20 .00 Sub Bass Monster__________ 20 .30 Évszakok - kisfilm Dobozról. Zár- szó: Szatmári János polgármester 21.00 Tűzijáték Az oldal a dobozi önkormány­zat támogatásával készült. Szerkesztette: Both Imre. Fotó: Imre György. Vendégszerető szívvel hívja Doboz az érdeklődőket Sportélet. Az egyesület és a község vezetői fejlődési pályára állították Doboz sportéletét. Vasárnap aszfaltburkolatú pályákat adnak át. Pezsgő élet a gondozási központban felzárkóztató program A település nem csak szavakban gondol az időskorúakra Nyáron is pezsgő élet zajlik a Dobozi Gondozási Központ há­za táján. Amint azt az integrált intézmény vezetője, Váradi Má­ria elmondta, a helyi idősek klubjának tagjai, karöltve a mozgáskorlátozottak egyesüle­tével, a gondozási központ szer­vezésében négynapos mátra- füredi kiránduláson vettek részt a közelmúltban. A település vezetése nem csak szavakban gondol az idős­korúakra, illetve a fogyatékkal élőkre. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy a hároméves kistérségi szociális felzárkóztató program keretében egy kilencszemélyes, a kerekes székesek szállítását is lehetővé tevő mikrobuszt sze­reztek be, ezzel is szélesítve a gondozási központ profilját A Magyar Vöröskereszt Bara­nya Megyei Szervezete nyújtott segítő jobbot a közelmúltban kétszáz dobozi, belvízkárt szen­vedett családnak. A baranyai szervezet Pécsett szervezett használtruha-gyűjtést az ország belvízkárt szenvedett települé­sein élő, hátrányos helyzetű la­kosoknak, s ehhez a beérkezett pénzbeli adományokból új ruha­neműt is vásároltak részükre. A Magyar Vöröskereszt Bé­kés Megyei Szervezete - Priskin János titkár szervező- munkája nyomán — nemrégi­ben három tonna ruhát jutta­tott a dobozi rászorultaknak. A Magyar Vöröskereszt ruhaadományokkal segített a belvízkárt szenve­detteken. (Felvételünkön jobbról Váradi Mária intézményvezető.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom