Békés Megyei Hírlap, 2006. július (61. évfolyam, 152-177. szám)
2006-07-07 / 157. szám
5 2006. JÚLIUS 7., PÉNTEK - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KORKÉPAz ígéretek útja a 44-es tervezgetik A kormányfő a fejlesztés mellett, kérdés, mikor kezdik Ami a 44-es főút négysávosításában egyelőre biztos, az a Békéscsaba és Gyula közötti, már évekkel ezelőtt elkészült szakasz. Nagybánhegyes. eszközök. Számítógép vásárlására — sikeres pályázat eredményeként — 200 ezer forintot fordított tavaly a Kézfogás Nagybán- hegyesért Egyesület. A berendezést a könyvtárban helyezték el. A szervezet idén is pályázott működési kiadásokat elősegítő közoktatási témában. Kedvező elbírálás esetén a nyert összeget irodaszerekre, valamint programszervezésre szeretnék fordítani. Orosháza, étkeztetés. Hátrányos helyzetű gyerekek nyári étkeztetésére tavaly 100 gyermek 33 napra kapott ingyen kosztat Orosházán. Negyvenhármán meleg ételt fogyaszthattak, 57 gyerek (zömében a külterületen élők) tartós élelmiszerekből összeállított csomagot vihetett haza. Sarkad, rendelő, a központi orvosi rendelőt 16 millió forintos beruházással tervezi fejleszteni Sarkad. Ennek érdekében 4 millió forintos saját forrás biztosításával a város pályázik a II. Nemzeti Fejlesztési Terv kiírására. Szabadkígyós, állófogadás. A negyven legjobb teljesítményt nyújtó diákot látta vendégül a közelmúltban a szabadkígyósi általános iskola. Az érintett tanulók tiszteletére a tantestület állófogadást rendezett. Szeghalom. BELVÍZ. Súlyos károkat okozott a mögöttünk hagyott tavasszal a belvíz Szeghalmon. A Sárrét fővárosának képviselő-testülete ezért vis maior támogatási kérelmet nyújtott be a Békés Megyei Területfejlesztési Tanácshoz a védekezés során felmerült többletköltségek finanszírozására. Újkígyós. TEMETÉS. Temetési segélyben huszonheten részesültek tavaly Újkígyóson, az e célra kifizetett összeg 295 ezer forint. Egy újkígyósi lakost közköltségen temettek el, melynek összege mintegy 82 ezer forint volt. VéSZtÖ. VARÁZSCERUZA. A vésztői Sinka István Művelődési Központ, Művészeti Iskola és Városi Könyvtár Varázsceruza elnevezéssel rendez tábort az idén nyáron helyi és környékbeli gyermekeknek. A táborban legfeljebb hatvan gyermeket tudnak majd fogadni. A politika kezében van a 44-es főút fejlesztésének sorsa, és egymásnak ellentmondó híreket hallani. Mindenesetre Molnár Lászlónak, Békéscsaba egyéni országgyűlési képviselőjének Gyurcsány Ferenc megígérte, nem engedi, hogy ez az út ne épüljön meg. Nyemcsok László Medgyessy Péter 2002-ben békéscsabai kampányútján megígérte, hogy 2006-ra elkészül a négysávos M44-es Békéscsaba és Kecskemét között. Nem lett belőle semmi. Kóka lános gazdasági és közlekedési miniszter az idei kampányban szintén megígérte, hogy 2010-re elkészül az Személyesen találkozott tegnap Bajnai Gordon kormánybiztos és dr. Karsai lózsef országgyűlési képviselő. Mint megírtuk, az MSZP frakcióülésén Karsai keményen bírálta a Wallis Rüben tisztséget viselő Bajnait és felelőssé tette a Hajdú-Bét Rt. csődbemeneteléért. Karsai tegúj 44-es. Ellenzéki képviselők tartanak attól, ezt az ígéretet sem váltja be a kormány, mert ahogy Erdmann Gyula, az MDF megyei elnöke fogalmazott: „A 44-es fejlesztése kikerülni látszik a II. Nemzeti Fejlesztési Tervből.” Ezzel szemben Molnár László MSZP-s országgyűlési képviselő állítja: kormányfői ígérete van arra, hogy benne lesz a 2007-13 közötti útfejlesztések között a 44-es. — A jövő hónapban elkészül a Kondoros—Tiszakürt közötti 62 kilométeres szakasz engedélyezési terve 2x2 sávra - hangsúlyozta Molnár László. - Csak a terv 650 millió forint plusz áfába került. Mindent elkövetünk, hogy elkezdődjön a Kondoros- Békéscsaba közötti szakasz tervezése is. A nagyobb gond, hogy nap késő délután lapunknak elmondta, megegyezés született, a konfliktus lezárult. A részletekről a továbbiakban nem nyilatkoznak. Közös közleményük szerint Bajnai tájékoztatást adott a Hajdú-Bét kapcsán a Wallisnál betöltött szerepéről és munkájáról. Karsai lózsef Bács-Kiskun megyében még a nyomvonal sincs kijelölve. Erdős Norbert, a Fidesz megyei szóvivője kiemelte, az ígéreteken kívül semmi nem történik a 44-es ügyében. Jobban mondva napvilágot látnak elképzelések, melyek 49 útfejlesztés közül a 48. helyre sorolják be a 44-est. Milliárdos feltárás Az útépítést telekkisajátítás, lőszermentesítés és régészeti feltárás előzi meg. Információink szerint csak a régészeti kutatómunka milliárdos nagyságrendű tétel a 44-es út esetében, és több mint 50 lelőhely feltérképezése, feltárása valószínűsíthető. ezt elfogadta, s elismerte - mint a közlemény fogalmaz —, Bajnai Gordonnak „a társaság felszámolásával kapcsolatban semmiféle anyagi előnye nem származott", így a továbbiakban nincs köztük félreértés. — Nekem a közlemény garancia volt, hogy ezután is kiállha- Kávéscsésze megyének hívnak már bennünket, mert amikor a „szakemberek” tárgyalnak az útfejlesztésről, a térképen Békés megyére teszik a csészét, és emiatt nem látják, hogy itt egy kilométer autópálya sincs - mondta Erdős Norbert. — Az is látszik, hogy gyenge a megyei szocialisták érdekérvényesítő képessége, hiszen nem történt még lényegi előrelépés. Nagy Béla, az SZDSZ megyei elnöke hangsúlyozta, a megye felzárkózási esélyeit tenné tönkre, ha a II. Nemzeti Fejlesztési Tervből kikerülne a 44-es. Az elnök ugyanakkor bízik abban az ígéretben, amit Kóka János miniszter tett, vagyis 2010-re megvalósul a gyorsforgalmi út kialakítása, és ezzel a megye gazdasági versenyképessége javul. tok a választóim érdekeiért. Enélkül nem tudom elképzelni, hogy lemondjak az igazságomról, hogy akik terméket szállítanak, ne kapják meg annak ellenértékét, és azt csináljanak beszállító gazdáimmal, amit akarnak — emelte ki lapunknak Karsai József. ■ H. M. Mikor épül megazM44es? TÓTH IMRÉNÉ, 67 ÉVES, MEZŐBERÉNYI NYUGDÍJAS: — Ha elkezdenék az építési munkálatokat, akkor is minimum öt évre lenne szükség valamilyen eredmény felmutatásához. Azonban nem tudom mikor lesz itt konkrét beruházás. Manapság a politika is meghatározza egy-egy térség jövőjét, hiszen aki közelebb áll a tűzhöz, annak a szava, kérése lesz a döntő. NÉMEDI MIHÁLY, 59 ÉVES, BÉKÉSCSABAI NYUGDÍJAS:- Nem jó a lobbitevékenység, nem úgy néz ki, mintha valamit is akarnának kezdeni mostanság az M44- essel. Annak idején Medgyessy még ígéretet is tett, hogy 2006-ra megkapjuk az új utat. Békéscsabának feltétlenül szüksége lenne a jobb megközelíthetőségre, ha meg akarják oldani a jelenlegi kedvezőtlen gazdasági, foglakoztatási problémákat. MEZŐ ANIKÓ, 22 ÉVES, BÉKÉSCSABAI SZAKÁCS: — Pesszimista vagyok, szerintem soha nem lesz négysávos az M44-es. Amit manapság a politikusok megígérnek, azt biztos, hogy nem tartják be. Ezt a beruházást is, már több végleges határidővel határozták meg, nehogy a későbbiekben kérdőre vonja őket a lakosság az ígéretek elmaradásáért. Én egyébként mindig kerékpárral járok, ezért ez a probléma csak áttételesen érint. ■ M. P. M. Lezárult a Karsai—Bajnai konfliktus közös közlemény A battonyai képviselő a jövőben is a gazdák érdekeiért küzd Ma nem éri meg tovább nyitva tartani boltok A külföldiek furcsállják, hogy milyen korán zárnak Békés megyében Nemrég megyénkben járt több külföldi diák, akik szerint furcsa, milyen korán zárnak az üzletek. Munkatársainktól Békéscsabán, a Csaba Centerben hétvégén is mehetünk az üzletekbe. Nem volt felhőtlen a kereskedők öröme, amikor megtudták, csak úgy költözhetnek be a házba, ha legalább délelőtt tíztől este nyolcig fogadják a vásárlókat. Vasárnap valamivel korábban zárhatnak. Többnyire azonban megéri a hosszabb munkaidő. A megyénkben járt külföldi fiatalok is itt tudtak az esti órákban vásárolgatni. Az orosházi főutcán van Kovács Bertalan ékszerüzlete. A kereskedő nem örülne, ha sok követője lenne a meghosszabbított nyitva tartásnak. A városban ráadásul hamarosan nyit a Tesco, amely vásárlókat csábít el. — Az alkalmazott munkabére, közterhei annyi pluszkiadást jelentenek, amit az üzlet nem lenne képes kitermelni. Orosházán egyébként az a jellemző, hogy hétköznap 18 órakor, szinte harangszóra kiürül a belváros, nincsenek vásárlók, de még sétálók, nézelődők sem. A gyulai Városház utcán családi vállalkozásban működik egy divatüzlet. Egyik tulajdonosa, Markó István elmondta, Természetesen a forgalomtól is nagyban függ a nyitva tartás. hat-hét éve a nyári idegenforgalmi szezonban próbáltak este nyolcig nyitva tartani. Azonban sem a világítás, sem a pluszmunka költségét nem tudták behozni, kevesen vásároltak. Ha a belvárosban kialakul a sétálóutca, szép padokat, virágokat helyeznek ki és kitelepülnek teraszaikkal a vendéglátóhelyek, megfontolják, hogy késő estig a boltban maradjanak. Bár a nyújtott nyitva tartás elsősorban a vendéglátó- helyek, élelmiszerüzletek profilja, a sétálóutca látványosságához igazodva az itteni üzleteknek akár nullszaldósan is meg kellene próbálni a munkaidő meghosszabbítását. *1 i